Magyardécse (románul Cireșoaia, németül Bellsdorf) Beszterce-Naszód megye Árpástó községéhez tartozó falu; főleg a cseresznyetermesztéséről híres.

Történelme Az első feljegyzések 1269-ből származnak, amikor a falu területének fele Bélus (Márk fia), a terület másik fele pedig Fülöp (Jákob fia) tulajdonában volt. Mindketten Bálványosváralja vazallusai. 1269-ben a falu az Apafi család tulajdonába kerül. Itt már, a Kemény Jánost követő Ali basa csapata is táborozott, az 1661-es török hadjáratok idején. A feljegyzések megemlítik a jobbágyok és zsellérek jelenlétet is. Kádár a Szolnok-Doboka vármegye monográfiájában megemlíti, hogy a falu területén régészeti leletekre bukkantak. 1759-ben a falu saját helyőrséggel rendelkezett.

Magyardécse ókori település, melyet már az őskorban laktak. Egyik hagyomány szerint ezen a helyen óriások laktak; ma is létezik egy határrész "Óriás" névvel, ahol régi korabeli pénzérmeket találtak, vastag, nem korongon készült cserepek között. Más hagyomány szerint a falu területét nagy erdők borították és ide telepedett le egy Máthé és Lukács nevű pásztor és ezen a helyen alakult ki a mai helység.

Az első írott dokumentum szerint 1269-ben a falu neve Dycha . A falu alapítása valószínű, hogy Géza fejedelem (973-997) kora előtt történt. 1678-ban székely telepesekkel szaporodott a falu lakossága, ez a nyelvjárásban és népviseletben is nyomot hagyott. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban gróf Bethlen Ferenc zászlóaljában vettek részt, mint vadászok. A XIV. században római katolikus az egyházközség, de aránylag hamar átveszik a reformáció kálvini irányát és 1569-ben már református lelkészük van. A középkori templomokról keveset tudunk. Amit tudunk, az az, hogy biztosan léteztek, mert a templom kisharangja 1534-ben készült és ma is használatban van. A jelenlegi templom 1795-1796 között épült,

A trianoni békeszerződés előtt Szolnok-Doboka vármegye Bethleni járásához tartozott.

Földrajz

Árpástótól délre fekszik. A falu három palaterületre van építve. Esős időszakban emiatt rétegcsúszások veszélye fenyegeti a falut.

Hagyományok Népviselet

A magyar férfi népviselet: tollas kalap, fehér ing, mellény, fekete nadrág és fekete bőrcsizma.

A magyar női népviselet: piros szalag, mellény, ujjnélküli ruha, rövid vagy hosszú ujjú magyar ing, pendely, kötény, bőrcsizma.

Rendezvények

Magyardécsén minden év júniusában cseresznye-majálisra kerül sor, amely legelőször 1893-ban volt megrendezve.

A rendezvényen nemcsak helyi, hanem határon túli meghívottak is részt vesznek. Az ünnep a templomban megtartandó istentisztelettel kezdődik.

Ezt követően a zöldben megrendezett kulturális programokra kerül sor, ahol helybeliek és meghívott előadók, együttesek mutatják be műsorukat, majd a környékre jellemző gyümölcsöt, a cseresznyét szolgálják fel. Este pedig a faluban bált szerveznek.

Híres emberek

Itt született 1927. december 22-én Lászlóffy Ilona, leányneve: Márton Ilona a kolozsvári egyetem pedagógusa, pedagógiai szakírója. Itt született 1941. augusztus 3-án Kiss János Botond biológus, ornitológus. Itt született 1928. január 28-án Szőcs Ráchel (született: Márton Ráchel) műfordító, szerkesztő.

Források

Jegyzetek

Kategória:Beszterce-Naszód megye települései Kategória:Szolnok-Doboka vármegye települései