A Železničná spoločnosť Slovensko a.s. (magyarul: Szlovákiai Vasúttársaság Rt., rövidítve: ZSSK) Szlovákia személyszállítással foglalkozó állami vasúttársasága.

Története bélyegkép|jobbra|250px|IC vonat Csorbán

Mivel a mai Szlovákia területe a trianoni békeszerződésig Magyarországhoz tartozott, ezért addig magyar vasúttársaságok (Magyar Királyi Államvasutak, Kassa–Oderbergi Vasút és számos HÉV-társaság) tulajdonában volt a vasúthálózat. 1920 után a Felvidéket valamint Kárpátalját megkapta Csehszlovákia, így a vonalak kezelése pedig a Csehszlovák Államvasutakhoz (ČSD) került.

Az önálló szlovák vasút 1993-ban jött létre először Železnice Slovenskej republiky (ŽSR) néven. 2002-ben széttagolták a céget, létrejött a Železničná spoločnosť a.s. (ZSSK), amely a személy- és árufuvarozást vette át, a ŽSR pedig azóta csak a vasúti infrastruktúráért felel.

2005-ben a ZSSK-t is felosztották. Megalakult a személyszállítással foglalkozó Železničná spoločnosť Slovensko a.s. (ZSSK), a teherszállítás pedig a Železničná spoločnosť Cargo Slovakia a.s.-hez (ŽSSK Cargo) került. A flotta járműveinek egységes megjelenésére Daniel Blonski színtervét a ZSSK megalakulását követően, 2006-ban vezették be.

Vonalak

3480 kilométeres normál nyomtávolságú vonalhálózatából 1578 km villamosított (45%). Különlegesség, hogy vonalainak északi fele 3000 V egyenárammal, déli része pedig váltóárammal üzemel. Ennek eredményeképpen háromféle vontatójármű közlekedik a ZSSK vonalain, egyenáramú (általában zöld festésű), váltóáramú (piros) és kétáramnemű (kék).

A ZSSK üzemelteti a 42 km hosszú, villamosított Tátrai Villamosvasutat és Csorbatói Fogaskerekű Vasutat is.

250px|bélyegkép|Egyenáramú mozdony vontatta személyvonat 250px|bélyegkép|Motorvonat a Zólyom-Margitfalva vonalon

Fővonalak Pozsony–Marchegg-vasútvonal (100) Pozsony–Břeclav-vasútvonal (110) Pozsony–Zsolna-vasútvonal (120) Puhó–Horní Lideč-vasútvonal (125) Zsolna–Mosty u Jablunkova-vasútvonal (127) Pozsony–Párkány-vasútvonal (130) Érsekújvár–Privigye-vasútvonal (140) Érsekújvár–Zólyom-vasútvonal (150) Zólyom–Kassa-vasútvonal (160) Zólyom–Ruttka-vasútvonal (170) Zsolna–Kassa-vasútvonal (180) Kassa–Ágcsernyő–Csap-vasútvonal (190)

2002. február 1-jén 20 kevésbé kihasznált mellékvonalon szűnt meg a menetrend szerinti forgalom. 2011-ben további járatritkításokra került sor.

Vonatok

SC – SuperCity, a Cseh Vasút nagysebességű Pendolino motorvonata. A Slovenská Strela 2006 decembere óta közlekedik Pozsony és Prága között Pendolino szerelvénnyel. Pót- és helyjegy váltása kötelező. EC – EuroCity vonat, MÁV, ČD vagy DB-kocsikkal. Pótjegy váltása kötelező, a helyjegyváltás fakultatív. IC – InterCity vonat, nemzetközi forgalomban is, ZSSK, MÁV vagy ČD kocsikkal. Általában csak a nagyobb városokban állnak meg. Pót- és helyjegy váltása kötelező. Ex – Expresný vlak (expresszvonat), belföldi és nemzetközi forgalomban egyaránt. Nagyvárosok között közlekedik és csak a nagyobb városokban áll meg. A helyjegyváltás fakultatív, pótjegyet 2007 szeptembere óta nem kell venni. R – Rýchlik (gyorsvonat), nagyvárosok között közlekedik és csak a nagyobb településeken áll meg. Helyjegy váltható, pótjegyet 2007 szeptembere óta nem kell venni. Zr – Zrýchlený vlak (sebesvonat), általában csak nagyobb településeken áll meg. Pótjegyet nem kell rá venni. ER – EuroRegio, a szomszédos Ausztriába közlekedő nemzetközi személyvonat. Ilyen vonatok közlekednek Pozsonyból Bécsbe. Os – Osobný vlak (személyvonat), minden állomáson és megállóhelyen megáll.

250px|bélyegkép|Villamos motorvonat a kassai főpályaudvaron

Az EuroCity vonatok általában a (Budapest-) Párkány–Pozsony–Jókút (-Prága) és a Kassa–Zsolna–Csaca (-Prága) útvonalon közlekednek. Az IC vonatok száma a többi országhoz képest elég csekély, mindössze Pozsony és Kassa között jár néhány vonatpár. Egy vonatpár elmegy Bécsig is Kassából. A gyorsvonatok a Pozsony–Zsolna–Kassa vonalon egész nap kétórás ütemben közlekednek. A többi fővonalon csak néhány közlekedik belőlük.

Magyarországról Szlovákiába néhány nemzetközi vonat közlekedik, számuk az utóbbi években jelentősen csökkent, néhány vonalon (Budapest – Rajka – Pozsony, Komárom – Révkomárom, Bánréve – Sajólénártfalva, Fülek – Somoskőújfalu, Párkány – Szob) megszűnt. Négy ComfortJet Párkányon és Pozsonyon át Prága felé, egy EuroCity vonat Bohumínba, Metropol EuroNight Berlinbe, valamint a Rákóczi és a Hernád- InterCity Kassára közlekedik. Nemzetközi személyvonatok 2011 májusától már nem közlekednek.

Jegyzetek

További információk Hivatalos honlap Táblázatos menetrendek Német vasútbarát oldal képekkel és információkkal a ZSSK-ról

Kategória:Szlovákia vasúti közlekedése Kategória:Vasúttársaságok