A Linda egy magyar televíziós sorozat, amely az 1980-as években készült. Az első szezont 1984-től, a másodikat 1986-tól, a harmadikat 1989-től vetítette a Magyar Televízió. 1981Inkei Bence – 35 éve van velünk a törékeny nő, aki rendbe tette a szekrényméretű pasikat (24.hu, 2019.11.02.) és 1987 között 10 rész, 1987 és 1991 között 7 rész készült. Ekkor már két gyártó működött közre, ugyanis a kezdetekkor még a Mafilm, később a Tele P-Art Produkciós Iroda is bekapcsolódott, akik az Angyalbőrben című sorozatot is készítették. A második sorozat 5 epizódját 1999 és 2000 között forgatták. Műfaja bűnügyi filmvígjáték-sorozat. A tévéfilmsorozat a Magyar Televízió és a Tele P-Art gyártásában készült, a Televideo forgalmazásában VHS-en, a Budapest Film forgalmazásában DVD-n jelent meg.

Az első két széria rendezője Gát György, majd a harmadik évadban Szurdi Miklóssal közösen rendezték az epizódokat. Az 1984 és 1990 között bemutatott sorozatban a főszerepeket Görbe Nóra, Szerednyey Béla, Bodrogi Gyula és Pécsi Ildikó alakították. A sorozaton újabb és újabb generációk nőnek föl, kedveltsége továbbra is töretlen.

A 2002-ben bemutatott újabb részek a régebbi epizódoktól eltérően folytatásos történetet alkotnak. Ezt a szériát Silló Sándor rendezte, azonban nem ért el olyan sikert, mint az 1980-as évekbeli Linda.

A film sugárzási jogát két kereskedelmi csatorna is megvásárolta: 1999-ben a RTL Klubon futott, 2003-ban az m1 is megismételte, 2005-től a Viasat 3 sugározta, majd 2008. augusztus végétől újra az m1 műsorán volt látható. 2010 nyarán az m2-n, 2011-ben az m1-en vetítették.

2012 és 2015 között a 17 + 5 részt a Duna Televízió és a Duna World, 2015 nyarától az m3, 2024 szeptemberétől a Magyar Mozi TV, 2025 augusztusától a TV2 és a Prime sugározta.

Egyes epizódok VHS kazettán, illetve az első két évad DVD formátumban is megjelent, lemezenként 2 vagy 3 epizóddal.

2013 januárjában az Origo.hu beszámolt arról, hogy Martin Csaba rendező tervezi elkészíteni a Linda visszatér című mozifilmet, de ez végül nem valósult meg.

Cselekmény Veszprémi Linda, a végzős gimnazista lány elhatározza, hogy rendőr lesz. Környezete azonban nem tartja jó választásnak ezt a szakmát: édesapja és tanárai szívesebben látnák őt biológusként vagy kutatóként, sőt osztálytársai rendszeresen kigúnyolják a mániájáért, ő azonban rájuk se hederít. Emődi Tamásnak, az egyik osztálytársának viszont megtetszik Linda, és udvarol neki. A lány látszólag nem vesz róla tudomást, de egyszer édesapja is megjegyezi Tominak: „állandóan a hülye szerelmes verseidet olvassa”.

Linda első sikeres ügye már az iskolában elkezdődik, ártalmatlanítja az osztálytársnője után szaglászó „szatírt”, majd bravúros nyomozással kideríti, hogy kicsoda osztálytársa valódi édesapja.

Később a közlekedésrendészeten szolgál, majd felküzdi magát a ranglétrán, és alhadnagyként szolgál Eősze Gábor mellett. Főnöke viszont nem örül a túlzottan lelkes lánynak, aki mintha szándékosan akarna belekeveredni a bajba. Eősze mindent megtesz annak érdekében, hogy távol tartsa Lindát a komolyabb bűnügyektől, ezért egyszerű feladatokkal bízza meg a lányt. Eősze nagyon szigorú, de ezt sokkal inkább egyfajta aggodalom motiválja, mert nem szeretné, ha a lánynak bármi baja esne. Azonban Linda akarva vagy akaratlanul is, de találkozik komoly bűnügyekkel, ilyenkor viszont aberrált egyénekkel is szembe kerül, ezért jogosak is főnöke aggodalmai. Rendszeresen továbbképzésre küldik, hogy nyugalmuk legyen, így sem járva sikerrel, mert Linda egyfolytában látványos verekedésekben vesz részt. A nyomozólány különféle bűntényekbe botlik: képrablás, maffiaügy, sorozatgyilkosság, ám az élelmes, harcias és okos lány mind felderíti ezeket. A rejtélyes bűnügyek mellett a hangulatot fokozza Linda lenyűgöző taekwondo-tudása, sőt apja, Veszprémi Béla és nagytermészetű barátnője, Klára nevettető és megnyerő alakítása, továbbá Linda taxis vőlegénye, a sokszor szerencsétlenkedő Tamás, aki igyekszik felnőni Lindához.

Előzmények és gyártás A Linda sorozat ötlete Gát György fejében született meg, még rendező szakos főiskolásként. Jelentős hatással voltak rá a Bruce Lee- és a korai Jackie Chan-filmek, de az alkotó mindezt sokkal több humorral akarta felvértezni. Az ötlet eladása nem volt egyszerű dolog. A rendező többször is tárgyalt a Magyar Televízióval, ahol nem lelkesedtek a karatézó rendőrlány ötletéért,Korunk 2014 (III. folyam 25.)2014 / 3. szám – Zsámba Renáta: Szocialista krimi kapitalista díszletekkel: Linda és a nyolcvanas évek viszont addig próbálkozott, amíg a Magyar Televízió szórakoztató osztályának főosztályvezetője biztosította a szükséges anyagiakat, noha ekkor is alig bíztak a sikerében, így még főcím se készült hozzá. Végül elkészült az első három rész, az ún. pilot epizódok. Gát így jellemezte az előrelépést a sorozattal: „Akkor megnyertem vele a szkeptikusokat: »csinálj egy főcímet hozzá, és akkor leadjuk adásban, megnézzük, hogyan fogadják«. Elsöprő lett a siker, ezért rendeltek belőle még tizennégyet – ez a története a Lindának. Szóval én mint anglomániás, Amerika-mániás és sorozatmániás, baromira tudtam már akkor, hogy mitől működik egy sorozat, mitől lesz siker, mitől lesz emlékezetes. Azokat az eszközöket használtam, amiket kint tanultam.” A szerep kifejezetten Görbe Nórára íródott, akinek ekkoriban már volt filmes tapasztalata. A forgatások előtt azonban a színésznőnek el kellett sajátítania a harcművészeti alapokat. Mivel már gyerekkora óta balettozott, megvolt a mozgáskultúrája hozzá. Görbe Nóra felkészítését Harmat László profi taekwondo-harcművész végezte, aki épp akkoriban költözött haza Svédországból. Ő lett a film szakértője a harcjeleneteknél. Görbe Nóra 14 hónapig edzett nála, míg végül megszerezte a zöld övet. A forgatások körülbelül akkor kezdődtek, amikor sárga öves vizsgát tett.Képes Újság, 1985. szeptember 7. (26. évfolyam, 36. szám) Színészek teniszütővel, kerékpáronSzocialista Művészetért, 1985 március 1. (28. évfolyam, 3. szám) Linda visszatér A sorozat rendőrségi szakértőjének dr. Láposi Lőrincet kérték fel az alkotók. Minden egyes forgatókönyvet átnézett, s ha kellett, akkor elmagyarázta a szükséges javításokat, nehogy életszerűtlenek legyenek bizonyos elemek, így a filmek hitelesek lettek nyomozói szempontból. A sorozat elsöprő sikert aratott a nézők körében, a kritikusok viszont erősen bírálták.Magyar Nemzet, 1986. szeptember 24. (49. évfolyam, 225. szám) A tv műsoráról – Linda

Szereplők Veszprémi Linda – Görbe Nóra Emődi Tamás – Szerednyey Béla Veszprémi Béla – Bodrogi Gyula Klárika – Steinbach Klára (vagy Sanbacher Klára)Ezen a néven mutatkozik be Bogdán Dénesnek a Piros, mint a kármin című részben: 17:16-nál – Linda, 5. rész, Piros, mint a kármin – Pécsi Ildikó Eősze Gábor – Deme Gábor (pilot részek), Vayer Tamás (hangja: Tolnai Miklós) Handel Gyula – Harsányi Gábor Vasó / Kő Zoltán – Balázs Péter „Bagoly” – Kalocsai MatildNevét a Linda-szafari című könyvből tudhatjuk meg. – Ronyecz Mária „Doki” – Bánffy György Ibike (titkárnő a rendőrségen) – Lukácsy Katalin Ricsi – Romwalter Béla (hangja: Beregi Péter) Ottó – ifj. Elek Ottó (hangja: Várkonyi András)

A sorozat egyes epizódjainak szereplői 1.1. epizód (A szatír)

Orbán Zsuzsa, Linda osztálytársa – Nyertes Zsuzsa Orbán Gizella, Orbán Zsuzsa anyja – Szegedi Erika Dénes János – Kozák András Korponay Sándor – Andorai Péter Szecsődi József, meleg férfi az Egyetem presszóban – Balkay Géza Sarkantyús bácsi, iskolai pedellus – Csákányi László Kelemen Ferenc (céllövöldés) – Benkóczy Zoltán Hubay Katalin masszőr – Andai Györgyi Rendőr főtörzsőrmester – Leisen Antal Magyartanárnő, osztályfőnök (gúnyneve: Csontváz) – Mányai Zsuzsa Klári néni, gimnáziumi igazgatónő – Tímár Éva Fakanál, Orbán Zsuzsa barátja – Nagy Miklós Vendéglátóipari szakoktató, tanár – Katona János Petneházy Ferenc, nyugdíjas tanár – Miklósy György Volner, Linda osztálytársa – Incze József Dávid, Linda osztálytársa – Szerémi Zoltán Jelinek, Linda szakállas osztálytársa – Gáspár Tibor Kelemen Ferencné (a céllövöldés felesége) – Voith Ági Luftballonárus a ligetben, a céllövöldénél – Salinger Gábor Dénes István autószerelő – Bodnár István Nyírő Sándor – Szacsvay László Taekwondo-oktató – Mile Dezső Baksa Ági, Linda osztálytársa – Bándy Beáta Zaklató a ligetben, a céllövöldénél – Hunyadkürti István Vámpírfogas támadó a ligetben, a céllövöldénél – Sasics Szvetiszláv Támadó a ligetben, a céllövöldénél – Szabó Ferenc Támadó a ligetben, a céllövöldénél – Szabó Miklós Emődi ökölvívó edzője – Horváth József

1.2. epizód (A fotómodell)

Prostituált – Sáfár Anikó Dealer – Csiszár Imre Dealer – Andresz Kati Zoli, rendőrnyomozó – Gáti Oszkár Erlich Béla. kisállatkereskedő – Miklósy György Kisfiú az állatkereskedő boltban – Pálok Gábor Kutasi Zsuzsa apja, nyugdíjas villamosvezető – Ambrus András Kutasi Zsuzsa anyja – Bod Teréz Kutasi Zsuzsa, fotómodell, az áldozat – Rák Kati Gyanúsított a rendőrségen – Bencze Ferenc Rendőr törzsőrmester – Kun Vilmos Ibike, titkárnő a rendőrségen – Vadászi Éva Taxiutas – Temessy Hédi Baksa Ági – Sütő Enikő Portás a Halló Bárban – Vándor József A késes támadó – Piroch Gábor Támadó – Edőcs István

1.3. epizód (Oszkár tudja)

Fenyéri Lujza, opera-énekesnő, énektanár – Psota Irén Gerzson, Fenyéri Lujza titkára, (komornyik) – Gelley Kornél Kolozsvári Reizmann Boldizsár, színházi kellékes – Sarlai Imre Klára Jusztinia (kvarcóra csempészárus) – Schubert Éva Kamilla (kvarcóra csempészárus) – Takács Margit A rendőrségi folyosón várakozó nő – Pogány Margit Zsanett (Fenyéri Lujza barátnője), vécésnéni a Kiskakasban, bolti tolvaj – Temessy Hédi F. Tóth Lajos, amatőr énekes, (tenorista) Fenyéri Lujza tanítványa – Csiszár Imre Fenyéri Aliz (gróf Antalfy József Hondurasból) – Bod Teréz Trallala (Kovács Frigyes erősáramú technikus) – Szakácsi Sándor Ügyek Lajos, a műszaki bizományi áruház boltvezetője – Harkányi Endre Kidobóember, a Kiskakasban – Körtvélyessy Zsolt Pultos, a Kiskakasban – Szilágyi Zsuzsa Portás az Operában – Sárosi Gábor Az Operaház igazgatója ― Némethy Ferenc Gépírónő a rendőrségen – Soproni Ági Szinkronrendezö, a szinkronfelvétel jelenetében – Andor Péter Riporter, a Fenyéri Lujza portréműsor tv-felvételén – Antoniewicz Roland Rendező a Fenyéri Lujza portréfilm forgatásán – Verdes Tamás

2.1. epizód (A tizennyolckarátos aranyhal)

Törpe, a margitszigeti gengszterbanda tagja – Kaszás Géza Bajuszos, a margitszigeti gengszterbanda tagja – Bagó Bertalan Hóhér, a margitszigeti gengszterbanda tagja – Rékasi Károly Férfi, kislányával a metrón – Kránitz Lajos Kislány, apjával a metrón: Gábor Bernadett A margitszigeti aranyhalak „felszabadítója” (Haltolvaj) – Nagy Zoltán Pereszlényi-Horváth László – Verebes Károly Tokodi Vilmos – Kun Vilmos Inge, NDK-s turista – Hegyi Barbara Éjszakás nővér a kórházban – Détár Enikő Ügyeletes orvos a kórházban – Perlaki István Bözsi néni, állateledel- és díszállatkereskedő – Győri Ilona Szabó bácsi, a vácrátóti arborétum gondnoka – Képessy József Szabóné – Báró Anna Prostituált, akit az éjszakai razziánál bevittek a rendőrségre – Udvarias Katalin A zaklató banda tagja a metrón – Medriczky Károly Kukkolós bácsi – Laczkovich Géza (hangja: Simon György)

2.2. epizód (Pavane „Egy infánsnő halálára”)

Tibor, balettmester, koreográfus, rendező – Eck Imre (hangja: Szoboszlai Sándor) Rangström Ferenc, balett-táncos – Hajzer Gábor (hangja: Mácsai Pál) Kritikus, a balettelőadás végén – Ábel Péter Sanyi, ügyelő, a próbán a magnó kezelője – Tóth Sándor (hangja: Dobránszky Zoltán) Somhegyi, mérnök, Rangström Ferenc nagybátyja, (elitélt a börtönben) – Bozóky István Sári, balerina – Uhrik Teodóra (hangja: Bodnár Erika) Balett táncos – Krámer György (hangja: Józsa Imre) Krisztina, balerina – Ruczek Yvett (hangja: Orosz Helga) Balett táncos – Lovas Pál (hangja: Balázsi Gyula) Balett táncos – Solymos Pál Balett táncos – Bretus Mária