bélyegkép|300x300px|A 35-ös autóbusz és a 3-as trolibusz A kolozsvári tömegközlekedés több mint egy évszázados múltra tekint vissza. A mai villamos-, trolibusz- és autóbuszvonalak a különböző időszakok igényeinek függvényében alakultak ki. A város utcahálózata 662 km hosszú, ebből 443 km van korszerűen felszerelve. A tömegközlekedés 342 kilométernyi útvonalon zajlik, autóbuszok, trolibuszok és villamosok segítségével.

Története bélyegkép|jobbra|300px|Közlekedés a főtéren 1902-ben A város lakosságának gyors növekedése, valamint a vasúti pályaudvar megnyitása miatt már a 19. század második felében megjelennek az első tömegközlekedési eszközök, melyek elsősorban a városszéli kerületekből szállították az utasokat a központ és pályaudvar felé. Ilyen közlekedési eszköz volt a keskeny nyomtávú lóvasút, melyet 1893-ban gőzmozdonnyal vontatott szerelvényre cseréltek. Ezt 1902 nyarán felszámolták, mivel sok balesetet okozott.Gaal György: Kolozsvár kétezer esztendeje dátumokban, in: Dáné Tibor Kálmán et. al. szerk., Kolozsvár 1000 éve (A 2000. október 13–14-én rendezett konferencia előadásai), Erdélyi Múzeum-Egyesület, Magyar Közművelődési Egyesület, Kolozsvár, 2001, , digitális változata

Kolozsvár tömegközlekedési problémái az első világháború után súlyosbodtak. Az első buszjárat 1922-ben indult a szamosfalvi határból, a Magyar utcán (ma 1989. december 21. sugárút) át, a Főteret érintve a vasútállomásig. 1926-ban már közel 50 autóbusz közlekedett a város ucáin. A második világháború előestéjén a városban kilenc autóbuszvonal üzemelt, melyek közül 3 időszakosan. A világháború utáni benzinhiány miatt az autóbuszokat metángázzal üzemeltették.

A városi tömegközlekedés új korszaka 1959-ben kezdődött, amikor bevezették a trolibuszvonalakat valamint lecserélték az autóbuszflottát. 1987-ben a város lakosságának robbanásszerű növekedése indokolttá tette az első villamosvonal megnyitását.

A városi tömegközlekedést az 1991. január 1-jén RATUC-ként alapított, 2014-től CTP részvénytársasággá alakult cég felügyeli, melynek 100%-os tulajdonosa a polgármesteri hivatal.

Vonalak

Autóbuszvonalak

JáratszámVégállomás 1Végállomás 2MenetidőOda-vissza útra számolva.Vonal hosszaOda-vissza útra értendő8LMărăști piac (Piața Mărăști)AGRO TRANSILVANIA35'9 (Vasútállomás) Baross-tér (Piața Gării) Monostori-negyed – Bucium utcai végállomás (Cartierul Mănăștur – strada Bucium)47'12,8 km19 Széchenyi tér (Piața Mihai Viteazul) Monostori-negyed – Mehedinti utca (Cartierul Mănăștur – strada Mehedinti)50'20 Széchenyi tér (Piața Mihai Viteazul) Borháncs-negyed (Borhanci)60'21 Széchenyi tér (Piața Mihai Viteazul) Bunezoá/Békás-negyed – Tempus lakópark (Cartierul Bună Ziua – Complex Tempus)60'13 km24 Monostori-negyed – Bucium utcai végállomás (Cartierul Mănăștur – strada Bucium) Györgyfalvi negyed – Pedagógiai Kollégium (Cartierul Gheorgheni – Colegiul Pedagogic)62'18,6 km24B Györgyfalvi negyed – Pedagógiai Kollégium (Cartierul Gheorgheni – Colegiul Pedagogic) VIVO! Cluj Napoca ( volt Polus Center) 25NMonostori-negyed – Bucium utcai végállomás (Cartierul Mănăștur – strada Bucium)Györgyfalvi negyed – Snagov utcai végállomás (Cartierul Gheorgheni – Aleea Snagov)33'17,0 km26 Dónát-negyed (Cartierul Grigorescu) Györgyfalvi negyed – Pedagógiai Kollégium (Cartierul Gheorgheni – Colegiul Pedagogic)58'18,5 km27 Dónát-negyed (Cartierul Grigorescu) (Vasútállomás)Baross-tér (Piața Gării) 60'17,7 km28 Dónát-negyed (Cartierul Grigorescu) Széchenyi tér (Piața Mihai Viteazul) 35'8,3 km28B Széchenyi tér (Piața Mihai Viteazul) VIVO! Kolozsvár (volt Polus Center) 29 Széchenyi tér (Piața Mihai Viteazul) Monostori-negyed – Bucium utcai végállomás (Cartierul Mănăștur – strada Bucium)38'10,9 km30 Dónát-negyed (Cartierul Grigorescu) Mărăști-lakótelep – Atlas (Cartierul Mărăști – Atlas)70'17,2 km31 Széchenyi tér (Piața Mihai Viteazul) Kardosfalva (Cartierul Baciu)36'12,5 kmM31 Széchenyi tér (Piața Mihai Viteazul) Kisbács (Comuna Baciu) 60'32 Széchenyi tér (Piața Mihai Viteazul) Györgyfalvi negyed – Alverna utca (Cartierul Gheorgheni – Strada Alverna)33'6,6 km32B (Vasútállomás)Baross-tér (Piața Gării) Györgyfalvi negyed – Alverna utca (Cartierul Gheorgheni – Strada Alverna)44'9,2 km33 Széchenyi tér (Piața Mihai Viteazul) Györgyfalvi negyed – Kisbánya utca (Cartierul Gheorgheni – Strada Băișoara)33'6,6 km34 Május 1. tér (Piața 1 Mai) Györgyfalvi negyed – Kisbánya utca (Cartierul Gheorgheni – Strada Băișoara)32'10,7 km35 (Vasútállomás)Baross-tér (Piața Gării) Hajnal negyed – Gheorghe Dima utca (Cartierul Zorilor – Strada Gheorghe Dima)44'10,4 km36 Széchenyi tér (Piața Mihai Viteazul) Szamosfalva – Brán utca (Someșeni – Str. Branului)42'10,4 km36B Széchenyi tér (Piața Mihai Viteazul) Szamosfalva – Bârc utca (Someșeni – Str. Bârc)42'10,4 km37 Széchenyi tér (Piața Mihai Viteazul) Fellegvár – Gépész utca (Cartierul Gruia – Strada Mașiniștilor)30'5,7 km38 Széchenyi tér (Piața Mihai Viteazul) Fellegvár – Vadász utca (Cartierul Gruia – Strada Vânătorului)30'4,7 km39 Széchenyi tér (Piața Mihai Viteazul) Kajántói-völgy (Valea Chintăului)60'13,5 km40 Hunyadi tér (Piața Ștefan Cel Mare) Bükki erdő (Colonia Făget) km41 Dónát-negyed (Cartierul Grigorescu) Május 1. tér (Piața 1 Mai)42'11,3 km42 Széchenyi tér (Piața Mihai Viteazul) Monostori-negyed – Mező utca (Cartierul Mănăștur – strada Câmpului)43 Dónát-negyed (Cartierul Grigorescu) Hajnal negyed – Obszervatórium utca (Cartierul Zorilor – Strada Observatorului)60'14,6 km43B Dónát-negyed (Cartierul Grigorescu) Bükki-erdő (Făget)- km43P Hajnal negyed – Obszervatórium utca (Cartierul Zorilor – Strada Observatorului) Polus Center 44 Dónát-negyed (Cartierul Grigorescu) Györgyfalvi negyed- Egyesülés utca (Cartierul Gheorgheni – Strada Unirii) km46B Mărăști-lakótelep – Atlas (Cartierul Mărăști – Atlas) Hajnal negyed – Gheorghe Dima utca (Cartierul Zorilor – Strada Gheorghe Dima)31'7,3 km47 Széchenyi tér (Piața Mihai Viteazul) Tóköz – (Cartierul Între Lacuri)40'9,4 km48 Györgyfalvi negyed – Kisbánya utca (Cartierul Gheorgheni – Strada Băișoara) Munka sugárút (Bulevardul Muncii)45'15,7 km50 Hajnal negyed – Gheorghe Dima utca (Cartierul Zorilor – Strada Gheorghe Dima) Munka sugárút (Bulevardul Muncii)65'20,1 km52 Monostori-negyed – Bucium utcai végállomás (Cartierul Mănăștur – strada Bucium) Kölesföld (Strada Plevnei)56'15,7 km

Trolibuszvonalak

JáratszámVégállomás 1Végállomás 2MenetidőVonal hossza1 Monostori-negyed – Clăbucet utcai végállomás (Cartierul Mănăștur – Strada Clăbucet) Május 1. tér (Piața 1 Mai)62'14,3 km2 Monostori negyed - Ion Mester utca (Ion Meşter) (Vasútállomás) Baross-tér, (Piața Gării)10,4 km3 Györgyfalvi negyed – Snagov utcai végállomás (Cartierul Gheorgheni – Aleea Snagov) (Vasútállomás) Baross-tér (Piața Gării)46'10,0 km4 Mărăști-lakótelep – Atlas (Cartierul Mărăști – Atlas) (Vasútállomás) Baross-tér (Piața Gării)50'11,2 km5 (Vasútállomás) Baross-tér (Piața Gării) Repülőtér (Aeroport) 6 Monostori-negyed – Clăbucet utcai végállomás (Cartierul Mănăștur – Strada Clăbucet) Mărăști-lakótelep – Atlas (Cartierul Mărăști – Atlas)60'15,1 km7 Monostori-negyed – Islazului utcai végállomás (Cartierul Mănăștur – Strada Islazului) Mărăști-lakótelep – Atlas (Cartierul Mărăști – Atlas)62'14,3 km8 Széchenyi tér (Piața Mihai Viteazul) Repülőtér (Aeroport)60'17,7 km10 Györgyfalvi negyed, Unirii utca- (Cartierul Gheorgheni- Str. Unirii)Munka sugárút- ERS CUG (Bulevardul Muncii- ERS CUG) km14 Monostori-negyed, Ion Meşter utca- (Cartieul Mănăştur - Ion Meşter) Munka sugárút- (Bulevardul Muncii- ERS CUG) km23 Széchenyi tér (Piața Mihai Viteazul) Munka sugárút- ERS CUG (Bulevardul Muncii- ERS CUG)40'12,6 km25 Monostori-negyed – Clăbucet utcai végállomás (Cartierul Mănăștur – Strada Clăbucet) Györgyfalvi negyed – Unirii utcai végállomás (Cartierul Gheorgheni – Str. Unirii)65'17,0 km

Villamosvonalak

JáratszámVégállomás 1Végállomás 2MenetidőVonal hossza100 Munka sugárút (Bulevardul Muncii) (Vasútállomás) Baross-tér (Piața Gării)37'5,9 km100L Villamos kocsiszín (Depou) (Vasútállomás) Baross-tér (Piața Gării)101 Monostori-negyed – Clăbucet utcai végállomás (Cartierul Mănăștur – Strada Clăbucet) (Vasútállomás) Baross-tér (Piața Gării)48'7,5 km102 Monostori-negyed – Clăbucet utcai végállomás (Cartierul Mănăștur – Strada Clăbucet) Munka sugárút (Bulevardul Muncii)82'13,0 km102L Monostori-negyed – Clăbucet utcai végállomás (Cartierul Mănăștur – Strada Clăbucet) Villamos kocsiszín(Depou)

Elővárosi buszjáratok

JáratszámVégállomás 1Végállomás 2MenetidőVonal hosszaM31 Széchenyi-tér (Piața Mihai Viteazul) Kisbács (Baciu)60'12,5 km

Bevásárlóközponti járatok

JáratszámVégállomás 1Végállomás 2MenetidőVonal hosszaVIVO Monostori-negyed – Clăbucet utcai végállomás (Cartierul Mănăștur – Strada Clăbucet) VIVO! Kolozsvár (volt Polus Center) CORA 1 Széchenyi-tér (Piața Mihai Viteazul) Cora CORA 2 Hajnal negyed – Sigma Center Cora REAL Széchenyi-tér (Piața Mihai Viteazul) Auchan

Fejlesztések

Villamos jobbra|300px|bélyegkép|Az egyik új PESA 120Nc típusú villamos első próbaútján. Az Európai Unió finanszírozásával felújitják Kolozsvár villamosvonalait.http://www.primariaclujnapoca.ro/comunicate.html?gId=728 Az első szakasz már elkészült, a második 2013 nyarára fog elkészülni. Ezzel párhuzamosan a polgármesteri hivatal 2012 márciusában aláírta a szerződést a lengyel PESA-val 12 villamos megrendelésére.http://itthon.transindex.ro/?hir=28710 Az első szerelvény 2012. júniusban állt forgalomba.http://itthon.transindex.ro/?cikk=17508

Egyéb fejlesztések Szintén Európai Uniós pénzekből korszerűsítik a buszmegállókat a városban.http://itthon.transindex.ro/?hir=29058 A 122 korszerű megállóból 87 már meglévő megálló, ezeket felújítják.

2020-ban 41 Solaris elektromos busz,https://mobilitate.eu/cluj-solaris-electric-41/ 50 Solaris Trollino 18 trolibuszhttps://mobilitate.eu/troleibuzele-solaris-urbino-cluj/ és 24 Astra Imperio villamos állt forgalomba.

2020 novemberében régi-új trolibuszjáratok indultak:https://ctpcj.ro/index.php/ro/despre-noi/stiri/extinderea-retelei-de-troilebuze/1382

2 :Monostori negyed (Ion Mester utca) - Nagyállomás (nagyjából a régi 2-es, később 9-es trolibusz útvonala).

10: Munka Sugárút (ERS CUG)- Belváros- Györgyfalvi negyed - Mărăşti-negyed - Munka sugárút (ERS CUG) - körjárat

14: Monostori negyed (Islazului utca) - Mărăşti-negyed - Munka sugárút (ERS CUG)

Ezek mellett a 23-as vonalon újra trolibuszok közlekednek.

2022 végén elindult a metróvonal tervezése, amely Szászfenes és Kolozsvár keleti széle között közlekedne.

2023 júniusától a 8-as viszonylaton is újra trolibuszok közlekednek.

Galéria

bélyegkép|200px|Kolozsvári trolibuszbélyegkép|200px|Kolozsvári trolibuszbélyegkép|200px|Kolozsvári villamos

Jegyzetek

Források A kolozsvári tömegközlekedési vállalat honlapja Térkép, menetrend

Tömegközlekedés Kategória:Románia városainak tömegközlekedése