Keresztényfalva (, , szászul: Noscht) falu Romániában, Brassó megyében. Keresztényfalva község központja, és egyetlen beosztott falva. Brassóval határos, a várostól 9 kilométerre nyugatra helyezkedik el. Fejlett, vagyonos, városias kinézetű település, melyet „mintaközségként” tartanak nyilván. Történelmének nagy része alatt lakosságának túlnyomó része szász volt, azonban a 20. század során kivándoroltak: míg az 1930-as években még többségben voltak, 2011-ben már csak a népesség 2%-át tették ki. A Barcaság területén ezen a településen található a legtöbb jó állapotban fennmaradt hagyományos szász ház; fő látványossága a központban álló evangélikus erődtemplom.
A falu neve feltételezhetően egy Christian nevű alapítóra utal. Valószínűleg 1220 körül alapította tíz család, katolikus (a reformáció után evangélikus) nagytemploma 1270 körül épült. Mivel területén kevés legelő, kaszáló van, a legeltetés nem volt jellemző, a falusiak főként mezőgazdasággal és kézművességgel foglalkoztak. A szomszédos Barcarozsnyóval többször volt határvitájuk. A 15–18. századok során többször feldúlták a törökök, tatárok, kurucok; járvány és tűzvész is pusztított a településen. A 19. század második felében az iparosodásnak köszönhetően a település nagymértékű fejlődésnek indult, több gyár épült, és a 21. században is fontos vidéki ipari központnak számít.
Neve és címere Magyar és román neve valószínűleg egy Christian nevű alapítóra utal (innen származik a Keresztényhavas neve is), bár megjegyzendő, hogy Benkő József és Orbán Balázs a „keresztény” szóból eredeztetik. Okmányban legelőször 1362-ben jelenik meg Kereztyenfalu néven, majd 1367-ben mint Villa Cristiani és 1377-ben mint Nova Civitas (latinul új város). A 15–19. századokban különböző alakjai tűnnek fel a Keresztényfalva, Neustadt és Nova Civitas elnevezéseknek.
Német Neustadt nevének jelentése „új város”, és valószínűleg a hasonló hangzású „Neustatt” (új hely) kifejezés elferdítéséből ered, ugyanis a település soha nem volt a mai értelemben vett város, és nem rendelkezett városi jogokkal. Feltételezések szerint már a kezdetektől így nevezték, mikor a 13. században a betelepülő a szászok egy „új helyet” választottak ki itt egy közösség létrehozására, és a Neustatt idővel Neustadtra módosult. Az „új” jelzőt egyesek azzal magyarázták, hogy a település későn jött létre, és brassóiak vagy barcarozsnyóiak alapították (fő érvük az volt, hogy igen kis területre van beékelődve az említett két város közé). Azonban a nagytemplom 13. századi román stílusú elemei arra utalnak, hogy a közösség már akkor létezett, amikor a többi környező település (beleértve Brassót) még nem volt annyira fejlett, hogy kolóniákat és leányegyházakat alapítson.
A tölgyleveles, makkos falucímer szóbeli leírása már 1756-ban megjelenik egy egyházi okmányban, első képi ábrázolása egy 1889-ben készült templomi zászlón maradt fenn. Egy kézenfekvő magyarázat szerint a falu határában levő egykori tölgyerdőket és azok gazdasági jelentőségét idézi. Más értelmezés szerint a lakosok „német tölgyekhez hasonló” szabadságára és állhatatosságára utal; ezt az elméletet megerősíti, hogy a templom előcsarnokának falán, a címer alatt Hoffmann von Fallersleben erről szóló versének részlete olvasható: Wie die Eichen himmelan trotz den Stürmen streben, wollen wir auch ihnen gleichen, frei und fest wie deutsche Eichen unser Haupt erheben.
Földrajz
Fekvése Határos Brassó városával; a várostól nyugatra fekszik, távolsága a városközponttól légvonalban 9, közúton 13 kilométer. Tengerszint feletti magassága 565 méter. Áthalad rajta a Brassóból a Törcsvári-szoroson keresztül Pitești-ig haladó DN73-as főút, és a Brassó–Zernest-vasútvonal. Gyalogosan megközelíthető Brassópojána felől is, a falutól délkeletre húzódó dombokon áthaladó túraösvényen (Lexen-út).
Térképen legelőször 1536-ban jelent meg, Johannes Honterus Bázelben készült Erdély-térképén.
Domborzat és geológia A településtől keletre, délkeletre a Nagy-tölgyes vonulata húzódik, délre pedig kisebb dombok. Dél felé az úgynevezett Lexen-úton keresztül elérhető a Hóvirág-rét (Poiana Cristian, Schneebrichtal), a DN1E út mellett. Északra és nyugatra találhatóak a falu sík mezőgazdasági területei. A településen átfolyik a Vidombák, ettől nyugatra pedig egy mesterséges csatornát is létrehoztak a malmok üzemeltetésére, azonban ezt a 20. században megszüntették.
A Barcaságnak ezen a szélén két párhuzamos, délkeleti dőlésű törésében bukkan fel a vékony rétegű triászi mészkő, a tűzálló agyaggal és kőszénnel rendelkező kora jurai (liász) rétegek és a kvarc-homokkő dogger-rétegei. A helyi vízfolyások (Kurmesgrund, Schneebrich, Steinraben felső szakasza) a liász-rétegekben mélyítették völgyeiket. A geológiai felépítés különösen jól látható, ha délkelet felé indulunk; itt egy vékony mészkő-réteg látható (Dornberg), majd fennebb a liászi agyagrétegek.
Éghajlat Éghajlata nedves kontinentális, hasonló a szomszédos Brassó, és tágabban az egész Barcaság éghajlatához. Tavasszal és nyáron meleg, nedves, északnyugati szelek fújnak, télen pedig hideg északkeleti szelek. Az évi középhőmérséklet 7,9 °C, a legmelegebb hónap augusztus (18,5 °C), a leghidegebb pedig január (-3,8 °C). Évente átlagban 794 mm csapadék esik, a legszárazabb hónap a február (42 mm), a leginkább esős pedig június (100 mm).
Flóra és fauna bélyeg|A százados tölgyek Területét régen vegyes erdők borították, a tölgyerdők a Keresztényhavas oldalától egészen a síkságig nyúltak, azonban ezek nagy részét kivágták, hogy legelőket létesítsenek, és hogy eladják a faanyagot. A 21. század elején már csak néhány százados tölgyfa őrzi az egykori erdők emlékét, a település déli részén (Unter den Eichen). 2010-ben 70 tölgyet természeti emléknek (monument al naturii) nyilvánítottak.
A 20. század végén az erdők 80%-a tűlevelűekből, főleg lucfenyőből állt, és csak 20%-a lombhullató fákból. Az erdőszéleken mogyoró, galagonya, borbolya, bodza, vadrózsa, nadragulya és más cserjék nőnek; az erdei tisztásokon megtalálható a bársonyos rókagomba, boroszlán, málna, vadrózsa, a nedvesebb területeken pedig számos páfrányfaj. Az erdei és mezei virágok sokfélesége a 20. században nagymértékben csökkent a mezőgazdasági permetezés, másrészt az ipari szennyezés miatt. Az erdei virágok közül megemlíthető a sáfrány, kankalin, hóvirág, májvirág, ibolya, jácint; a mezeiek közül a margaréta, szegfű, zsálya, árvácska, boglárka.
A nagyvadakat a barnamedve, szarvas, őz, vaddisznó képviseli, de élnek itt farkasok, rókák, mókusok, nyulak, hörcsögök is. A madarak közül előfordul a holló, varjú, szarka, bagoly, vadgalamb, de időnként látható kakukk, harkály, rigó, pacsirta is.
Története Területét már a neolitikumban is lakták; régészeti feltárások egy újkőkorszaki, egy késő bronzkori, és egy római kori település nyomait is azonosították. A főbb leletek között megemlíthető 12 sarló, egy 240 körül keletkezett dák vas amulett, és egy római bronztál (ez utóbbi a Brukenthal-múzeumban van).
A falut valószínűleg 1220 körül alapította tíz család, Szent Miklósnak szentelt katolikus (a reformáció után evangélikus) nagytemploma 1270 körül épült. Írásban legelőször 1362-ben említik Kereztyenfalu néven, Nagy Lajos augusztus 28-án kelt kiváltságlevelében. Egy 1378-as okmány szerint a brassói tartomány bizottsága úgy határozott, hogy Keresztényfalva (Nova Civitas) három egész és három nyolcad „fizetőházzal” (Zahlhaus, latinul domus numeralis) rendelkezzen (ez az egyes vidékek adózóképességét mutatta meg; Brassó tartományt száz domus numeralisra osztották, melyből Brassó városára 37 jutott, az egyes településekre pedig 2 és 9 között).
A 14. század végéről és a 15. század elejéről több oklevél is utal a keresztényfalvi malom jövedelmére, amelyet Nicolaus de Kereztyenfalu leszármazottai kaptak. Egy tűzvész után a malmot a közösség újjáépítette, és bevételének egy részét az erődtemplom építésére fordították (pro fabrica ecclesiae). A templomerőd ovális alaprajzával arra utal, hogy ez volt a Barcaság egyik legrégebbi ilyen építménye a szászhermányi és a prázsmári mellett, és nagy mérete a középkori közösség jólétére és vagyonára enged következtetni. Az 1421-es török betörés alkalmával Keresztényfalva volt azon kevés szász erődök egyike, mely ellenállt az ellenséges ostromnak, az 1432-es invázió azonban súlyosan érintette.
Amikor 1427-ben Zsigmond magyar király Brassóban tartózkodott, hogy megszervezze a török elleni védelmet, a keresztényfalviak panaszt tettek nála Brassó városa ellen, mivel a közelmúltban a brassóiak a Keresztényfalvához tartozó hegyi réteken (a mai Brassópojána területén) kezdték legeltetni állataikat. A király végül azt az ítéletet hozta, hogy a legelők „örökre” a városhoz tartozzanak. Bár a keresztényfalviak keresete megalapozott volt, és a Keresztényhavas elnevezés is ősi jogviszonyokra utalt, a helyiek nem tudtak szembeszegülni az akkor már igen erőssé vált várossal. Később a szomszédos Barcarozsnyóval pereskedtek, mivel a rozsnyóiak halastóvá duzzasztottak egy patakot a keresztényfalviak kárára. 1487-ben a brassói tanács elrendelte, hogy a patakot vissza kell terelni a régi medrébe.
1497-ben egy határvita során a brassói bíró és tanácsosok Barcarozsnyónak ítélték a Barca folyó melletti, korábban Keresztényfalvához tartozó területsávot. Mivel egyik falunak sem volt elég bizonyítéka a tulajdonjogot illetően, kiválasztottak tizenkét rozsnyói lakost, akik a helyszínen meg kellett esküdjenek, hogy rozsnyói földön állnak. 1533-ban és 1540-ben is határvitáik voltak Barcarozsnyóval; az előbbi valószínűleg az 1533. tavaszán bekövetkezett nagy árvíz következményeként.
A 16. század közepén Johannes Honterus munkássága folytán a szászok evangélikus hitre tértek, és a templom is evangélikussá vált.
bélyeg|Régi szász házak egy mellékutcában 1600-ban Vitéz Mihály, 1611-ben pedig Báthory Gábor felégette a falut, de a templomerődöt nem sikerült bevegyék. 1612 februárjában ismét megtámadták, Báthory pedig szeptemberig megszállva tartotta a templomerődöt. 1658-ban tatárok dúlták fel, 1704–ben pedig kurucok vették be magukat. 1718–1719-ben pestisjárvány pusztított a faluban, 1760-ban pedig tűzvész, melynek a házak legtöbbje áldozatul esett. 1792-ben megszüntették a templomerődöt körülvevő vizesárkot és egy gesztenyékkel és hársfákkal szegélyezett sétányt hoztak létre; ugyanekkor alapították az új evangélikus temetőt. 1795-ben elkészült a román ortodox kőtemplom a falu északi, románok által lakott részén. 1839–1841-ben az akkor már igen romos evangélikus templomot klasszicista stílusban újjáépítették. 1843-ban, 1847-ben, és 1856-ban újabb tűzvészek pusztították a falut.
A 19. század második felében az iparosodásnak köszönhetően a település nagymértékű fejlődésnek indult és városias kinézetet kezdett ölteni. Mivel nagy mezőgazdasági terület állt rendelkezésre, 1854-ben Friedrich Czell (a későbbi Czell-vállalat alapítója) és sógora, Paul Arzt szeszgyárat majd szeszfinomítót alapított. Ez az 1880-as évekre Erdély délkeleti részének legnagyobb ipartelepévé nőtte ki magát, és a tizenegyedik volt a legtöbb adót fizető magyarországi szeszgyárak közül.
1876-ig Keresztényfalva (a tizenhárom szabad barcasági szász falu egyikeként) Brassó-vidékhez tartozott. Ebben az évben létrehozták Brassó vármegyét, Keresztényfalvát pedig ennek Felvidéki járásába sorolták be. Középületeket emeltek: 1863-ban a falusiak saját erőből kaszárnyát létesítettek, hogy megszabaduljanak a házaikba beszállásolt katonáktól, 1877–1879-ben felépült a kétszintes, eklektikus stílusú iskolaépület, 1891-ben pedig az új evangélikus parókia (Christian Kertsch tervei alapján). 1890–1891-ben megépült a Brassó–Zernest-vasútvonal, melynek Keresztényfalván is van egy állomása. 1898-ban egy hársfát ültettek Johannes Honterus szász reformátor születésének 400. évfordulójára. A villanyt 1911-ben vezették be a településre. 1902-ben román iskola, 1927-ben szász közösségi ház épült (ma kultúrház), 1929-ben a központban felépült a községháza, 1938-ban pedig az art déco stílusú óvodaépület.