Brenden Morrow (Carlyle, Saskatchewan, 1979. január 16. –) olimpiai és világbajnok, világkupa-győztes kanadai válogatott jégkorongozó.
Karrierje thumb|right|Morrow a Dallas Stars csapatkapitányaként thumb|right|Morrow a Pittsburgh Penguinsszel a 2013-as rájátszásban thumb|right|Morrow a St. Louis Blues játékosaként
Komolyabb junior karrierjét a Western Hockey League-es Portland Winter Hawks csapatában kezdte 1995–1996-ban. Ebben a csapatban 1999-ig játszott. A Dallas Stars a 25. helyen választotta ki az 1997-es NHL-drafton. Még az NHL-ben nem kapott játék lehetőséget és így marad az a WHL-ben ahol viszont a csapatát hozzásegítette a Memorial-kupához. 1999–2000-ben kezdte meg felnőtt pályafutását az IHL-es Michigan K-Wingsben ahol kilenc mérkőzést játszott és két gólt ütött. A Dallasban kezdetben nem ért el komoly eredményeket. A szezonjai 33 és 49 pont között mozogtak míg a 2005–2006-os szezonban 65 pontot szerzett. Az új NHL szabályoknak köszönhetően az olyan felépítésű csatárok, mint ő néhány téren előnyt élveztek az ellenfél védőivel szemben. 2006-ban a büntetés ideje is új rekordot jelentett számára ami 183 perc volt. A +/- tekintetben pedig sosem volt mínuszban a profi pályafutása alatt. A lockout ideje alatt a CHL-es Oklahoma City Blazersben játszott 19 mérkőzést. 2006. szeptember 29-én ő lett az új csapatkapitány és hatéves szerződést írt alá. Ő lett az ötödik játékos aki 1993 óta a C betűt viselheti a Starsban. 2006. november 10-én Brendent karrierje során először jelölték az NHL All-Star Gálára. 2006. december 26-án a Chicago Blackhawks elleni meccsen a jobb csuklójában két szalag elszakadt. A műtét jól sikerült és másnap reggel el is hagyhatta a kórházat. Március 18-án tért vissza a Phoenix Coyotes ellen. A sérülések miatt csak 40 mérkőzést játszott az idény során. 2007–2008-ban élete szezonját játszotta: 32 gól és 74 pont. A csapattal pedig a rájátszásban a főcsoport döntőig meneteltek. A következő idényben csak 18 mérkőzésen tudott jégre lépni egy térdsérülés miatt. A 2009–2010-es szezont szinte végig játszott és jól sikerült neki: 20 gólt ütött de ez sem segített a Starsnak, hogy bejussanak a rájátszásban. 2010–2011-ben legjobb szezonját játszotta: 33 gólt ütött. Viszont a Stars megint nem jutott a playoffsba. A 2011–2012-es szezonban sokat volt sérült és 57 mérkőzésen lépett jégre. Akkor összesen 26 pontot szerzett. A csapat sokáig a rájátszást érő helyeken volt de a szezon végén nem jutottak be oda. Több mérföldkövet is elért a szezon közben. 2011. november 21-én megszerezte az 500. pontját. 2012. március 26-án a 800 mérkőzését játszotta.
Nemzetközi szereplés Első válogatottbeli szereplése az 1999-es U20-as jégkorong-világbajnokság volt és ezüstérmes lett. Két évvel később már felnőtt jégkorong-világbajnokságra hívták, de ekkor csak a negyeddöntőig jutottak a kanadaiak. A következő évi világbajnokságra is megkapta a behívót és a kanadai válogatott ismét csak a negyeddöntőig jutott. Legközelebb a 2004-es világbajnokságon szerepelt és ebben az évben a válogatott világbajnok lett. Még ebben az évben játszhatott a 2004-es jégkorong-világkupán, ahol szintén aranyérmes lett. A 2005-ös világbajnokságon ezüstérmes lett. Játszhatott a 2010-es téli olimpián, ahol aranyérmet nyert.
Sikerei, díjai
Ed Chynoweth-kupa: 1998 Memorial-kupa: 1998 WHL Nyugat Első All-Star Csapat: 1999 U20-as világbajnoksági ezüstérem: 1999 Jégkorong-világkupa aranyérem: 2004 Világbajnoki aranyérem: 2004 Világbajnoki ezüstérem: 2005 Olimpiai aranyérem: 2010
Karrier statisztika Klubcsapat
Alapszakasz Rájátszás Szezon Csapat Liga MSz G A P B MSz G A P B 1995–1996 Portland Winter Hawks WHL 65 13 12 25 61 7 0 0 0 8 1996–1997 Portland Winter Hawks WHL 71 39 49 88 178 6 2 1 3 4 1997–1998 Portland Winter Hawks WHL 68 34 52 86 184 16 10 8 18 65 1998–1999 Portland Winter Hawks WHL 61 41 44 85 248 4 0 4 4 18 1999–2000 Michigan K-Wings IHL 9 2 0 2 18 — — — — — 1999–2000 Dallas Stars NHL 64 14 19 33 81 21 2 4 6 22 2000–2001 Dallas Stars NHL 82 20 24 44 128 10 0 3 3 12 2001–2002 Dallas Stars NHL 72 17 18 35 109 — — — — — 2002–2003 Dallas Stars NHL 71 21 22 43 134 12 3 5 8 16 2003–2004 Dallas Stars NHL 81 25 24 49 121 5 0 1 1 4 2004–2005 Oklahoma City Blazers CHL 19 8 14 22 31 — — — — — 2005–2006 Dallas Stars NHL 81 23 42 65 183 5 1 5 6 6 2006–2007 Dallas Stars NHL 40 16 15 31 33 7 2 1 3 18 2007–2008 Dallas Stars NHL 82 32 42 74 105 18 9 6 15 22 2008–2009 Dallas Stars NHL 18 5 10 15 49 — — — — — 2009–2010 Dallas Stars NHL 76 20 26 46 69 — — — — — 2010–2011 Dallas Stars NHL 82 33 23 56 76 — — — — — 2011–2012 Dallas Stars NHL 57 11 15 26 97 — — — — — 2012–2013 Dallas Stars NHL 29 6 5 11 18 — — — — — 2012–2013 Pittsburgh Penguins NHL 15 6 8 14 19 14 2 2 4 8 2013–2014 St. Louis Blues NHL 71 13 12 25 76 2 0 0 0 0 2014–2015 Tampa Bay Lightning NHL 70 3 5 8 64 24 0 0 0 22 WHL Összesített 265 123 157 280 671 33 12 13 25 95 NHL Összesített 991 265 310 575 1,362 118 19 27 46 130
Válogatott Év Csapat Esemény Helyezés MSz G A P B 1999 Kanada U20-as világbajnokság 7 1 7 8 4 2001 Kanada Világbajnokság 4. hely 1 0 0 0 0 2002 Kanada Világbajnokság 6. hely 7 0 1 1 2 2004 Kanada Világbajnokság 9 0 3 3 12 2004 Kanada Világkupa 1 0 0 0 4 2005 Kanada Világbajnokság 9 0 1 1 6 2010 Kanada Olimpia 7 2 1 3 2 U20-as összesített 7 1 7 8 4 Felnőtt összesített 34 2 6 8 26
Források
Életrajz Statisztika Statisztika Statisztika Statisztika Statisztika Videók
Kategória:1979-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Első körben draftolt NHL-játékosok Kategória:Kanadai jégkorongozók Kategória:A Dallas Stars által draftolt játékosok Kategória:A Dallas Stars játékosai Kategória:A Pittsburgh Penguins játékosai Kategória:A St. Louis Blues játékosai Kategória:A Tampa Bay Lightning játékosai Kategória:Memorial-kupa győztesek Kategória:Kanadai olimpiai bajnokok Kategória:Olimpiai bajnokok (2010) Kategória:Olimpiai bajnokok (jégkorong) Kategória:Világbajnok jégkorongozók