Biagio Antonacci (Milánó, 1963. november 9. –) olasz énekes és dalszerző.
Élete Milánó egyik külvárosában (Rozzano) született és nőtt fel, gyermekkorában dobolni tanult.
1988-ban részt vett a 38. Sanremói Dalfesztiválon a Voglio vivere in un attimo című dalával. Egy évvel később megkötötte első szerződését, és megjelent bemutatkozó albuma, melynek címe Sono cose che capitano. 1991-ben már kiadta második albumát is, azonban a várt siker még elmaradt. Tudatában volt annak, hogy ha a harmadik lemeze nem fog megfelelni a kiadó elvárásainak, akkor a zenei pályafutása veszélybe kerülhet. 1992-ben Liberatemi címmel megjelent egy kislemeze, mellyel a Festivalbar koncertsorozat keretein belül körbeutazta Olaszországot, és amely végül meghozta számára az elismerést. 2005-ben az előző év novemberében kiadott Convivendo album milliós példányszámban való elkelése miatt Hollywoodban megkapta a legtöbb lemezt eladott olasz előadó díját.
Házas, két fia van Marianna Moranditól, aki egyben Gianni Morandi , olasz színész-énekes lánya. Pályája eddigi csaknem 20 éve alatt 12 albumot adott ki és 2 koncert DVD-t, nevét pedig egy dal is őrzi, melynek címe Vorrei cantare come Biagio Antonacci, és amit Simone Cristicchi énekel. Készített duettet Laura Pausinivel és Tiziano Ferróval is.
Albumok Sono cose che capitano – 1989 Adagio Biagio – 1991 Liberatemi – 1993 Biagio Antonacci (album) – 1994 Il mucchio – 1996 Mi fai stare bene – 1998 Tra le mie canzoni – 2000 9 novembre 2001 – 2001 Convivendo Parte I – 2004 Convivendo Parte II – 2005 Vicky Love – 2007 Inaspettata – 2010
DVD-k
Live in Palermo – 2000 (1999. július 10-i koncertje) ConVivo – 2005 (2005. áprilisi koncertje a Forum di Assagón)
Fordítás
Kategória:Olasz énekesek Kategória:1963-ban született személyek Kategória:Élő személyek