A 2007-es libanoni konfliktus egy a Fatah al-Iszlám palesztin fegyveres csoport és a Libanoni Fegyveres Erők között lezajlott fegyveres összecsapás-sorozat volt, amely 2007. május 20-án a Tripoli melletti Nahr al-Bared ENSZ-menekülttáborban tört ki. Az 1975 és 1990 között lezajlott libanoni polgárháború óta ez volt a legvéresebb belső fegyveres összecsapás az országban. A konfliktus főként a menekülttábor ostroma körül zajlott, továbbá kisebb összecsapások zajlottak a dél-libanoni Ain al-Hilweh-i menekülttáborban is, de pokolgépes merényletek rázták meg a fővárost, Bejrútot is. A harcok szeptember elejéig folytatódtak, mikor is 7-én a libanoni hadsereg bejelentette a győzelmet.
A válság később tovább gyűrűzött, 2007 novemberétől Libanonnak nincs törvényesen megválasztott köztársasági elnöke.Libanon megosztotta az arab csúcsot – NOL, 2008. március 31.
Háttér Libanon több mint 350 000 palesztin menekültnek nyújt menedéket, közülük közel 215 000 fő él ENSZ-menekülttáborokban.Lebanon’s New War(s) Newsweek-cikk. Ezeket a menekülttáborokat az ENSZ közgyűlés hozta létre 1949-ben, mikor az első arab–izraeli háború következtében elvesztették palesztinai otthonaikat és megélhetésüket.A táborokat ellátó és fenntartó ENSZ-szervezet hivatalos magyar neve ENSZ Palesztin Menekültek Segélyező és Munkaközvetítő Hivatala a Közel-Keleten, angol neve United Nations Relief and Works Agency for Palestine Refugees in the Near East, UNRWA. 1962-ben a palesztinok még mindig külföldinek számítottak Libanonban, nem tudhatták, meddig kell még ott tartózkodniuk. 2005-re több mint 70-féle, csak a részükre fenntartott munkahelyet teremtettek, melyből legalább ötvenben törvényesen dolgozhattak. Azonban a polgárháború sújtotta Libanon kormányhivatalai és a libanoniak általánosságban nem fogadták be a „jövevényeket”, hiszen aktívan részt vettek az izraeli beavatkozást is kierőszakoló véres időszakokban. Ezek a szegregált palesztinok gyakorlatilag ritkán érintkeztek, érintkeznek a táborlakókon kívül másokkal. A fiatalok hiányos műveltsége és aluliskolázottsága, valamint a palesztin menekült családok folyamatos jövedelem-problémái miatt a fiatalok – más lehetőség nem lévén – a síita és szunnita szélsőségesek, illetve a szomszédos Szíria félkatonai szervezeteihez (pl. a síita Hezbollah) csapódnak, köreikben magas a bűnözési arány.Az ENSZ menekültügyi részlegei (UNRWA) folyamatosan próbálják segíteni ezeket a családokat, mind anyagi, mind természetbeni (pl. élelem) juttatások révén, illetve képzéseket is szerveznek a nevelés, oktatás fejlesztése érdekében. 2007 nyarára már sok palesztint szerveztek be a különféle segélyező alapítványokba. Az 1969-es arabközi megállapodást – mely szerint a palesztin menekülttáborok szuverén területek – ugyan az 1980-as évek közepén a Libanoni Parlament megszüntette, de azt később vonakodva mégis újra életbe léptették. 2007-ben körülbelül 30 000 palesztin lakott a táborban.Lebanese troops battle militants. – BBC, 2007. május 20.]
2006 november közepétől politikai válság alakult ki azzal, hogy hat Szíria-barát ellenzéki politikus lemondott miniszteri posztjáról. A libanoni ellenzék szerint a Fuád Szinjóra vezette – keresztények egy részét és a szunnita muzulmán irányzatot képviselő – kormány ezzel elvesztette legitimitását és 2006. december 1-jétől tüntetéseket szerveztek Bejrútban Szinjóra kormányának lemondásra kényszerítése és az előrehozott választások kicsikarása érdekében. 2007. január 23-ára egy általános sztrájk és tüntetés indult a síita ellenzéki Hezbollah vezetője, Haszan Naszrallah sejk és több más ellenzéki politikus kezdeményezésére – köztük a keresztény Michel Aun tábornok, valamint a Hezbollah mellett az Amal síita muzulmán szervezet –, melynek célja a tüntetés segítése és a figyelemfelhívás volt. A libanoni rendőrség, majd a hadsereg is megkezdte a tüntetések felszámolását, melyek során többször fegyveres tűzharcok alakultak ki. A tüntetések szinte teljesen lebénították Bejrútot és Libanon nagy részét (a keddi repülőjáratokat törölték). Január 24-ére a szervezők beszüntették a tüntetést – mondván az elérte célját – és ezen a napon kezdődött el Párizsban egy Libanont megsegítő tervezet tárgyalása is. A 23-ai fegyveres összecsapásokban 3 ember meghalt és több mint 130 megsebesült.Tüntetések miatt megbénult Libanon – NOL, 2007. január 24.Felfüggesztette a sztrájkot a libanoni ellenzék – NOL, 2007. január 24.
A Nahr al-Bared-i tábort 2007 februárjától fokozott felügyelet alatt tartották, mivel ebben az időben két buszba rejtett bomba robbant egy többségében keresztények lakta faluban, Ain Alak-ban (Bikfaya mellett), a merényletet elkövetők a táborból származtak.
Fatah al-Iszlám Fő szócikk: Fatah al-Iszlám
Az iszlámista Fatah al-Islam csoportnak elképzelhető, hogy van kapcsolata az al-Káidával, valamint – libanoni kormánytisztviselők úgy gondolják – a szíriai hírszerzéssel is, amely megpróbálja aláásni az ország erőfeszítéseit, mellyel egy nemzetközi bíróságot kíván létrehozni. Ennek feladata Rafik al-Hariri gyilkosainak a felkutatása."Lebanese troops battle militants" – BBC, 2007. május 20.
A harc bélyegkép|300px|jobbra|A konfliktus 2007 májusi helyszínei.
A harc kezdete: Május 20.: Tripoli és Nahr al-Bared A tűzharc vasárnap kora hajnalban kezdődött, miután egy rendőr rajtaütött egy házon, ahol a Fatah al-Islam tagjai rejtőzködtek. A fegyveres csoport azonnal tüzet nyitott a libanoni biztonsági erőkre, akik viszonozták a tüzet. Ennek a hírére a palesztin menekülttábor környékén összecsapások alakultak ki. A férfiakat letartóztatták, s a környező utcákon zavargások törtek ki. A hadsereg és a rendőrség folytatták a razziákat, miután értesülést szereztek arról, hogy vasárnap a Fatah al-Islam tagjai megpróbáltak kirabolni egy bankot, „és néhány biztonsági erőd fölött átvették a hatalmat”. Ez utóbbit Ahmed Fatfat, Fouad Siniora kormányának fiatalokért és sportért felelős minisztere jelentette be.Lebanon Violence 2007. május 21. CNN Ezután a fegyveresek megtámadtak egy katonai állást a tábor kerítésénél, és több járművet elloptak. A libanoni hadsereg tankokat küldött utánuk, amelyek tűz alá vették a szervezet pozícióit. Ezen a napon legalább 27 libanoni katona és határozatlan számú civil halt meg a harcokban.
Május 21. Nahr al-Bared ostroma 2007. május 21-én egy rövid ideig tartó tűzszünet után a harcok ismét megújultak. Erre a szünetre azért volt szükség, hogy a halottakat és a sebesülteket elvigyék a mentőalakulatok a táborból. A NewV libanoni hírcsatorna értesülései szerint a Fatah al-Islam fegyveresei a mentőkre lőttek mikor azok beléptek a táborba, illetve amikor elhagyták. A Libanoni Fegyveres Erők elkezdték lőni a tábort, amit teljes egészében iszlám fegyveres erődnek gondoltak. Sok civil megsebesült.Al-Jazeera (May 20, 2007). "Dozens die in Lebanon camp clashes". Hozzáférés ideje: May 20, 2007.
Az ENSZ Segélyezési és Munkaügyi Ügynökségének dolgozói azt mondták, hogy ENSZ-küldöttek is voltak a sebesültek között. A segélyszervezetek nem tudtak megfelelő orvosi ellátást biztosítani a sebesültek részére és nem tudták megbecsülni az áldozatok számát sem. A szervezetek javasolták, hogy kössenek tűzszünetet, hogy a menekülttábor ellátásához szükséges ételt és gyógyszereket tudjanak bevinni a táborba.
Tűzszünet
A Reuters értesülései szerint tűzszünetet kötöttek, melyet állításuk szerint a libanoni fél és a palesztin Iszlám Dzsihád mozgalom is elismert.Reuters News Service 2007. május 21. "Death Toll Mounts as Lebanon Troops pound Islamists"
Május 22. Folytatás Nahr al-Baredben
Annak ellenére, hogy tűzszünetről beszéltek, a Fatah al-Islam harcosai harmadik napja folytatták harcukat a libanoni csapatokkal a táboron kívül is. A harcok akkor indultak meg újra, mikor a libanoni csapatok tankjai és tüzérsége elkezdte bekeríteni a radikális csoportot. A délelőtt közepe táján a harcok erős géppuskatűzzel folytatódtak.Aid convoy under fire in Lebanon A körülzárt táboron belül a helyzet elviselhetetlen kezdett lenni, mivel a hadsereg megpróbálta elkeríteni a fegyveresek állásait. Az orvosok minél hamarabb tűzszünetet kértek, mert halottak és sebesültek hevertek az utcákon. Az áramforrásokat elvágták és fogytán volt a víz is. Bilal Aslam a következőket mondta: "A libanoni hadsereg megakadályozta, hogy segítség szivárogjon be a táborba. Továbbá azt állította, hogy a hadsereg tagjai kívülről harcolnak, nem lépnek a tábor területére". A fegyveres csoport helyi idő szerint 14.30-kor azt mondta, véget vet a fegyveres konfliktusnak. Egy törékenynek mutatkozó tűzszünet alatt egy autóba zsúfolva 10 ember menekült meg Nahr al-Baredből.Fragile truce lets Palestinians flee Lebanon camp
A Fatah al-Islam egyik tagja felrobbantotta magát, de senki mást nem sebesített meg.
Május 23. Több ezren menekülnek el Nahr al-Baredből
A csütörtök éjszakai tűzszünet alatt a menekülttáborból körülbelül 2.000 lakó tudott elmenekülni, legtöbben a 10 km-re fekvő Beddawi tábort vették célba. Itt a helyi iskolában aludhattak. Jelentések szerint voltak, akik a menekülök közé lőttek. Ez egy Tripoli mellett fekvő városnál van. A legtöbben gyalog mentek, de voltak, akik autóval vagy tehergépkocsival. A Nemzetközi Vöröskereszt segített eljutni a közeli táborba. A tűzszünet azon az éjszakán véget ért, mikor egy ENSZ-segélyeket szállító konvojt támadás ért.BBC News (May 23, 2007). "Thousands flee Lebanon violence". 2007. május 23.angol nyelvű Al Jazera "Refugees flee Lebanon camp". 2007. május 23.
„A humanitárius helyzet nagyon-nagyon rossz, és minden egyes percben tovább romlik. A menekülttáboron belül nincsenek kórházak, csak egy egészségügyi központ van.” – mondta az ENSZ egyik szóvivőnője. Ez az egy kórház nem tudta ellátni a sebesülteket.
Május 24. Folytatódtak az elszórt lövöldözések a táborban
Fouad Siniora libanoni miniszterelnök megerősítette, hogy a terrorizmusnak még a nyomait is el akarják tüntetni az országból. A Fatah al-Iszlámot hibáztatta azért, hogy a palesztin menekülteket használják védőpajzsnak és destabilizálják az országot. A miniszterelnök bejelentette, hogy az ország nem fogja megadni magát a terrorizmusnak, és ennek megszüntetéséért fog dolgozni. Siniora hangsúlyozta, hogy a katonai műveletek célpontjai a fegyveres felkelők, és nem a menekültek.Lebanon Violence 2007. május 24. A tűzharcok megint kiújultak a fegyveres felkelők és a libanoni hadsereg között. Csütörtökön a hadsereg tűz alá vett és elsüllyesztett két felfújható csónakot, melyek a táborból szállítottak el fegyvereseket. A BBC jelentései szerint csak elszórt lövöldözések voltak, és régebben nem volt jele nagyobb összetűzésnek. A kormányzat durva akciókat helyezett kilátásba a fegyveresek ellen, amivel a menekültek körében tovább növelték a félelmet, hogy a libanoni hadsereg akármelyik pillanatban megtámadhatja a tábort, így tovább rontva a bent lévő humanitárius válságot.BBC News Közel-Kelet A libanoni elnök beszédét követően a libanoni hadsereg hirtelen géppuskatüzet nyitott, és elkezdte lőni a tábor bejáratát. A csata nem tartott tovább 30 percnél.Reuters World News
Május 25-26. Katonai segélyszállítmányok Libanonnak