Anneke van Giersbergen (1973. március 8. –) a holland The Gathering együttes énekesnője volt 2007-ig. Zenélt a Lawn, The Farmer Boys, Ayreon és a Napalm Death együttesekben is.

Élete A hollandiai Sint Michielsgestelben született. Nyolcévesen már mixversenyeken szerepelt. 12 évesen az iskolai kórusban énekelt. Később énekelni tanult, majd bekapcsolódott egy együttesbe.

Több együttesben zenélt, majd a Bad Breath nevű duóban, ahol bluest, dzsesszt, folkot és funkot játszott.Anneke van Giesbergen at The Gathering's official website 1994-ben csatlakozott a The Gatheringhez. 2005. február 20-án megszületett Finn nevű fia, Rob Snijderstől.

2007. június 5-én Anneke bejelentette, hogy kilép a The Gatheringből, hogy több ideje maradjon családjára és saját együttesére, az Agua de Annique-re.A bejelentés Anneke MySpace-es blogján

2012-ben alapította a The Gentle Storm nevű csapatot, amelyben férje, Rob is játszik, 2016-ban pedig létrehozta a VUUR nevű együttest, amely hollandul tüzet jelent. A formáció tagjai között szerepel Jord Otto, aki a ReVamp gitárosa volt, valamint Marcela Bovio és férje, Johan van Stratum is, akik a 2016 tavaszán feloszlott Stream of Passion tagjai voltak. Marcela azonban zenei nézetkülönbségek miatt 2017. április 11-én kilépett a csapatból.

2014 novemberében a Gathering zenekar fennállásának 25 éves évfordulója alkalmából két telt házas koncerten lépett fel újra a zenekarral a nijmegeni Doornroosje klubban. A koncert felvételét TG25 Live at Doornroosje címmel jelentették meg.

2021-ben az AVROTROS holland közszolgálati televíziócsatorna Beste Zangers című műsorának 14. évadában szerepelt.

2025-ben a Mandylion album megjelenésének harmincadik évfordulója alkalmából lépett fel a Gatheringgel összesen hat telt házas koncerten. Az első teszt jellegű koncert Eindhovenben a Dynamo klubban volt június végén, a többi koncertet a nijmegeni Doornroosje klubban rendezték augusztus végén.

Diszkográfia

The Gathering Mandylion (1995) Adrenaline / Leaves – EP (1996) Nighttime Birds (1997) How to Measure a Planet? (1998) if then else (2000) Superheat – Live (2000) Amity – EP (2001) Black Light District (EP) – EP (2002) In Motion (DVD) – DVD (2002) Souvenirs (2003) Sleepy Buildings – A Semi Acoustic Evening – Live (2004) Accessories – Rarities and B-Sides – Compilation (2005) A Sound Relief – DVD (2005) Home (2006) A Noise Severe – DVD (2007) TG25 Live at Doornroosje – Live (2015)

Anneke van Giersbergen with Agua de Annique Air (2007) Pure Air (2009) In Your Room (2009) Everything is Changing (2012) Drive (2013)

Anneke van Giersbergen and Danny Cavanagh In Parallel (2009)

VUUR In This Moment We Are Free – Cities (2017)

Anneke van Giersbergen The Darkest Skies Are the Brightest (2021) La Vie (2025)

Koncertek Magyarországon A The Gathering tagjaként 1997. június 6. Riff-Röff Rock Klub, Budapest 1997. szeptember 29. E-Klub, Budapest 2001. február 26. E-Klub, Budapest 2002. augusztus 5. Sziget Fesztivál, Budapest 2004. március 14. Wigwam Rock Klub, Budapest 2004. augusztus 6. Sziget Fesztivál, Budapest 2006. augusztus 14. Sziget Fesztivál, Budapest

Danny Cavanagh-gel 2009. december 28. Fővárosi Művelődési Ház, Budapest

Az Agua de Annique tagjaként 2010. november 27. Local Heroes Yourope/ZenePark, Pécs 2010. november 29. A38 Hajó, Budapest

Anneke van Giersbergen néven saját zenekarral 2012. május 30. Club 202, Budapest 2014. április 4. Club 202, Budapest

A The Gentle Storm tagjaként 2015. február 17. Planetárium, Budapest 2015. november 5. Club 202, Budapest

A VUUR tagjaként 2018. február 18. A38 Hajó, Budapest

Anneke van Giersbergen szólóban 2022. november 6. Analog Music Hall, Budapest 2024. május 19. MOM Kulturális Központ, Budapest 2025. május 8. A38 Hajó, Budapest

Jegyzetek

Kategória:Holland énekesek Kategória:1973-ban született személyek Kategória:Élő személyek