thumb|jobbra|350px|A tatárlakai három agyagtábla
A tatárlakai lelet három darab, jelekkel díszített agyagtáblácska, amelyeket 1961-ben a Nicolae Vlassa által vezetett román régészcsoport fedezett fel Erdélyben, Alsótatárlaka (Tărtăria) faluban (Alsócsóra község, Fehér megye).
A leletek egyesek szerint a fellelt legkorábbi írásjeleket tartalmazzák, mivel radiokarbon vizsgálatok szerint (amit a környező leleteken végeztek) i. e. 5500 körül keletkezhettek, így kb. ezer évvel előzik meg a legkorábbi ismert sumer agyagtáblák írásait. Éppen ez cáfolja a kapcsolatát a sumer írással, amelyik az uruki archaikus szövegek keletkezésének korában, azaz 2000 évvel később még piktografikusak, kevésbé elvontak, ugyanakkor a későbbi sumer ékírás elvitathatatlan előzményei. A tatárlakai lelet 2000 évvel korábban nem lehet az előzménye az ismert sumer írásnak. Ugyanakkor a táblák datálása a környező kultúrrétegek szerves maradványainak elemzésén alapul, miközben a leletek egy beásott gödörből kerültek elő, vagyis az azonos szinten lévő kultúrréteg kora nem adja meg a táblák korát, azok bármikor utána keletkezhettek.
A leletek hitelessége a nemzetközi és magyar régészeti és történészi szakmai körökben kérdéses és vitatott, a román szakemberek többsége viszont tényként kezeli.
Története A három agyagtábla 3-4 méter mélységből került elő, a település legalsó, Tordosnak megfelelő, legkorábbi rétegéből. A gödör finom hamuval volt tele. A benne talált egyéb leletek (26 agyagból és 2 kyklosi alabástromból készült, embert ábrázoló szobrocska és egy Spondylusból készült kagylókarperec) és más maradványok arra utalnak, hogy kultikus, ún. áldozati gödörről van szó. A leletek körül egy 35-40 éves ember elégetett, szétszórt és részben szándékosan összetört csontjai hevertek.
A táblácskák mellett talált kerámialeletek a kelet-magyarországi vonaldíszes kerámia fejlett, középső szakaszából, az ún. tiszadobi csoportból származnak. Keletkezésük ideje ezek alapján a középső neolitikum, az i. e. 5. évezredben Erdélyben virágzó vinča–tordosi kultúra ideje. Ezen leletek kora segített az egész kultúra fennállásának meghatározásában.Carl J. Becker, A Modern Theory Of Language Evolution, iUniverse, 2004, 346. o.
A leletek jelenleg a kolozsvári Történelmi Múzeumban találhatók.
Leírása Egy téglalap (méretei: 6,2 × 3 × 0,9 cm) és egy kör (átmérője 6 cm, vastagsága 2,1 cm) alakú táblát vonalak tagolnak és írásjelek találhatók rajtuk (ez a két tábla át van lyukasztva), az ugyancsak téglalap alakú harmadik táblán (méretei: 5,2 × 3,5 × 1,6 cm) állat- és növényábrázolás látható.
A táblák anyaga homokos agyag, rosszul vannak kiégve, vöröses színűek. Súlyuk becslés szerint egyenként 5-10 dkg körüli.
A jelek értelmezése Már a 19. században is kerültek elő olyan leletek Tordoson, amelyekről feltételeztek valamilyen kapcsolatot a régi mezopotámiai írásbeliséggel. Ezek feltárója és gyűjtője, Torma Zsófia 1879-ben utalt a tordosi jelek és az asszír-babilóni írásbeliség kapcsolatának lehetőségére. A táblákon lévő piktográfok mezopotámiai jellegét már felfedezőjük, N. Vlassa is észrevette, akit a jelek Uruk és Dzsemdet-Naszr piktografikus írásaira emlékeztettek.
A tatárlaki táblák jelei bekarcolással készültek. Ez a körülmény némi támpontot ad az írás Mezopotámiából való elterjedésének vagy átvételének idejére vonatkozóan. A tatárlaki táblákon szereplő írás fejlődési fokát tekintve hozzávetőleg megfelelhet a legrégebbi uruki táblákénak (Uruk IV, i. e. 3500), de ha a kettőt közös forrásra akarjuk visszavezetni, akkor még korábbi időpontról lehet szó.Harmatta János: Neolitkori írásbeliség Közép-Európában? Antik Tanulmányok 13. 2. 1966. 235-238 Borisz Perlov megjegyzi, hogy az i. e. 4. évezred végén a sumer írás váratlanul és teljesen kész formában jelenik meg.Borisz Perlov megjegyzését idézi: A. Kifisin: Vetvi odnogo gyereva, Tyehnyika Mologyozsi 12. 1975., Moszkva, 60-61. - Egy fa ágai, Forrás, 1977 1975-ben viszont még nem ismerték az uruki archaikus szövegeket, így Perlov állítása nem releváns.
A jelek pontos meghatározását és mezopotámiai összefüggéseik tisztázását Adam Falkenstein (1906–1966) német assziriológus végezte el.
Az egyes piktogramok jelentésének meghatározása eléggé biztosnak vehető. Az átírás természetesen semmit nem mond a táblák szövegének nyelvéről vagy az egyes írásjelek hangértékéről.
A téglalap alakú tábla
A kör alakú tábla
Harmatta János előbb idézett megfejtésében gondot okoz, hogy egy sumernak tartott szövegben jóval későbbi akkád (asszír-babiloni) istenségnevek bukkannak fel (Palilé. Usmué, Samasé), s ez anakronizmus. Záhonyi András erre már korábban is rámutatott (Záhonyi A: Ősi titkok nyomában. MBE, 2005, 128. o.; Záhonyi A.: A tatárlakai csillagóra. Fríg K., 2011, 42-43. o.).
Komoly problémát jelent az a beidegződés, hogy a szakirodalmi hivatkozásokban a sumer kor városneveit közismertebb akkád (asszír-babiloni) neveiken említik (pl. UD.KIB.NUNki-t Szippar, UNUGki-t Uruk néven). Ez így egyrészt pontatlan, másrészt félrevezető, hiszen azt a benyomást kelti, hogy egy későbbi korról van szó.Záhonyi A.: Ősi titkok nyomában. MBE, 2005, 22-23. o. Az akkád városnevek rendre félrevezetik a nem hozzáértő sumerkutatókat.
Záhonyi elképzelése szerint a korongon a Földről egyszerre látható fél csillagos ég csillagképei láthatóak, a téglalap alakú táblán a csillagos ég másik felének csillagászati alakzatai ismerhetők fel. Benne átfogó szakirodalmi összefoglalást és értékelést is találunk, melynek újdonsága a leleteket sajátjuknak tekintő szerb és román kutatók munkájának, értelmezéseinek bemutatása. A csillagászati jellegű értelmezés szerint a korongon csillagtérképként látható főbb csillagképek – Kos, Hidra, Nyilas – sumer neveit olvassa ki a korong jeleiből.Záhonyi, 88–92. o. Módszerét a téglalap alakú tábla esetében is alkalmazta.
A kör alakú tábla megfejtése Molnár Zsuzsanna szerint, a Phaistosi korong szövegének megfejtése után: "Az fenntartó istennek tetszően élt"
A rajzos tábla A szöveget nem tartalmazó táblát a Dzsemdet Naszr-korabeli sumer pecséthengerekkel összehasonlítva a tábla közepén egy „életfa” áll, mellette jobbról és balról kőszáli- vagy vadkecske látható.E. Heinrich: Bauwerke in der altsumerischen Kunst, Wiesbanden, 1957
A táblák keletkezése A táblák valószínűleg csak utólag és másodlagosan, máglyán égtek ki. Mezopotámiában is csak az amulettként használt (egyúttal átfúrt) táblákat égették ki. A táblák formája olyan, mint az általános mezopotámiai korai forma. Méretük, vastagságuk, továbbá mezőkre osztásuk is megfelel azokénak.
Az a legvalószínűbb, hogy a táblácskákat a sumer írást némileg ismerő kereskedő készítette. A másik lehetőség, hogy egy délkelet-európai (esetleg éppen erdélyi) bennszülött - elkerülve Kis-Ázsiába vagy a Közel-Keletre - valahol megismerkedett a korai sumer piktográfiával, és visszatérve ő készítette a táblákat.
Ha feltételezzük, hogy a rituálisan elégetett ember azonos a táblácskák készítőjével vagy viselőjével, akkor ez a személy Larsza városával állhatott kapcsolatban. Az egyik jel ugyanis UD.UNUG.KI = Larsza. A város Dél-Mezopotámiában, az Eufrátesz partján, Uruk közelében volt.
A Vinča-kultúra által benépesített közép-erdélyi területen arany- és rézlelőhelyek voltak. Ugyanakkor közismert a babiloni, korai városi társadalmak óriási igénye az arany és réz iránt. Mezopotámiai kereskedők már az i.e. 3. évezredben a távoli Afganisztán és India területeire utaztak az ékszerekhez szükséges ritka kövekért, másfelé pedig aranyért és rézért. A Vinča-kultúrának az i.e. 3. (más kutatók szerint az i. e. 5.) évezred elején már létező kis-ázsiai kapcsolatai elősegíthették, hogy a (valószínűleg Nyugat-Kis-Ázsiába is eljutó) sumer kereskedők tudomást szereztek a Kárpát-medence réz- és aranylelőhelyeiről.Makkay János: A tartariai (alsótatárlakai) táblácskák. Magyar Tudomány 15. I. 1970. 63-69.
Vitatott hitelesség Többen megkérdőjelezték, hogy a táblákat valóban a bejelentett helyszínen találták-e a román régészek 1961-ben, és Nicolae Vlassa - a román régészek kutatócsoportjának vezetője - soha nem tárgyalta a rétegtani lelet körülményeit.
A leletek legnagyobb „bűne” a dokumentáció hiánya. Nicolae Vlassa, a kolozsvári múzeum régésze 1961-ben találta őket, de Vlassa nem volt jelen. Amikor a táblák előkerültek a rituális gödörből, a feltárás vezetője éppen nem tartózkodott a helyszínen. Ez a régészetben csökkenti a leletek hitelességét, mivel a hitelesítés alapja a rétegtani (sztratigráfiai) helyzet pontos dokumentálása a megtalálás pillanatában. Ezenkívül a kritikusok szerint a gödör, amiben találták őket, nem egy zárt, érintetlen egység volt. Lehetséges, hogy a táblák későbbi korokból „szivárogtak le” a Vinča-kultúra rétegeibe, vagy – ahogy a legkeményebb kritikusok állítják – utólag kerültek oda.
A leletek kiégetése A táblákat a megtalálás után a régészetben nagyon szokatlan módon — a "konzerválás" indokával — azonnal kiégették a kolozsvári múzeum kemencéjében. Ez megakadályozta a termolumineszcens (TL) és C-14 vizsgálat elvégzését közvetlenül a táblákon, így egy fontos, független fizikai kormeghatározási módszer elvégzésének még a puszta lehetősége is azonnal elveszett. A TL‑vizsgálat hiánya jelentősen csökkenti a lelet kronológiai bizonyíthatóságát. .
A gravírozások hitelességét is vitatják. Egy nemrégiben megfogalmazott hamisítványra vonatkozó állítás azon a hasonlóságon alapul, amely néhány szimbólum és a felfedezés idején elérhető népszerű román szórakoztató irodalomban található sumér szimbólumok reprodukciója között van.Qasim, Erika: Die Tărtăria-Täfelchen – eine Neubewertung. In: Das Altertum, , vol. 58, 4 (2013), p. 307–318
Az ideológiai befolyás gyanúja A tatárlakai lelet értelmezését befolyásolta a 20. századi román politikai és tudományos diskurzus, különösen a protochronista irányzatok hatása a Ceaușescu‑korszakban. A politikai motivációk és a nemzeti narratívák növelik a tudományos közösség óvatosságát, mivel a megtaláláskor virágkorukat élő nacionalista ideológiák torzíthatják a lelet interpretációját. .
A szakmai konszenzus szerint a tatárlakai táblák értelmezésénél két szélsőséges magyarázat merült fel: vagy azt állítják egyesek (főleg a román oldalról), hogy még a sumerek is az "ősi román" leletekből tanultak volna meg írni — ami a történészek többsége szerint abszurd és kronológiailag nem tartható —, más, főként külföldi külföldi régészek gyakran azt feltételezik, hogy a táblákat valami olyan szakember készítette, aki jól ismerte a sumer jeleket, és mindenáron egy „szenzációs” leletet akart produkálni. A szakirodalom hangsúlyozza, hogy az ilyen merész állítások (minthogy a sumérok ősei ott tanultak volna meg írni) rendkívül erős bizonyítékot igényelnének, és a jelenlegi bizonyítékok (vitatható rétegtani kontextus, a táblák utólagos kiégetése, formai párhuzamok) inkább a szkepszist támasztják alá.
Kapcsolódó szócikkek Vinča–tordosi kultúra
Jegyzetek
Források Erdélyi István: Sumér rokonság?, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989, Friedrich Klára: Tatárlaka titka. Illusztrált dolgozat: 1-8. rész , , , , , , , ) Képek nélküli dolgozat . Friedrich Klára: Tatárlaka titka (Dobogó tört. folyóirat: /2004/9.-2005/6., Kőbe vésték-fába rótták, Szakács Gábor kiadása, 2005.)
Szakács Gábor: Tatárlaka titka Záhonyi András: A tatárlaki korong 7000 éves? ; Záhonyi András megj.: az elcsúszott ábrák zavart okoznak a szöveg olvasása során, ezért helyette "A tatárlakai csillagóra" és a "Tatárlaka és Tordos üzenete" c. könyvben leírtakat ajánljuk. Rovásjeleink és a mezopotámiai jelkészlet Továbbfejlesztését lásd Záhonyi A.: XY a betű neve. Imagent, Budapest, 2008, 6-7; Ősi titkok nyomában. MBE, 2005; A tatárlakai csillagóra. Fríg, 2011. Komoróczy Géza 1976: Sumer és magyar? 108-111. Makkay, J. 1969 The Late Neolithic Tordos Group of Signs. Alba Regia 10, 9-50 Makkay, J. 1984 Early Stamp Seals in South-East Europe. Budapest Makkay, J. 1990 A tartariai leletek. Budapest