Takáts Tamás (Budapest, 1957. június 20. –) Máté Péter-díjas magyar rock- és bluesénekes, dobos, szájharmónikás és gitáros, aki többek közt a Karthago, a Senator és az East zenekarok tagja. Az 1990-ben Gál Gábor gitárossal megalakított Takáts Tamás Blues Banddel azóta is rendszeresen koncertezik.

Pályafutása Angyalföldön nőtt fel. Textilipari szakközépiskolában érettségizett, majd egy évig járt tanítóképző főiskolára. Dolgozott a textiliparban, gépkezelőként, figuránsként a Geodéziai Vállalatnál, az MTV sportosztályán felvételvezetőként. Gyermekkorától úszott, majd vízilabdázott az FTC-ben és evezett a Csepelben.

Első zenekara a Fáraó volt, majd jött a Teneaggers és a Forma 1. Ez utóbbival tette le 1977-ben az Oszk és ORI vizsgát, ettől kezdve hivatásos zenészként élt. Már ebben az időben is koncertezett alkalmi zenekarokkal, amelyekben fellépett Dresch Mihály, Lakatos Antal, Vasvári Pál, Pálvölgyi Géza és Gárdonyi László oldalán is.

1979-től a Karthago frontembere, amivel országos ismertséget szerzett. Ezután a Senator következett, majd évekig az East együttes énekeseként működött. 2022-től ez utóbbiból alakult iLand énekese a Karthago és a Takáts Tamás Blues Band mellett.

Számos alkalmi, tematikus (például kábítószer-ellenes) lemezen és koncerten közreműködött, emlékkoncerteken vett részt. 2002-től tagja volt a John Lennon Emlékzenekarnak. Megrögzött ellenzője a gépzenének és 2003-tól hívő keresztény – a HIT Gyülekezet tagja.

Takáts Tamás (Dirty) Blues Band 1990 elején Gál Gáborral, a Karthago egykori technikusával megalakította a Takáts Tamás Dirty Blues Bandet. Eleinte ketten léptek fel, Takáts énekelt és szájharmonikán játszott, Gál pedig gitározott. Az eredetileg hobbizenekarnak indult csapat hamarosan nagy népszerűségre tett szert, a zenekar számos zenésszel bővült – az első években különösen gyakoriak voltak a tagcserék.

A zenekar első lemezét 1991-ben még magánkiadásban, kazettán jelentette meg. Az 1990-es években néhány évente jelentkeztek új anyaggal, 2000-ben pedig egy válogatásalbum látott napvilágot. Tizedik lemezük 2025-ben jelent meg.

A The Rolling Stones 1995-ös magyarországi fellépése alkalmával a Dirty Blues Band-et választotta előzenekarának. A zenekar 2000. június 17-én a Petőfi Csarnokban adott nagyszabású koncerttel ünnepelte tízéves fennállását. 2008-ban a csapat nevét vallási okokból Takáts Tamás Blues Band-re változtatták.

Az együttes folyamatosan koncertezik az országban, és rendszeres fellépője zenei fesztiváloknak, többek között a Sziget Fesztiválnak is.

Diszkográfia Karthago bélyeg|263px|A Karthago 1984-es németországi koncertjén 1981 – Karthago (LP / CD) 1982 – Popmajális (Live) (LP) – közös koncertalbum (Karthago / Edda művek / P. Box) 1982 – Ezredforduló (LP / CD) 1983 – Requiem (LP) – angol nyelvű 1984 – Senkiföldjén (LP / CD) 1985 – Oriental Dream (LP) – angol nyelvű 1990 – Aranyalbum (LP) – válogatás 1993 – Best of Karthago (CD) – válogatás 1997 – Remix (CD) – maxi 1997 – A Karthago él (Live) (2CD / DVD) – koncertalbum 2004 – ValóságRock (CD) 2009 – IdőTörés (CD) 2010 – 30 éves jubileumi óriáskoncert (2CD) 2015 – Együtt 40 éve 2022 – Karthago - Máté Péter in Rock!

bélyeg|263px|A Takáts Tamás Blues Band (Gál Gábor, Tóth Károly, Takáts Tamás, Patyi Sándor) Senator 1985 – Senator (LP / CD)

East 1988 – Szerelem sivataga (CD) 1989 – '56 (SP) 1993 – Taking The Wheel (CD) – angol nyelvű 1994 – Rádió Bábel (CD) 1995 – Live: Két arc (CD) – koncertalbum

Dirty Blues Band 1991 – 1. (MC) – angol nyelvű 1993 – 2. (CD) 1995 – Húzom az igát (CD) 1996 – Élő blues (CD) – angol nyelvű koncertalbum 1996 – Indulok tovább (CD) 1999 – Megöl a vágy (CD) 2000 – Pocsolyába léptem – Best of Takáts Tamás Dirty Blues Band (CD) – válogatás

Blues Band 2008 – Ébredj fel! (CD) 2016 – Úton (CD) 2025 – No. 10.

iLand 2022 – A Sziget

Díjak Máté Péter-díj (2021) /megosztva a Karthago együttes tagjaival/Itt van, kiket tüntetett ki Kásler március 15. alkalmából! mandiner.hu Emberi Hang díj (2021)

Magánélete Két fia (1994-ben Máté, 1995-ben Márton), egy lánya (2005-ben Luca) született.

Jegyzetek

Források Zenészmagazin, 1996/8. Zenészmagazin, 2000/6. A Lennon Emlékzenekar honlapja Zene.hu A Karthago honlapja

Kategória:Magyar zeneszerzők Kategória:Magyar énekesek Kategória:Magyar gitárosok Kategória:Magyar rockzenészek Kategória:Magyar blueszenészek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Sátoraljaújhelyiek Kategória:Máté Péter-díjasok Kategória:1957-ben született személyek Kategória:Élő személyek