Imogen Heap angol énekesnő, zeneszerző.
Ismertségét a Frou Frou együttes tagjaként, majd 2005-ben a Speak for Yourself című szólóalbumával szerezte; hat alkalommal jelölték Grammy-díjra, amelyből kettőt meg is nyert.
Pályafutása Fiatalkora Imogen Heap gyerekkorától zenél, több klasszikus hangszeren is játszik. Fő hangszere a zongora, de játszik csellón, klarinéton, gitáron, dobon és Array Mbirán is.http://www.metro.co.uk/fame/interviews/article.html?in_article_id=22257&in_page_id=11 60 Second Interview – 60 SECONDS: Imogen Heap Zenét szerezni tizenegy éves korában kezdett. A terapeuta édesanya és a rock boltos édesapa Imogen tizenkét éves korában elváltak. Internátusba került, ahol azonban féktelen viselkedésének következtében összetűzésbe került zenetanárával. Büntetésképpen egyedül hagyta Heapet zenetanulmányaiban; ennek köszönhető, hogy Imogen szinte mindent saját magától, autodidaktaként sajátított el. Így ismerkedett meg a sequencerrel vagy a sampler használatával egy Atari számítógép segítségével. Ez iránti érdeklődéséből következően tanulmányait BRIT School Of Performing Arts & Technology in Croydon, Surrey iskolájában folytatta. Az első szerződését 17 éves korában kapta a független Almo Sounds nevű kiadótól, és sikerült egy igen rangos helyen bemutatkoznia: négy dalt adott elő barátaival Prince's Trust Koncerten (1996), olyan előadók közt mint a Who és Eric Clapton.
1998–2001: i Megaphone és Blanket Heap bemutatkozó albuma, az I Megaphone (a cím egy anagramma az "Imogen Heap" névből) az Almo Sounds kiadónál jelent meg 1998-ban és kitűnő kritikákat söpört be. Olyan előadókhoz hasonlították, mint PJ Harvey, Kate Bush és Annie Lennox. Az album vegyesen tartalmazott saját és producereivel: David Kahne-nel, Dave Stewart-tal és Guy Sigsworth-szel közös szerzeményeket. A korong promóciójába egy európai körút és amerikai turné is beletartozott, ami szintén tovább növelte a népszerűségét, híre szájról szájra járt. Három száma limitált példányszámú kislemezen megjelent az Egyesült Királyságban: a "Getting Scared", a "Shine" és a "Come Here Boy." Az amerikai rádióállomásoknak is elküldték ezt az anyagot, de ott a "Shine" helyett az "Oh Me, Oh My" című dal szerepelt.
Heap kezdeti sikereit hamarosan problémák árnyékolták be: az Almo Sounds beszüntette a támogatását a szigetországban, miközben határidőt szabtak neki a második album dalainak leszállításához. Ezek átadásakor azt a bírálatot kapta, hogy a dalokban nincs meg a "sláger-lehetőség", és egy éven keresztül függőben tartották a dolgot. A helyzetet tovább rontotta, hogy a labelt eladták a Universal-nak, a hozzájuk tartozó előadók felvételei vagy az új tulajdonoshoz kerültek, vagy egyszerűen kidobták őket. Heapnek távoznia kellett, így lemezszerződés nélkül maradt.
Guy Sigsworth-tal megalapították a Frou Frou nevű duót, ami kereskedelmileg is sikeressé vált, majd kiadta második szólóalbumát Speak for Yourself címen, majd az "i Megaphone" is lehetővé vált újra kiadnia. Ez 2006. november 14-én jelent meg egy időben 2006-os amerikai turnéjával.
Az Almo Sounds-i fogságának ideje alatt két önálló felvétellel jelentkezett. Az egyik a "Meantime", amelyet Guy Sigsworth és Alexander Nilere írtak egy független brit filmhez (G:MT – Greenwich Mean Time), a másik pedig a "Blanket", amely az Urban Species azonos című albumán jelent meg. Ebben az időben az i Megaphone-t licencelte az Almo Sounds-tól a japán Aozora Records, amely újra népszerűsítette és kiadta az albumot 2002 januárjában, de az eredeti számok mellett ez a kiadás tartalmazta a "Blanket"-et is és a b-oldalon az "Aeroplane"-t is a Frou Frou-tól, sőt egy videóval is jelentkeztek a japán médiában. Az album teljesen új csomagolásban, új design-al és egy előzőleg elérhetetlen rejtett dallal, a "Kidding"-el szerepelt rajta, amit az 1999-es turnén élőben vettek fel. Az Almo Sounds eladása és feloszlása után az japán "i Megaphone" lemezek kikerültek a forgalomból. Egy brazil kiadó, a Trama Records azonban megvásárolta a licencet és újra kiadta az albumot limitált példányszámban. Az album az USA-ban is újra megjelent 2006 elején az iTunes zenebolt kínálatában, és megvásárolhatóvá vált Heap internetes oldaláról is. Az "i Megaphone" nemzetközi újra bemutatkozásának szünetében fogalmazódott meg egy második szólóalbum elkészítésének igénye, így Heap újra dalokat kezdett írni szólóban és Guy Sigsworth-tal közösen is; ám, mivel nem volt lemezszerződése, a dalok a fiókban maradtak.
2002–2003: Frou Frou Heap továbbra is kapcsolatban volt Guy Sigsworth-tel, akivel már dolgozott együtt az I Megaphone album "Getting Scared" című számán, és ami a közös projektjükhöz, a Frou Frou-hoz is vezetett.
Az első ötletek szerint Sigsworth mint producer állított volna össze egy albumot egy énekes, egy dalszerző, költő vagy rapper közreműködésével, Frou Frou néven. Heap elmondása szerint azzal hívta meg a stúdióba, hogy írjon szöveget az egyik négy ütem hosszú dallamára, amihez egy feltételt szabott: valahol szerepeljen benne a "szerelem" szó. Az első ötlete a "lung of love, leaves me breathless" sor volt, a Details album "Flicks" című száma így meg is született. Egy hét múlva Sigsworth újra felhívta és együtt megírták a "Breathe In" című számot, ez így ment egész addig, amíg a fél album el nem készült. 2001 decemberében úgy döntöttek, hogy duóként dolgoznak tovább
Az első közösen jegyzett számuk egy remix volt: az "Airplane" (később "Aeroplane"-re nevezték át) egy közösen írt számuk feldolgozása volt, ez a "Shine" kislemez B oldalán és az I Megaphone album japán újrakiadásán volt hallható.
2002 augusztusában kiadták a Details című albumot. Kislemezen a Breathe In, az It’s Good to Be in Love, és a Must Be Dreaming jelent meg (bár az utóbbi kettő nem került kereskedelmi forgalomba). Az albumon a duó kitűnően együttműködött, Imogen vokálozott, de együtt alkottak és zenéltek. Noha a kritika kedvezően fogadta, de a nagyközönségnek nem annyira nyerte el a tetszését, mint ahogy számították, így aztán 2003-ban egy világ körüli turné után, amely során Angliában, Európában és az Egyesült Államokban is megfordultak, a kiadójuk, az Island Records nem adott lehetőséget egy második album elkészítésére. Ám ekkorra már Heap szólóénekesként is bemutatkozott, azonban szólókarrierjét már nem bízta erre a kiadóra a Details-el kapcsolatos rossz tapasztalatai miatt. Később így nyilatkozott erről: "Ha valaki elviszi az ingét a tisztítóba és ott kiégetik, akkor az csak annyit mond majd hogy »Köszönöm szépen, holnap hozok egy másikat«? Nyilván nem. Nem kötöttünk üzletet." Heap és Sigsworth barátként váltak szét, és dolgoztak együtt a Frou Frou project után is, többek között ideiglenesen újra összeálltak 2003 végén, amikor is egy Bonnie Tyler klasszikus dolgoztak fel; a "Holding Out For A Hero" a Shrek 2 című film zenéjeként a stáblista alatt hallható. A Frou Frou népszerűsége újjáéledt, amikor a "Let Go" című számuk a Garden State című független film zenéjeként tűnt fel. A "Let Go" szerepelt még Holiday című karácsonyi kasszasiker filmzenéjeként is, melyet 2006-ban mutattak be a mozikban.
2004–2005: The O.C. és a Speak for yourself 2003 decemberében Heap bejelentette, hogy az új albumának alakulását a rajongók a honlapján mint afféle blogon követhetik nyomon, sőt, még egyfajta művészeti vezetői szerepre is "felkérte" őket a "Daylight Robbery" szövegének megírásához (a dal alapja eredetileg egy tévéreklámhoz készült).
Határidőt is kitűzött magának: a mesterszalagnak egy év alatt, azaz 2004 decemberére kellett elkészülnie. Mivel a lakása értékes ingatlannak tűnt, így jelzálog hitelt vett fel az ingatlanra terhelve, hogy a lemezköltségeket állni tudja, beleértve a stúdióbérlést (ahol korábban Dizzee Rascal zenész lakott) és hangszerek vásárlását. Az év folyamán a számok demóit az amerikai KCRW rádióállomás folyamatosan játszotta, ahogy ők támogatták a Frou Frou-t is.
2004 végén, az album elkészültekor a honlapján két dalt közzé is tett a lemezről, a közönség így a megjelenés előtt megismerhette ezeket – a "Just For Now" című csak rövid ideig, egyfajta karácsonyi ajándékként volt elérhető, a "Goodnight And Go" pedig a The O.C. című amerikában futó sikeres tévésorozat második évadának zenéjeként december elején. Heap 2006-os Lawrenceben tartott koncertjén elmondta, hogy a "Just For Now" című szám ugyancsak a tévésorozat részére készült, a karácsony és a hanuka összevonásából "Chrismukkah" lett volna a címe, de a producerek "túl sötétnek" találták.
A The O.C.-ben 2005 áprilisában egy másik felvétel is szerepelt: a ritkán alkalmazott vokóderrel készült "Hide And Seek" (Bújócska) című dal a második évad záróepizódjában illetve Caleb Nichol temetésén hangzott el. A felvétel azonnal letölthető volt digitális formában például az amerikai iTunes Store-on, ahol azonnal fel is került a slágerlistákra. A dal az angol iTunes Store-on 2005. július 5-én jelent meg – a sorozat utolsó részének vetítésével egyidőben -, és rögtön első is lett az iTunes Store letöltései között, és így felkerült a brit top letöltések közé is. A sorozat harmadik évadja már a "Speeding Cars" című dalával mutatkozott be, a záró dal pedig Leonard Cohen "Hallelujah" című száma lett Heap feldolgozásában. Az sorozat első évadja ugyanezzel a számmal végződött, csak akkor Jeff Buckley előadásában.
Okulva a múltbeli rossz tapasztalataiból a kiadókkal kapcsolatban Heap úgy döntött, hogy saját maga fogja kiadni a lemezét az Egyesült Királyságban, így ennek érdekében alapított egy saját kiadót Megaphonic Records néven. A "Speak for Yourself" album – amely Heap elmondása szerint "inkább Madonna, mint Guns N’ Roses és inkább Donnie Darko, mint Dirty Dancing… elektronikusan elvarázsolt zaj a zenekari dallamok, hárfa és társai között, nagyszerű szövegekkel". Nagy-Britanniában 2005. július 18-án jelent meg CD-n és az iTunes Store zeneboltjában, ahol rögtön bekerült a top10-be, az első 10000 darab CD szinte rögtön elfogyott, felosztva a nagy és független lemezboltok és Heap saját online shopja közt. A "Hide And Seek" – köszönhetően a The O.C. népszerűségének – a népszerű angol rádióadók kitüntetett figyelmét élvezte, a BBC Radio One adó DJ-je, Scott Mills úgy jelentette be, mint a hét rekorderét és éles reakciókat provokált ki az adó többi DJ-jétől is az "imádd vagy gyűlöld" kijelentésével. A nagy népszerűség okán egy speciális, limitált példányszámú (1500 db) kislemezt adtak ki 7" méretű lemezen szeptemberben, melyen egy exkluzív dal, a "Cumulus" is helyt kapott, ám a lemez A-oldalán csak vokál szerepel. A szám később megjelent a The Chillout Session 2006 című válogatáslemezen is, ahol más dalok közt szerepelt a "Goodnight And Go" és a "Headlock" is.
2005 augusztusában Heap bejelentette, hogy licencelte a Speak for Yourself albumot a Sony BMG egyik kiadójának, az RCA Victor-nak annak érdekében, hogy az megjelenhessen az USA-ban, Kanadában és Mexikóban. Az lemez novemberben jelent meg, és a Billboard Top 200-as listájának 144. helyén debütált, miközben Imogen a Hotel Café turnén vett részt, ezzel, mint egy mini-turnéval népszerűsítette az anyagot. A koncerteken Imogen egy egyszemélyes zenekart alkot, egy Apple laptoppal keveri a zenét, énekel, zongorázik és Array Mbira-n zenél. Az album második dalát a Goodnight And Go-t David Letterman késő esti showjában is bemutatta, majd pedig Jay Leno műsorában is, ahol a "Hide And Seek"-et is előadta. Mikor visszatért az Egyesült Államokba már 120000 lemezeladásról számolhattak be neki, ő pedig bejelentette angliai turnéjának időpontját, amelyen márciusban a régi csapatával volt látható a Shepherds Bush Empire-n , októberben pedig az újramegnyílt londoni szórakozóhelyen, a The Roundhouse-ban 3300 nézőnek adott koncertet, az újonnan felújított helyen elsőként.
2006–napjainkig: a 'White Rabbit'