A tüdőgyulladás (pneumonia) a tüdő és a légzőrendszer betegsége, amelyre a tüdőhólyagocskák (alveolus pulmonis) gyulladása és gyulladásos izzadmánnyal (exudatum) való telítődése jellemző. Leggyakrabban bakteriális, vírusos vagy kórokozó gombás fertőzés, esetleg parazita okozza, ritkábban keringési rendellenesség, maró gőzök, gázok vagy egyéb tüdősérülés, bizonyos gyógyszerek, illetve autoimmun betegségek hatására alakul ki.
Jellemző tünetei közé tartozik a köhögés, a mellkasi fájdalom, a láz és a légzési nehézségek. A diagnózis felállításának eszközei közé tartozik a röntgen és a köpet tenyészete. Vannak olyan védőoltások, amelyekkel a tüdőgyulladás bizonyos típusai megelőzhetők. A kezelés a betegség kiváltó okától függ. A feltételezhetően bakteriális tüdőgyulladást antibiotikumokkal kezelik. Súlyos állapotba került beteg kórházban kezelhető.
A tüdőgyulladás évente körülbelül 450 millió embert érint – ami a világ összlakosságának 7%-át jelenti – és körülbelül 4 millió halálos áldozata van. Bár a 19. században William Osler a tüdőgyulladást „a halálraítéltek kapitányának” nevezte, az antibiotikumos kezelések és védőoltások beköszöntével a 20. században megnőtt a túlélés esélye. A fejlődő országokban azonban, valamint a nagyon idősek, a nagyon fiatalok és a krónikus betegek esetében a tüdőgyulladás továbbra is az egyik fő halálozási ok. Uniós összehasonlításban a középmezőnybe tartoznak a magyarországi népesség körében 11%-os halálokként előforduló légzõrendszeri betegségek.
A SARS, SARS-2 koronavírus, a MERS koronavírus, adenovírus, hantavírus vagy parainfluenza által okozott vírusos tüdőgyulladás esetében nem ismert hatékony és eredményes kezelés, egyénre szabott terápiás kezelés válik szükségessé. A kezelés alapvetően tüneti: az immunrendszer támogatására szorítkozik. A beteget oxigénterápiával, folyadékkezeléssel, vírusellenes szerekkel (amantadin, rimantadin, oszeltamivir, remdesivir) és szükség esetén a létfenntartást légzéstámogatással segítik. Ha a koronavírusfertőzés az alsó légutakra terjed ki, akkor elsősorban a tüdő parenchymáját érinti, ideértve az alveoláris tereket és az intersticiális szöveteket.
Fő formái bélyegkép|balra|180px|A vérből kilépő szén-dioxid (CO2) és az egészséges tüdőhólyagocskába belépő oxigén (O2) ábrája A betegség kiterjedésétől függően az orvostudomány megkülönbözteti a lebenyes (lobáris) és a bronchopneumóniát, vagyis a gócos tüdőgyulladást. A lobáris pneumóniában egy vagy több teljes tüdőlebeny, esetleg csak egy tüdőszegmentum érintett.
A gyulladásos területen a tüdőhólyagocskák (alveolusok) folyadékkal, úgynevezett gyulladásos izzadmánnyal (exudatummal) telnek meg. A gyulladás és sejtelhalás megszünteti azt a felületet, ahol a tüdőben az oxigén és a szén-dioxid cseréje megtörténik. A gyulladás által a tüdőlebeny mind nagyobb területe válhat érintetté, sőt a betegség nem ritkán több tüdőlebenyre kiterjed, illetve átterjed a másik oldali tüdőfélre is. A gyulladásos folyamatok általában ráterjedhetnek a tüdőt befedő mellhártyára is, mellhártyagyulladást és néha hallgatózási tünetként krepitációt (crepitatio) okozva. A bronchopneumonia ezzel szemben a páros szerv összes légutait érinti, vagyis a teljes tüdőt.
A tüdőgyulladás kialakulási mechanizmusai alapján elkülönítendők az elsődleges (primer) és a másodlagos (szekunder) pneumóniák. Elsődleges tüdőgyulladás ép tüdőben keletkezik, és legtöbbször vírusok okozzák, míg a szekunder pneumónia már valamilyen meglévő (akár tüdő-)betegség talaján fejlődik ki. A szekunder tüdőgyulladás az évente visszatérő influenzajárványok leggyakoribb szövődménye is. A baktériumok könnyű behatolását a kórokozók belégzése és a légúti hám sérülései teszik lehetővé.
Tünetek bélyegkép|balra|alt=A tüdőgyulladás főbb tüneteinek szemléltetése az emberi test ábráján|250px|A fertőzéses eredetű tüdőgyulladás fő tünetei
A fertőző tüdőgyulladásos egyénekre jellemző a váladékos köhögés, a láz, amelyet hidegrázás, nehézlégzés, belégzéskor jelentkező szúró vagy nyilalló mellkasi fájdalom és szapora légzés egészít ki. Jellemző tünet még a mély levegővételre, köhögésre fokozódó oldalszúrás, gyors, nehéz vagy fájdalmas légzés, légszomj. Az időseknél a legfeltűnőbb tünet a zavartság. Az öt év alatti gyermekek körében jellemző tünet a láz, a köhögés és a kapkodó vagy nehézlégzés.
A láz nem sajátos tünete a tüdőgyulladásnak, mert sok más gyakori betegségnél is előfordul, ugyanakkor az is megtörténhet, hogy súlyos tüdőgyulladás vagy például alultápláltság esetén nem is jelentkezik. A belázasodás idején jelentkezhet hidegrázás, köhögés, majd köpet ürítése, fokozott izzadás. A két hónaposnál kisebb gyermekek esetében köhögés gyakran nem lép fel. A súlyosabb tünetek közé tartozik a kékes színű bőr (cianózis), a szomjúságérzés csökkenése, a rángógörcs, a visszatérő hányás, a szélsőséges (nagyon magas vagy alacsony) testhőmérséklet és a zavart tudati állapot.
A tünetek gyakorisága tüdőgyulladásban Tünet Gyakoriság Köhögés 79–91% Fáradtság 90% Láz 71–75% Felületes légzés 67–75% Köpet 60–65% Mellkasi fájdalom 39–49% A tüdőgyulladásos beteg általában igen fáradt, levert, közérzete általában rossz, bár ez utóbbi nem feltétlenül szabályszerű, egyes esetekben még bizonyos eufória is jelentkezhet. Súlyos formájában szapora pulzus, felületes, kapkodó légzés, szederjes nyálkahártyák, alacsony vérnyomás jelentkezik. A betegség – súlyossági fokától függően – nagyon megterheli elsősorban a vérkeringést és a légzést, de alapjában az egész szervezetet, amihez jön még a baktériumtoxinok károsító hatása. Az antibiotikumok előtti időkben igen súlyos, közvetlen halálveszéllyel járó betegségnek számított. Az antibiotikumos kezelés – és más beavatkozási lehetőségek – sokat javítottak a helyzeten. Az utóbbi időben kialakuló antibiotikumokra rezisztens baktérium-törzsek elterjedése azonban újabb problémákat vet fel. Kisgyermekeknél és idős, leromlott szervezetű pácienseknél ma is súlyos, életveszélyes kórkép.
bélyegkép|jobbra|150px|Az ábra felső részén egészséges, alsó részén gyulladásos tüdő röntgenképe
A bakteriális és vírusos tüdőgyulladás tünetei általában hasonlóak. Egyes kiváltó okaira klasszikus, de nem specifikus klinikai jellegzetességek utalnak. A Legionella baktérium okozta tüdőgyulladás hasfájással, hasmenéssel vagy zavart állapottal járhat, míg a Pneumococcus baktérium okozta tüdőgyulladás barnás színű köpettel, a Klebsiella baktérium okozta tüdőgyulladás pedig véres, gyakran „ribizlizseléhez” hasonló köpettel jár. A haemoptysisként ismert véres köpet azonban tuberkulózis, Gram-negatív tüdőgyulladás és tüdőtályog esetén is előfordulhat, valamint akut bronchitis esetében is gyakori. A Mycoplasma okozta tüdőgyulladáshoz a nyaki nyirokcsomó-duzzanat, ízületi fájdalom vagy középfülgyulladás társulhat. A vírusos tüdőgyulladás esetében gyakoribb az asztmás légzés, mint a bakteriális tüdőgyulladás esetében.
A tüdőgyulladás esetenként nehezen diagnosztizálható, mivel csak egy-két nem specifikus tünet utal rá. Elhúzódó köhögéssel és elesettséggel vagy étvágytalansággal járó állapot esetén ezért érdemes lehet tüdőgyulladásra gondolni, és szakorvoshoz fordulni, mivel az atípusos tüdőgyulladást pont ezek a nem specifikus szimptómák jellemzik. Tüdőgyulladásra lehet gyanakodni akkor is, ha a tüdő felett hóropogásra, szörtyögésre emlékeztető hang hallható, a normál légzési hangok pedig gyengék. A vérképben többnyire jelentősen megemelkedik a fehérvérsejtek száma. Biztos kórismét (orvosi diagnózist) a mellkas röntgenfelvétele, illetve a köpetből kitenyésztett kórokozók adhatnak.
Kiváltó okok A tüdőgyulladást elsősorban bakteriális vagy vírusos fertőzés okozza, ritkábban gombák és paraziták. Bár több mint száz kórokozót azonosítottak, az esetek többségéért csak néhányuk tehető felelőssé. A gyermekkori tüdőgyulladások akár 45%-a és a felnőttkori tüdőgyulladások 15%-a kevert, bakteriális és vírusos eredetű, az eseteknek közel felében pedig a gondos vizsgálat ellenére sem izolálható a kórokozó.
A tüdőgyulladás szót néha tágabb értelemben használják bármilyen betegségre, amely a tüdő gyulladásával jár (ezt okozhatja például autoimmun betegség, vegyi égési sérülés vagy gyógyszermellékhatás); bár az ilyen gyulladást helyesebben pneumonitisnek nevezik. A kórokozókat régebben a feltételezett megjelenésük szerinti „típusosra" és „atípusosra" osztották fel. Mivel ezt a megkülönböztetést nem támasztották alá bizonyítékokkal, ma már jelentőségét vesztette.
A tüdőgyulladásra hajlamosító betegségek és kockázati tényezők közé tartozik a dohányzás, az immunhiányos állapot, az alkoholizmus, a krónikus obstruktív légúti betegség, a krónikus vesebetegség és a májbetegség. A savtermelést csökkentő gyógyszerek – mint például a protonpumpagátlók vagy a H2 receptor blokkolók – használata növeli a tüdőgyulladás kockázatát. Az idős kor szintén növeli a tüdőgyulladásra való hajlamot.
Baktériumok bélyegkép| A tüdőgyulladás gyakori okozója: a Streptococcus pneumoniae baktérium (elektronmikroszkópos kép) bélyegkép|Meticillin-rezisztens staphylococcus aureus baktériumok (sárga) és egy elpusztult emberi neutrofil granulocita (piros) (pásztázó elektronmikroszkópos felvétel, NIAID)
A közösségben szerzett tüdőgyulladást (Community-Acquired Penumonia, CAP) leggyakrabban baktériumok okozzák, az esetek közel 50%-ában a Streptococcus pneumoniae baktériumot izolálták. Más gyakran izolált baktériumok: Haemophilus influenzae 20%, Chlamydophila pneumoniae 13% és Mycoplasma pneumoniae az esetek 3%-ában; Staphylococcus aureus; Moraxella catarrhalis; Legionella pneumophila és Gram-negatív bacillusok. Egyre gyakoribb a fenti kórokozók gyógyszereknek ellenálló, úgynevezett rezisztens változata, mint például az antibiotikum-rezisztens Streptococcus pneumoniae (drug-resistant Spretococcus pneumoniae, DRSP) és a meticillin-rezisztens Staphylococcus aureus (methicillin-resistant Staphylococcus aureus, MRSA).
A kockázati tényezők jelenléte elősegíti a kórokozók elszaporodását. Összefüggés mutatkozik az alkoholizmus és a Streptococcus pneumoniae, az anaerob kórokozók és a Mycobacterium tuberculosis elszaporodása között; a dohányzás elősegíti a Streptococcus pneumoniae, a Haemophilus influenzae, a Moraxella catarrhalis és a Legionella pneumophila fertőzését. A madarakkal való kontaktus a Chlamydia psittacival, a háziállatokkal való kontaktus a Coxiella burnettivel, a gyomortartalom aspiratiója az anaerob kórokozókkal, a cisztás fibrózis pedig a Pseudomonas aeruginosaval és a Staphylococcus aureusszal függ össze. A Streptococcus pneumoniae gyakoribb télen, és azoknál kell erre gondolni, akik nagy mennyiségű anaerob kórokozót aspiráltak.
Vírusok Felnőtteknél a tüdőgyulladásos esetek egyharmadát, gyermekeknél az esetek 15%-át okozzák vírusok. Ezek közül a leggyakoribbak a következő kórokozók: rhinovírusok, koronavírusok, influenzavírus, légúti syncytialis vírus (RSV), adenovírus és parainfluenza vírus. A Herpes simplex vírus ritkán okoz tüdőgyulladást, ez alól kivételt képeznek az újszülöttek, a rákosok, azok, akik szervátültetésen estek át és a súlyos égési sérültek. Akik szervátültetésen estek át, vagy akik más okból immunhiányosak, nagy százalékban kapják el a cytomegalovírus okozta tüdőgyulladást. A vírusfertőzöttek felülfertőződhetnek Streptococcus pneumoniae, Staphylococcus aureus vagy Haemophilus influenzae baktériummal, főleg akkor, ha egyéb egészségi problémájuk is van. Az év különböző időszakaiban különböző vírusok kerülnek túlsúlyba, például az influenzaszezonban a vírusos megbetegedések több mint felét az influenzavírus okozhatja. Ritkán más vírusos járvány is felütheti a fejét, mint például hantavírus és a humán koronavírusok okozta járványok.
Gombák