Baróti István (Csíkszentdomokos, 1940. október 24. – 2014. június 23.) magyar orgonaművész, tanár.
Életpályája Képzése Orgonaművész-tanári oklevelét 1967-ben szerezte a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Pécsi Sebestyén, majd Gergely Ferenc növendékeként.
Oktatói munkája A budapesti II. kerületi Járdányi Pál zeneiskolában kifejtett négy évtizedes pedagógiai munkássága során fiatal orgonisták nemzedékeit indította el útján. Tanítványai közül számosan nyertek felvételt közvetlenül az alapfokú zeneoktatásból a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, és szerepeltek eredményesen hazai és külföldi nemzetközi zenei versenyeken.
1980-tól az Esztergomi Érseki Hittudományi Főiskolán, 1992-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyházzenei tanszakán is tanított.
Esztergom orgonistája és karnagya 1975-től az esztergomi Főszékesegyház orgonistája és karnagya, a Főszékesegyház újjáépülő orgonájának tervezője volt.
A Főszékesegyház felszentelésének kerek évfordulóin a bazilika Strigonium énekkarának karnagyaként vezényelte Liszt Esztergomi miséjét, melyet a Magyar Rádió 1986-ban egyenes adásban közvetített. Kórusával rendszeresen megszólaltatta Liszt többi miséjét és számos motettát is.
Előadói tevékenysége Liszt Ferenc vallási témájú műveinek egyik legkiemelkedőbb magyarországi tolmácsolója volt. Repertoárján szerepelt Liszt összes orgonaműve, és orgonaátiratot készített a Funérailles című zongoraművéből. Hazai hangversenyei mellett több európai országban (Németország, Franciaország, Románia, Csehország, Olaszország, Ausztria) vendégszerepelt.
Orgonatervezés Orgonaszakértőként részt vett Magyarország orgonáinak teljes felmérésében (1985–88) és számos orgona tervezésében. Az esztergomi bazilika orgonájának folyamatban lévő felújítása mellett a Nemzeti Hangversenyterem orgonája hangképének, diszpozíciójának tervezője, építésének művészeti szakértője volt.
Temetése 2014. július 18-i temetésén zsúfolásig megtelt az Esztergomi Bazilika. A szentmisét Németh János plébános 25 paptársával koncelebrálta. Nekrológot a plébános mellett Lantos István és Tardy László mondtak. A gyászszertartást megelőzőleg a Baróti-növendékek – Deák László, Pásztor Rajmund, Finta Gergely, Kiss Zsolt, Szabó Imre, Enyedi Pál, Kováts Péter – orgonahangversennyel emlékeztek mesterükre, akinek hamvait a székesegyház altemplomában helyezték örök nyugalomra.
Tardy László nekrológja
Jegyzetek
További információk Baróti István (www.esztergomorgan.synthasite.com) Baróti István temetésének képei https://web.archive.org/web/20171222053759/http://www.demokrata.hu/cikk/baroti-istvan-orgonamuvesz-0
Kategória:Magyar orgonisták Kategória:Esztergomiak Kategória:1940-ben született személyek Kategória:2014-ben elhunyt személyek