Magyargyerőmonostori báró Kemény Zsigmond (Alvinc, 1814. június 12. – Pusztakamarás, 1875. december 22.) magyar író, publicista, politikus. A magyar romantikus regényirodalom Jókai Mór melletti legnagyobb alakja. A Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja, 1867-től haláláig a Kisfaludy Társaság második elnöke.

Élete Családja és ifjúkora Édesapja, Kemény Sámuel (1758–1823. december) nagymúltú erdélyi családból származó birtokos második házasságából született, édesanyja Csóka Rozália (1780–1855) volt. 1820-ban betegeskedése miatt levegőváltozásra Zalatnára küldték, ahol 1823-ig nagybátyjánál, ikafalvi Barók Dániel bányatörvényszéki elnöknél lakott, és az ottani római katolikus elemi iskolába járt. Édesapja 1823-ban bekövetkezett halála után az első házasságból származó gyermekek pert indítottak az özvegy édesanya ellen; az 1827-ig tartó, botrányokkal kísért per – melynek során édesanyját karhatalommal lakoltatták ki Pusztakamarásról, ahova a zaklatások elől költözött – beárnyékolta a születésétől fogva melankolikus gyermek kedélyét.

1823-ban felvették a nagyenyedi kollégium harmadik osztályába. Eleinte a család hagyományainak megfelelően nem a kollégiumban, hanem rokonainál a Kemény-kastélyban lakott, de miután megromlott velük viszonya, 1826–27 körül annak ellenére átköltözött a bentlakásba, hogy ennek anyagi fedezetét édesanyja elég nehezen tudta előteremteni. Tizenegy évet töltött Nagyenyeden: hét évig a gimnáziumban, majd két-két évig bölcsészetet illetve jogot tanult. Az alsóbb osztályokból a klasszikus irodalom alapos ismeretét és nyelvtudását vitte magával; felsőbb tanulmányai során nagy hatással voltak rá az őt írói pályára buzdító Szász Károly, illetve a bölcseletet előadó Köteles Sámuel. Egy fegyelmi ügyet követően 1834 kora tavaszán félbehagyta tanulmányait, és Kolozsvárra költözött.

Az 1848-as forradalom előtt 1834–35-ben hallgatóként részt vett a kolozsvári országgyűlésen, és annak Alsó-Fehér megyei közgyűlésein. Kolozsváron 1835 elején barátságot kötött Wesselényi Miklóssal, Kovács Lajossal, Bölöni Farkas Sándorral és Szentiváni Mihállyal. Miután az országgyűlést 1835. február 6-án katonai erővel feloszlatták, és az ellenzéki vezetők ellen per indult, 1835 tavaszán Kapudra költözött édesanyjához, és itt 1837 elejéig vezette a gazdaságot. Emellett irodalmi, történelmi és jogi tanulmányokkal foglalkozott; ekkor született Históriai töredék című tanulmánya (1835–1836), és itt kezdte el írni Izabella királyné és a remete című első regényét is. 263px|bélyegkép|Kemény–Zeyk udvarház bélyegkép|263px|A királyi tábla épülete Marosvásárhelyen 1837-ben a marosvásárhelyi királyi táblánál kancellistaként végzett joggyakorlatot, egyben Dósa Elek jogi előadásait hallgatta. Első cikkei 1837 decemberében jelentek meg a Nemzeti Társalkodóban Gondolatok illetve Két levél a bajviadalról címmel. Gyakori vendég volt báró Kemény Pálnál Malomfalván, ahol beleszeretett Kemény Pólikába, a lány azonban nem viszonozta érzelmeit. Kemény Zsigmond 1838 májusában ügyvédi vizsgát akart tenni, de a királyi tábla elnöke ragaszkodott az előírt két évnyi gyakorlathoz, és nem engedte vizsgázni. Ezt követően folyamodott a kolozsvári főkormányszékhez írnoki állásra, ahol aztán június 20-án esküdt fel. Történelmi érdeklődéséhez számos anyagot talált a levéltárban, a város irodalmi és színházi élete is élményt nyújtott számára, de maga a hivatali munka és karrierlehetőség nem elégítette ki. Terveire, hogy Bécsbe költözik, valószínűleg döntő hatást gyakorolt az a hír, hogy Kemény Póli eljegyezte magát Gyárfás Domokossal. 1839–1840 között a bécsi egyetemen beiratkozás nélkül orvostudományi előadásokat hallgatott. Bécsben megismerkedett a kortárs francia és német irodalommal, folytatta Kapudon elkezdett regényének írását, és behatóan tanulmányozta Goethe és Schiller életművét. bélyegkép|263px|A kolozsvári Wass-ház 1840 őszén tért vissza Kolozsvárra, ahol 1841–től az Erdélyi Híradó, az erdélyi alkotmányos ellenzék lapjának munkatársa lett. Ezzel párhuzamosan részt vett a kor politikai mozgalmaiban is; szónokként nem aratott sikert, de a párttanácskozásokon jelentős befolyásra tett szert. Irodalmi tevékenységét éjszakánként folytatta; 1841-ben kezdte el Balassa Bálint című regényét, melynek kézirata nem maradt fenn, 1842-ben pedig Élet és ábránd című regényét. 1842. január 1-től ez Erdélyi Híradó szerkesztője lett Kovács Lajossal; meghonosítva a vezércikk műfaját, kifejtette az erdélyi liberális reform elvi alapjait. Reformprogramjának elemei a jobbágyok terheinek fokozatos megszüntetése, az adórendszer reformja, modern polgári jogrend bevezetése, közigazgatási reform, sajtószabadság; a magyar nyelv államnyelvként való elismertetése, toleráns nemzetiségi politika és unió voltak. A lap ellen 1843. júniusban hivatalos vizsgálat indult, ezért Kemény és Kovács visszaléptek a szerkesztéstől. 1843 júliusa és novembere között Korteskedés és ellenszerei című röpiratán dolgozott, amelynek azonban csak első két része jelent meg. A röpirat, amelyben a megyerendszer megtartása, de a választási rendszer reformja mellett érvelt, vegyes fogadtatásra talált: a Pesti Hírlapban Kazinczy Gábor támadta, saját pártja sem volt elégedett vele, ugyanakkor az írás felkeltette Széchenyi István érdeklődését a szerző iránt, és a Magyar Tudományos Akadémia 1843. október 7-én levelező tagjává választotta. 1843 második felétől gróf Wass Györgyné kolozsvári házát látogatta, ahol kölcsönösen megszerették egymást Wass Ottíliával; a lány anyja azonban nem járult hozzá házasságukhoz, így a kapcsolat megszakadt.

A politika területén szerzett tapasztalatait írta le 1844-1845-ben A hírlapszerkesztő naplója című regényében, amely befejezetlen maradt. 1845 januártól kezdve tervezte, hogy Pestre költözik; közben elkezde első nagy regényét, a Gyulai Pált, amely aztán 1847-ben jelent meg. 1846-ban Magyarországra utazott, és a politikai és irodalmi élet számos jelentős személyiségével találkozott. Kossuth eszméitől idegenkedett, Széchenyiről viszont az volt a véleménye, hogy „ő a legirtóztatóbb zsarnok és a legkellemesebb ember;” a legközelebb a centralisták álltak hozzá. Széchenyi szerkesztőnek hívta, de ez ellenkezett volna elveivel, így 1846. novemberétől a Pesti Hírlapba írt cikkeket. 1847 elején Pestre költözött; az újságírás azonban annyira megterhelte idegrendszerét, hogy ősszel Velencébe utazott pihenni. Olaszországi élményeit utóbb A szív örvényei és Férj és nő című regényeiben használta fel.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc alatt Noha 1848 elején még a centralistákkal együtt Széchenyivel akart összefogni Kossuth megbuktatására, március 3-án azonban már a „Pesti Hírlap tanainak apostola“-ként méltatta Kossuthot. A márciusi törvényeket helyénvalónak találta, de félt a forradalom következményeitől; ez a kétféle hozzáállás jellemezte egész 1848-as tevékenységét. Május 16-tól Csengery Antallal együtt szerkesztette a Pesti Hírlapot, melyben kiállt a Batthyány-kormány mellett, és rendszeresen cikkezett a radikálisok ellen. 1848. június 22-én Kővárvidék remetei kerületének képviselője lett, de a parlamenti munkában kevésbé vett részt. 1848 őszétől a Békepárt törekvéseivel rokonszenvezett az egyre inkább balra tolódó Kossuth ellenében. December 31-én Csengeryvel együtt visszavonult a Pesti Hírlap szerkesztésétől. Az országgyűlés 1849. április 13-i zárt ülésén többek mellett ő is ellenezte a függetlenségi nyilatkozat azonnali kibocsátását. Részt vett a Madarász László elleni szervezkedésben, és a Szemere-kormányt támogatta. Május 9-én Szemere belügyminisztériumi tanácsossá nevezte ki. Júniusban követte a kormányt Szegedre és Aradra.

Világostól a kiegyezésig A világosi fegyverletétel után egy ideig Szatmár megyében bujdosott, majd decemberben a kormány felszólítására jelentkezett a haditörvényszék előtt. Lojális magatartását Széchenyi titkára, Tasner Antal igazolta. 1850 júliusában végül felmentették.

Utolsó évei és halála Életének utolsó része részletesen le van írva Berde Mária: A hajnal emberei című regényének végén. A forrás hiteles, kortárstól (Berdéné Weress Mari) származik.

Munkássága Regényei és elbeszélései

Tanulmányai

Publicisztikája

Életében megjelent kötetei Az adatok a mokka.hu adatbázisból származnak Korteskedés és ellenszerei. Kolozsvár: Királyi Lyceum-nyomda. 1843-44 Gyulai Pál. Pest: Hartleben, 1847 Forradalom után. Pest: Heckenast, 1850 Még egy szó a forradalom után. Pest: Heckenast, 1851 Férj és nő. Pest: Szilágyi, Emich és Eisenfels, 1852 Ködképek a kedély láthatárán. Pest: Emich, 1853 Szerelem és hiúság. Pest: [?], 1854 A szív örvényei; Erény és illem. Pest: Emich, 1854 Özvegy és leánya. Pest: Emich, 1855–1857 Zord idő. Pest: Pfeifer, 1858 A rajongók. Pest: Pfeifer, 1858–1859 Az Unio-törvényekről. Pest: Emich, 1861 Tanulmányai. Pest: Ráth, 1870

Egyéb szépirodalmi művei és tanulmányai Csak az első, jellemzően folyóiratbeli megjelenés szerepel a listában, Szinnyei alapján. A mohácsi veszedelem okairól (Nemzeti Társalkodó, 1838) Károlyfehérvár. (Athenaeum, 1839) Izabella királyné és a remete. (regényrészlet, Athenaeum, 1840) Néhány szó Szatmármegyéről a maga idejében. (Nemzeti Társalkodó, 1841) Élet és ábránd. (regényrészlet, Honderű, 1844) A két Wesselényi, Széchenyi István. (Csengery M.: Statusférfiak és Szónokok Könyve, 1851) Két boldog. (beszély, Budapesti Viszhang, 1852) Visszaemlékezések. (novellaciklus, Budapesti Viszhang, 1852) Élet és irodalom. (Pesti Napló, 1852–1853) Az Ujabb Nemzeti Könyvtár iránt. (Pesti Napló, 1853) Eszmék a regény és dráma körül. (Szépirodalmi Lapok, 1853) Alhikmet a vén törpe. (beszély, Szépirodalmi Lapok, 1853) Egy kaland a Missouri mellől. (Délibáb, 1853) Szellemi tér. (Pesti Napló, 1853) Deborah. (novella, Budapesti Hírlap, 1855) Buda első gyásznapja. (Szépirodalmi Figyelő, 1861)

Fordításban megjelent kötetei Az adatok a mokka.hu és worldcat.org adatbázisokból származnak Rauhe Zeiten. Pest: Emich. 1859. Ford. Otto Veber Rauhe Zeiten. Zürich: Magazin. 1867. Ford. Theodor Opitz Zwei Glückliche. Pancsova: Wittigschlager. 1877. Ford. A.H. Văduva şi fiica ei. Bucureşti: Kriterion. 1980. Ford. Livia Bacâru Vidvino kaj ŝia filino. Budapest: Hungara Esperanto-Asocio. 2014. Ford. Horváth József.

Irodalomtörténeti- és kritikai méltatása A kolozsvári Ellenzék című napilap 1923-ban emlékszámot adott ki, benne Kemény Zsigmond a történelmi regényről írt esszéjének egy részletével s György Lajos átfogó Kemény-tanulmányával. E számban Csűry Bálint a Ködképek a kedély láthatárán című társadalmi regény egyik alakjának forrását tárta fel, Bitay Árpád Kemény zalatnai iskoláséveit nyomozta ki, Papp Ferenc Kemény első szerelméről, Wass Otíliáról közölt tanulmányt. jobbra|bélyegkép|265px|Kemény Zsigmond portré, Barabás Miklós litográfiája (1847)

A félszázados halál-évforduló alkalmából Jancsó Béla Zsigmond báró című tanulmányában Széchenyi és Kossuth közé emelte „a tömeglélek realitását látó ész és az aggódó lelkiismeret” íróját (Nyugat, Budapest, 1926/2), s egy következő írásában (Erdélyi Helikon, 1930/2) visszautasította Kemény kortársainak kívülről alkotott hamis képét, újraértékelést sürgetve.