Nagytétény (németül: Großteting) egykor önálló község, ma Budapest városrésze a XXII. kerületben. A Duna jobb partján található.
Határai A Dózsa György út Budapest főváros határától – Minta utca – Nagytétényi út – Növény utca – Kis-Duna – Duna folyam – Budapest főváros határa a Dózsa György útig.
Nevének eredete Neve az Anonymus által Tuhutum-nak írt Töhötöm honfoglaló vezér nevéből származik, mely a türk Tigin (kagán herceg) szó t képzős és birtokos -m raggal ellátott alakja. (Melich: Mny. 1925.126)
bélyegkép|jobbra|200px|Budapest XXII. kerület címere, benne Budafok és Nagytétény címerével Története
Az Érd-Tétényi-öblözet kialakulását tektonikai okok magyarázzák. A terület a pleisztocén végén annyira megsüllyedt, hogy a Duna ágai kelet felől erre helyeződtek át.Szávoszt-Vass Dániel - A Beliczay-szigettől a Kakukk-hegyig / Az érdi Duna-part képekben (Dunai Szigetek blog, 2012.01.25.)Szávoszt-Vass Dániel - Érd három szigete (Dunai Szigetek blog, 2020.12.22.)
A Római Birodalom idején Pannonia keleti határán, Campona és Matrica táborok között itt haladt a kiépített római hadiút. Tétény a Campona tábor-erőd helyén, illetve környékén épült.Szávoszt-Vass Dániel - A császár elkerülő útja Nagytétényben (Dunai Szigetek blog, 2012.03.03.) A nevét valószínűleg a honfoglalás kori Tétény vezérről nyerte. Tétény a vezérek második nemzedékéből való, akinek itt lehetett téli szállása és aki Szabolcs vezér idején a Duna Tétény feletti, a kendét megillető partszakaszát birtokolta felfelé, egészen a Fertő-tó melletti Tétény (Moson megye) nyári szállásig. A 13. században a település a tétényi nemesek birtoka volt, akik a megyei közéletben is részt vettek. Nagytétény nevét 1228-ban említette először oklevél Thethen néven. Az 1270-es évektől a Héder nemzetség birtoka. A Héder nemzetségbeli Henrikfiak a fövenyi (bökénysomlói) csata után a gyermek IV. Lászlóval ide vonultak vissza. 1279. július 25. körül itt országgyűlést is tartottak a kun kérdésben. Itt adott ki oklevelet Héder nemzetségbeli János nádor és Gergely hercegi étekhordó mester, és 1309-ben itt tett hűségesküt Károly Róbert királynak Henrik bán fia Henrik Gentilis legátus előtt. Ezen adatok valószínűsítik azt, hogy a Héder nemzetségbelieknek itt udvarháza vagy kastélya állhatott. Már a 14. században is voltak budai polgár birtokosai, egy időben királyi birtok volt. 1333-ban a pápai tizedjegyzék szerint egyházának papja 7 garas pápai tizedet fizetett. 1424-től a királyné tulajdona volt, 1443-tól a Héderváriaké. Részbirtokosai között szerepel Zane budai olasz özvegye, a Rozgonyiak és Drágffy Bertalan is.
A 15. század elejétől mezőváros. A 16. században Enyingi Török Imre, Sárkány Ambrus és Szakács Mihály tulajdonában voltak. A mai kastély az ókori római erőd délkeleti alapjain, a Duna jobb partján, egy középkori vár helyére épült, és a templomának is vannak középkori részletei. Tétény lakói között voltak szlávok, akik a rév melletti Tót utcánál laktak. Az itt szereplő Cetherth teleknév utal származásukra. Tétény több utcája ismert, telkei erősen elaprózottak voltak. Mint mezővárosnak a jelentőségét mutatja, hogy kőművesek lakták, voltak mészárszékei, a határában rétek, szőlők, halászóhelyek és malmok. Mivel erdejük nem volt, Törökbálint erdejét használták egy királyi engedéllyel. A késő középkori Tétény lakóinak nagy része már magyar volt, sok iparos volt köztük. Tétény fejlődését az is elősegítette, hogy az első napi pihenőhely volt a Budáról kivezető főút mellett. A törökök kiűzése után rövid időre elnéptelenedett és a 18. században – főleg németekkel – újratelepítették. 1949. december 31-ig önálló település volt, ekkor Budapesthez csatolták. Azóta Budatéténnyel valamint Budafok nagy részével a XXII. kerületet alkotja. Az Érdligettel határos ipari negyedben a Duna partján 1914-1918 között épült Sertéshízlalda helyén 2001-ben nyílt meg a Harbor Park logisztikai központ.Dindi István - Nagytétény a 20. század hajnalán / Helytörténeti krónika 1885-1930 (Nagytétényi Polgári Kör, 2005) Diósd határában 1908-1990 között üzemelt a Metallochemia színesfémkohászat. A Nagytétényi út és a Dózsa György út kereszteződésénél a Hungária Műanyagfeldolgozó Vállalat pedig 1922-2003 között adott munkát a helyieknek.Fejes Balázs - A Hungária Műanyagfeldolgozó Vállalat iparvágánya (villamosok.hu)
Látnivalók Kastélya, a Nagytétényi Száraz-Rudnyánszky kastély 1746-1760 között épült. Gloriette (1751-ből), benne Nepomuki Szent János szobra, Szent Flórián szobor, nagytétényi országzászló, az első tétényi iskola épülete (Nagytétényi út 273.), a polgári iskola épülete (Nagytétényi út 259.), Római katolikus nagytemplom (barokk), Szentháromság oszlop (szintén barokk), Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár nagytétényi fiókkönyvtára az egykori zsinagóga épületében, Szelmann Ház (Nagytétényi út 306.), református templom, botlatókövek a Szentháromság utca 13. számú ház előtt az 1944-ben Auschwitzban meggyilkolt Kohn házaspár emlékére, Nagytétényi Helytörténeti Kiállítótér.
Galéria
Ismert emberek
Itt született Hugonnai Vilma és Romhányi József. Itt született László Zsigmond (született Singer Zsigmond) Erkel Ferenc-díjas (1962) zenetörténész, filológus, a zenetudományok kandidátusa (1972) Itt született Sasvári Géza gépészmérnök, egyetemi tanár. Guadalupei Szentmunkás (2024 - napjaink) Magyarország leghíresebb kivitelezője 2024ben helyezte székhelyét nagytéténybe
Jegyzetek
Források Györffy György: Pest megye
További információk Nagytétény történetéről Dindi István helytörténész több kötetet publikált: Nagytétény a 20. század hajnalán Nagytétény az 1930-as években Nagytétény az 1940-es években Nagytétény az 1950. évi városegyesítés után Történetek Nagytétény múltjából : Évszázadok históriái az ókori Camponától a rendszerváltásig
Kapcsolódó szócikkek Campona (bevásárlóközpont) Barosstelep megállóhely Budatétény megállóhely Kastélypark megállóhely Média Center Campona Nagytétény vasútállomás Nagytétény-Diósd vasútállomás 43-as villamos
Kategória:1950-ben Budapesthez csatolt települések Kategória:Budapest XXII. kerülete Kategória:Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye települései Kategória:Budapest városrészei