bélyegkép|250px|Német 101-es mozdony vontat svájci és német kocsikból álló Eurocity vonatot Az EuroCity (rövidítve: EC) egy nemzetközi vasúti szolgáltatást jelöl az európai városközi vasúthálózaton belül. Az „IC”-vel (InterCity) ellentétben az „EC” vonatok olyan nemzetközi járatok, amik a lentebb meghatározott követelményeknek eleget tesznek. Az EuroCity a régebbi TEE (Trans-Europ-Express) nemzetközi gyorsvonat-kategória utódja. Az első EuroCity szerelvények 1987-ben indultak útjukra. A szervezet központja Hollandiában található.
Magyarországi történetük Az elődeik az 1986-ban bevezetett Interexpress-vonatok voltak, amelyek az egykori keleti blokk államai között közlekedtek. Magyarországon elsőként az 1988. május 29-ei menetrendváltáskor az 1979 óta közlekedő Lehár Expressz került át az EuroCity vonatnembe.vagon WEB vonatösszeállítások EC 41 Lehár (1988/1989) - vagonweb.czJákli Imre - EuroCity vonatok Magyarországon V63 Gigant Club, 1998 A járat reggel indult Bécsből és délelőtt érkezett a Déli pályaudvarra, az ÖBB 1146 sorozatú, kétáramrendszerű mozdonyával.
A Liszt Ferenc EuroCity volt a második magyarországi EC-vonat. Az első időkben ezt gyakran MÁV V63 mozdonyok továbbították.
1994 júniusától az új osztrák kétáramrendszerű mozdonyok, a ÖBB 1014-esek kezdtek el járni az EC-vonatokkal. A következő magyarországi EuroCity az EC "Bartók Béla" volt. Ennek útvonala több lépésben fokozatosan hosszabbodott. Először Budapest-München között közlekedett, aztán Stuttgartig, majd Frankfurtig járt a németországi szakaszon. 1997-ben a magyar oldalon is meghosszabbították az útvonalat Miskolcon keresztül Debrecenig. A járat teljes hossza 1564 km volt. Az EuroCity vonatok belföldi utazásra 1997 óta vehetők igénybe InterCity pótjeggyel és ekkortól kezdve haladnak 140–160 km/h sebességgel a on. A diszkont légitársaságok 2003 óta megnövekedett aránya miatt lerövidült, illetve megszűnt nemzetközi viszonylatok, majd a 2008-as menetrendváltástól kezdve Magyarországra is bejáró Railjet vonatok következményeként átalakuló nemzetközi vasúti szolgáltatás lehetővé tette több EuroCity járat indítását az erdélyi célállomások irányába.
Napjainkban (2021-ben) napi 15 pár EuroCity-vonat érinti Magyarországot:
Magyarországról induló viszonylatok: Budapest-Keleti–Győr–Hegyeshalom–Bécs: Advent, Bartók Béla, Csárdás, Lehár Ferenc, Liszt Ferenc, Semmelweis Ignác Budapest-Nyugati–Szob–Pozsony–Brno–Prága: Metropolitan Budapest-Nyugati–Szob–Pozsony–Terespol: Báthory Nyíregyháza–Debrecen–Budapest-Keleti–Győr–Hegyeshalom–Bécs: Hortobágy Magyarországon átmenő: Bécs–Hegyeshalom–Győr–Budapest-Kelenföld–Kőbánya-Kispest–Cegléd–Szolnok–Lőkösháza–Brașov–București Nord: Dacia
Bécs–Hegyeshalom–Győr–Budapest-Keleti–Püspökladány–Záhony–Ungvár: Tisza Bécs–Hegyeshalom–Győr–Budapest-Keleti–Püspökladány–Nyírábrány–Szatmárnémeti: Szamos
Az Ausztria és Németország felé közlekedő Railjet vonatok besorolása nem egyértelmű, a jelenleg érvényben lévő közforgalmú menetrend a Railjet-et külön vonatnemnek tekinti, az állomási utastájékoztató kijelzőkön és a hangos utastájékoztatásban több helyen mégis is EuroCity-nek nevezik ezeket a járatokat is.
Jelenleg közlekedő
Elnevezés ViszonylatEC AdventBudapest-Keleti pályaudvar-Győr-Hegyeshalom-Bécs (decemberi szombatokon)EC Bartók BélaBudapest-Keleti pályaudvar-Győr-Hegyeshalom-Bécs (naponta; 2006-ig tovább közlekedett Münchenbe; egy időben Budapestről tovább közlekedett Miskolc-Nyíregyházán át Debrecenbe)EC BáthoryBudapest-Nyugati–Szob–Párkány–Pozsony–Bohumín–Katowice–Varsó/Krakkó (naponta)EC CsárdásBudapest-Keleti pályaudvar-Győr-Hegyeshalom-Bécs (naponta; korábban Budapest-Prága között közlekedett)EC DaciaBécs-Hegyeshalom-Győr-Budapest-Kelenföld-Kőbánya-Kispest-Szolnok-Lőkösháza-Brassó-București Nord (Szolnok és Bécs között a kijevi/ungvári Ruthenia nemzetközi gyorsvonattal egyesítve közlekedik naponta; korábban gyorsvonatként, és régebben expresszvonatként közlekedett a Keleti pályaudvar érintésével)EC HortobágyBécs-Hegyeshalom-Győr-Budapest-Keleti pályaudvar-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza (naponta; korábban IC vonatként közlekedett a Nyugati pu.- és Nyíregyháza között; a 2014/2015-ös menetrendváltás óta EuroCity vonatként közlekedik; a 2014/2015-ös menetrend idején Debrecen-Szolnok-Cegléd-Kőbánya-Kispest-Ferencváros-Kelenföld-Győr-Bécs útvonalon közlekedett; 2016 és 2025 között tovább közlekedett Záhonyba és Kijevbe)EC LehárBudapest-Keleti pályaudvar-Győr-Hegyeshalom-Bécs (naponta)EC Liszt FerencBudapest-Keleti pályaudvar-Győr-Hegyeshalom-Bécs (naponta; régebben Budapest-Sopron között közlekedett IC-ként)EC MetropolitanBudapest-Nyugati–Szob–Pozsony–Brno–Prága (naponta; korábban 2 óránként közlekedett; napi 2 pár EC és napi 4 pár rj)EC Semmelweis IgnácBudapest-Keleti pályaudvar-Győr-Hegyeshalom-Bécs (naponta)EC SzamosBécs-Hegyeshalom-Győr-Budapest-Keleti pályaudvar-Szolnok-Püspökladány-Debrecen-Nyírábrány-Nagykároly-Szatmárnémeti (naponta; Bécs és Püspökladány között a Tisza EC-vel egyesítve közlekedik; régebben a Keleti pályaudvar volt a végállomása és Debrecen-Mátészalka-Tiborszálláson át közlekedett; korábban InterCity és gyorsvonatként is közlekedett)EC TiszaBécs-Hegyeshalom-Győr-Budapest-Keleti pályaudvar-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony-Csap (naponta; Bécs és Püspökladány között a nagybányai Szamos EC-vel egyesítve közlekedik; egy időben Moszkváig közlekedett; régebben nyári időszakban hétfőnként, szerdánként, csütörtökönként és szombatonként közvetlen kocsija volt Splitbe és Koperbe; régebben gyorsvonatként és expresszvonatként közlekedett; 2014 nyarán Záhony és Szolnok között a tapolcai Tekergő gyorsvonattal egyesítve közlekedett; egy időben a Nyugati pályaudvarról indult Cegléden keresztül; egy időben Miskolc-Sátoraljaújhely-Újhelyen keresztül közlekedett)
Jelenleg nem közlekedő
Név ÚtvonalaEC AfterBudapest-Keleti pályaudvar-Győr-Hegyeshalom-Bécs (2025. augusztus 12-én közlekedett, csak ebben a viszonylatban)EC AvalaBelgrád–Kelebia–Kiskunhalas–Kiskőrös–Kunszentmiklós-Tass–Budapest-Keleti pályaudvar–Tatabánya–Győr–Mosonmagyaróvár–Hegyeshalom–Bécs (2011 és 2014 között Bécs helyett Prágába közlekedett; a 2014/2015-ös menetrend idején Kiskőrös–Kunszentmiklós-Tass–Budapest-Keleti pályaudvar helyett Kiskunfélegyháza–Kecskemét–Cegléd–Kőbánya-Kispest–Ferencváros–Kelenföldön keresztül közlekedett; felújítási munkák miatt 2019-től csak Budapest-Keleti és Bécs között közlekedett; megszűnt a 2019/2020-as menetrendváltással egy időben, helyét a Semmelweis EC vette át)EC BelvedereBudapest-Keleti pályaudvar-Győr-Hegyeshalom-BécsEC Bem JózsefBudapest-Keleti pályaudvar-Hidasnémeti-Kassa-VarsóEC Carlo GoldoniBudapest-Keleti pályaudvar-Székesfehérvár-Fonyód-Nagykanizsa-Gyékényes-Zágráb-Ljubljana-VelenceEC ComeniusBudapest-Nyugati–Szob–Pozsony–Brno–PrágaEC DanubiusBudapest-Nyugati–Szob–Pozsony–Brno–Prága (korábban EuroNight vonatként közlekedett Budapest és Bécs között, közvetlen kocsival Frankfurtba)EC HungáriaBudapest-Nyugati–Szob–Párkány–Pozsony–Prága–Drezda–Berlin–Hamburg (jelenleg railjet vonatként közlekedik; egy időben a Keleti pályaudvarról közlekedett)EC Jaroslav HašekBudapest-Nyugati–Szob–Pozsony–Brno–Prága (egy időben a Keleti pályaudvarról közlekedett)EC Jeszenszky JánosBudapest-Nyugati–Szob–Pozsony–Brno–Prága (egy időben a Keleti pályaudvarról közlekedett)EC MoraviaBudapest-Nyugati–Szob–Párkány–Pozsony–Bohumín–Katowice–VarsóEC PetrovBudapest-Nyugati–Szob–Pozsony–Brno–Prága (egy időben a Keleti pályaudvarról közlekedett)EC PoloniaBudapest-Keleti pályaudvar–Szob-Pozsony-VarsóEC Porta BohemicaBudapest-Keleti pályaudvar–Vác–Pozsony–Prága–Berlin–Hamburg-Altona (megszűnt 2014. december 13-án)EC SlovanBudapest-Nyugati–Szob–Pozsony–Brno–Prága (egy időben a Keleti pályaudvarról közlekedett)EC TransilvaniaBécs-Hegyeshalom-Győr-Budapest-Keleti pályaudvar-Szolnok-Püspökladány-Biharkeresztes-Nagyvárad-Kolozsvár (naponta; Bécs és Püspökladány között a szatmárnémeti Szamos EC-vel egyesítve közlekedik; korábban Keleti pályaudvar-Szolnok-Békéscsaba-Lőkösháza-Brassó viszonylatban közlekedett; a 2018/2019-es menetrendváltás óta EuroCity vonatként közlekedik, ezzel egyidőben változott az útvonala mostanira; Nagyvárad–Kolozsvár-vasútvonal felújítása miatt szünetel, helyét a Tisza EC vette át)EC VarsoviaBudapest-Nyugati–Szob–Párkány–Pozsony–Bohumín–Katowice–Varsó (egy időben a Keleti pályaudvarról közlekedett, helyét a Báthory EC vette át)
Követelmények A vonat két vagy több ország között közlekedjen (Az osztrák vasút 2011-ig közlekedtetett országon belüli EC vonatokat, ezek a menetrendben ÖEC jelöléssel szerepeltek) Az összes kocsi rendelkezzen légkondicionáló berendezéssel Megállás csak nagyobb városokban A megállás nem több, mint 5 perc, rendkívüli esemény esetén 15 perc Étel és ital legyen kapható a vonaton (lehetőleg legyen étkezőkocsi) A kalauz tudjon legalább két nyelven, az egyik legyen angol, francia vagy német Átlagsebesség (megállásokkal) minimum 90 km/h, kivéve hegyvidéken vagy vasúti kompon Nappali utazás (indulás 6:00 után, érkezés 0:00 előtt)
Kocsipark Az EC-vonatokban futó személykocsiknak az alábbi kritériumokat kell teljesítenie: klimatizált RIC-képes maximális sebesség 200 km/h hatüléses fülkék mind 1., mind 2. osztályon, fülkehossz kb. 2,3 m az 1. osztályon és kb. 1,9 m a 2. osztályon termeskocsik 2+1 üléselrendezéssel az 1. osztályon és 2+2 üléselrendezéssel a 2. osztályon
A České Dráhy, a MÁV és részben az ÖBB és az SBB az EC-vonatokhoz új kocsikat szerzett be. A többi vasút olyan kocsikat használ az EC-vonatokban, mint a belföldi InterCity-vonatokhoz. Egyes esetekben régebbi kocsikat is használnak szükségből, melyek nem felelnek meg a kritériumoknak, mint például a Belga Vasút az 1955-ös átépítésű étkezőkocsikkal, melyek az 1990-es évek közepéig forgalomban voltak az EC "Vauban" és "Iris" vonatokban. A Zürich-München EC-vonatokban 50 éves étkezőkocsik futottak az 1990-es években, modern kocsik hiányában.
A DSB (Dán Vasút) IC-3 típusú dízel motorkocsikat is használ EC-forgalomban, míg a Deutsche Bahn az ICE-TD dízel motorvonatait közlekedteti Hamburg-Lübeck-Koppenhága között. Ezek az egyetlen EuroCity-járatok, melyek vasúti kompon kelnek át egyik országból a másikba.
Nevek Egyes EuroCity vonatokat a 19-20. század luxusvonatainak mintájára neveztek el. Gyakran ezek a nevek megegyeznek a korábbi Trans-Europ-Express vonatok neveivel, például „Lutetia” a Párizs–Milánó közötti járatnak. A nevek az ülésekhez adott brosúrákon is olvashatók, amelyeken az egyes megállók érkezési időpontjai és az út részletei vannak.
Útvonalak
250px|jobbra|bélyegkép|EuroCity vonat svájci EuroCity-kocsikkal (2005 április) 250px|jobbra|bélyegkép|EC 370 Prága és Aarhus között egy 371-es sorozatú mozdonnyal és ČD EC-kocsikkal cseh területen 2007. január
EC 6/7 Hamburg-Chur EC 6/7 Dortmund-Chur EC 22 Bécs-Dortmund EC 23 Hamburg-Bécs EC 24/25 Budapest-Győr-Bécs-Frankfurt-Köln-Dortmund EC 30/31 "Allegro Johann Strauss" - Bécs-Villach-Velence EC 30/33 Koppenhága-Hamburg EC 31/34 Koppenhága-Hamburg EC 32/35 Koppenhága-Hamburg EC 32/33 "Allegro Stadivari" - Velence-Villach-Bécs EC 37/38 Hamburg-Koppenhága EC 39 Hamburg-Koppenhága EC 40/41 Berlin-Varsó EC 42/43 Budapest-Bécs EC 44/45 Varsó-Berlin EC 46/47 Varsó-Berlin EC 50/51 "Casanova" - Ljubljana-Velence EC 52/53 Frankfurt-Saarbrücken-Párizs (removed on June 10, 2007, replaced by a TGV) EC 60/61 München-Stuttgart-Strasbourg
EC 68/69 "Mozart" - Bécs-München EC 70/71 "Antonín Dvořák" – Bécs-Brno-Prága EC 72/73 "Johann Gregor Mendel" - Bécs-Prága EC 74/75 "Smetana" - Bécs-Prága EC 80/81 "Garda" - Verona Porta Nuova-München EC 82/83 "Paganini" - Verona Porta Nuova-München EC 84/85 "Michelangelo" - Róma-München EC 86/87 "Tiepolo" - Velence-München EC 90/91 "Vauban" – Brüsszel-Luxemburg-Strasburg-Bázel SBB-Berne-Interlaken Ost EC 93-88/89-92 "Leonardo Da Vinci" - Milánó Centrale-München EC 96/97 "Iris" – Brüsszel-Luxemburg-Strasburg-Bázel SBB-Zürich-Chur EC 100/101 Chur-Hamburg