Régészeti korok emlékei bélyegkép|250px|Az izsai Leányvár egykori római légiós települése (Celemantia) A mai Komárom (szlovákul Komárno, Szlovákia) területe valószínűleg a korai bronzkor óta folyamatosan lakott volt, ezt az itt előkerült régészeti leletek is bizonyítják. Kiváló közlekedési helyzete révén (jó átkelési lehetőségek a Vágon és a Dunán) már az i. e. 4. században állandó kelta település jött itt létre. Az ásatások (az Anglia-parkban, az Európa udvarbanVö. Gertrúda Březinová - Marek Gere 2021: Komárno in the La Tène Period. Slovenská archeológia - Supplementum 2. és Izsán) során feltárták a kelták nyomait.

Az 1. században a Római Birodalom a Dunáig terjesztette ki határait. A folyamtól délre megszervezett Pannonia provinciát a Duna vonalán kiépített limes védte az északról érkező barbár támadásoktól. A korábbi kelta település helyén jött létre Brigetio római légióstábor és város (a mai Szőny területén), melyhez a 2. században északi parti hídfőállásként Celemantia (Leányvár, a mai Izsa területén) csatlakozott. A mai Észak-Komárom területén nem épült római erőd, a rómaiak inkább a hadászati és kereskedelmi szempontból kedvezőbb fekvésű déli parton építkeztek. A 4. század végétől a barbárok kiszorították a rómaiakat Pannóniából.

Komárom a középkorban A mai Komárom térségében az avarok tartózkodtak hosszabb ideig (talán már a 6-9. században), jelenlétüket összesen 14, főként késő avar kori temetkezési lelőhely, illetve telep bizonyítja, köztük az egyik legjelentősebb Kárpát-medencei késő avar temető a Komárom-hajógyári. A sok lovassír és a gazdag leletanyag alapján a régészek feltételezik, hogy Komárom területén stratégiai okokból (átkelőhely) az avarok megerősített települése, illetve regionális központ lehetett.D. Třeštík 2001; J. Steinhübel 2003

bélyegkép|250px|A város szülöttének, V. László királynak a mellszobra A magyarok a 10. században érkeztek erre a területre. A honfoglalás után a Csallóköz és környéke fejedelmi nyári szálláshely volt, a Vág-Duna torkolatának vidékén Ketel nemzetségfő telepedett le népével. Ketel itt alakította ki téli szálláshelyét (nyári szálláshelye a Bakonyban volt), fia, Alaptolma földvárat létesített itt,Komárom földvára a Vág torkolatánál a régészeti kutatások alapján őskori eredetű. A Ketelre és Alaptolmára vonatkozó adatok Anonymustól származnak. Vö. Bartal György 1860: Csallóköz történeti vázlata. Pest, 26; Györffy György 1958: A magyar nemzetségtől a vármegyéig, a törzstől az országig. Századok 92, 44. mely Szent István államszervezésekor Komárom vármegye székhelye lett. A vár alapításának templomosokkal való összefüggésbe hozásaKolinovics Gábor 1789: Chronicon Militaris Equitum Templariorum. p. 229 (Bélre hivatkozva feltételezi jelenlétüket); Pesty Frigyes 1861: A templáriusok Magyarországon. p. 108-109. megalapozatlan.Karczag Ákos 2012: Tények és hiedelmek a templomosokról Magyarországon. Várak, Kastélyok, Templomok 8/4, 22; Legközelebbi rendházuk Esztergomban lehetett (Borovszky: Esztergom, 218), ennek ellenére Komáromban a 18. század végén már volt hagyománya a templomosok épületének (Teleki Domokos 1796, 215-216; Pesty 1861, 108-109; Vö. sziakomarom.sk) Sőt a Rácz utcában lévő épületet is kötötték hozzájuk (Holéczy Mihály 1834 Tudományos Gyűjtemény IV; lásd Pesty 1861, 113-114)

Lásd még:Koppán nemzetség

A vár mellett több település is létrejött a 11. században, közülük Villa Camarum első írásos említése 1037-ből származik. A mai Újvár környékén elterülő középkori Komárom mellett Szentandrásfalvát (Villa St. Andrea, a mai Szent András templom környékén fekhetett) és Keszit (Villa Kezw) is említik korabeli oklevelek. Szentandrásfalva halásztelepülés volt, nevét is a halászok védőszentjéről elnevezett templomáról kapta. Később beolvadt Komáromba (1277-ben már nem említikVö. Döbrentei Gábor 1836: Jelentés A' Magyar Tudós Társasághoz XIV levéltárból - Komárom vmegye' levéltára. In: A' Magyar Tudós Társaság Évkönyvei III. Buda, 121-122.). Keszi (vagy Várkeszi) a középkori várostól északra fekhetett, a mai Nádor-vonal IV. bástyájának környékén, valószínűleg a tatárjáráskor pusztult el. A 11.-12. század során megerősített komáromi vár a tatárok támadásának is sikeresen ellenállt.Makkai László - Mezey László 1960: Arpád-kori és Anjou-kori levelek XI-XIV. század. 154. IV. Béla a tatárjárás után huzamosabb ideig Komáromban tartózkodott és számos ügyben ítéletet is hozott.Vö. például 1244-ben: B. Halász Éva - Piti Ferenc 2019: Az Erdődy család bécsi levéltárának középkori oklevélregesztái 1001-1387. Budapest-Szeged, 26-27 No. 12. 1245-ben IV. Béla a tatárjáráskor Komárom várát védő kapitánynak adományozta Hetény elnéptelenedett birtokát is.Ferdinand Uličný 2004: Vpády Mongolov na Slovensko v roku 1241.Vojenská história 8/3, 14. 1265-ben Henel fiaitól, Wlueliustól, Altmantól és Neklinustól Komárom vára visszaszállt a királyra nagy összegű harmincadbérleti pénztartozásért cserébe. A király ugyanezen összeg fejében Komárom várát Walter kamaraispánnak adta el.Pach Zsigmond Pál: A harmincadám eredete. p. 39; Weisz Boglárka 2011: Az Árpád-kori harmincadvám. In: Juan Cabello - C. Tóth Norbert (szerk.): Erősségénél fogva várépítésre való. Nyíregyháza, 276-277.

Komárom első városi szabadalmait IV. Béla királytól kapta, aki 1265. április 1-jén kelt oklevelével Komárom falut Walternak, a pénzverő kamara ispánjának adományozta, lakosainak pedig Buda polgáraiéval megegyező jogokat adott. Az oklevél megemlíti az itt lakó udvarnokokat is. Az ispánt 3 év múlva iktatták be a vár és a város birtokába, ez alkalommal aranybullát adtak ki, mely tartalmazta a vártartomány leírását.PLE, Arch. prim. Saec. Lad. Qu. fasc. 1. nro 24 (1504); 1829 Codex Diplomaticus IV/3, 282—284, 443 nn; Monumenta ecclesiae Strigoniensis I, 520—521; 1936 Budapest történetének okleveles emlékei. Budapest, 82-83 No. 67.

A város és a vár hamarosan a Csák nemzetség birtokába került, mely 1278-ban és 1307-ben is megerősítette kiváltságait. 1315-ben Károly Róbert az esztergomi érsekségnek adományozza a várat és a várost is.Kammerer Ernő 1906: A Pécz nemzetség Apponyi ágának az Apponyi grófok családi levéltárában őrizett levelei I. Budapest, No. XXVI; Kristó Gyula 1996: Anjou–kori Oklevéltár. IV 1315-1317. Budapest–Szeged, 56 No. 131. Károly Róbert 1317 novemberében két hónapig tartó ostromVö. B. Halász - Piti 2019, 92 No. 158 a vár alatt állíttat ki oklevelet; Weisz Boglárka 2020 (szerk.): Források a Magyar Királyság Kereskedelemtörténetéhez I. Belkereskedelem (1192-1437). Budapest, 41 No. 13; Piti F. 2025 (szerk.): Anjou-kori Oklevéltár - Supplementum II. Pótlások és kiegészítések a sorozat I–XXVI. köteteihez (1301–1342) /évvel ellátott oklevelek/. Budapest-Szeged, 77 No. 103 után tudta csak visszafoglalni a várat Csák Mátétól.Botka 1873, 47. Az ostrom során megrongálódott várat később újjáépítették. A vár és környéke az uralkodó közvetlen környezetében élők birtokát képezte. Lásd Dancs mester birtokcseréjét 1333-ban, amikor Károly Róberttől megszerezte Komárom várát, a hozzá tartozó falvakkal és dunai szigettel, illetve tartozékokkal.AO III. 31–32. Zsitvatőnél, Nekcsei Demeter királyi tárnokmester birtokolt egy ideig dunai részeket és révet a Zsitva folyón. 1335-ben ugyanakkor az uralkodó ezeket a birtokokat visszaadta az V. István egy 1271-es adományára hivatkozó nyitrai püspöknek.AOK XIX. p. 352–353 n. 781. 1343-ban Dancs mester és Miklós bakonybéli apát megállapodtak a komáromi vám ügyében.Dreska Gábor 2007: A pannonhalmi konvent hiteleshelyi működésének oklevéltára I. (1244-1398). Győr, 55 No. 44. Vö. Weisz 1366-ban Nagy Lajos részletesen szabályozta többek között a komáromi vízikereskedelmi vámot is.Weisz Boglárka et al. 2021: Források a Magyar Királyság kereskedelemtörténetéhez II. Külkereskedelem (1259-1437). Budapest, 94-98 No. 44-45.

Luxemburgi Zsigmond uralkodásának kezdetén, 1387 áprilisában – Komárom a hozzá tartozó falvakkal és dunai birtokrészekkel és jövedelmekkel Lackfi István nádor és királyi lovászmester kezébe került, aki azt 1397-ig birtokolta.ZsO I. n. 24; Engel: Archontológia I. 141. Az adománylevélből kitűnik, hogy a vízparti részek eredendõen királyi felügyelet alá tartoztak, azaz a folyó jövedelmeit, és a parti népeket automatikusan a vár tartozékai között tartották számon. Komárom kiemelt szerepe, különösen politikai értelemben, később is megfigyelhető. 1398-ban a nikápolyi vereséget követően Régnier Pot (Renier) személyén keresztül rövid időre francia (burgundi) kézre került, az ifjú János herceg váltságdíjának fedezésére.Mályusz 1984, 107; Engel, Archontológia I. 4, 141. 1422 júniusában, az anyagi problémákkal gyakran küzdő Zsigmond a várat összes tartozékával, így kiterjedt dunai birtokokkal, Almás, Füzitő, Szőny, Révkomárom, Újfalu, Halász falvakkal Garai Miklós nádornak zálogosította el.ZsO IX. (1422) n. 608; BTOE III/2 n. 806. Ezt követően az évtized végéig Garai birtokában maradt,ZsO X. (1423) n. 1582; Engel: Archontológia I. 142. majd az 1430-as években a pozsonyi és győri ispáni címet is viselő Rozgonyiak kezébe jutott.Engel: Archontológia I. 133 és 142; Gálffy 2014, 114-115.

A város kiváltságait megerősítette Mária, Luxemburgi Zsigmond király 1411-ben, majd Hunyadi János kormányzó is. 1437 körül a várat több más erősséggel együtt Rozgonyi István a pozsonyi ispán bírta.Thallóczy Lajos 1878: Magyar várak 1437 körül. Archaeologiai Közlemények 12, 113.

1439-ben Habsburg Albert király a közeli Neszmély faluban életét vesztette. Az özvegy Erzsébet királyné a bevehetetlen hírű Komáromba menekült és itt született meg 1440. február 22-én V. László király. A királyné Kottaner Ilona nevű udvarhölgyével a koronát is Komáromba hozatta. Ebben az évben 4 hónapon keresztül itt időzött a királyi udvar, itt fogadták a követeket is. A városban született király újra megerősítette a város kiváltságait, akárcsak később Mátyás király.

250px|bélyegkép|Komárom 1594-es török ostroma, amely a végvári vitézek sikerével zárult A 15. század második fele volt a város első fénykora. A szabadalmak, melyeket az elöljárók minden trónra lépő királlyal megerősítettek, elősegítették a város fejlődését. Vásárain főként hallal (az itt fogott vizák országszerte híresek voltak), gyümölccsel és mézzel kereskedtek. A Szent András templom mellett Szűz Máriának szentelt domonkos rendi templom és kolostor is működött itt.Birtoklásaikról alig tudni valamit, a 15. század végén igényt tartottak a vásárvámra, ami miatt a bakonybéli apátsággal keveredtek vitába (F. Romhányi Beatrix 2010: Domonkos kolostorok birtokai a későközépkorban. Századok p. 13-14; Vö. Csánki Dezső 1897: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában III.) 1454-ben királyi sókamarai hivatal is létesült. Mátyás király a hagyomány szerint 1465-ben, a husziták elleni hadjárat során járt először Komáromban,Vö. Neumann Tibor 2010: A tatai vár és urai a Jagelló-korban. In: László János (szerk.): Annales Tataienses VI. A diplomácia válaszútján. Tata, 66; Rohrbacher Miklós 1888: Tata története. Tata, 78. és annyira megkedvelte a várat, hogy később reneszánsz palotát építtetett itt. Gyakran vadászott komáromi vadaskertjében (mely a mai kórház környékén volt) és a Csallóközben, Bucentaurus nevű hajója gyakran horgonyzott a komáromi révben. A király 1489 márciusában járt itt utoljára, ekkor adományozta a városnak Várfölde királyi birtokot a Vág bal partján. Uralkodása alatt létesült a királyi naszádosok dunai hajóhada, mely később a török háborúk alatt fontos szerepet töltött be. 1490-ben a király holttestét Bécsből Budára szállító hajóhad először Komáromban állt meg. Mátyás 1490-ben röviddel halála előtt már a királyi várakat is fiának Korvin Jánosnak adományozta, többek között Budát, Visegrádot, Pozsonyt, Komáromot és Tatát is.Neumann 2010, 66-67, 81. Korvin János a várat ekkor Nagylucsei Orbánra bízta.