A Királyok völgye (arabul: وادي الملوك – Vádi el-mulúk; ritkábban وادي بيبان الملوك – Vádi bíbán el-mulúk, „a királyok kapuinak völgye”) egy völgy Egyiptom középső részén, ahol egy körülbelül 500 éves időszak folyamán, az i. e. 16–11. század között (az ókori Egyiptom XVIII–XX. dinasztiája idején) királyok és nagy hatalmú nemesek számára épültek sírok.Maspero (1913), p. 182 A völgy a Nílus nyugati partján helyezkedik el, Théba (ma Luxor) városával átellenben, a thébai nekropolisz szívében. A vádi két völgyből áll, a keleti (ahova a legtöbb királyt temették) és a nyugati völgyből.Siliotti (1997), p.13 A területen sok és jelentős régészeti és egyiptológiai kutatást végeztek a 18. század végétől, és a sírok ma is felkeltik sok kutató érdeklődését. A legújabb korban a völgy Tutanhamon sírja (és „a fáraó átka”) miatt a világ egyik leghíresebb régészeti lelőhelye lett. 1979-ben a Királyok völgyét a thébai nekropolisz többi részével együtt a világörökség részévé nyilvánították.

Földtana jobbra|bélyegkép|256px|A völgy rétegrajza. Alluvium = legújabb folyami feltöltődés, Serai Limestone = serai homokkő, Esna Shale = esznai pala, Dahkla Chalk = dakhla mészkő

A Királyok völgyének talaja váltakozó rétegekben sűrű mészkő- és más üledékes kőzetrétegekből, valamint puha márgarétegekből áll, melyek a völgy szikláit és a közeli Deir el-Bahari szikláit is alkotják. Az üledékes kőzet körülbelül 35–56 millió évvel ezelőtt rakódott le, amikor a mai Földközi-tenger elődje, a bezáródó Tethys-óceán foglalta el a területet, mivel akkoriban a világtengerek szintje 150 méterrel magasabb volt a mainál. A folyó elődjének kanyonját a messinai sókrízis idején vágta egy bővizű folyó, majd a pleisztocén korban hosszan tartó esőzések töltötték fel a völgyet folyami üledékekkel (iszappal, homokkal). Manapság kevés csapadék esik évente Egyiptom ezen részén esetenként hirtelen árvizek önthetik el a területet, amelyek több tonnányi hordalékot moshatnak a sírokba.Sampsell (2003), p. 78

A völgy köveinek anyaga nem homogén, a finomtól a durva szeműig sokféle kő található itt, mely utóbbinak nem stabil a szerkezete. A helyenként előforduló agyagpalarétegek nehézségeket okoztak a sírok építésénél és feltárásánál, mivel ennek a kőzetnek víz jelenlétében megnő a térfogata, és széttolja a körülötte levő kőzeteket. Feltételezik, hogy néhány sír mérete és alakja attól függően változott, hogy milyen típusú kőzetrétegbe akadtak építőik a készítésük során. Az építők kihasználták a földtani viszonyok adta lehetőségeket a sírok építésénél. Néhány sírt már korábban létező mészkőhasadékokba vájtak, másokat omladéklejtők tetejére vagy azoknak a sziklanyúlványoknak a szélére, amiket az ősi árvizek csatornái hoztak létre.

A sírépítés problémái jól láthatóak III. Ramszesz és apja, Széthnaht sírjánál. Széthnaht kezdte meg a KV11 jelű sírhely építését, de a munkások véletlenül betörtek Amenmessze sírjába, ezért félbehagyták az építést, és a király inkább Tauszert sírját (KV14) bitorolta el. III. Ramszesz, amikor sírt keresett magának, kibővítette az apja által részben kivájt sírt.Weigall (1910), p. 194 II. Ramszesz sírjának építésénél egy korábbi stílushoz tértek vissza, valószínűleg a kivájt szikla gyenge minősége miatt. 1998 és 2002 között az Amarnai Királysír Expedíció (Amarna Royal Tombs Project) mélyradarral vizsgálni kezdte a völgyfelszín talaját, és úgy találták, hogy a völgy mai felszíni omladékkőzete alatt több méterrel meredek természetes szirtek és sziklapadok vannak egymás alatt.

Történet A thébai hegyeket az al-Qurn csúcs uralja, amit az óegyiptomiak a ta dehent („a csúcs”) néven ismertek. Ennek a csúcsnak piramis alakja van és feltételezik, hogy ez volt az oka annak, hogy ez alá kezdtek temetkezni az egyiptomi királyok, az óbirodalom piramisainak mintájára, amelyek több mint ezer évvel azelőtt épültek, hogy az első királysírt a Királyok völgyének sziklafalába vájták.Dodson (1991), pp. 5-7Reeves and Wilkinson (1996), p. 17 A völgy elszigetelt és nehezen hozzáférhető fekvése megkönnyítette a különleges sírrendészet (medzsai) munkáját, akik a nekropoliszt őrizték.

Az ókori Egyiptom szimbólumai a hatalmas gízai piramisok, jóllehet a legtöbb sírt sziklába vájták. A legtöbb piramisnak és masztabának is van földalatti része, és az Óbirodalomból is ismerünk olyan sírokat, amelyeket teljes egészében sziklába vájtak. A hükszoszok kiűzése és Egyiptom I. Jahmesz uralkodása alatti újraegyesítése után hatalomra került thébai uralkodók részleteiben kidolgozott sírokat kezdtek építeni, amelyek újdonsült hatalmukat voltak hivatott jelképezni.Baines and Malik (2000), p. 99 Jahmesz és fia, I. Amenhotep sírjai (pontos helyük ismeretlen) feltehetően Dirá Abu el-Naga XVII. dinasztia korabeli nekropoliszában épültek.Strudwick & Strudwick (1999) p.94 A völgy első két királysírja I. Amenhotepé (bár az ő sírjának azonossága vitatott)Reeves and Wilkinson (1996), p. 89 és I. Thotmeszé volt, akinek Ineni nevű tanácsosa feljegyezte a sírban, hogy ő javasolta, hogy a sírt a kietlen völgybe építsék (nem tudjuk egészen bizonyosan melyik, de feltehetőleg a KV20 vagy a KV38 jelű sírról van szó).

Gondoskodtam a felség sziklasírjának építéséről, egyedül én, senki nem látott, senki nem hallott.Weigall (1910), p. 186

A völgyet i. e. 1539-től i. e. 1075-ig használták temetkezésre, leszámítva a későbbi újratemetéseket. Legalább 63 sírt építettek ide, az elsőt I. Thotmesz (vagy talán még korábban I. Amenhotep) uralkodásának idején, az utolsót X. Ramszesz vagy XI. Ramszesz uralkodása során. Nevével ellentétben a Királyok völgyébe nem csak királyokat temettek, hanem a fáraók kedvenc nemeseit, sőt a fáraók és nemesek feleségeit és gyermekeit is. I. Ramszesz uralkodása környékén megkezdődött a sírépítés a közeli Királynék völgyében is, voltak azonban királynék, akiket ezután is a Királyok völgyébe temettek, férjük mellé.

A királyi nekropolisz A hely óegyiptomi neve a következő volt:

A fáraók (élet, erő, egészség) évmillióinak hatalmas és nagyszerű temetővárosa, Thébától nyugatraSiliotti (1997), pp.12-13

G41-G1-Aa1:D21-O1-O29:Y1-A50-s-Z4:Y1-G7-N35-C11-Z2:N35-M4-M4-M4-t:Z2:N35-O29:O1*O1-G7-S34-U28-s-D2:Z1-R14-t:t-N23*Z1:N35-R19-t:O49-G7

vagy gyakrabban csak: Ta szehet-maat (A nagy mező).

A XVIII. dinasztia elején csak a királyokat temették a völgy nagyobb sírjaiba. A nem uralkodókat (nemeseket stb.) külön, kisebb sírkamrákba temették, az uralkodó sírjának közelébe. III. Amenhotep sírját a nyugati völgybe építették. Fia, Ehnaton átköltöztette a sírépítést Amarnába, de úgy vélik, a befejezetlen WV25 jelű sírt eredetileg neki szánták.Reeves and Wilkinson (1996), p. 116 Amikor a XVIII. dinasztia végén visszatértek a vallási ortodoxiához, Tutanhamon, Ay majd Horemheb is visszatért a királyi nekropoliszba. A XIX. és XX. dinasztia alatt megnövekedett a temetések száma a Királyok és a Királynék völgyében is. II. Ramszesz és később III. Ramszesz hatalmas sírokat építtettek, ahova számos fiukat temették (KV5 és KV3 számú sírok). Van néhány király, akiket nem a völgybe temettek, vagy még nem fedezték fel a sírjukat. II. Thotmeszt feltehetően a Dirá Abu el-Naga-i nekropoliszba temették (bár a múmiáját a Dejr el-Bahari-i rejtekhelyen találták meg). Szemenhkaré eredeti sírhelyét egyelőre nem találták meg, és minden jel arra utal, hogy VIII. Ramszeszt is más helyre temették.

Dejr el-Medina Dejr el-Medina falu, a sírokat építő és díszítő munkások lakhelye egy kis vádiban helyezkedik el a Királyok és a Királynék völgye között, Thébával szemben. A munkások a thébai hegyeken keresztül jutottak a sírokhoz. Az építők mindennapi életét jól ismerjük, mivel sok feljegyzés van róluk a sírokban és a hivatalos iratokban.

Halotti templomok

A piramisok korában a királysírok kapcsolatban voltak a halotti templommal, ami a piramis közelében épült. Mivel a király sírja rejtett helyen volt, ez a halotti templom a temetés helyétől távolabb, a kultuszhelyhez közelebb, Théba felé irányulva épült.

A völgy feltárása A Királyok völgye volt az utóbbi két évszázad egyik legnagyobb egyiptológiai kutatási területe. A terület már korábban, a rómaiak korában is a turisták által kedvelt helynek számított. A Királyok völgyében megfigyelhetjük az egyiptológia tudományának szemléletváltozását is, amely régiségek gyűjtésével kezdődött, majd a thébai nekropolisz részletes tudományos feltárásához vezetett; bár a hosszú kutatási munkálatok ellenére máig is mindössze tizenegy királysír van teljes mértékben feltárva és dokumentálva.

Ókor Sztrabón (i. e. 1. század) és Diodorus Siculus (i. sz. 1. század) görög írók 47-re tették a thébai királysírok teljes számát, melyek közül 17-ről vélték úgy abban a korban, hogy sértetlenül megmaradt.Reeves and Wilkinson (1996), p. 51 Pauszaniasz és más ókori írók rámutattak, hogy a völgy csőszerű folyosói kétségkívül sírokat rejtenek. Nyilvánvaló, hogy már az ókorban is sokan jártak a sírokban, mivel a látogatók több síron falfirkákat hagytak hátra maguk után. Jules Baillet több mint 2100 görög és latin falfirkát talált, ezenkívül néhány föníciai, ciprusi, líkiai, kopt és egyéb nyelveken írott feliratot is.Baillet (1920-1926) A legtöbb ókori falfirkát – mintegy ezret – a KV9 számú sírban találták. A legkorábbi ismert dátumú falfirka i. e. 278-ban kelt.

18. század A 18. század előtt nehézkes, időigényes és drága volt Európából Thébába (vagy Egyiptom bármely területére) utazni, és csak a legkitartóbb európaiak jutottak idáig. Claude Sicard 1726-os útja előtt azt sem lehetett tudni, pontosan hol van Théba. Tudták, hogy a Nílus mentén fekszik, de gyakran összekeverték Memphisszel és más helyekkel. Az egyik legkorábbi utazó, aki feljegyezte thébai tapasztalatait, Frederic Louis Norden dán kalandor és művész volt. Őt Richard Pococke követte, aki 1743-ban kiadta a völgy első modern térképét is.

Francia expedíció 1799-ben Napóleon expedíciójának tagjai (különösen Dominique Vivant) térképeket és dokumentációs rajzokat készítettek az ismert sírokról. Ők említik elsőként a nyugati völgyet, ahol Prosper Jollois és Édouard de Villiers du Terrage megtalálta III. Amenhotep sírját (WV22).Siliotti (1997), p. 16 A Description de l’Égypte című mű huszonnégy kötetéből kettőt szenteltek Thébának és környékének.

19. század balra|275px|bélyegkép|Egy királysír bejáratának rajza 1821-ből A 19. században tovább folytatódott Théba környékének régészeti feltárása, aminek újabb lökést adtak Champollion kutatásai, aki a század elején megfejtette a hieroglif írást. A század korai éveiben itt járt Belzoni, aki Henry Saltnak dolgozott. Ő több sírt felfedezett, köztük Ay sírját (WV23) a nyugati völgyben 1816-ban és I. Széthi sírját (KV17) a következő évben. Látogatásának végén Belzoni kijelentette, hogy minden sírt felfedezett, és már semmi figyelemre méltót nem lehet találni a környéken. Ugyanebben az időben dolgozott itt Bernardino Drovetti francia főkonzul is, aki Belzoni és Salt nagy riválisa volt.

1827-ben John Gardner Wilkinsont megbízták azzal, hogy fesse le az összes sír bejáratát és adjon mindnek egy számot, KV1-től KV21-ig (bár az akkori térkép 28 bejáratot jelölt, melyek közül néhányat még nem tártak fel akkor). Ezeket a számokat használják ma is. Ezek a festmények és térképek később megjelentek a The Topography of Thebes and General Survey of Egypt című műben, 1830-ban.

James Burton is ebben az időben kutatta a völgyet. Ő tette biztonságossá a KV17 jelű sírt az árvizekkel szemben, de inkább arról lett híres, hogy bejutott a KV5 jelű sírba. 1829-ben a francia-toszkán expedíció keretében Ippolito Rosellini és Nestor L’Hôte társaságában maga Champollion is meglátogatta a völgyet. Ez az expedíció két hónapot töltött a már megnyitott sírok tanulmányozásával, és közülük kb. tizenhatról készített vizsgálatot és leírást. Lemásolták a feliratokat és azonosították a sírok eredeti gazdáit. A KV17-es sírból elszállították a falfestményeket, ezek ma a párizsi Louvre-ban láthatóak.

225px|jobbra|bélyegkép|A völgy rajza az 1862-ben nyitva álló sírokkal