A Satöbbi egy alternatív rockegyüttes, ami 1982. április 1-jén alakult Óbudán. A két alapító tag, akik még ma is tagok: Seres Péter (gitár, ének, vers) és Pethő Th. Zsolt (ének).

Története

A kezdetektől a lemezfelvételig A Satöbbi formáció először 1983-ban a Ki Mit Tud? tehetségkutató versenyen tűnt fel, azóta különböző felállásban szinte töretlenül koncertezik elsősorban budapesti művelődési házakban és zenés klubokban.

1985-ben a Depeche Mode első budapesti fellépésén a Satöbbi előzenekarként lépett fel.

A zenekar 1986-ban a rádióban felvett egy nagylemeznyi hanganyagot, de önálló lemez ekkor még nem jelent meg. Ez végül 1995-ben történt meg, ekkor stúdióba vonultak, és Live címmel saját kiadásban először kazettát jelentettek meg, amit 1997-ben a Világ legszebb dalai című, ma már klasszikusnak mondható album követett. Láng Művelődési Ház A Láng Művelődési Házban rendszeresen adtak közös koncertet az azóta feloszlott Wei Wu Wei zenekarral és az új reggae irányzatot képviselő Ladánybene 27-tel. Ezt a Club Cadillac követte.

Banán Klub A kilencvenes évek második felében egy ideig a Csörsz utcai WigWam klub, majd a csillaghegyi Banán Klub volt a Satöbbi koncertek állandó otthona, de végül a klub megszűnésével ez a korszak is lezárult.

Gödör Klub Egy átmeneti időszak után a Gödör Klubban tartották rendszeres fellépéseiket, ahol többek között a Malacka és a TAhÓ, valamint az Ef Zámbó Happy Dead Band zenekarok után vagy előtt koncerteztek.

Stílus és tartalom A reggae, tangó, csacsacsa, boogie, beat és punk zenei alapokra épülő számokat az abszurd humor műfajából táplálkozó néhol szürrális, ironikus, vagy éppen lírai dalszövegek teszik különlegessé. A zenei betétek mellett a fellépések elmaradhatatlan részei a zenekari tagok és a közönség közötti kölcsönös élcelődés, a közösen szavalt versek és mondókák.

Tagjai Jelenlegi tagok Giret Fruzsina – ének, vers Seres Péter – gitár, ének, versszerző Pethő Th. Zsolt – ének Szabó Márton – basszusgitár Németh Márton – billentyűk Max – dob

Egykori tagok

Balassa Márió – dob Erkel László – billentyűk, ének Gyenes Béla – szaxofon Giret Gábor – basszusgitár (főképp, de gitározott és dobolt is akár koncerten) May Gábor – basszusgitár Vörös Gábor – basszusgitár Pethő Attila – billentyűk Koszta János – dob Zentai László – dob Deák Gábor – szaxofon Lendvay Péter – basszusgitár

Diszkográfia Nagylemez A világ legszebb dalai (1996) Vissza a pénzt! (2017)

Források

A Satöbbi hivatalos honlapja „Hivatalos” facebook oldal Nem hivatalos Satöbbi honlap (Megszűnt a lap. Te is segíthetsz megfelelő hivatkozást találni!)

Kategória:Magyar alternatívrock-együttesek Kategória:Ki mit tud?-versenyzők Kategória:1982-ben alakult együttesek