Dövény község Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, a Putnoki járásban.

Fekvése Aggtelektől 17 kilométerre délre, Kazincbarcikától 15 kilométerre északra, a vármegyeszékhely Miskolctól 35 kilométerre északnyugatra fekszik, a Szuha-patak völgyében.

A környező települések: észak felől Zubogy, északkelet felől Felsőkelecsény, délkelet felől Jákfalva (2 km), dél felől Sajókaza és Sajógalgóc, délnyugat felől Putnok, északnyugat felől pedig Alsószuha (5 km). A legközelebbi városok: Rudabánya (kb. 15 km) és Kazincbarcika (kb. 20 km).

Megközelítése Csak közúton érhető el, Jákfalva vagy Alsószuha érintésével, a 2605-ös úton.

Története Dövény (Devény) nevét a 14. században említik először, 1325-ben Dewen, Dyuin alakban. 1325 előtt részben Kemen ispán birtoka volt. Annak utód nélküli halála után a Rátót nemzetségből való Purch István fia László, az egykori bán kezére került, aki a birtokot domonyai és abaúji birtokrészeivel együtt unokatestvérének, Kokos fia János mesternek adta el 60 ezüst márkáért.

A lakosság szőlőtermesztéssel foglalkozott. A török kifosztotta, 1580-tól évekig lakatlanul állt.

2000-ben a millennium tiszteletére emlékparkot hoztak létre a falu központjában.

Közélete Polgármesterei 1990–1994: Szarka Miklós (független) 1994–1998: Szarka Miklós (független) 1998–2002: Huhák Imre (független) 2002–2006: Huhák Imre (független) 2006–2010: Huhák Imre (független) 2010–2013: Huhák Imre (független) 2013–2014: Szentgyörgyi Veronika (független) 2014–2019: Szentgyörgyi Veronika (független) 2019–2024: Szentgyörgyi Veronika (független) 2024– : Szentgyörgyi Veronika (független)

A településen 2013. április 21-én időközi polgármester-választást tartottak, az előző polgármester halála miatt.

Népesség A település népességének változása:

2001-ben a település lakosságának 87%-a magyar, 13%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát.A nemzetiségi népesség száma településenként

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 87,8%-a magyarnak, 13,5% cigánynak, 0,3% németnek mondta magát (12,2% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 40,3%, református 23,8%, evangélikus 1,3%, görögkatolikus 1%, felekezeten kívüli 6,6% (24,4% nem válaszolt).Dövény Helységnévtár

2022-ben a lakosság 92,4%-a vallotta magát magyarnak, 7,6% cigánynak, 0,4% örménynek, 0,4% németnek, 1,9% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (7,6% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 32,3% volt római katolikus, 20,5% református, 1,5% görög katolikus, 4,2% egyéb keresztény, 0,4% evangélikus, 6,1% felekezeten kívüli (34,2% nem válaszolt).Dövény Helységnévtár

Nevezetességei Református templom Jézus Szíve iskolakápolna Millenniumi emlékpark

Források Györffy György: Borsodvármegye

Jegyzetek

További információk

Kategória:Borsod-Abaúj-Zemplén megye települései Kategória:Borsod vármegye települései