Borbiró Virgil, születési nevén Bierbauer Virgil, olykor Borbiró-Bierbauer, Nagyenyed, 1893. március 6. – Budapest, 1956. július 25.) építész, építészettörténész, építészetelméleti író, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.

Életpályája Építészcsaládból származott, apja Bierbauer István építész a Magyar Királyi Posta műszaki főigazgatója volt, anyai nagyapja Seefehlner Gyula hídépítőmérnök a budapesti Szabadság és Erzsébet híd építésének mérnök vezetője volt. Felesége Graul Adrienn (1896–1973) a Képzőművészeti Főiskolán végzett, majd egy évig nagybányai festőnövendék volt, az ő nővére Graul Irén (1889–1979), aki Bibó István édesanyja volt.

Olaszországi tanulmányút után beiratkozott a Müncheni Műszaki Egyetemre, ahol 1915-ben szerzett mérnöki oklevelet. (Diplomáját 1916-ban honosították.) Tanítványa volt Friedrich Schmidtnek, Friedrich von Thierschnek és Theodor Fischernek. Művészettörténetet is hallgatott a müncheni műegyetemen Joseph Vollnál és Joseph Poppnál, a müncheni egyetemen pedig Heinrich Wölfflinnél és Fritz Burgernél. 1920-ban műszaki doktori címet szerzett „Bramante und die ersten Plane für Sankt' Peter im Rom” című értekezésével a müncheni egyetem építészeti osztályán. (1921-ben honosították).

1918-tól 1922-ig az Országos Lakásépítési Miniszteri Bizottságnál dolgozott, amikor megkapta első jelentősebb építészeti megbízatását a Tihanyi Nagyszálló megtervezésre, ami nem valósult meg. Ettől fogva magánépítészként dolgozott. Korai épületein – a galyatetői turistaház (1921–23), a tihanyi Sportszálló (Mikle Károllyal, 1922–23), a kaposvári Főposta (Müller Pállal, 1924–25), a Belvárosi Tűzőrség (Reichl Kálmánnal, 1925–26), különösen ez utóbbi kettőn – érződik a klasszicizmus építészetében ekkor elsőként végzett részletes kutatások hatása. A Magyar Mérnök- és Építész-Egyletnek 1923-ban lett tagja, a klasszicizmus témában végzett kutatásairól előadásokat tartott az egylet tagjainak és tanulmányai jelentek meg a Magyar Művészetben és a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönyében 1925–28 között.

1925-ben társult Reichl Kálmánnal, így került kapcsolatba a Székesfőváros Elektromos Műveinek Kelenföldi Erőmű telepének kiépítésével. A korszak egyik legnagyobb középítkezését Reichl 1926-ban bekövetkezett halála után egyedül folytatta 1934-ig. Reichl hatására ismerkedett meg az északi téglaépítészettel, Fritz Höger, majd 1927-es németországi és hollandiai tanulmányút után Michel de Klerk és Willem Marinus Dudok építészetével. Úti élményeiről a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet hétfői előadó estjein számolt be. Ekkortól vált a modern építészet lelkes propagátorává.

Az ipari építészet mellett ekkor fordult figyelme a modern építészet másik legfontosabb problémája a lakáskérdés felé. Egyik szervezője volt az egylet kislakás építési ankétjának 1930-ban, mely előkészítette a Napraforgó utcai kislakásos telep megépítését. A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet magyar részről 1927-től őt delegálta a Comité International des Architectes-be. Ebben a minőségében hívta meg Budapestre a XII. Nemzetközi Építész Kongresszusra a küldötteket, amelynek egyik főrendezője is volt. 1930-tól a Lieges-i építészegylet, 1931-től a RIBA tiszteletbeli tagja.

Jelentős nemzetközi kapcsolatai révén 1928 májusában a Vállakózók Lapja mellékletéből önálló folyóirattá szervezte a nemzetközi és hazai modern építészet eredményeit ismertető „Tér és Formát”, melynek egyik szerkesztője (a másik szerkesztő Komor János 1931-ig) és legtöbbet publikáló szerzője volt. A havonta megjelenő folyóirat szerkesztője szélesen értelmezte a korszerű építészet fogalmát, Le Corbusier könyveinek ismertetésétől a CIAM magyar csoportjának művein át az expresszív téglaépítészet és az új népi építészet alkotásai is helyet kaptak a folyóiratban. Középutas beállítottsága a folyóirat indító cikkében (Építészet-térművészet) jól követhető. Egyrészről elutasította a stílusépítészet utánzását, de egyúttal – annak ellenére, hogy Le Corbusier hívének vallotta magát – elutasította a Le Corbusier-i lakógép fogalmát is. A modern építészettől egy új stílus kialakulását várta. Későbbi írásaiban is az ortodox modern építészekkel szemben nem a nagy lakóházak, a kollházak építését tartotta szükségesnek és gazdaságosnak, hanem kisebb, elsősorban családi házak építését.

„A magyar építőművészet jelen állapota, modern irányú fejlődésének szükségessége és akadályai” címmel a Mérnök Egyletben 1928-ban tartott nagy vitát kiváló előadásában megfogalmazott cél megvalósításának szolgálatába állította lapját: a magyar építészeti kritika megteremtése és egy új építésügyi szabályzat elfogadása. Az építési szabályzat reformja a városrendezési problémák felé terelték figyelmét. Megszervezte a Mérnök és Építész Egylet városrendezési értekezletét (1930), majd 1933-ban a Gellért Szállóban az egylet első városrendezési kiállítását, Nyiri Lászlóval. Itt mutatták be Árkay Bertalannal közös tervüket a Nemzeti Stadion Aranyhegyen való elhelyezésére. Több városrendezési pályázaton is részt vett: az Erzsébet út torkolatának kialakítására (1930), a Boráros téri Duna híd budai hídfőjének rendezésére (I. díj, 1936), az Óbudai híd budai hídfőjének rendezésére (1937). Pályázat útján kapott megbízást a Budaörsi repülőtér felvételi épületének elkészítésére (Králik Lászlóval, 1936–37).

1937-ben megjelent szakirodalmi munkásságának fő műve „A magyar építészet története”, amely első összefoglalása ennek a témának, amely egyúttal tartalmazza a falusi és tanyasi építkezés történetét is. Már a Tér és Forma 1929-es évfolyamában két teljes számot szentelt a népi építészet problémakörének. Az 1937-ben elfogadott új építésügyi szabályzat kidolgozásában bizottsági tagként és az alapelvek kidolgozójaként is jelentős szerepe volt. Legfontosabb újítása, hogy a városoknak 5 éven belül ki kellett dolgozniuk általános városrendezési terveiket. Több városrendezési terv elkészítésére kapott megbízást: Tata 1939, az újraegyesített Komárom 1941, a visszacsatolt Nagybánya 1943, Vác 1943. A háború miatt külföldi kapcsolatai megszakadtak, behívták frontszolgálatra, ezért 1942 decemberében megvált a Tér és Forma szerkesztésétől.

A háború után a demokratizálódás idején jelentős közéleti tevékenységet folytatott. 1945–48 között a Fővárosi Közmunkák Tanácsa, a Magyar Művészeti Tanács, és 1947-ben Kassák Lajos Alkotás című folyóiratának szerkesztőbizottsági tagja. 1947–49 között parasztpárti építésügyi államtitkár, az újjáépítés szervezése a feladata. 1948–49 között a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. 1949 után kiszorították a közéletből, a Képzőművészeti Főiskola Építészeti Tanszékének rendes tanárává nevezték ki. 1951-től a TIPUSTERV-nél moduláris tervezéssel foglalkozott, majd az Országos Építésügyi Hivatalnál a nagy beruházások előkészítésében közreműködött. 1953-ban részt vett a Budapest városépítészeti kérdéseivel foglalkozó konferencián, ahol támadta az Engels térre tervezett városközpont sztálinista megalomániás vonásait. A fiaival Borbiró Tamással és Borbiró Miklóssal közösen utolsó műveként 1953-ban készített „Javaslatok Budapest városrendezésére” c. munkájában elsőként javasolta a Belvárosban sétáló utcahálózat kialakítását.

Díjai, elismerései Szakirodalmi munkásságát többször díjazták:

1926 Czigler-érem Pollack Mihály pesti palota építkezéseiről szóló előadásáért 1928 Fittler-érem A kislakásépítkezés problémái a háború utáni években című tanulmányáért 1932 Kéler Napóleon-díj A kislejtésű tetőszerkezetek című könyvéért 2010 Posztumusz Ybl Miklós-díj

Művei Több kiállításon is szerepeltek tervei: a Budapesti XII. Nemzetközi Építész Kongresszus, (1930, Műcsarnok) Párizsi II. Modern Nemzetközi Építészeti Kiállítás (1933)

Kiállítás szervezései: „Hogyan építsünk?” építészeti propaganda kiállítás (1932)

Kiállítási épület tervei: az V. milánói triennale magyar terme (Kaesz Gyulával, 1933) a RIMA kiállítási pavilonja 1938–41 között a BNV-n

Épületek Lakóház átalakítás, Budapest, Fortuna u. 9. 1921. Turistaház, Galyatető, 1921. Sportszálló, Tihany, (Mikle Károllyal) 1923. Magyar Királyi Posta és Távírda Palotája, Kaposvár (Bierbauer Istvánnal és Müller Pállal) 1924. Fővárosi ELMŰ Kelenföldi áramfejlesztőjének műhelye és toronyépülete, 1925–26. Belvárosi Tűzőrség, Budapest, (Reichl Kálmánnal) 1925–26. Központi Városháza egyenáramú alállomása (egy időben Merlin színház), Budapest, Károly körút 1926–27. Fővárosi ELMŰ Kelenföldi áramfejlesztőjének 30 KW-os kapcsolóháza, 1927–29. Say-villa, Balatonfüred, 1928. Fővárosi ELMŰ Hungária körúti transzformátor állomása, 1928-29. „Korszerű családi ház” a Budapesti Lakberendezési Vásáron, (Kósa Zoltánnal) 1931. Konti-villa a kislakásos mintatelepen, Budapest, Napraforgó u. 4. 1931. Fővárosi ELMŰ Kelenföldi áramfejlesztőjének III. kazánháza és a 30 KW-os kapcsolóház bővítése, 1931–34. Sertésvágóhíd fedett rakodói, Budapest, 1933.

bélyegkép|jobbra|200px|Budaörsi repülőtér forgalmi épülete, 1938 Fővárosi ELMŰ Simor utcai alállomása, 1933–34. Budaörsi repülőtér forgalmi épülete (Králik Lászlóval) 1936–37. A RIMA Rt kiállítási pavilonja a BNV-n, 1938–1939–1940–1941. Pestlőrinci temető ravatalozója, Budapest, 1942. Magyar Királyi Téli Gazdaság Iskola, Csorna, 1942. A Wurm-udvar műemléki helyreállítása, Budapest, Dorottya u. 6., 1946.

Archívumok Töredékesen fennmaradt hagyatéka (tervek, kéziratok, fotók, dokumentumok) két részletben 1969-ben és 1993-ban az Magyar Építészeti Múzeumba került. Néhány terve a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Tervtárában is megtalálható. Építész irodájának bútorait az Iparművészeti Múzeumban őrzik.

Bibliográfia A „Tér és Formában” megjelent írásait többféleképpen szignálta: B.V., B, Sz, Szerkesztő, Spectator, r.l.

Önálló kötetben megjelent írásai Neuere Untersuchungen über Bramantes Plan für Sankt Peter. München, 1920 A régi Pest-Buda építészete. Budapest, 1920 Nyugat-európai építészeti tapasztalatok; Egyetemi Ny., Budapest, 1928 A magyar építőművészet jelen állapota, modern irányú fejlődésének szükségessége és akadályai; Egyetemi Ny., Budapest, 1928 Architectura. Souvenir du 12. Congrès International des Architectes; szerk. Bierbauer Virgil, Rákosy Gyula, Szentmiklósi József; Hornyánszky Ny., Budapest, 1930 Korunk építészetének jövője. Építészeti prognózis. A budapesti nemzetközi építészeti kiállítás oknyomozó kritikája; Egyetemi Ny., Budapest, 1931 A kislejtésű tetőszerkezetek. Budapest, 1932 Az építési szabályzat reformjához; Stádium Ny., Budapest, 1932 Budapest városépítészeti problémái. Budapest, 1933 A XIII. római nemzetközi építészkongresszus eredményei és tapasztalatai; Stádium, Budapest, 1936 A magyar építészet története; Révay Ny., Budapest, 1937 (A Magyar Szemle könyvei) Magyarország repülőgépről. Budapest, 1937 (angolul is) Repülőterek építészete; Magyar Mérnök- és Építész-Egylet, Budapest, 1938 A magyar városrendezés eszközei és feladatai. Budapest, 1940 Kislakásos családiházak mintatervei. (sajtó alá rendezte). Budapest, 1941 A múlt és közelmúlt magyar városépítése; Egyetemi Ny., Budapest, 1941 A magyar klasszicizmus építészete. Budapest, 1948 Romokból élet, magyar újjászületés (főszerkesztő). Budapest, 1948 Építészettörténet (egyetemi jegyzet). Budapest, 1949 Stílusváltozás a XV-XVI századi olasz és francia építészetben. Budapest, 1953 Debrecen. Budapest, 1954 Győr városépítéstörténete. (Valló Istvánnal). Budapest, 1956 A magyar összehasonlító háztudomány. Lapis angularis V. Szerk. Fehérvári Zoltán – Prakfalvi Endre Budapest 2003 A magyar építészet története; Attraktor, Máriabesnyő-Gödöllő, 2004 (Historia incognita 1. sorozat. Történettudomány)

Jegyzetek

Források Kubinszky Mihály (Szerk).: Modern építészeti lexikon (39. p.) - Budapest, 1978. Műszaki Kiadó - . Granasztói Pál: Emlékezés Borbiró Virgilre 1893-1956. Magyar Építőművészet 1956 255. p. Rados Jenő: Emlékezés Borbiró Virgilre. Magyar Építőművészet 1971. 51. p; Pusztai László: Tervek az OMF Építészeti Múzeumában. Magyar Építőművészet 1975. 59–61. p.