A Rai 1 (régies neve: Rai Uno, kiejtése: ráj unó) olasz közszolgálati televízió, a RAI egyes csatornája. A Rai nemzeti főadója, aminek műsora főként filmekből, magazinokból, vetélkedőműsorokból és sportközvetítésekből áll.
Története
1950-es évek
1954. január 3-án, egy vasárnapi napon indult el az adás.
Az első adásnap Fulvia Colombo bemondónő felkonferálásával kezdődött, őt pedig Mike Bongiorno Arrivi e partenze (Érkezések és távozások) című műsorával követte.Primo Annuncio TV RAI - Fulvia Colombo (in breve)
Ebben az évben indult a Canzonissima és a Telegiornale műsor is.
1955-ben kezdte el a RAI a Sanremói Dalfesztivál televíziós közvetítését felváltva ezzel a rádiós közvetítést, 1956-tól ennek a fesztiválnak a mintájára indult el az Eurovíziós Dalfesztivál, amit a RAI a kezdetek óta közvetít. 1957-ben a Carosello (Körhinta) című műsor indult el, amely 20 évig volt műsoron. A Carosello keretében reklámokat és komikus rövidfilmeket vetítettek. A műsorblokknak köszönhetően jelent meg Calimero a fekete rút kiskacsa, amely később japán rajzfilmként vált ismertté sok országban.
1959-ben indult el a Zecchino d'Oro nevű nemzetközi gyermekdal fesztivál, amit a "gyerekek Sanremójának" neveztek utalva a Sanremói Dalfesztiválra.
Az első évektől kezdve hosszú ideig erős befolyása volt a Kereszténydemokrata Pártnak, amely igen szigorú cenzúrát alkalmazott. Kerülni kellett a trágár, durva szavakat. Tilos volt kritizálni politikusokat illetve egyházi személyeket, emellett tilos volt a fedetlen lábakat adásba adni.
1960-as évek
Ebben az évtizedben jelentős gazdasági fejlődés (boom economico) zajlott le, amely alapvetően megváltoztatta az olasz társadalmat is és a jólétet hozta el sokak számára. A Rai pedig ennek a gazdasági fejlődés egyik szimbóluma volt. A RAI volt abban az időben a legfőbb és leghatásosabb eszköz arra, hogy nyelvészetileg széttagolt Olaszország egységesebb legyen. Ekkoriban a mindennapi életben az olasz nyelv helyett inkább a helyi dialektusok voltak használatban, amelyek régiónként nagyon eltértek egymástól.
Az 1960-as évektől vált Olaszországban tömegcikké a televízió. 1960-ban indult a Non é mai troppo tardi című műsor, amely miatt csökkent az írástudatlanság a felnőtt olasz lakosság körében.Rai Teche
1970-es évek
1975-ben született meg a RAI reformja, amely alapjaiban megváltoztatta működését. A RAI felügyeletét a kormány helyett a parlament vette át. A szabályozás lehetővé tette a magán kábeltelevízió társaságok alapítását, a Rai egyeduralma ekkor szűnt meg, viszont hírműsorok sugárzása továbbra is a RAI számára volt megengedett.Riforma della Rai del 1975 A csatorna ekkor kereszténydemokrata ellenőrzés alá került. A Rai két csatornája ekkor Rete 1 és Rete 2 néven működtek. Ebben az évben kezdődött a Domenica In nevű vasárnap délutáni műsorfolyam, amely a mai napig a Rai 1 meghatározó műsora.
1980-as évek
A Berlusconi tulajdonában levő Mediasethez tartozó Rete 4 megjelenését követően 1983-ban a RAI három csatornájának az arculatát és a megnevezését megváltoztatták, a Rete 1 RAI UNO, a Rete 2 RAI DUE és a Rete 3 RAI TRE nevet kapták. A Rai Uno színvilága azóta sötétkék színű.
1984 és 1985 között életbe lépett a Berlusconi-rendeletként ismert törvény, amely lehetővé tette, hogy a cége Fininvest érdekeltségébe tartozó három csatorna (Rete 4, Canale 5, Italia 1) országos szinten sugározza adását, ezzel kialakult a kereskedelmi és közszolgálati médiapiac.
1986-ban a Rai 1 közvetítette a szicíliai Cosa Nostra elleni palermói maffiapert, ami Maxiprocesso néven vált ismertté.Maxiprocesso alla Mafia - 1986 Ez év decemberében elindult a csatorna reggeli műsora, az Unomattina.
1990-es évek
1990 augusztusában a Mammí-törvény kimondta, hogy minden közszolgálati és kereskedelmi csatorna köteles az ország egész területén sugározni adást. Továbbá a törvény kötelezővé tette az országosan fogható kereskedelmi televíziók számára hírműsor készítését.
1994-ben Mara Venier műsorvezetésével a Domenica In megverte nézettségben a rivális Mediasethez tartozó Canale 5-n futó Buona domenica című vasárnapi műsorfolyamot.
1995-ben Pippo Baudo műsorvezetésével, a Sanremói Dalfesztivál a műsor történetének addigi legnagyobb nézettségét érte el: A döntő estéjének számító 5. adásnapot 17,6 millióan néztek, amely 75,26%-os piaci részesedést jelentett. Ebben az évben tért vissza Spanyolországból Raffaella Carrà népszerű énekesnő, műsorvezető és elindult a Carràmba! Che sorpresa című showműsora, amely szintén rekord 9-11 millió fő közti átlagnézettséget ért el.
1996-ban indult el Bruno Vespa közéleti-politikai showműsora, a Porta a Porta.
Az 1998-as Sanremói dalfesztivál Raimondo Vianello műsorvezetésével is nagy nézettségre tett szert.
2000-es évek
A csatornáról a gyerekműsorokat átrakták a Rai 2 és Rai 3 csatornákra, így a Walt Disney meséket bemutató Disney Club is átkerült. Elindult a Don Matteo című sorozat Terence Hill főszereplésével.
2000 őszén elindult a Prova del Cuoco (Szakács próbája) című főzőműsor, amiben két csapat a paprika és paradicsom csapat párbajozik, a műsorvezető Antonella Clerici lett, aki rövid Mediaset-es kitérője után tért vissza. Az esti fő műsoridőben a Scommetiamo che..., Carràmba! Che fortuna szórakoztató műsorok mentek.
Átpártolt a Mediasettől a Rai 1 csatornára Rosario Fiorello humorista, aki a Stasera pago io című műsort vezette.
A 2001-es Sanremói Dalfesztivál rekord nézettséget ért el, amit Raffaella Carrà és Pippo Baudo vezetett.
2002-ben Fabrizio del Noce lett a csatorna igazgatója, az ő ideje alatt a bolgár rendelethttp://archivio.agi.it/articolo/381ccf6325ae5248961b9f6fc2441567_20060125_rai-santoro-ennesima-dimostrazione-esistenza-editto-bulgaro/?query=editto_bulgaro értelmében kirúgták a televíziótól Enzo Biagi, Michele Santoro és Daniele Luttazzi műsorvezetőket, akik kritizálták Silvio Berlusconi miniszterelnököt a 2001-es választási kampány során. Del Noce a Forza Italia képviselője volt 1994-1996 között.
2005-től a Serie A bajnokság közvetítési jogai átkerültek a Mediasethez, így a 90º minuto című műsor átmenetileg szünetel és 2008-tól újraindul a Rai 2 csatornán.
A Domenica In vasárnapi szórakoztató műsort részekre bontják: L'Arena című rovatot Massimo Gilleti, a Domenica In...Tv rovatot a már ismert Mara Venier vezeti.
A 2006/2007-es szezonban a L'ereditá című kvízműsort Carlo Conti vezeti, az Affari tuoi műsort (Áll az alku olasz kiadását) Flavio Insinna. A konkurens Canale 5-n futó szatirikus Striscia la notizia (A hírek csúsznak) megveri nézettségben a Rai 1 kvízműsorait. Mara Venier otthagyta a Domenica In-t, Lorena Bianchetti veszi át a helyét.
Nyílt konfliktus kerekedik az Affari tuoi és a Striscia la notizia műsorok miatt a Rai 1 és a Canale 5 között. A Mediaset azzal vádolta a Rai-t, hogy a kvízműsor főnyereményének a növelésével próbálnak nagyobb nézettségre szert tenni és elvenni a szatirikus műsor nézőit. A vádat Fabrizio Del Noce igazgató cáfolta.
Del Noce vezetése alatt indult el 2008-ban a Ti lascio una canzone (Neked engedek egy dalt) című zenei tehetségkutató műsort gyereknek, amit Antonia Clerici vezetett. A műsor nagy sikert aratott és több évadot megélt. Elindult az I miglior anni (A legjobb évek) varieté műsor Carlo Conti vezetésével. A Scommettiamo che...? utolsó évadát Alessandro Cecchi Paone és Henger Éva vezették.
2009-ben lemondott Del Noce, miután kiszivárgott egy ügyészségi lehallgatási jegyzőkönyv amiben Silvio Berlusconi arra kéri meg Agostino Saccát a Rai Fiction üzletág vezetőjét, hogy egy induló sorozatba két konkrétan megnevezett színészt szerepeltessen.http://www.asiablog.it/2007/12/27/pronto-silvio-sono-sacca/http://www.metazin.hu/index.php/item/1158-1158/1158-1158 Helyébe Mauro Mazza a TG2 addigi igazgatója kerül.
2010-es évek
Mauro Mazza vezetése alatt a 2010-es Sanremói Dalfesztivál nagy nézettséget hozott. Ő javaslatára a La vita in diretta című hétköznap délutáni közéleti műsornak lett egy szombati spin-offja is.
2010-ben a Rai arculatot váltott, a régi Rai-lepke helyett téglaformájú logók lettek, amibe a Rai és a csatorna név került be, így lett a Rai Uno helyett Rai 1. Ezzel együtt a Rai egységesített összes országos, általános tematikájú és tematikus, kábel csatornájának logóját.
2012-ben elindult a Rai televíziós archívumának show műsora a Techetecheté.
A Rai 1 csatorna igazgatói
Igazgató neveIdőszakMimmo Scarano 1976-1980Paolo Valmarana 1980Emmanuele Milano 1980-1987Giuseppe Rossini 1987-1989Carlo Fuscagni 1989-1993Nadio Delai 1993-1994Brando Giordani 1994-1996Giovanni Tantillo 1996-1998Agostino Saccà 1998-2000Pier Luigi Celli 2000Maurizio Beretta 2000-2001Agostino Saccà 2001-2002Fabrizio Del Noce 2002-2009Mauro Mazza 2009-2012Giancarlo Leone 2012-2016Andrea Fabiano 2016 óta
Logók
1987. november 2. – 2000. október 22. 2010. május 18. – 2016. szeptember 11. A Rai 1 HD logója, 2013. október 25. és 2016. szeptember 11. között 2016. szeptember 12. óta
Nézettségi adatok
Az adatok a 4 éven felüli lakosság számarányát mutatják:
Január Február Március Április Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December Éves átlag 2012 19,22% 21,10% 19,32% 18,31% 18,36% 19,09% 15,84% 14,47% 17,08% 17,99% 18,83% 18,07% 18,32% 2013 18,59% 20,89% 19,38% 18,47% 18,26% 16,48% 15,98% 15,91% 16,51% 17,22% 17,86% 16,64% 17,81% 2014 17,58% 18,84% 17,52% 16,83% 16,26% 17,94% 16,63% 15,30% 16,84% 17,95% 18,11% 17,54% 17,35% 2015 17,33% 19,70% 16,86% 16,84% 16,57% 15,54% 15,34% 15,61% 16,89% 17,50% 17,30% 17,11% 16,96% 2016 17,60% 20,01% 17,72% 17,31% 16,59% 17,94% 14,97% 13,45% 15,49% 15,85% 15,79% 15,65% 16,63%
Műsorai
Jelenlegi műsorok
Show műsorok
Sanremói Dalfesztivál (1955 óta) Castrocaroi Fesztivál (1957 óta) Zecchino d'Oro (1959 óta) Domenica In (1976 óta) Sanremo Giovani (1993-1998, 2001, 2015 óta) La prova del cuoco (2000 óta) L'anno che verrà (2003 óta) Ballando con le stelle (2005 óta) Notti sul ghiaccio (2006 óta) I migliori anni (2008 óta) Tale e Quale Show (Sztárban sztár olasz kiadása) (2012 óta) Eurovíziós Dalfesztivál (2016–: döntő, 2022–: elődöntők) Dieci cose (2016 óta) Fan Car-aoke (2016 óta) Big music show (2016 óta) Nemica Amatissima (2016 óta) Prodigi (2016 óta) L'importante è avere un piano (2016 óta) Cose Nostre (2016 óta)
Vetélkedők
L'eredità (2002 óta) Affari tuoi (Áll az alku olasz kiadása) (2003 óta) Reazione a catena – L'intesa vincente (2007 óta) Colors (2016 óta)
Hír- és háttérműsorok
TG1 (1954 óta) Che tempo fa? (Milyen idő van?, 1954-2003) Meteo1 (2003 óta) Speciale TG1 (1976 óta) Tv7 (1963 óta) RaiNews24 (mindennap reggel 5.15 és 6.00 között) Tribuna elettorale (Választási műsorok) (1960 óta) Tribuna politica (Politikai műsorok) (1961 óta) Appuntamento al Cinema (1981 óta) Porta a Porta (1996 óta) Unomattina, (reggeli műsor) (1986 óta) Unomattina estate (reggeli műsor a nyári szezonban) (1992 óta) Unomattina in famiglia (2010 óta) La vita in diretta (Az élet egyenesben) (2000 óta) előtte a Rai 2-n volt látható Buongiorno benessere – Tutti i colori della salute (2014 óta) Sottovoce (1994 óta) S'è fatta notte (2012 óta) Petrolio (2013 óta) L'arena (2013 óta) Parliamone... sabato (2016 óta) Il tempo è denaro (2016 óta)
Kulturális műsorok
Superquark (1995 óta) Speciale Superquark (1991 óta) Linea verde (1981 óta) Linea bianca (2014 óta) Lineablu (1993 óta) Dreams Road (2004 óta) Road Italy (2012) Easy Driver (2002 óta) Overland (1995 óta) Passaggio a Nord Ovest (1997 óta) Stanotte (2015 óta) Cinematografo Milleeunlibro – Scrittori in Tv Sette note
Saját gyártású sorozatok
Drága doktor úr (1998 óta) Montalbano felügyelő (1999 óta) Don Matteo (2000 óta) Provaci ancora prof (2005 óta) Un passo dal cielo (2011 óta) Che Dio ci aiuti (2011 óta) Az ifjú Montalbano (2012 óta) Questo nostro amore (2012 óta) Braccialetti rossi (2014 óta) Una pallottola nel cuore (2014 óta) È arrivata la felicità (2015 óta)