Baja (, latinul: Francovilla) megyei jogú város Magyarország déli részén, a Duna bal partján. Bács-Kiskun vármegye második legnagyobb települése, a Bajai járás központja. Jelentős kikötőváros és közlekedési csomópont. Fontos regionális szerepet tölt be gazdasági, kulturális és idegenforgalmi és oktatási szempontból. A Sugovica (a Duna egyik mellékága) partján fekszik, mely meghatározza a település arculatát és hangulatát is. Gyakran emlegetett beceneve "A halászlé fővárosa".

A település története a középkorig nyúlik vissza, első írásos említése 1323-ból származik. A török hódoltság idején jelentős károkat szenvedett, majd a 18. században kezdett újra fejlődni, amikor német és délszláv telepesek is érkeztek a területre. A város gazdasága sokáig a kereskedelemre, a halászatra és a mezőgazdaságra épült, különösen a Duna közelsége miatt. A 19. században Baja fontos kereskedelmi központtá vált, főként a gabonakereskedelem révén.

A város kulturális élete ma is élénk. Legismertebb helyi rendezvénye a Halfőző Fesztivál, amely minden évben több ezer látogatót vonz, illetve ami a híres bajai halászlé köré épül. Baja többnemzetiségű hagyományai ma is jelen vannak: magyarok, németek (svábok) és délszláv népcsoportok kulturális öröksége egyaránt meghatározó.

Gazdasági szempontból Baja regionális jelentőségű központ. Az élelmiszeripar, a mezőgazdaság és a könnyűipar játszik fontos szerepet, valamint a turizmus is egyre nagyobb jelentőséggel bír. A város oktatási központként is működik, több középiskolával és felsőoktatási képzési lehetőséggel.

Közlekedési szempontból Baja fontos csomópont: közúton és vasúton is jól megközelíthető, valamint a Duna révén vízi közlekedési szerepe is van. A város hídja összeköttetést biztosít a Duna két partja között, ami stratégiai jelentőségű.

Nevének eredete A város nevének eredete nem teljesen tisztázott, de a legelfogadottabb nézet szerint török eredetű. Egyes feltételezések szerint a név személynévből származhat, vagyis egykori birtokosáról kaphatta a nevét. A korábban elterjedt magyarázat, miszerint a „bika” jelentésű szóból eredne, ma már nem tekinthető megalapozottnak.

A település neve több nyelvben is hasonló formában jelenik meg. A délszláv népek, például a bunyevácok és a szerbek szintén Baja néven említik, bár kiejtésük kissé eltér a magyartól. A szerb cirill írásmódban a név Баја alakban szerepel. A városnak korábban volt latin neve is, Francovilla, valamint németül Frankenstadt alakban is ismerték.

Címere középre|138x138px A város címere egy felül koronával díszített, barokk keretbe foglalt, pajzs alakú ábrázolás. A búzavirágkék háttér előtt, zöld talajon egy barna törzsű, zöld lombú, arany gyümölcsöket termő almafa áll. A fa törzsére egy zöld kígyó tekeredik felfelé. A pajzs alsó részén a bibliai jelenet látható: jobb oldalon egy meztelen férfialak, Ádám, bal oldalon pedig egy meztelen nőalak, Éva, aki almát nyújt felé. Ez a jelenet nem csupán a bibliai történetre utal, hanem Baja várossá nyilvánításának napjára is, amely december 24-e, vagyis Ádám és Éva napja. A címer felső részén elhelyezkedő korona leveles díszítése a teljességet és a világgal való egységet jelképezi. A kör alak egyben összeköti a földi és az égi világot, miközben határt is képez közöttük. A korona és a barokk keret aranyszíne az örökkévalóságot és a halhatatlanságot fejezi ki. A keret csigavonalas mintái az élet körforgását, a folyamatos megújulást és fejlődést szimbolizálják, ugyanakkor a lezárulás gondolatát is hordozzák. Ezek a motívumok a természet örök ciklusára utalnak: pusztulásra és újjászületésre.

Fekvése Budapesttől 160 kilométerre délre a Duna bal parti oldalán, a Mohácsi-szigettel szemben helyezkedik el. Három kistáj, a Sárköz, a Bugaci-homokhát és a Bácskai-síkvidék találkozásánál épült. Hazánkban a legfontosabb déli átkelőhely a Dunán.

A Duna bal oldali mellékága a Sugovica (más néven Kamarás-Duna), amelynek keleti partján Baja belvárosa, nyugati partján pedig a kedvelt üdülőterület, a Petőfi-sziget fekszik; a kettőt híd köti össze. A Sugovica déli végén indul a Ferenc-csatorna.

A szomszédos települések: észak felől Érsekcsanád, kelet felől Csávoly és Felsőszentiván, délkelet felől Bácsbokod, dél felől Vaskút és Bátmonostor, dél-délnyugat felől Szeremle, délnyugat felől Báta, nyugat felől pedig Pörböly; utóbbi kettő már a Duna túlsó partján fekszik.

Története

A város mai területe már az őskorban lakott hely volt, és a vaskort leszámítva folyamatosan az is maradt; a régészeti feltárások újkőkorszaki, bronzkori és népvándorláskori (szarmata) leleteket találtak. A 6. századtól avarok lakták a területet. A honfoglalás után fontos folyami átkelőhellyé vált.

1260-ban szerzetesek irataiban és az 1400-ban megjelent pisai emlékkönyvben Francovilla néven említik a települést.

Első írásos említése 1323-ból származik. Neve török eredetű lehet; valószínűleg első birtokosáról, Bajáról kapta. A közismert „bika” jelentés kevéssé valószínű, mivel az ótörökben buka, és egyetlen török nyelvben sincs palatális változata. Az ótörökben csak a bay szótő rengeteg jelentésének valamelyike jöhet szóba.Vikisüzlük: Özgür Sözlük Legkorábbi ismert birtokosa a Bajai család volt, majd 1474-ben Mátyás király a Czobor családnak adományozta.

Baja a török hódoltság alatt a Bajai nahije központja, az időszakban jelentős erődítmény és kikötő volt, több száz házzal, mecsettel és fürdővel. A 16. század végi török adóösszeírások szerint 18–22 adózó ház volt a városban. A török idők végére azonban a település elnéptelenedett. Baján 1686–1690 között a török elől menekülő bosnyákok telepedtek le. A város népessége a 17. században a horvát (bunyevác, sokác) és szerb, majd a 18. században a német (sváb) és magyar betelepülőknek köszönhetően emelkedett meg ismét.

A város a török uralom alól Buda visszavétele után szabadult fel, és kincstári tulajdonba került. A török elleni háborúkban fontos szerepet játszott, különösen az utánpótlás biztosítása révén, ezért 1696. december 24-én I. Lipót császár mezővárosi rangot adott neki. (Címere ezen dátum miatt ábrázolja a bibliai Ádámot és Évát, hiszen december 24-én van mindkét név névnapja.) Az ezzel járó jogokat III. Károly 1714-ben megerősítette. Később újra földesúri tulajdonba került: birtokosa 1727–1741 között a Czobor család volt,Magyarász Ferenc Bajáról írt tanulmányában (megjelent: Borovszky Samu: Bács-Bodrog vármegye. Magyarország vármegyéi és városai) ismerteti azt az anekdotát, miért volt kénytelen elzálogosítani Baját a tékozlásairól hírhedt Czobor József. Czobor úgy nyert meg egy állítólagos fogadást – ti. kinek lesz a legdrágább ruhája egy udvari estélyen – hogy a családi képtárból egy Rubens-festményt kivetetett a keretéből, s abból csináltatott mellényt magának. majd a zálogba csapott uradalom – a Czobor család kihalása után – 1750-től Grassalkovich Antal tulajdonába került. Baja végül 1858-ban váltotta meg magát Zichy Ferraris Félixtől, majd 1862-ben 722 ezer forintért megvette Zichy Ferraristól a bajai uradalmat és a Grassalkovich-kastélyt, amiből városháza lett.

Baját pestisjárvány (1739), árvíz (1751) és tűzvész (1840) pusztította. Ennek ellenére a 18–19. században a vízi szállítás révén az Alföld egyik legjelentősebb kereskedelmi központjává vált, így gazdasági és kulturális téren is a környék központjává fejlődött. 1828-ban kezdték kövezni az utcákat, aminek folytán a város 1830-ban kövezetvámszedési jogot kapott, 1833-tól pedig – megszakításokkal – közvilágítása is van a településnek. 1839-ben megindult a magyar nyelvű oktatás, 1845-ben pedig megnyílt az első helyi gőzfürdő is.

1848-ban hozzácsatolták Istvánmegyét, 1873-tól pedig törvényhatósági joggal ruházták fel. A 19. század utolsó harmadában fejlődésnek indult a közművesítés is. 1886-ban az augsburgi Riedinger L.A. cég gázgyárat épített, emiatt már a következő évtől, 1887-től gázzal – akkori nevén légszesszel – világították az utcákat. 1892-ben készült el a bajai telefonhálózat, 1898-ban pedig artézi kutat fúrtak a főtéren; vízvezeték- és csatornahálózata azonban még a 19. század végén sem volt a városnak.

Az első világháború után, 1918-ban szerb megszállás alá került, és az új délszláv állam igényt formált rá. Bár Trianonban Magyarországnak ítélték, a délszláv csapatok 1921. augusztus 19-ig nem ürítették ki, és néhány napra a Baranya–bajai Szerb–Magyar Köztársaság nevű szerb bábállam része lett. 1930-ban hozzácsatolták Bajaszentistván nagyközséget.

1921 és 1941 között a megcsonkított Bács-Bodrog vármegye székhelye lett. Ezt a rangot a Délvidék visszafoglalásával a korábbi megyeszékhely, Zombor visszakapta. A második világháborút követően, az 1950-es megyerendezésig ismét megyeszékhely volt.

1945 januárjában a jugoszláv állambiztonsági szervezet (OZNA)OZNA ’Odelenje za Zastitu Naroda’. A kommunista Jugoszláviában 1944 májusában alakult Népvédelmi Osztály. ügynökeiként tevékenykedő fegyveres partizánok foglalták el a bajai városházát és kinyilvánították Baja város Jugoszláviához tartozását. Dr. Takáts Endre, a város akkori polgármestere kénytelen volt a várost megszállva tartó szovjet hadsereg segítségét kérni, még végül a partizánok csak akkor voltak hajlandók távozni, amikor a szovjet parancsnokság megtizedeléssel fenyegette őket. 1945 január elején egy húsz tagú partizánküldöttség utazott Belgrádba és személyesen Titónál kérték Baja és térségének Jugoszláviához csatolását. Josip Broz Tito 1945 februárjában Fjodor Ivanovics Tolbuhinhoz és 3. Ukrán Front parancsnokához írt levélben jelezte, hogy Jugoszlávia a békekonferencián követelni fogja a bajai háromszög Jugoszláviához csatolását. A jugoszláv területi követelések csak 1946.május 28-án, Tito moszkvai útja során kerültek le a napirendről.

A magyar közigazgatás 1945 tavaszi újjászervezése után is előfordultak határmenti partizánakciók: jugoszláv területről, a határ túloldalán fekvő Regőcéről (Riđica) kiindulva horvát és magyar nyelvű plakátokkal és röplapokkal agitáltak a bajai háromszög Jugoszláviához csatolása mellett, fokozva a helyi feszültséget. 1945. augusztus 20-án környékbeli bunyevácok egy csoportja jelszavakat skandálva („Éljen Tito!”, „Éljen Sztálin!”, „Éljen Jugoszlávia!”) Bajára vonult, és vezetőjük a bajai háromszög kormányzójává kiáltotta ki magát, a városházán mintegy két órán át jugoszláv zászló lengett.

Az 1950-es megyerendezést követően megyei vonatkozású közigazgatási státuszát elveszítette. Már 2001-ben Atyánszky György országgyűlési képviselő indítványozta, hogy Baja megyei jogú városi rangot kaphasson, de akkor az országgyűlés ezt az indítványt nem fogadta el. 2022 márciusában azonban – Zsigó Róbert kezdeményezésének, majd a Semjén Zsolt által benyújtott törvénymódosításnak elfogadását követően – már igen, így 2022. május 1-jétől megyei jogú város, azonban az ezzel járó feladatokat csak a 2024-es önkormányzati választástól kezdve kell ellátnia.

1975-ben adták át a Bácska Áruházat.Gulyás Attila - Szürke vágyak színes tárgyai / Későmodern nagyáruházak (Építészfórum, 2022.04.16.)

2000-ben a város egyik tanyáján történt az egész országot megrázó Till Tamás-gyilkosság.

Közélete bélyeg|270px|A bajai városháza (Grassalkovich-kastély) Polgármesterei Polgármester1990–1994Éber AndrásMDF1994–1998Széll PéterMSZP1998–2002MSZP–SZDSZ2002–2006MSZP–SZDSZ2006–2010Dr. Révfy ZoltánFidesz–KDNP2010–2014Zsigó RóbertFidesz–KDNP2014–2019Fercsák RóbertFidesz–KDNP2019–2024Nyirati KláraSikeres Bajáért Egyesület2024–dr. Bari BernadettFidesz–KDNP

A 2024-es önkormányzati választás eredménye

A polgármester-választás eredményehttps://vtr.valasztas.hu/onk2024/valasztopolgaroknak/varmegyek-telepulesek/varmegyek/03/telepulesek/004?tab=results&filter=mayor

Jelölt neve Jelölő szervezet(ek) Szavazatok száma Szavazatok arányaKámánné dr. Bari Bernadett  Fidesz – KDNP758447,95%Nyirati Klára MARÉG598337,83%László Károly Bácskaiak a Városért Egyesület9025,70%Üveges Tibor Mi Hazánk8815,57% Garami Artúr Független4662,95%Összesen100%