Szabó IldikóTöbb forrás nem különbözteti meg az 1934-ben született Szabó Ildikó (színművész)nőtől, ezért munkásságuk csak alapos forráskritikával választható ketté. (1951. november 24. –) magyar filmrendező, színésznő, jelmeztervező. (Korai filmjeiben, például a Szeressétek Odor Emiliát!-ban és a Sárika, drágám!-ban még Szabó Gabriella néven szerepelt.)

Életpályája Korán árvaságra jutott. Bátyja hét évet ült az ún. galeriper után, majd hamis útlevéllel disszidált. A házukban viceházmesterként vegetáló deklasszált Szepessyné vezette be az irodalomba. 1967 és 1972 között 30 magyar film különböző fő- és mellékszerepét játszotta (pl. Szeressétek Odor Emiliát!, „Sárika, drágám”, „Régi idők focija”, „Bohóc a falon”, „Hangyaboly”...). Hét filmben jelmeztervezőként működött közre. 1992-től női szabóként dolgozott, akkor kezdte FIPRESCI-díjas Gyerekgyilkosságok című filmje forgatását is.Szabó Ildikó 60 éves - prae.hu

A Színház- és Filmművészeti Főiskola adásrendező szakáról 1982-ben Horváth Ádám tanítványaként került ki. (Ott készült filmjei: „Ilyen ez a szeláví”, „A Császár üzenete”, „Az én Kishercegem”.) 1983-tól a Balázs Béla stúdióban dolgozik. Filmjei forgatókönyvét maga írja. Egy dokumentumfilmet: „Kísérleti Színház” (1983); két kisjátékfilmet: „In flagranti” (1983) és „A másik oldal”(1985) készített. Utóbbival nemzetközi fesztiválokon nyert.

Első nagyjátékfilmjét, a „Hótreált” a Hunnia Stúdióban forgatta (1987). Második filmje a „Gyerekgyilkosságok” (1992) a MIT, a Hétfői Műhely, a FIFI s a Tag/ Traum koprodukcióban készült. Külföldön is bemutatták, a Cannes-i fesztiválon Fipresci díjjal tüntették ki. 1993-ban Balázs Béla-díjat kapott. Harmadik filmje a „Csajok” (1995). MMA, Hétfői Műhely, Dragon Ciné, MTM és a Mafilm koprodukciójában készült. Fikciós filmnek tartják, valójában egy korrekt dokumentumfilm a nőkről, a férfiakról, meg a válásokról. „Chacho Rom” című háromrészes, száz évet és három generációt átívelő történelmi álom-filmje két év forgatás után 2002-ben lett kész. (Laurinfilm, MMA, MTV, ORTT, Nemzeti Kulturális Alap, Történelmi Filmalapítvány, ZDF, ARTE, Eurimages). A kész filmből nincs vetíthető kópia jogviták miatt .

Legújabb nagyjátékfilmje, „Mi van Lulukám” címmel az Eastern Pictures Filmstúdióban készül .

Filmjei Színésznőként Válogatott filmlista 1965 – Utolsó mozi 1967 – Bohóc a falon 1967 – Mihályka, szippants! 1967 – Téli sport 1969 – Szeressétek Odor Emiliát! 1971 – Hangyaboly 1971 – Sárika drágám 1971 – Végre, hétfő! 1972 – A magyar ugaron 1972 – Romantika 1973 – Régi idők focija 1974 – Jelbeszéd 1976 – Kilenc hónap 1977 – Baleset 1978 – Olyan, mint otthon

Rendezőként 1987. HÓTREÁL / Hunnia Stúdió 1993. GYEREKGYILKOSSÁGOK / Magic Media, Tag Traum, Hétfői Műhely, Társulás Alapítvány 1996. CSAJOK / Hétfői Műhely, Theiss Khlane 2001. CHACHO ROM /Laurinfilm, Joel Forges, Daniel Zuta

Jelmeztervezőként Hét film 1975–81 között Dömölky János, Mészáros Márta, Vajda Péter, Fábri Péter és Xantus János filmjeiben.

Rendezőként 1980. A Császár üzenete 1981. Kis hercegem 1982. In flagranti 1984. Kísérleti színház 1985. A Másik Oldal 2006. Térzet

Reklámfilmjei Anaconda BB üdítő sorozat Tri-es-zin fogyasztótabletta

Dokumentumfilmjei 1990. Első szabad május elseje 1990. Kirakatok 1990. Cigányprímás

Díjai 1986. Tampere fődíj: Másik oldal című filmért

A Gyermekgyilkosságokért ezeket a díjakat kapta: 1993. 46. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál – FIPRESCI-díj 1993. 1993. Magyar Játékfilmszemle Fődíja, Legjobb író díja, Legjobb rendező díja, Legjobb főszereplő díja 1993. Gene Moskowitz-díj 1993. Cattolica – Különdíj 1993. Lagów – II. díj 1993. Stockholm – A legjobb operatőr díja Sas Tamásnak 1993. Genf – Legjobb színész – elismerő oklevél Tóth Barnabásnak 1994. Csaba von Ferenczy Alapítvány kuratóriumának díja 1994. Cottbus – Nagydíj – Ostdeutscher Rundfunk „Brandenburg” díja 1994. Frankfurt – am Main ifj. Filmfesztivál Legjobb Film Díj

A Csajokért ezeket a díjakat kapta: 1996. Magyar Filmszemle, a legjobb női alakítás díja – Eszenyi Enikő 1996. Magyar Filmszemle, a legjobb férfi alakítás díja – Cserna Antal 1997. Budapest – Magyar Filmkritikusok Díja - a legjobb női alakítás díja – Eszenyi Enikő

Fesztiválmeghívások:

IN FLAGRANTI: 1986. Bilbao 1989. Köln

A MÁSIK OLDAL: 1987. Oberhausen- Verseny 1988. Tampere – Verseny 1988. Grimstadt 1988. Berlin 1999. Helsinki

HÓTREÁL: 1996. Berlin 1996. Locarno – Verseny 1997. Alexandria

GYEREKGYILKOSSÁGOK: 1993. Cannes- Verseny. Cattolica- Verseny. Giffoni-Verseny. San Francisco-Verseny. Santa Barbara- Verseny. Thesszaloniki- Verseny. Toronto-Verseny. Chicago- Verseny. Montreal- Verseny. Róma, New York, München, Jeruzsálem, New Delhi, Köln, Cottbus, Moszkva 1994. Calcutta, Trieszt, Jalta, Rotterdam, Puerto Rico- Verseny, Portland, Dublim, Koppenhága, Bern, Créteil- Verseny, New York, Hong-Kong- Verseny, Isztambul, İzmir, Washington-Verseny, Rivertown- Verseny, Seattle, Florida- Verseny, Wellington- Verseny, Cambridge, Auckland, Várna, San Sebastian, Lisszabon, Riga 1995. Boston, München, Perrugia, Pozsony, Reggio Emilia, Szentpétervár, Velence 1996. Belgrád- Magyar Filmhét 1997. Moszkva, Alexandria, Chicago, Cleveland, Zágráb 1998. New York, Varsó, Strasbourg, Kairó 1999. Bécs 2000–2001. Párizs, Ottawa, Montreal, Bukarest

CSAJOK: 1996. Magyar Filmszemle, Filmfestspiele Berlin- Verseny, Szocsi, Isztambul, Lagów, Montreal, Várna, Umea, Los Angeles, Dublin 1997. Prága, San José 1998. Varsó 1999. Bukarest, Köln 2000. Loulé

CHACHO ROM: 2001. Magyar Filmszemle

Jegyzetek

További információk

Szabó Ildikó honlapja

Kategória:Magyar filmrendezők Kategória:Magyar forgatókönyvírók Kategória:Magyar jelmeztervezők Kategória:Magyar színésznők Kategória:Magyar nők Kategória:1951-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Balázs Béla-díjasok