A 37. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál 1984. május 11. és 23. között került megrendezésre, Dirk Bogarde brit színész elnökletével. A hivatalos versenyprogramban 19 nagyjátékfilm és 10 rövidfilm vett részt; versenyen kívül 6, míg az Un certain regard szekcióban 14 alkotást vetítettek. A párhuzamos rendezvények Kritikusok Hete szekciójában 8 filmet mutattak be, a Rendezők Kéthete elnevezésű szekció keretében pedig 19 játékfilm vetítésére került sor.

bélyegkép|balra|200px|Wim Wenders Mind a filmes szakma, mind pedig a közönség egyetértett abban, hogy megérdemelt helyre került az Arany Pálma, melyet Faye Dunaway nyújtott át a rendkívül megilletődött rendezőnek, Wim Wendersnek. Filmje, a bemutató vetítés után mintegy negyedórás tapsot kiprovokáló Párizs, Texas, ráadásul elnyerte a FIPRESCI díját, megosztva Theo Angelopoulos Utazás Kithirára című filmdrámájával. Ez utóbbi alkotó átvehette a legjobb eredeti forgatókönyv díját is. 1984-ben ismét ünnepelhettek a magyarok Cannes-ban: a zsűri külön nagydíját kapta Mészáros Márta Napló gyermekeimnekA filmfesztiválon Napló címmel vetítették. című alkotása. A díjazottak között található továbbá Bertrand Tavernier Vidéki vasárnap című filmje (a rendezés díja), valamint Lars von Trier filmdrámája, A bűn lélektana (a technikai nagydíj). A verseny mezőjéből kiemelkedett még A Bounty (Roger Donaldson), A vulkán alatt (John Huston), valamint az Ahol a zöld hangyák álmodnak (Werner Herzog).

Nagy sikert aratott a versenyen kívül vetített, rendkívül erős szereplőgárdát felvonultató fesztiválnyitó francia film, A Saganne Erőd: a vörös szőnyegen együtt vonult be az alkotókkal Philippe Noiret, Gérard Depardieu, Catherine Deneuve, Sophie Marceau. Ugyancsak kiemelt fogadtatásban részesült Sergio Leone utolsó rendezői alkotása, a Volt egyszer egy Amerika… című, rendkívüli epikai érzékkel elmesélt gengszterfilm, főszerepeiben a zseniális alakítást nyújtó Robert De Niróval és James Woodsszal. Vegyes fogadtatásban részesült Ingmar Bergman Próba után című filmdrámája, és a vártnál kevesebb ünneplés jutott osztályrészül Woody Allennek, akinek Broadway Danny Rose című filmjét vetítették versenyen kívül.

Noha a franciák számítottak rá, nem keltett különösebb visszhangot Depardieu első rendezése sem – Molière-adaptációját, a Tartuffe-öt az Un certain regard szekcióban indították.

Cannes megmaradt a kiemelkedő filmek és filmesek találkozóhelyének: a hivatalos programban részt vevő „nagy öregek” mellett (John Huston, Ingmar Bergman), elsősorban a párhuzamos rendezvények programjában ott találhatók a fiatal, de már ismert rendezők (Stephen Frears, Lars von Trier), valamint az elsőfilmesek (Leos Carax, Jim Jarmusch). Jarmusch nem is akárhogyan mutatkozott be: Arany Kamera díjat kapott.

bélyegkép|jobbra|200px|Mel Gibson A Croisette legkeresettebb sztárja Roger Moore, az aktuális 007-es ügynök volt, valamint Christopher Reeve, de sikerben fürdőzhetett Marcello Mastroianni és Claudia Cardinale (IV. Henrik), Jane Birkin és Maruschka Detmers (A kalóznő), Nastassja Kinski, Harry Dean Stanton és Dean Stockwell (Párizs, Texas), Michael York, John Hurt, Michel Piccoli és Anouk Aimée (A siker a legjobb bosszú), Anthony Hopkins, Mel Gibson és Sir Laurence Olivier (A Bounty), Albert Finney és Jacqueline Bisset (A vulkán alatt), Woody Allen és Mia Farrow (Broadway Danny Rose), Ingrid Thulin (Próba után), valamint Orson Welles és Tony Curtis (Where Is Parsifal?) is. Filmrendezők is feltűntek a vásznon: Louis Malle, Robert Bresson és Andrej Tarkovszkij volt látható a De Weg naar Bresson című alkotásban.

A magyar filmművészetet két alkotás is képviselte a versenyprogramban. A játékfilmek közé kapott meghívást Mészáros Mártának a zsűri külön nagydíját nyert Napló gyermekeimnek című alkotása, a rövidfilmek közé pedig Horváth Mária Ajtó 8A filmfesztiválon Ajtó címmel vetítették. című, Nepp József forgatókönyve alapján készített egyperces animációs filmje. Az Un certain regard szekcióban mutatták be Elek Judit Mária-nap című filmdrámáját. A párhuzamos rendezvények Kritikusok Hete szekciójának nyolc filmje között versenyzett a Szörényi Levente és Bródy János legendás rockoperájáról készített Koltay Gábor-film, az István, a király, míg a Rendezők Kéthete szekcióba Xantus János Eszkimó asszony fázik című alkotását hívták meg.

Magyar vonatkozásként meg kell említeni, hogy a Hungarofilm igazgatója, Dósai István immár harmadszor foglalt helyet a fesztivál zsűrijében, továbbá, hogy a fesztivál plakátja Trauner Sándor eredeti díszletterve alapján készült. A fesztiválra kiutazott hivatalos magyar filmdelegáció tagjai voltak Dósai István zsűritag, delegációvezetőn kívül, Elek Judit, Koltay Gábor, Mészáros Márta és Xantus János filmrendezők, Horváth Mária rajzfilmrendező, ifj.Jancsó Miklós operatőr, Jan Nowicki színész és Czinkóczi Zsuzsa színésznő.

A „Rendezők Kéthete” szekcióban olyan alkotások voltak láthatók, mint James Ivorytól A bostoniak, Stephen Frearstől Az áruló,DVD forgalmazásban Félelem nélkül címmel szerepel. Nelson Pereira dos Santos brazil rendezőtől a Börtönemlékek, vagy Jim Jarmuschtól az Arany Kamera-díjas Florida, a paradicsom című filmje.

Zsűri Elnök: Dirk Bogarde, színész – Versenyprogram Arne Hestenes, újságíró – Dósai István, a Hungarofilm igazgatója – Ennio Morricone, zeneszerző – Franco Cristaldi, filmproducer – Isabelle Huppert, színésznő – Jorge Semprún, író – Michel Deville, filmrendező – Stanley Donen, filmrendező – Vagyim Juszov, operatőr – Arany Kamera Bernard Jubard, filmtörténész – Fee Vaillant, filmkedvelő – Jose Luis Guarner, újságíró – Mehmet Basutcu, újságíró – Michel Jullien, filmkedvelő – Samuel Lachize, filmkritikus – Serge Leroy, filmrendező –

Hivatalos válogatás Nagyjátékfilmek versenye Another Country (Egy másik ország)Zárójelben a magyarországi filmbemutató (forrás: PORT.hu), illetve DVD-forgalmazás címe (forrás: Interaktív filmkatalógus), kiegészítve a kritikus tömeg, a Cinematrix , valamint a Filmvilág adatbázisában található magyar címekkel. – rendező: Marek Kanievska Bayan ko: Kapit sa patalim – rendező: Lino Brocka Cal (Cal) – rendező: Pat O'Connor Dges game utenebia (A nappal hosszabb az éjszakánál) – rendező: Lana Gogoberidze Enrico IV (IV. Henrik) – rendező: Marco Bellocchio Forbrydelsens element (A bűn lélektana) – rendező: Lars von Trier Ghare-Baire – rendező: Satyajit Ray La pirate (A kalóznő) – rendező: Jacques Doillon Los santos inocentes (Ártatlanok) – rendező: Mario Camus Napló gyermekeimnek – rendező: Mészáros MártaParis, Texas (Párizs, Texas) – rendező: Wim WendersQuilombo (Quilombo) – rendező: Carlos DieguesSuccess Is the Best Revenge (A siker a legjobb bosszú) – rendező: Jerzy SkolimowskiTaxidi sta Kithira (Utazás Kithirára) – rendező: Theo AngelopoulosThe Bounty (A Bounty) – rendező: Roger DonaldsonUn dimanche à la campagne (Vidéki vasárnap) – rendező: Bertrand TavernierUnder the Volcano (A vulkán alatt) – rendező: John HustonVigil (Vigília) – rendező: Vincent WardWo die grünen Ameisen träumen (Ahol a zöld hangyák álmodnak) – rendező: Werner Herzog

Nagyjátékfilmek versenyen kívülBeat Street (Beat Street) – rendező: Stan LathanBroadway Danny Rose (Broadway Danny Rose) – rendező: Woody AllenChoose Me (Válassz engem) – rendező: Alan RudolphEfter repetitionen (Próba után) – rendező: Ingmar BergmanFort Saganne (A Saganne Erőd) – rendező: Alain CorneauOnce Upon A Time In America (Volt egyszer egy Amerika...) – rendező: Sergio Leone

Un certain regardAbel Gance et son Napoléon – rendező: Nelly KaplanCóndores no entierran todos los días (Keselyűket nem temetnek minden nap) – rendező: Francisco NordenDe Grens – rendező: Leon de WinterDe Weg naar Bresson – rendező: Jurriën Rood és Leo De BoerEl norte (Észak) – rendező: Gregory NavaFeroz – rendező: Manuel Gutiérrez AragónKhandhar – rendező: Mrinal SenLe jour S… – rendező: Jean Pierre LefebvreLe Tartuffe (Tartuffe) – rendező: Gérard DepardieuMan of Flowers (A virággyűjtő) – rendező: Paul CoxMária-nap – rendező: Elek JuditUn Poeta nel Cinema: Andreij Tarkovskij – rendező: Donatella BaglivoWhere Is Parsifal? – rendező: Henri HelmanYeoin janhoksa moulleya moulleya – rendező: Doo-yong Lee

Rövidfilmek versenyeAjtó 8 – rendező: Horváth Mária Bottom's Dream – rendező: John Canemaker Chiri – rendező: David Takaichvili Ett rum – rendező: Mats Olof Olsson Het scheppen van een koe – rendező: Paul Driessen Le cheval de fer – rendező: Gérald Frydman és Pierre Levie Le spectacle – rendező: Gilles Chevallier Orpheus and Eurydice – rendező: Lesley Keen Points – rendező: Dan Collins Tip Top – rendező: Paul Driessen

Párhuzamos rendezvények Kritikusok Hete Argie – rendező: Jorge Blanco Bless their little hearts (Áldassék kis szívük) – rendező: Billy Woodberry Boy Meets Girl (Boy Meets Girl) – rendező: Leos Carax István, a király – rendező: Koltay Gábor Kanakerbraut – rendező: Uwe Schrader Les reves de la ville – rendező: Mohammed Malass Maya Miriga – rendező: Nirad N. Mahapatra Smärtgränsen – rendező: Agneta Elers-Jarleman

Rendezők Kéthete Atómstöðin – rendező: Thorsteinn Jónsson Die Erben – rendező: Walter Bannert Epilogo – rendező: Gonzalo Suárez Ting bu liao de aiA fesztiválon Everlasting Love nemzetközi címmel vett részt. – rendező: Michael Mak Eszkimó asszony fázik – rendező: Xantus János Flight To Berlin – rendező: Christopher Petit La casa de agua – rendező: Jacobo Penzo Les années de rêves – rendező: Jean-Claude Labrecque Memórias do Cárcere (Börtönemlékek) – rendező: Nelson Pereira dos Santos Nunca fomos tão felizes – rendező: Murilo Salles Old Enough – rendező: Marisa Silver Orinoko, nuevo mundo – rendező: Diego Rísquez Raffl – rendező: Christian Berger Revanche – rendező: Nikos Vergitsis Sista leken – rendező: Jon Lindström Stranger Than Paradise (Florida, a paradicsom) – rendező: Jim Jarmusch The Bostonians (A bostoniak) – rendező: James Ivory The Hit (Az áruló) – rendező: Stephen Frears Variety – rendező: Bette Gordon

Díjak Nagyjátékfilmek Arany Pálma: Paris, Texas (Párizs, Texas) – rendező: Wim Wenders A zsűri külön nagydíja: Napló gyermekeimnek – rendező: Mészáros Márta Legjobb rendezés díja: Un dimanche à la campagne (Vidéki vasárnap) – rendező: Bertrand Tavernier Legjobb női alakítás díja: Helen Mirren – Cal (Cal) Legjobb férfi alakítás díja: Alfredo Landa és Francisco Rabal – Los santos inocentes (Ártatlanok) Legjobb művészi hozzájárulás díja: Another Country (Egy másik ország) – fényképezte: Peter Biziou Legjobb eredeti forgatókönyv díja: Taxidi sta Kithira (Utazás Kithirára) – forgatókönyvíró: Theo Angelopoulos, Tonino Guerra és Thanassis Valtinos Rövidfilmek Arany Pálma (rövidfilm): Le cheval de fer – rendező: Gérald Frydman és Pierre Levie A zsűri díja (rövidfilm): Chiri – rendező: David Takaichvili Arany Kamera Arany Kamera: Stranger Than Paradise (Florida, a paradicsom)A Rendezők Kéthete szekcióban mutatták be. – rendező: Jim Jarmusch Egyéb díjak FIPRESCI-díj: Paris, Texas (Párizs, Texas) – rendező: Wim Wenders Taxidi sta Kithira (Utazás Kithirára) – rendező: Theo Angelopoulos Memórias do Cárcere (Börtönemlékek) – rendező: Nelson Pereira dos Santos Technikai nagydíj: Forbrydelsens element (A bűn lélektana) – rendező: Lars von Trier Ökumenikus zsűri díja: Paris, Texas (Párizs, Texas) – rendező: Wim Wenders Ökumenikus zsűri külön dicsérete: Los santos inocentes (Ártatlanok) – rendező: Mario Camus Ifjúság díja: Epilogo – rendező: Gonzalo Suárez

Kapcsolódó szócikkek 1984 a filmművészetben

Jegyzetek

További információk A cannes-i fesztivál hivatalos honlapja , Cannes Film Festival (IMDb) Kritikusok Hete honlapja , Rendezők Kéthete honlapja ,

Kategória:Cannes-i filmfesztivál Cannes