Milovan Đilas cirill betűkkel Милован Ђилас, nevének magyar írásváltozata Milovan Gyilasz; (Podbišće, 1911. június 12. – Belgrád, 1995. április 20.) montenegrói szerb politikus és író. Jugoszlávia egyik vezető kommunista ideológusa, kezdetben Tito harcostársa majd rendszerének bírálója lett.

Élete A montenegrói Podbišćében született, író, esszéista, a partizánháború egyik vezetője a második világháború idején. Tito harcostársa, később azonban szakított vele. A háború idején és utána a kommunista propaganda fő alakítója.

1933-ban jogi oklevelet szerzett Belgrádban. 1954-ig a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége, szűkebb vezetőségének tagja volt, ideológiai funkciókat töltött be. Az egyik legtehetségesebb kommunista vezető, a jugoszláv antikonformizmus és önigazgatás egyik kidolgozója.

Az új osztály című könyvében a lenini kommunizmust kritizálja. Idealista radikálisként lassúnak ítélte a demokratizálódás ütemét, és bírálta a politikusi–bürokrata réteg kiváltságait. Elemzésének lényege, hogy nem az osztály nélküli társadalom jött létre, hanem a kommunista vezető réteg telepedett rá új osztályként a társadalomra. Ezért összeütközésbe került az állammal.

Kétszer bebörtönözték (1956–1961 és 1962–1966). A titoista rendszer számkivetettjeként élt, de Titót túlélte. Több könyvet írt (Az új osztály, Beszélgetések Sztálinnal). Kritikai életrajza Titóról fontos munka.

Magyarul megjelent művei Az új osztály (zárt terjesztés, é. n.) Tito (Kritikai életrajz), (zárt terjesztés, é. n.) A Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság alkotmánya. Gyilasz Milovan expozéja / Kardely Edvárd: A JSZNK alkotmányának fő jellegzetességei; Magyar Szó, Noviszád, 1947 Jugoszlávia Kommunista Pártja központi vezetőségének a JKP 5. kongresszusán megtartott beszámolója az agitációs-propaganda munkáról; s.n., Beograd, 1948 Lenin a szocialista államok viszonyáról; Bratsztvo-Jedinsztvo, Noviszád, 1949 (Korunk kérdései) Időszerű témák; Testvériség-Egység, Noviszád, 1950 (Korunk kérdései) A szocializmus útjain. Beszéd; Testvériség-Egység, Noviszád, 1950 (Politikai kiskönyvtár) Az új osztály; ford. Kovács János; Europa, Zürich–Stuttgart–Wien, 1958 A társadalom szerkezetének változása a kommunizmushoz vezető úton. Tanulmány; s.n., s.l., 1958 Beszélgetések Sztálinnal; Nagy Imre Intézet, Brüsszel, 1963 A tökéletlen társadalom; Kossuth, Bp., 1970 Tito. Kritikai életrajz; Kossuth, Bp., 1982 Találkozások Sztálinnal; ford. Radics Viktória; Magvető, Bp., 1989

Források

Juhász József: Volt egyszer egy Jugoszlávia – A délszláv állam története (Aula, 1999) , pp. 358–59 David Robertson: Dictionary of Politics (Penguin Books, 1993) h.n. pp. 146–147. és pp. 346–347

További információk

Kategória:1911-ben született személyek Kategória:1995-ben elhunyt személyek Kategória:Szerb költők, írók Kategória:Szerbiai politikusok Kategória:Jugoszlávia nemzeti hősei