A tanú Bacsó Péter 1968–1969 között készült, 1979-ben bemutatott egész estés magyar filmje, amely betiltása miatt 10 évig dobozban maradt. Műfaját tekintve szatirikus filmvígjáték-dráma. Budapesten, Szentendrén és Tahitótfaluban forgatták.

Elkészülte után – bár a Rákosi-rendszerről szól, azonnal betiltotta a Szirmai István 1969. szeptemberi halálát követően pozícióba került Aczél György. Tíz évig dobozban pihent, csak zártkörű vetítéseken, kevesen láthatták. Állítólag 1979-ben is csak azért kerülhetett a nagyközönség elé, mert be akarták mutatni külföldön egy filmfesztiválon, amely betiltott alkotásokat szemlézett. Mások úgy tudják, hogy Bacsó Pozsgay Imrénél tudta elérni, hogy bemutassák, miután a szintén az ötvenes éveket idéző A ménesgazda (1978) és az Angi Vera (1979) című filmek is díjakat nyertek külföldön. 1980-ban Gilles Jacobnak, a cannes-i fesztivál főmegbízottjának is megmutatták, aki a Mephisto (1981) és a Cserepek (1981) című versenyfilmek mellé meghívta az 1981-es cannes-i filmfesztivál ún. Un certain regard szekciójába. Ott olyan nagy sikerrel mutatkozott be, hogy azonnal megvásárolta harminckét ország. A tanú évek alatt kultuszfilmmé érett. Az első legális vetítések egyike Magyarországon az 1977-es Bacsó-vígjátékszemle keretében zajlott, a József körút 63. szám alatti Bányász moziban. 1979. június 6-ától a Nagymező utcai Tinódiban vetítették két évig. A mozifilm a Mafilm gyártásában készült, s a MOKÉP forgalmazásában jelent meg. 1980 tavaszától már több moziban is vetítették.Pl. Bem, lásd a korabeli mozik programját az Arcanum archívumában.

2012-ben bekerült a Magyar Művészeti Akadémia tagjai által kiválasztott legjobb 53 magyar film közé.53 magyar film . Magyar Művészeti Akadémia (Hozzáférés: 2021. július 22.).

A filmet digitálisan felújították, s ezt 2018-ban mutatták be. 2019-ben előkerült a film eredeti cenzúrázatlan változata, amit digitálisan felújítva a 2019-es cannes-i fesztiválon mutattak be, ezt követően júniustól került a magyar mozikba.

Folytatását 1994-ben készítette el Bacsó Megint tanú címmel, ám az első rész sikerét már nem érte el.

A filmet feldolgozták regényben (1980) és színpadi változatai is születtek (2003, 2012). (Bővebben lásd: Feldolgozások)

Cselekmény 250px|jobbra|bélyegkép|A lebukás.Középen: Iványi József (színművész) 250px|jobbra|bélyegkép|Csetneky, a „kisnyilas”(Kátay Endre)

Az 1969-es cenzúrázott film cselekménye 1950-et írunk. A főhős, Pelikán József, a dunai gátőr egyedül neveli gyerekeit, mióta neje megszökött egy román uszálykormányossal. A film elején Pelikán nem kap húst a boltban, hogy gyerekeinek enni adhasson, ezért otthon bejelenti: „Dezsőnek meg kell halnia” – vagyis titokban le kell vágniuk a pincében nevelt egyetlen disznójukat, ami akkor illegális, úgynevezett feketevágásnak minősült. A tervet végrehajtják: a pincében az apa levágja Dezsőt, közben pedig a Pelikán gyerekekből álló ad hoc úttörőőrs énekpróbát tart (Ej-haj, száll az ének…), hogy hangjuk elnyomja a disznó visítását. Mire „állampolgári” beljelentés nyomán kiszáll a biciklis rendőrjárőr, rendben lezajlik a vágás.

Másnap a folyóparton Pelikán találkozik egyik régi illegális kommunista elvtársával, Dániel Zoltánnal, aki most miniszter, és éppen horgászik. Dániel a vízbe pottyan, ám Pelikán kimenti, majd hazaviszi és ágyba dugja, nehogy megfázzon. Közben egy „komoly, névtelen, írógéppel írt feljelentés” miatt ismét megjelennek náluk a rendőrök. Dániel nagy hévvel magyarázza a közegeknek, hogy hibát követnek el: Pelikán régi kommunista, mindenkin segít, sose szegne törvényt; a háború alatt őt is bújtatta a nyilasok elől, majd – mielőtt Pelikán megakadályozhatná – elhúzza az asztalt és megmutatja nekik a lejárót a pincébe, ahol szépen tálba rakva sorakoznak a levágott disznó feldolgozott darabjai. A feketevágás ezzel bizonyítást nyer, aminek láttán Dániel már nem tudja, de nem is akarja megmenteni Pelikánt, mert „– Kommunistákra tízszeresen-százszorosan vonatkozik a törvény!”, akit azonnal le is tartóztatnak, és elvisznek, a bizonyítékul szolgáló húst pedig lelocsolják petróleummal. Így Dezsőnek hiába kellett kimúlnia, a család éhen marad.

Pelikán börtönbe kerül. Itt találkozik az egykori rendőrségi verőember Gulyással, aki még 1944-ben kiverte a fogait. Már-már nekiront, hogy bosszút álljon rajta, amikor belép szobatársuk, egy katolikus püspök. Nem sokkal ezután Pelikánt meglátogatja a beszélőn a lánya, aki megnyugtatja: múltjára való tekintettel lehet, hogy enyhe büntetést kap, hacsak nem éppen vele akarnak példát statuálni, merthogy „szocialista jog, meg minden”. Lehet, hogy védőügyvédje (!) a legsúlyosabb ítéletet fogja kérni, mivel a statuálás a fontos (ezt Pelikán egyáltalán nem érti), de végül titokzatos módon hazakerül. Találkozik egy Csetneky nevű földijével is (aki már 1942-ben is feljelentette) és jól megfenyegeti (nyilván ő a névtelen följelentő). Pelikán megpróbálja felkeresni barátját a minisztériumban, ahol azonban már nem is emlékeznek Dánielre, s azt sem tudják, ki a miniszter.

Egyik este érte jön a „nagy fekete autó”, és elviszi egy titokzatos helyre, a még titokzatosabb Virág elvtárshoz, aki megvendégeli, és tájékoztatja arról, hogy „a nemzetközi helyzet egyre fokozódik”, „az osztályharc élesedik” és „az élet nem (egy) habostorta”. Sajátos konspiratív modorában elmagyarázza Pelikánnak, hogy a kommunizmus és a kapitalizmus közti harc egyre durvul, ezért óriási szükség van megbízható, régi kommunistákra, minél több társadalmi poszton – hiszen „ahol nem vagyunk mi, ott az ellenség”. Ennek értelmében megbízza, hogy legyen a Fedett Uszoda igazgatója, valamint közli vele, hogy „egyszer majd kérni fogunk magától valamit…” Pelikán hiába szabadkozik, hogy „én kérem ideológiailag nem vagyok elég képzett”, a kérés, az kérés. Uszodaigazgató lesz.

Másnap Pelikán fagylaltozni viszi a gyerekeit. Amikor hazatérnek, már várja őket a látogatóba érkezett Virág elvtárs és az ő két „fia”. A krumplivacsora közben eldurrantott zacskó (Pelikán kisfiának csínye) ürügyén Virág testőrei szétlövik a szekrény tetején sorakozó befőtteket.

Pelikán munkába áll mint uszodaigazgató. Amikor odaér, hatalmas sort lát a Fedett bejáratánál. Kérdi a jegyszedőtől, miért nem engedi be az embereket, mire az bizalmasan a fülébe súgja, hogy „odabent úsznak”. Pelikán erre bemegy tájékozódni. Mivel „fürdőgatyában” nem ismeri fel Bástya elvtársat, a legfőbb hadügyért, utasítja a jegyszedőt, hogy mindenkit engedjen be, akinek van jegye. A tömeg betódul, és felszabadultan a medencébe ugrál, de ezzel veszélyeztetik Bástya elvtárs biztonságát, gorillái ruhástul a vízbe ugranak, és kimentik a forgatagból. Pelikán pedig ismét börtönbe kerül.

Ott újra találkozik a püspökkel és Gulyással. Ismét elengedik, de este megint elviszi a nagy fekete autó Virág elvtárshoz, aki elmondja neki, hogy Bástya elvtárs már megbocsátott, mivel minden a jegyszedő hibája („A jegyszedőt internáltuk…”). (Virág közben lehordja élemedett korú titkárnőjét annak térdig érő „kurta” szoknyája miatt: „Hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának”.) Ezután kinevezi Pelikánt az Angolpark igazgatójává. „De miért pont Angolpark? Miért nem Vidámpark? Vagy Viccpark?” – kérdi Pelikán. „A torkánál ragadta meg a kérdést… Angolpark! Hogy az angol imperialista világbirodalom röhögjön a markába?! Egy frászt! Vidámpark! Ez kell a dolgozóknak!” – helyesel lelkesen Virág.

Pelikán átszervezi a Vidámparkot. Nincs többé Szellemvasút, hanem helyette a SZOCIALISTA SZELLEM VASÚTJA, táncoló csontvázak helyett bilincseiket törő proletárokkal és szörnyek helyett állami és pártvezetők arcképeivel. Bástya elvtárs elsőként utazik végig az átideologizált szellemvasúton, de a saját képét kísérő sikolytól elájul. Pelikán ismét dutyiba kerül, ahonnan megint Virág elvtárs hozza ki.

Új munkaköre a Narancskutató Intézet vezetése lesz. Bástya elvtárs az intézetbe látogat, ám az erre az alkalomra szervezett ünnepség előtt Pelikán gyerekei megeszik a termést, az egyetlen érett narancsot. A gyomorbeteg Virág ekkor saját citromját veszi elő a zsebéből, és csúsztatja Pelikán kezébe, hogy azt szolgálják fel Bástya elvtársnak. „Mi ez?!” – kérdi a citromba harapó Bástya fancsali, dühös képpel. Pelikán Virág elvtárs unszolására megismétli: „Az új magyar narancs. Kicsit sárgább, kicsit savanyú, de a mienk.”, mire Bástya elvtárs kényszeredetten mosolyogva néz körül.A Narancskutató Intézet fiktív épülete a Budatétényi Rózsakertben áll. (Budatétényi Rózsakert - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem) Ezután jutalmul este közösen megnézik a Csárdáskirálynőt, Rátonyi Róbert szereplésével.

Virág elvtárs pedig végre kér valamit: megmondja Pelikánnak, akit minyonnal kínál, hogy ő lesz a koronatanú a kémkedéssel vádolt Dániel Zoltán miniszter elleni koncepciós perben. „Dániel mindent bevallott” – mondja Virág. „Mindent?” – kérdi a megszeppent, értetlen Pelikán. „Mindent” – ismétli nyomatékkal Virág. Pelikán teljesen összezavarodik, elveszti a valóságérzékét, gépiesen ismételgeti az ávós szlogent, miszerint „az a gyanús, ami nem gyanús.” Végül a párt szava győzedelmeskedik benne.

Pelikánt elkezdik felkészíteni a perre. Orvosi vizsgálaton esik át, lúdtalpbetétet kap, beszédtechnikai órákon vesz részt, betanítják a szerepre, felöltöztetik – vagyis tudományos alapossággal formálják a becsületes, de az ellenség által megtévesztett proletár képére. Akkor is a betanult szöveget mormolja, amikor a tárgyalásra való készülése miatt felügyelet nélkül maradt Duna-gát átszakad, és mindent elönt a folyam. A házukból kiöntött falubelijei számára sincs más mondanivalója, mint a Virág elvtárstól tanult bölcsességek: „Ja, elvtársak, az élet nem egy habostorta!” – ami finoman szólva sem teszi éppen népszerűvé. „Itt valami tényleg nem stimmel...” – eszmél fel.

Mivel Gulyás is fontos tanú a tárgyaláson, Pelikán teljesen összezavarodik, felháborodásában elfelejti a betanult szöveget, a bíró legnagyobb megdöbbenésére nem tesz terhelő vallomást Dániel ellen, összeszólalkozik viszont Gulyással, akit a szembesítéskor nyilas pribéknek nevez. Gulyás erre szemrebbenés nélkül módosítja vallomását, s Pelikánt is kémnek nevezi. Pelikán ezért újra rács mögé kerül, immáron mint halálraítélt. Mire viszont eljön a kivégzés napja, sem a hóhér, sem a helyettese nem jelenik meg a bitófánál, hiába várják a börtönőr és Pelikán. Együtt, kiáltozva hívogatják a börtönudvaron az állami ítélet-végrehajtót: „– Doktor Kotász! Doktor Kotász!” Ezzel felriasztják álmából a börtönigazgatót, aki pizsamában lejön, belenéz az irataiba, és közli a jó hírt: „– Hát gratulálok, magát rehabilitálni fogják.” Mire az együgyű Pelikán, aki nem ismeri ezt a szót: „– Inkább tessék akasztani!”, majd a smasszer legnagyobb dühére – „A gombócot is megzabálta, a bort is megitta, ki se végzik, dohányt is kap… Egy brancs maguk, ne is tagadja!” – szabadon engedik. Pelikán a zsúfolt budapesti belvárosban magára hagyva próbál tájékozódni.

(A rendezői változatnak itt vége van.)

Alternatív befejezés Az 1970-es években a cenzúra nyomására leforgattak még egy jelenetet, hogy tompítsák a befejezés bizonytalanságát.

Néhány év múlva a zsúfolt nagykörúti villamoson Pelikán újra találkozik az azóta hatalmát vesztett, mellőzött Virág elvtárssal, aki rezignáltan kijelenti: „Nem baj… Nem baj, visszasírnak még maguk engem!” Mire Pelikán válasza: „Hát, erre azér’ nem mernék megesküdni.”

Az alternatv befejezés egy idézettel zárul:

Szereplők

Bacsó Péter – Kállai Ferencen és Őze Lajoson kívül – kiváló, de kevésbé ismert színészekkel és amatőr szereplőkkel dolgozott. Több művész, többek között Kátay Endre és Velenczey István neve hiányzik a stáblistáról.

Pelikán József – Kállai Ferenc Virág Árpád – Őze Lajos Bástya elvtárs – Both Béla Dániel Zoltán miniszter – Fábri Zoltán Gizi, Pelikán lánya – Monori Lili I. rendőr – Iványi József Gulyás Elemér – Bicskey Károly börtönigazgató – Győrffy György Virág elvtárs „fiai” – Kézdy György, Korbuly Péter a durrantó kisfiú – Ifj. Németh István Gogolák elvtársnő – Versényi Ida