bélyegkép|jobbra|240px|Református templom Magyarbagó () falu Romániában, Erdélyben, Fehér megyében.
Fekvése Nagyenyedtől hat kilométerre keletre fekszik.
Nevének eredete A Bagó személynévből való, amely etimológiailag megfelel a bagoly közszónak. 1296-ban említik először Bogo alakban, jelezve, hogy korábban Perech-nek hívták. 1431-ben Bagó.
Története Fehér, majd Alsó-Fehér vármegyei falu volt. 1329-ben a budai káptalan birtokolta, 1332-ben plébániatemploma volt. Református gyülekezete kezdetben anyaegyházközséget alkotott, de 1766-ban már Csombord filiája.
1910-ben 656 lakosából 532 volt román, 100 magyar és 24 cigány anyanyelvű; 558 görögkatolikus és 93 református vallású.
2002-ben 569 lakosából 452 volt román és 115 magyar nemzetiségű; 412 ortodox, 119 református és 36 görögkatolikus vallású.
Látnivalók Feneketlen-tó (Tăul fără fund) tőzegláp a falutól két kilométerre északkeletre emelkedő hegy tetején, 440 méteres tengerszint feletti magasságban. 250×130 méteres területű (az éves csapadéktól is függően), 4–5 méter mély, részben 70–80 cm vastag tőzegmoha-takaró fedi. Növénytani érdekessége a kereklevelű harmatfű. 2019-ben a tó mellett 8–12. századi település nyomait tárták föl, amely azonos lehet a későbbi forrásokban Pusztabagó néven említett faluval. Azt is megállapították a régészek, hogy a tó medrét a 14. században kikotorták, mélyítették, talán aszály elleni védekezésül.Elek Benkő – Lóránd Silye – Attila Tóth – Ilona Pál – Frink József – Pál Gusztáv Jakab: Emerging mediaeval heritage: Environmental history research at Băgău (c. Alba, Romania) and the Bottomless Lake (Tăul fără fund). Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae 73 (2022), 2, 191–203. o. Ortodox (korábban görögkatolikus) fatemploma 1733-ban épült. 1847-ben és 1855-ben átalakították. Református temploma 1803-ban épült.
Hivatkozások
Források
További információk Magyarbagói haidău (román férfitánc) (Könczei Árpád gyűjtése, 1994)
Kategória:Fehér megye települései Kategória:Alsó-Fehér vármegye települései