Az implicit tanulás egyik leggyakrabban használt vizsgálóeljárása a sorozatos reakcióidő feladat (serial reaction time – SRT) és az összetett rendszerek kontrollálása mellett a mesterséges nyelvtan elsajátítása (artificial grammar learning – AGL).

Természetes és mesterséges nyelvtani rendszerek

A természetes és a mesterséges nyelvtani rendszer(ek)nek két fontos jellemzője van: Az egyik, hogy generatív, azaz lehetővé teszi, hogy véges számú elemből (pl. természetes nyelvekben az ABC betűi) végtelen számú szószerkezetet, mondatot, sorozatot hozzunk létre. A másik, hogy az adott nyelvtani szerkezetek bizonyos sorrendje megengedett (vagyis nyelvtanilag helyes), másféle sorrendje viszont nem (vagyis nyelvtanilag helytelen). Pl.: az angolban a jelzők megelőzik a főneveket (vagyis ez a nyelvtanilag helyes használatuk), míg a francia nyelvben ez éppen fordítva van.

A mesterséges nyelvtan

A mesterséges nyelvtan (véges számú) csomópontokat tartalmaz, amelyeket nyilak kötnek össze (lásd ábra). Egy betűsorozat generálásához ki kell választanunk egy kiindulópontot (jelen esetben ilyen az 1.), és a nyilak mentén haladva létrehozhatjuk a kívánt hosszúságú sorozatokat. Ezek lehetnek nyelvtanilag helyesek, az adott esetben pl.: MTTVRX, vagy nyelvtanilag helytelenek, pl.: VXMTRX. bélyegkép|300px|Véges állapotú nyelvtan (Reber és mtsai, 1991)

Ez az eljárás Arthur S. Reber (1967) nevéhez fűződik. Reber kísérletében a kísérleti személyeknek mássalhangzókból álló sorozatokat mutatnak, amelyeket egy véges állapotú mesterséges nyelvtan alapján hoznak létre.

A vizsgálat menete

Az első részben a kísérleti személyeknek nyelvtanilag helyes betűsorokat kell megtanulniuk, anélkül, hogy előzetes tudásuk lenne az azokat létrehozó szabályokról. A vizsgálat második felében a kísérleti személyeknek a nyelvtanról elsajátított tudását tesztelik. A kísérletvezetők felhívják az résztvevők figyelmét arra, hogy a korábban látott betűsorok egy speciális nyelvtan alapján készültek (vagyis nem random módon állították össze őket). Ezután újabb betűsorozatokat kapnak, amikről el kell, hogy döntsék, hogy helyesek vagy helytelenek.

A kísérleti személyek a véletlennél általában nagyobb arányban (kb. 60-65%-ban) oldják meg helyesen a feladatot, ami azt jelentheti, hogy valamilyen szinten sikerült elsajátítaniuk a mesterséges nyelvtant. Ezzel együtt viszont a nyelvtan struktúrájáról nem tudnak beszámolni, vagy valamiféle definíciót megfogalmazni, hogy döntéseiket mi alapján hozták. Vagyis nem voltak tudatában azoknak a szabályoknak és összefüggéseknek, amelyek a tanulási folyamat hátterében álltak. Rebertet ez a két momentum (a feladatban nyújtott teljesítmény és a beszámolásra való képtelenség) vezette arra a megállapításra, hogy a személyek implicit módon tettek szert a mesterséges nyelvtan szabályaira. Későbbi vizsgálatoknál (Reber és Allen), valamint (Matheus és mtsai (1989) viszont úgy tűnt, hogy a kísérleti személyek bizonyos mértékig tudatában vannak a szabályoknak, de nem olyan mértékig, hogy az maradéktalanul, teljes egészében megmagyarázná az elért teljesítményüket.

Felhasznált szakirodalom

Baddeley, Alan (2001) Az emberi emlékezet. Osiris Kiadó, Budapest Németh Dezső (2006) A nyelvi folyamatok és az emlékezeti rendszerek kapcsolata. Akadémiai Kiadó, Budapest Háden Gábor Péter, Orosz Gábor, Ambrus Géza Gergely, Gönczi Dániel, Aczél Balázs, Németh Dezső (2004), Az implicit tanulás és nyelvi képességek kapcsolata. In: Németh Dezső (szerk.) Szegedi pszichológiai tanulmányok. Szeged: JGYF Kiadó.

Kategória:Emlékezet Kategória:Tanulás Kategória:Pszicholingvisztika Kategória:Nyelv