Julian Dana William McMahon (Sydney, Új-Dél-Wales, 1968. július 27. – Clearwater, Florida, 2025. július 2.) ausztrál–amerikai színész, modell.
Dr. Christian Troy szerepében vált ismertté a Kés/Alatt című drámasorozatban.
Élete Fiatalkora és családja Sydneyben született, háromgyermekes család középső gyermekeként. Két lánytestvére van, Melinda és Deborah. Apja, Sir William McMahon 1971–1972 között Ausztrália miniszterelnöke volt.
A Sydney Grammar School-ban tanult, majd jogot hallgatott a Sydney-i Egyetemen. Tanult a Wollongong Egyetemen is, de nem fejezte be tanulmányait, hanem modellnek állt.
Színészi pályafutása Pályafutása modellként indult, reklámfilmekben szerepelt, majd egy farmerreklámban tűnt fel, és ekkor fedezték fel. Színészi pályája 1990-ben kezdődött, amikor szerepet kapott a Hatalom és szenvedély című szappanoperában. Ezután tűnt fel a hasonló műfajú Otthonunk című sorozatban is.
Miután leforgatták a főszereplésével készült Wet and Wild Summer! című, 1992-es ausztrál–amerikai vígjátékot, Hollywoodba utazott, hogy amerikai produkciókban is részt vehessen. 1992-ben feltűnt a NBC csatorna Another World című drámasorozatában, mint Ian Rain. Két év múlva lépett ki a sorozatból, majd több színdarabban is játszott Los Angelesben. Dr. Michael Walsht alakította a Magenta (1997) című filmben, és mellékszerepet kapott az Alvás!ZAVAR (2000) című lélektani thrillerben.
Az 1996–2000 között futó Pszichozsaru című sorozatban főszerepben volt látható. Szerepelt a Bűbájos boszorkák sorozatban, két évadon át megformálva Cole Turnert. 2003-ban a Kés/Alatt című Ryan Murphy-sorozatban kapta meg a szexmániás plasztikai sebész Dr. Christian Troy főszerepét. A sorozat nagy sikert ért el, McMahont Golden Globe-díjra jelölték a szerepért. A Fantasztikus Négyes (2005) és a A Fantasztikus Négyes és az Ezüst Utazó (2007) című szuperhősfilmekben a gonosz Victor von Doomot, azaz Fátum Doktort keltette életre. 2007-ben Sandra Bullock férjét alakította a Megérzés című filmben. 2010-ben a RED című akciófilmben vállalt szereplést Bruce Willis és Morgan Freeman oldalán. A következő évben Milla Jovovich partnere volt az Arcmás című bűnügyi horrorfilmben.
A 2010-es évektől fontosabb televíziós szerepei voltak a Runaways (2017–2018), az FBI – New York különleges ügynökei (2019–2020), valamint az FBI: Most Wanted című sorozatban. Utóbbiban Jess LaCroix csapatvezetőt alakította három évadon keresztül, egészen 2022-ig.
Magánélete és halála Háromszor volt házas.
Első felesége Dannii Minogue volt. Lánya, Madison Elizabeth McMahon hivatásos röplabdázó, 2000-ben született Brooke Burns színésznővel történt házasságából. A harmadik felesége Kelly Paniagua ausztrál színésznő volt, akivel 2003 óta élt együtt és 2014. június 30-án házasodtak össze, házasságuk McMahon haláláig tartott.
Annak ellenére, hogy hosszú évek óta az Amerikai Egyesült Államokban élt, a Femina ausztrál portálnak adott interjúban elmondta, hogy „Azt hiszem, a lelkem ausztrál. Nem hiszem, hogy ezt valaha is el lehet venni. Úgy érzem, hogy belülről ausztrál vagyok, kívülről pedig amerikai, vagy valami ilyesmi.”
A Floridai Clearwater településen hunyt el, 56 évesen. Halálát rák okozta.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1992 Wet and Wild Summer! Mick Dooley 1997 Magenta Michael Walsh 1998 Egy nyugodt éj In Quiet Night Hayes 2000 Alvás!ZAVAR Chasing Sleep George 2004 Meet Marketvezető producer Hutch 2005 Fantasztikus Négyes Fantastic Four Victor Von Doom / Fátum Doktor Rátóti Zoltán 2007 Megérzés Premonition Jim Hanson Dolmány Attila Prisoner Derek Plato A Fantasztikus Négyes és az Ezüst Utazó Fantastic Four: Rise of the Silver Surfer Victor Von Doom / Fátum Doktor Sztarenki Pál 2010 RED Red Robert Stanton Dolmány Attila 2011 Arcmás Faces in the Crowd Sam Kerrest Dolmány Attila 2012 Csalétek Bait Doyle Kárpáti Levente Tüzes bosszú Fire with Fire Robert Dolmány Attila 2013 Paranoia Paranoia Miles Meechum Sarádi Zsolt 2014 Te nem vagy te You're Not You Liam Szabó Sipos Barnabás 2018 ’75 nyara Swinging Safari Rick Jones Jakab Csaba Monster Party Patrick Dawson 2024 A szörfös The Surfer Scally Szikomorfán születtem The Supremes at Earl's All-You-Can-Eat Ray
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1989 Hatalom és szenvedély The Power, The Passion Kane Edmons 1 epizód 1990–1991 Otthonunk Home and Away Ben Lucini főszereplő (145 epizód) 1992 G.P. Constable Colin Carmody 1 epizód 1993–1994 Another World Ian Rain főszereplő (22 epizód) 1996–2000 Pszichozsaru Profiler John Grant nyomozó főszereplő (82 epizód) 1998 Will és Grace Will & Grace srác 1 epizód 2000–2005 Bűbájos boszorkák Charmed Cole Turner 2001 Eljön a tegnap Another Day David tévéfilm 2003–2010 Kés/Alatt Nip/Tuck Dr. Christian Troy főszereplő (100 epizód) 2008 Robotcsirke Robot Chicken Dr. Doom / hírolvasó (hangja) 1 epizód 2012 Rogue Kevin Lear tévéfilm 2013 A kör bezárul Full Circle Stanley Murphy 3 epizód 2015 Childhood's End Rupert Boyce minisorozat (1 epizód) 2016 Hunters McCarthy 6 epizód Dirk Gently's Holistic Detective Agency Zackariah Webb 3 epizód 2017–2018 Runaways Runaways Jonah / Magistrate visszatérő- és főszereplő (19 epizód) 2019–2021 FBI – New York különleges ügynökei FBI Jess LaCroix 3 epizód 2020–2022 FBI: Most Wanted FBI: Most Wanted főszereplő 2021 FBI: International FBI: International 2 epizód 2025 A rezidencia The Residence Stephen Roos 8 epizódmagyar hangja Dolmány Attila
Díjak és jelölések Év Díj Kategória Jelölt mű Eredmény 2003 Satellite Award legjobb férfi főszereplő (drámasorozat) Kés/Alatt 2004 Golden Globe-díj legjobb férfi főszereplő (drámasorozat) 2005 Szaturnusz-díj legjobb televíziós színész 2006 2007 Teen Choice Awards kedvenc gonosztevő A Fantasztikus Négyes és az Ezüst Utazó kedvenc filmes harc (Chris Evansszel megosztva)
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:1968-ban született személyek Kategória:2025-ben elhunyt személyek Kategória:Ausztrál színészek Kategória:Ausztrál szinkronszínészek Kategória:Amerikai színészek Kategória:Amerikai szinkronszínészek Kategória:Sydney-iek Kategória:Rákban elhunyt személyek Kategória:AACTA-díjasok