Tiszacsege város Hajdú-Bihar vármegyében, a Balmazújvárosi járásban.
Fekvése Polgártól 30 kilométerre dél-délnyugatra, Tiszafüredtől 30 km-re északkeletre, a Hortobágyi Nemzeti Park északnyugati kapujában található. Nagymajor nevű, különálló városrésze a központtól légvonalban 7, közúton csaknem 10 kilométerre délre helyezkedik el.
Mindkét említett város felől a 3315-ös úton érhető el, Balmazújvárossal és Debrecennel a 3316-os út kapcsolja össze. Miskolc felől, Nyékládháza-Ároktő érintésével (a Tiszát komppal átszelve) a 3307-es úton közelíthető meg.
Az egységes morfológiájú település középpontjában, a Tisza-part, Balmazújváros és Egyek felé vezető három út elágazása környékén az egykori egyutcás ófalu található.
Korábban vonattal is elérhető volt, az Ohat-Pusztakócs–Görögszállás-vasútvonalon (amelyen a városközpont keleti részén működött állomás mellett Nagymajor településrész is önálló megállóhellyel rendelkezett), de 2009 decemberétől a vonal Tiszacsegét érintő szakaszán megszűnt a forgalom.
Története Az Árpád-kori település neve, a Csege honfoglaláskori személynévből alakult ki. A Századi-apátság 1067-es alapítólevele már a mai helyén lévő faluként említi meg. IV. Béla 1248-ban kiadott adománylevele szerint Csege országos jelentőségű révhely volt, az itt áthaladóknak vámot kellett fizetniük. Az akkori falunak halászati joga volt a Völgyes, Nagy-morotva, és a Hortobágy vizére is. 1299-ben az elnéptelenedett Szilesd falu határát is hozzácsatolták. 1241-ben a mongol seregek egy része is itt kelt át a muhi csata előtt. IV. Béla hat évvel a tatárjárás után, 1248-ban kelt oklevelében a falut az egri püspöki egyháznak adományozta katonaállítás fejében. 1332-ben Károly Róbert birtoka volt, mint adófizető egyházas hely. A XIV. századtól a Bajoni család, majd a Hunyadi család birtoka lett.
A település első isert okleveles említésekor (1248) mint villa Chege, az Anjou-korban (1336) possessióként (= valakinek a birtokában lévő településként), a Hunyadiak korában pedig oppidumként (vagyis mint magán földesúri joghatóság alatt álló mezőváros) szerepelt. A Tiszántúlról a nyugatra irányuló marhakereskedelem egyik legfőbb útvonala itt keresztezte a Tisza folyását. 1478-tól a debreceni mészáros céh is ezt az útvonalat használta.
Közélete Polgármesterei IdőszakNévJelölő szervezetMegjegyzés1990–1994Németh Józseffüggetlen1994–1998független1998–2002független2002–2006független2006–2010Jónás Sándorfüggetlen2010–2011függetlenhivataláról lemondott2011–2014Szilágyi SándorfüggetlenIdőközi választás 2011. július 10.2014–2019független2019–2020Fekete Gergőfüggetlena képviselő-testület feloszlatta magát2020–2024Szeli ZoltánfüggetlenIdőközi választás 2020. október 18.2024– független
Népesség A település népességének változása:
2001-ben a város lakosságának 97%-a magyar, 3%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát.A 2001-es népszámlálás nemzetiségi adatsora
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 74,7%-a magyarnak, 4,3% cigánynak, 0,2% németnek mondta magát (25,1% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 12,8%, református 25,6%, görögkatolikus 0,6%, felekezeten kívüli 18,8% (41,2% nem válaszolt).Tiszacsege Helységnévtár
2022-ben a lakosság 90,6%-a vallotta magát magyarnak, 5,2% cigánynak, 0,4% németnek, 0,3% ukránnak, 0,1-0,1% románnak, ruszinnak és szlováknak, 1,5% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (9,3% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 24,6% volt református, 7,2% római katolikus, 1,2% görög katolikus, 0,9% egyéb keresztény, 1% egyéb katolikus, 0,1% evangélikus, 29% felekezeten kívüli (35,9% nem válaszolt).Tiszacsege Helységnévtár
Nevezetességei thumb|balra|Református templom Református templom (18. század, barokk) A város első kőépülete a református templom. A 14. vagy a 15. században, gótikus stílusban készült. Az eredeti templomra Lázár deák által a mohácsi vész előtt készített, de csak 1528-ban közreadott térképéből lehet következtetni: ezen a templomot erődített, bástyával körülvett, lőréses tornyú, mellvédes épületként ábrázolja. A templomerőd a lakosság oltalmazására is szolgált. Egy 1461-ben kelt oklevél is erre utal, amikor "vici Chastel" néven, azaz elő-várként, várszerű építményként nevezi meg a templomot. 1596-ban a környéken nagy pusztítást véghezvivő, törökökkel szövetséges krími tatárok rombolták le. 1621 táján építették újjá. A leomlott torony helyébe fából emeltek haranglábat. A jelenlegi, barokkos formát a templom 1856–1887 között kapta. Az új torony talapzata alá okiratot, egy üveg bort, a forgalomban lévő pénzekből egy-egy példányt helyeztek.
Az 1975-ös renoválások felfedték a gótikus épületmaradványokat, a sekrestye utca felől befalazott bejáratát, a déli oldalon pedig az ablakok párkányait. Ekkor tűnt elő a templomot építő kőműves céhjelvénye is. A templom építőkövét, a vulkáni tufát Tokaj környékéről a Tiszán hajón szállították. A templomhoz tartozott a cinterem, vagyis a déli oldalon elterülő temető. A csegeiek 1787-ig temetkeztek ide. A kereszténység előtti időkből származó, itt továbbélő szokás szerint a sírokat kelet felé tájolták.Dr. Papp József Tiszacsege Vendégváró kalauz - 1996 2004 nyarán a templom külseje teljes egészében megújult, Mészáros Barna lelkész és Fülöp Sándor gondnok idejében. thumb|balra|Zsellérház (ma múzeum) Zsellérház A városban található az az 1833-ban épült zsellérház, amely 1962 óta mint múzeum fogadja a látogatókat, benne a 19. századi Csege lakóinak életkörülményeit bemutató kiállítással. A hajdani tulajdonosok (a Ferge család) által épített zsellérház ma a XIX. század végi paraszti életmód emlékeit mutatja be, állandó kiállítási jelleggel.
Az épület fehérre meszelt vályogfalú, nádtetővel fedett. A hármas térbeosztású jobbágyház pitvarába belépve a konyhával találjuk szembe magunkat. A szobában található az eredeti állapotában megőrződött búboskemence, amelyet a konyhából lehetett fűteni; a pitvar másik oldalán pedig a kamra helyezkedik el. A Múzeumház konyhai berendezése Tiszafüred és Mezőcsát fazekas műhelyeiben készült cserépedényekből, evőeszközökből és különböző használati tárgyakból állnak. A hagyományos paraszti életrend szerint az asszonyok helye a kemence és a kandalló körül volt, a férfiak, pedig a saroklócán ülve étkeztek, tanyáztak. A vendégeket a nyoszolya előtti karosszékbe ültették. A tiszacsegei Zsellérházat 1963-ban népi építészeti műemlékké nyilvánították.
thumb|balra|Tüzelős-ól|225x225px Tüzelős-ól múzeum A város településnéprajzi különlegessége a kétbeltelkesség. Ennek lényege, hogy a lakóházak csoportja a múlt század közepéig elkülönült a gazdasági udvar szerepét betöltő úgynevezett szálláskertektől, amelyek külső gyűrűként övezték a belső magban épült lakóházakat. A XVIII. században a Tüzelős-ól a szálláskert része volt. A csegei parasztság az ehhez hasonló ólakban tartotta a jószágállományt, mely főleg szarvasmarhákból állt. Ezek az ólak meglehetősen primitívek voltak. Többségük nád- vagy vesszőfonatos falazattal készült, a tetejük „bogárhátú”, szalmával és gazzal fedett, földdel meghányott volt. Bejárati ajtajuk a hosszanti oldalon nyílott. Gyakorta gádor, vagy ajtó előtti boltozat védte. A tüzelős ólak belsejének kicsiny ablakok adtak fényt a bejárati ajtó falán jobbról-balról. A tüzelős ólak ajtajai kéttáblásak, ez az istállók ajtaján is gyakori volt. Az ajtó felső részét külön is ki lehetett nyitni. Ezáltal a tüzelős ól belsejének nappali világítása és szellőztetése is lehetővé vált. A jászlak mellett az állatokat gondozó férfiak számára ülő- és fekvőpadkákat is beépítettek, vagy priccseket, dikókat helyeztek el, ugyanitt gyakran zsombékon ültek.Tiszacsege hivatalos honlapja
225px|thumb|balra|Tiszacsege termálstrandja Tiszacsegei termálstrand Az 1972-ben feltárt, 80 °C-os, sok oldott szerves anyagot tartalmazó termálvízre épült a két gyógymedencés strandfürdő, s a csónakázó tó. A fürdő vize csont-, bőr-, izom- és reumatikus betegségek gyógyítására alkalmas. A strand szomszédságában két hektáros területen fekszik a Holdfény Kemping, amely árnyas fáival, csendes környezetben 500 fő pihenését szolgálja.
Holt-Tisza és a Kácsa-sziget
A Holt-Tisza – hivatalos nevén Nagyerdei- vagy Miskafoki-holtág – a folyó szabályozásáig az élő Tisza részét képezte. Teljes területe 30 hektár, hossza 4 és fél kilométer. A Kácsa-szigetet a Holt-Tisza fogja közre. Ez a fokozottan védett táj, a környéken egyedülálló ősállapotával valóságos bioszféra-rezervátum, melyhez hasonló sem hazánkban, sem Európában nem található. A 700 hektáros területből 340 hektáron erdő borítja. A Holt-Tisza és a Kácsa-sziget is a Hortobágyi Nemzeti Park védelme alatt áll
Turizmus A községet rendszeres motoros kompjárat köti össze a Tisza túlpartján lévő Ároktővel. Különlegessége, hogy a komp lapátkerekes, hasonlóan a benki komphoz. A Tisza partján csónakkikötő, nyaralóhajó kikötő, halászcsárda, gyermek vízitábor, horgászóhelyek szolgálják a pihenőket, vízisportolókat.
Állandó programok: Halászléfesztivál: július első szombatja, 1 napos rendezvény Csege Napok: augusztus első hétvégéje, 3 napos rendezvény Harcsapaprikás-főző fesztivál: szeptember első szombatja, 1 napos rendezvény Nagymajori-kastély vagy Vay-kastély
Neves személyei Papp József dr., az ELTE docense K. Kovács Péter dr. K. Kovács László dr. néprajzkutató Gafni Miklós operaénekes Vadász Ernő Oláh Mihály, olimpia, Moszkva, 1980, lovaglás
Jegyzetek
További információk Tiszacsege hivatalos honlapja Tiszacsege közigazgatási portálja Tiszacsege komp
Kategória:Hajdú-Bihar megye települései Kategória:Hajdú vármegye települései Kategória:Magyarország városai