Nagykállói Kállay Miklós (Nyíregyháza, 1887. január 23. – New York, 1967. január 14.) magyar politikus, 1932-től 1935-ig földművelésügyi miniszter, majd 1942–44 között Magyarország miniszterelnöke, emellett 1943-ig a külügyminiszteri pozíciót is betöltötte. 1944 márciusában a német megszállás mozdította el a tisztségéből.

Családja Az ősrégi köznemesi nagykállói Kállay család sarjaként született. Apja, nagykállói Kállay András (1839–1921), Szabolcs vármegye főispánja, földbirtokos, akinek rokonával együtt Kállay Lipóttal, összesen 1492 magyar kataszteri holdja volt Napkoron; anyja, ördögfalvi Csuha Vilma (1848–1922) volt. Apai nagyszülei nagykállói Kállay György (1811–1886), földbirtokos és alsólelóczi és jezerniczei Tarnóczy Mária (1815) voltak. Házasságai és leszármazottjai Nyíregyházán 1914. augusztus 1-jén házasodott össze első feleségével, nagykállói Kállay Helén (Nagykálló, 1894.május 1.–Budapest, 1945 február 7.) kisasszonnyal, akinek a szülei nagykállói Kállay Rudolf (1853–1920) és duboveczi Dobóczky Malvin (1860–1839) voltak. Kállay Helén bátyja, Kállay Tibor, a későbbi pénzügyminiszter. Kállay Miklós és Kállay Helén frigyéből származott: dr. Kállay Kristóf (1916–2006) diplomata, vatikáni nagykövet, máltai lovag dr. Kállay Miklós (1918–1996) mezőgazdasági szakértő, máltai lovag Kállay András (1919–1995) kormányzói testőrfőhadnagy, máltai lovag. Első felesége halála után, majd 1947. május 8-án Rómában feleségül vette csokalyi Fényes Márta (*Poklostelek, 1887. június 28.–New York, Amerikai Egyesült Államok, 1961. február 5.) asszonyt, akinek a szülei csokalyi Fényes Endre (1854–1922) és alpári és mezőcsáti Abonyi Ilona (1860–1936) voltak. Második házasságából nem születtek gyermekek.

Életpályája A kinevezéséig A nyíregyházi ágostai hitvallású Evangélikus Főgimnáziumban, majd a budapesti Királyi Katholikus Egyetemi Főgimnáziumban végezte a középiskolát,Joó András: Kállay Miklós, Magyarország 31. miniszterelnöke, Rubicon, 2017/5. szám, 6-13. oldal majd Genfben, Drezdában és Párizsban tanult, végül 1910-ben Budapesten szerzett jogi doktorátust. Előbb kisvárdai szolgabíró, majd 1920-tól két éven át a nagykállói járás főszolgabírója, 1922-től 1929-ig Szabolcs és Ung vármegyék főispánja. 1922-ben megörökölte Kállósemjénben a forrástanyai gazdaságot, itt kezdett el gazdálkodni, önképzéssel bővítve mezőgazdasági ismereteit. Már ekkor, az első lépéseknél, de évekkel később is folyamatosan segítette tanácsaival Westsik Vilmos, a kiváló agrártudós.

Kállay Miklós 1929-től különböző politikai tisztségeket töltött be. Bethlen István kormányában kereskedelemügyi államtitkár, az 1931/32-es költségvetési tárgyalásokon a távollévő Bud János miniszter helyett ő képviselte a kereskedelmi tárcát. 1932 és 1935 között földművelésügyi miniszter Gömbös Gyula kabinetjében, Kállay nevéhez fűződik ebből az időszakból a gazdaadósságok rendezése, az erdő- és a cselédtörvény. Gömbös politikájának radikalizálódásával kilépett a kormányból, Horthy Miklós ekkor a Felsőház tagjává, majd röviddel utána, 1937-ben az akkor megalakított Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnökévé nevezte ki. A hivatal élén hosszú távú programot dolgozott ki és indított el, amelynek célja a tiszántúli területek csatornázásával a vízgazdálkodás megoldása volt. Elnöksége alatt épült például a békésszentandrási duzzasztó, amivel lehetővé vált a nagyüzemi rizstermesztés hazai elindítása.

1929–1935 között az Egységes Párt, illetve a Nemzeti Egység Pártja, majd 1935–1939 között pártonkívüli programmal volt országgyűlési képviselő (a kemecsei választókörzetben). Gömbös halála után visszatért a kormánypártba, de a munkába csak jó barátja, Teleki Pál miniszterelnöksége idején kapcsolódott be. Teleki öngyilkossága után a kormányfővé kinevezett és Magyarország hadba lépését bejelentő Bárdossy László nézeteit viszont határozottan ellenezte, így visszautasította annak újabb zsidótörvényről szóló előterjesztését a házassági jog módosításáról, és a parlamentben ellene szavazott.

A miniszterelnök

Nem kétséges, hogy Bárdossy felmentése után Bethlen ajánlotta maga helyett Kállayt Horthynak. Kállayval egy „második Bethlen” került a miniszterelnöki székbe. Nemcsak személyes jó barátok voltak, hanem teljesen azonos politikai felfogásúak is, mindketten a konzervatív, lassú reformokat pártoló nagybirtokosi réteget képviselték. Amikor Bethlen kilépett a Nemzeti Egység Pártjából, egyedül Kállay követte, benne tehát úgy bízhatott meg Horthy, mint Bethlenben, és az a nagy előnye volt vele szemben, hogy a belpolitikában az utóbbi években nem játszott szerepet, nemcsak a németek, de még a kormánypárti körök sem igen ismerték. Horthy Miklós csak meglehetősen hosszú kapacitálással tudta rávenni Kállayt, hogy elfogadja a miniszterelnökséget. Kállay 1942. március 10-én lett miniszterelnök és egyúttal a kormánypárt tagja. Beiktatása politikai változást jelentett. Az addigi időkben hol angolbarát, hol németbarát kormányok vezették az ország politikáját, a németek szövetségeseként az angolok felé kacsintgattunk. Kállayval ez a politika már csak külsőleg maradt meg, tartalmában egyértelművé vált: szembefordulni a németekkel, átállni az angolokhoz, abbahagyni a szovjetellenes háborút.

bélyeg|350px|A Kállay-kormány beiktatása, 1942. március 10. (Ülő sor balról jobbra: Reményi-Schneller Lajos pénzügy-, Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter, Kállay Miklós miniszterelnök és ideiglenes külügyminiszter, Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi-, Bartha Károly honvédelmi miniszter, álló sor: Varga József kereskedelem-, közlekedés- és iparügyi-, Radocsay László igazságügyi-, Győrffy-Bengyel Sándor közellátási tárcanélküli-, Bánffy Dániel földművelésügyi miniszter, Bárczy István miniszterelnökségi államtitkár Kállay úgy gondolta, hogy a kinevezése körüli esetleges gyanakvást azzal altathatja el legjobban, ha a Bárdossy-kormányt egy az egyben átveszi, pusztán annyi személyi változtatást eszközölt, hogy eleinte a külügyminiszteri tárcát is magánál tartotta (a németek Sztójay Dömét vagy Bárdossy Lászlót látták volna szívesen a poszton). A saját helyzete ezzel tovább nehezült, mivel a miniszterei között alig pár ember akadt, akiben megbízhatott. Elsősorban Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter, továbbá Bánffy Dániel földművelésügyi miniszter és Ghyczy Jenő (aki külügyminiszterként Kállayt váltotta) támogatták idővel egyre kockázatosabb politikáját, másfelől viszont olyanok is ültek a kabinetben, akik nem pusztán németbarátok voltak (ahogy a többség), hanem gyakorlatilag náci kémeknek bizonyultak. Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter és Bartha Károly honvédelmi miniszter rendszeresen tájékoztatták Berlint, hogy mi történik, mi hangzik el a minisztertanácsi üléseken. Kállay protokolláris bemutatkozó látogatása több mint három hónapot késett Hitlernél, a németek különféle ürügyekkel halogatták a magyar kormányfő fogadását (ezek között szerepelt például Ribbentrop elhúzódó fogászati kezelése), így bátran állíthatjuk, hogy már a kezdetek kezdetétől nagy fokú bizalmatlanság lengte körül Berlinben Kállay személyét.

Kállay tehát fokozatosan feladta elődje, Bárdossy tengelyhatalmak felé irányuló vonalát. Arra számítva, hogy a győzelem az angolszász szövetségeseké lesz, titkos tárgyalásokat kezdeményezett velük. Először Törökországban történtek béketapogatózások, majd Stockholmban, Bernben és Lisszabonban is aktívvá vált a magyar diplomácia. A portugál fővárosban a magyarok az emigráns lengyel kormány katonai attaséján keresztül léptek félhivatalos érintkezésbe az angolszászokkal, majd később az amerikaiakkal is. Rendkívül megnehezítette a helyzetet, hogy Hitler mindeközben folyamatos követelésekkel lépett fel, amelyek három területre terjedtek ki: a Magyar 2. hadsereg kiegészítésére, vagyis újabb magyar katonai alakulatok frontra küldésére, a Harmadik Birodalomba irányuló magyar szállítások (elsősorban gabonaszállítások) mennyiségének növelésére, és nem utolsósorban a magyarországi „zsidókérdés mielőbbi megoldására”. Kállay mindhárom területen ellenállt a nyomásnak, a magyar gazdaság helyzetét a valóságosnál sokkal sötétebbre festette a németek előtt, ragaszkodott ahhoz, hogy nem képes az ország újabb alakulatok felfegyverzésére és ellátmányozására, a zsidók esetében pedig magyar sajátosságokra, keresztényi humanitásra és a zsidók társadalomban betöltött nélkülözhetetlen szerepére hivatkozva utasította vissza mind a deportálások, mind a sárga csillag viselésének gondolatát. A nyílt konfrontáció elkerülésének szándékával azonban jóváhagyta, hogy a zsidó vallást visszaminősítsék bevettből elismertté, továbbá olyan rendelkezéseket léptetett életbe, hogy zsidók nem vehetnek és birtokolhatnak földingatlant, és katonai szolgálat helyett munkaszolgálatra kötelesek.

bélyeg|Bethlen Istvánnal a plenáris ülés szünetében, 1942 k.

Az olasz kapitulációval egy időben, 1943. szeptember 9-én titkos fegyverszüneti egyezmény született Nagy-Britannia és Magyarország között, amelynek értelmében Magyarország feltétel nélkül leteszi a fegyvert a Balkánról érkező angol-amerikai csapatok előtt. A megállapodást Veress László, a Külügyminisztérium egyik fiatal munkatársa készítette elő Isztambulban, és bár Kállay nem adott meghatalmazást az ilyen tartalmú megegyezésre – értelmezése szerint a „feltétel nélküli fegyverletétel” az ország szuverenitásáról történő lemondással lett volna egyenértékű –, Veress a miniszterelnök és a kormány tudta nélkül, de az ő nevükben mégis aláírta a dokumentumot. A magyar kormány részéről nem került sor a későbbiekben az egyezmény formális megerősítésére, ami azonban így is életbe lépett. Fontos leszögezni, hogy a szövetségesek nem jártak el jóhiszeműen, a megállapodás ugyanis részükről taktikai jellegű volt – Churchill és Roosevelt ekkorra már elvetette a balkáni frontnyitás forgatókönyvét, de bátorítani akarták Kállayékat a kiugrásra, és tudván, hogy a német hírszerzés tökéletesen informált, Hitler összezavarására törekedtek ezzel is a várható angol-amerikai hadműveletek irányát illetően. Komoly súllyal esett emellett latba, hogy ha a németek megszállják Magyarországot, néhány hadosztályukat leköti a feladat, és ennyivel is kevesebb haderővel kell majd nekik Olaszországban és Normandiában szembenézniük. A magyar zsidóság, baloldal, angolbarát csoportok és az ország bizonyos javainak náci bevonulás esetén biztosra vehető pusztulása nem befolyásolta az angolszászokat politikájuk alakításában.Baranyai Lipót, a Magyar Nemzeti Bank elnöke 1943 nyarán Svájcban Allen Dullesszel és más amerikaiakkal tárgyalt, a magyar zsidókat fenyegető veszélyt ecsetelte, amire az amerikaiak azzal válaszoltak, hogy háború van, „könyékig véres a karjuk", néhány százezer ember ide vagy oda nem számítana. (Szegedy-Maszák Aladár: Az ember ősszel visszanéz… Budapest, Európa, 1997. II. köt. 330. o.)

bélyeg|bal|Miniszterelnökként