Ravello község (comune) Olaszország Campania régiójában, Salerno megyében, az Amalfi-part egyik legjelentősebb települése. A 350 m magas Monte Torellóra települt Ravellót a 12–13. században virágoztatta fel a Rufolo család. Nekik köszönhető a székesegyház, valamint számos kisebb egyházi épület megépítése. A család egykori otthona, a Villa Rufolo ma Ravello leglátogatottabb látványossága. Kertjéből csodálatos kilátás nyílik a Salernói-öbölre. A sokáig elfeledett és szinte elnéptelenedett települést a 19. században fedezték fel ismét, festői szépségének köszönhetően. 1997-ben, a környező településekkel együtt, az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította. Az évente megrendezett Wagner-fesztiválnak köszönhetően a Zene városa (Città della musica) jelzővel is illetik.
Fekvése
Ravello a Sorrentói-félsziget délkeleti részén, a Salernói-öböl partján fekszik, egy 350 méter magas hegycsúcs, a Monte Torello tetején, amely a félszigetet átszelő Lattari-hegység egyik déli nyúlványa. A Monte Torello a Valle del Dragone (jelentése Sárkány-völgy) és Valle di Maiori (jelentése Maiori völgye vagy más néven Valle di Regina, azaz Királynő völgye) szurdokvölgyek közé ékelődik. Az előbbi Scalától, az utóbbi pedig Maioritól választja el.
Éghajlata Tipikus mediterrán éghajlata van enyhe telekkel és forró nyarakkal. A legtöbb csapadék novemberben és decemberben, valamint márciusban és áprilisban hullik. A ravellói meteorológiai állomás mérései alapján az éves átlagos hőmérséklet a következőképpen alakul:
Hónap Jan Feb Már Ápr Máj Jún Júl Aug Sze Okt Nov DecÁtl max °C 10,4 11,1 13,7 17,3 21,2 25,8 28,3 28,4 24,7 20,0 15,1 12,1Átl min °C 4,2 4,4 6,4 9,1 12,4 16 18,3 18,4 16,1 12,4 8,3 6,2Forrás:
Története Alapítása
250px|bélyegkép|Ravello látképe a tengerről A település története szoros kapcsolatban áll az Amalfi Köztársaságéval. Amalfi, Scala és Ravello története az évszázadok során összefonódott. Nagy Constantinus császár 337-ben bekövetkezett halála után, a legendák szerint ekkor egy maréknyi római patricius úgy döntött, hogy kivándorol Konstantinápolyba. Az ismeretlen latiumi kikötőből induló hajón voltak a Rufolók is, akik valószínűleg Publius Rutilius Rufus római konzul leszármazottjai. A hajó viharba keveredett és zátonyra futott Itália déli partjainál. Az utasok kénytelenek voltak feladni eredeti tervüket és úgy döntöttek, hogy letelepednek ezen a vidéken. Egy magaslatot kerestek, ahol könnyen megvédhették magukat a kalózok ellen. A városukat a mai Scala területén alapították meg. A történelmi adatok szerint Scalát 340-ben alapították, majdnem háromszáz esztendővel Amalfi alapítása után. A 8. századra az Amalfi-part legerősebb településévé maga Amalfi lépett elő, és ellenőrzése alá vonta többek között Scalát is. 1081-ben, miután az Amalfi Köztársaságot meghódították a normannok, a lakosság, kihasználva, hogy új urát, a normann Robert Guiscardot lefoglalták az I. Alexiosz bizánci császárral folytatott háborúk úgy döntött, hogy megpróbálja visszaszerezni függetlenségét. Ennek első lépéseként saját dózsét választottak, tulajdonképpeni ellendózsét a normannok által a köztársaság élére kinevezett dózséval szemben. Az elégedetlen lakosok úgy döntöttek, hogy saját dózséjuk vezetése alatt egy új várost alapítanak a közeli Monte Torellón, a Scalával szembeni szikla tetején. Az Amalfihoz hű lakosok az ellendózsét rebello-nak (jelentése lázadó) nevezték, és ez néhány évvel később átalakult Ravellóvá, ami egyben az új település neve is lett. Hűségükért cserébe a normannokkal nyíltan szembeszálló III. Viktor pápa püspöki székhellyé emelte. Ettől kezdve Ravello teljes mértékben függetlenné vált az Amalfi Köztársaságtól és a pápának lett közvetlenül alárendelve. 1086-ban a pápa érseki székhellyé emelte és ezáltal Scalával együtt (amelyet fennhatósága alá vont) a vidék legjelentősebb települése lett. Ravello, noha politikailag, gazdaságilag és hadászatilag a pápának volt alárendelve, gazdaságilag mégis a szomszédos Amalfitól függött, hiszen nem volt sem kikötője, sem pedig kiépített kereskedelmi útvonalai. 1135-ben, amikor a Pisai Köztársaság flottája megtámadta az Amalfi Köztársaságot, Ravellónak sikerült kitartania a normann felszabadító seregek érkezéséig. Két évvel később a pisaiak visszatértek és Amalfi mellett Ravellót is feldúlták.
Ravello virágkora A település virágkorát a 11–12. században élte, köszönhetően gyapotfeldolgozó műhelyeinek. Ekkor jelentős kereskedelmi kapcsolatot tartott fenn a Földközi-tenger keleti részének kikötővárosaival, valamint Szicíliával. Fénykorában közel 36 000 lakosa volt. A normannok a köztársaságot beolvasztották a II. Roger által alapított Szicíliai Királyságba. A normannok Bizánc-ellenes politikájának köszönhetően Ravello kereskedelmi jelentősége erősen meggyengült, hiszen a legfőbb forrást a helyi kereskedők számára a birodalom városaival való kereskedés jelentette. Clairvaux-i Szent Bernát a Nápolyi Királyság egyik legfontosabb és leggazdagabb városának nevezte. Ravellóról Giovanni Boccaccio is említést tett a Dekameronban:
A Rufolo család 250px|bélyegkép|Ravellói utcarészlet A település hanyatlását némiképp ellensúlyozta, hogy fekvésének köszönhetően számos nemesi család építtetett villát területén: a Rogadea, a Muscettola és a Confalone családok. A legjelentősebb a Rufolo család volt, amelynek tagjai Publius Rutilius Rufus római konzul utódainak tartották magukat. A 13. századra a Rufolo család lett a királyság egyik leggazdagabb nemesi családja, hatalmas birtokokkal Szicíliában és Pugliában. Elsősorban kereskedelemmel és hajózással, illetve pénzügyi üzletekkel foglalkoztak. Egy másik bizonyíték nélküli feltételezés szerint a Rufolo lovagok a normannokkal egyidejűleg érkeztek az Amalfi-partra. Az első írásos említése a családnak 1000-ből származik. Egy jegyzői dokumentumban olvasható: Iacobus presbiter scriba Ursonis Rufuli filius scripsi (fordításban: Írtam én, Iacobus pap, Ursónak, Rufulus fiának íródeákja). Egy későbbi, 1011-ből származó dokumentum már említést tesz Gutto Rufolóról, Leonis Rufolo fiáról, illetve Gutto Rufolóról, Orso Rufolo fiáról, akik közösen birtokoltak egy szőlőskertet Ravello keleti, Maiorira néző oldalán. A következő évtizedekben – a fennmaradt dokumentumok tanúsága szerint – a Rufolók egyre nagyobb területeket vettek birtokba, Minori is a fennhatóságuk alá került. A család elsősorban mezőgazdasággal foglalkozott, főleg borászattal, és csak később kezdtek el kereskedelemmel is foglalkozni. 1157-ben Giovanni Rufolót választották meg Ravello harmadik püspökének. Giovanni hosszú püspökségének ideje (1209) egybeesett a családi vagyon gyarapodásával és konszolidálódásával. Habár semmiféle írott dokumentum nem maradt fenn a püspök esetleges etikátlan vagyonszerzési módszereiről, valószínűsíthető, hogy a családi vagyont egyházi adományokból gyarapította. Ugyancsak Giovanni Rufolo szerzett meg a család számára négy gyapotfeldolgozó műhelyet Ravello központjában, amelyek a későbbiekben szintén hozzájárultak a családi vagyon gyors növekedéséhez. A Rufolók viszonylag későn emelkedtek ki a ravellói nemesi családok közül, viszont gyors felemelkedésük révén a többi család egyértelműen a háttérbe szorult. A Rogadeo család volt a San Giovanni del Toro-templom építtetője 1018-ban, a d’Afflittók építették a Sant’Eustachio in Pontone-templomot, a Castellomata család a San Michele Arcangelo-templomot. Rajtuk kívül jelentős építkezéseket pénzeltek még a Muscettola és Pironti családok is.
A Rufolók soha nem vettek részt aktívan a Szicíliai Királyság politikai életében. 1268-ra vagyonuk akkora méreteket öltött, hogy I. Károly szicíliai király a királyi kincstár bankáraivá nevezte ki őket. 1230 körül indult meg a ravellói nemesi családok vándorlása Apulia felé. A régió kereskedelmi jelentőségét akkor kezdték felismerni, hiszen kikötőiből rövidebb úton lehetett eljutni a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger keleti medencéjének városaiba. Elsőként a Della Marra és a Rogadeo családok vándoroltak ki, letelepedve Barlettában illetve Bitontóban. A Rufolók is jelentős területekhez jutottak Giovinazzo környékén. Az itt termelt borból származó jövedelemből finanszírozta például Nicola Rufolo a ravellói székesegyház szószékének építését 1287-ben.
A Rufolók 1250-ben jutottak politikai hatalomhoz, amikor II. Frigyes alkalmazta Nicola Rufolót magister camerarius-nak (tárnokmester). Nicola hamarosan megszerezte Apuliában a magister procurator-i (udvari vagyonkezelő) címet is, majd 1253-ban a király fő pénzügyi tanácsadója (secretus) lett. Nicola Rufolót fiai követték ezekben a jelentős pozíciókban. A Rufolók ezen politikai szerepvállalása furcsának számított, hiszen a dél-itáliai lakosság, különösképpen az Amalfi-part lakói ellenségesen viszonyultak a Stauf-ház trónra kerüléséhez a királyságban. Az Anjouk trónra kerülésével és a királyság kettészakadásával (Nápolyi Királyság és Szicíliai Királyság), a Rufolóknak sikerült megőrizniük funkcióikat. Ez elsősorban I. Károly toleráns politikájának volt köszönhető, ugyanis megtűrte a regnicolikat (az előző rendszer szolgálatában álló tisztségviselőket). A 13. század végéig az ő kezükben összpontosult a királyság pénzügyi irányítása. A király olyan jelentős feladatokkal bízta meg őket, mint pénzverés vagy gabonabegyűjtés. Ebben az időszakban az Amalfi-part településeinek kereskedelme a szárazföldi útvonalakra összpontosult, ennek bizonyítéka az is, hogy a 13. század végi itáliai tengeri térképeken már nem szerepelnek mint kikötők. Ebben az időszakban Ravellóban virágzott az élet, köszönhetően a Rufolók bőkezűségének. A Rufolo család jelentős pénzösszeggel járult hozzá Ravello katedrálisának építéséhez is. Nicola Rufolo 1266–1289 között, I. Anjou Károly uralkodása idején építtette fel villáját Ravellóban, amelynek szépségéről a későbbiekben Giovanni Boccaccio is megemlékezett a Dekameronban.
1283 júniusában II. Károly nápolyi király egy királyságra kiterjedő akcióban korrupció és csalás vádjával elfogatta és börtönbe záratta Lorenzo Rufolót és fiát, Matteót, valamint számos rokonukat. Matteót később szabadon engedték, Lorenzót azonban kivégezték. Az ok feltehetően az volt, hogy a király számára kínos volt a Rufolók teljes hatalma a pénzügyek és a kereskedelem felett. Ezzel kezdődött meg a Rufolók hanyatlása és velük együtt Ravello hanyatlása is, tekintve, hogy a család tagjai voltak a település legbőkezűbb patrónusai.
A család tér- és vagyonvesztésének következtében a királyság egyedüli központja Nápoly maradt. A családtagok szétszóródtak, más nemesi családokba házasodtak be. Noha a művészet támogatásával nem hagytak fel, Ravellóban tulajdonképpen semmilyen művészi kezdeményezést nem támogattak. Számos kisebb templom és kápolna építését pénzelték, elsősorban Nápolyban és Scalában. Ravello elszegényedése és elnéptelenedése a 16. században érte el kritikus időszakát, amikor egy korabeli népszámlálás adatai szerint a lakatlan házak száma (246) több volt, mint a lakott házak száma (232). Ebből is látszik, hogy mekkora hatással voltak a Rufolók Ravello életére
Hanyatlása és újrafelfedezése A szicíliai vecsernye idején Ravellót francia csapatok foglalták el, és a település csak 135 uncia arany kifizetése után nyerte vissza függetlenségét. Giovanni Frezza vezetésével és Durazzói László nápolyi király támogatásával a ravellóiak visszafoglalták Scalát is, amely a vecsernye idején az Anjou-kat támogatta.
A 14. századtól kezdődően az Amalfi-part vidéke, így Ravello is, gazdasági hanyatlásnak és elnéptelenedésnek indult. Ehhez hozzájárult még a nemesi családok áttelepedése a Nápolyi Királyság más központjaiba (Nápoly, Salerno), illetve az 1343-as katasztrofális erősségű vihar, amely megrongálta szinte az összes épületet. Ravellóban jelentősen lecsökkent a nemesi családok által támogatott művészi kezdeményezések száma.