Nyírszőlős Nyíregyháza egyik különálló városrésze, a városközponttól közel 10 kilométerre északra.
Fekvése Majdnem pontosan északra terül el a megyeszékhely, Nyíregyháza központjától, a belterületének északi széle egybeesik a város északi határszélével is. Központját az északi szomszédságában fekvő Kótajétól légvonalban kevesebb, mint 2,5 kilométer távolság választja el; a városközponttól mérhető távolsága ennek több, mint háromszorosa. További szomszédai: kelet felől Sóstóhegy városrész, nyugat felől pedig Nyírtelek.
Megközelítése Közúton Nyíregyháza központja felől, illetve északnyugatról, Buj felől a 3822-es, a város nyugati irányú elkerülésére épült 338-as és a 38-as főutak találkozási pontjától pedig a 3813-as úton érhető el. Kótajjal csak egy számozatlan önkormányzati út köti össze.
Vasúton korábban elérhető volt a Nyírvidéki Kisvasút 118-as számú balsai és 119-es számú dombrádi vonalain is, de ezeken 2009 óta nincs személyforgalom. A legközelebbi vasúti csatlakozási lehetőséget így jelenleg a Sóstóhegy vasútállomása kínálja, Nyírszőlős központjától közel 4 kilométerre délkeletre.
Története A mai Nyírszőlős területe 1922-ig Kótaj községhez tartozott „Kótaji szőlők” néven. A belügyminiszter engedélyére 1922-től ideiglenesen Nyírszőlős néven vált önálló községgé. Majd 1928-tól Nyírszőllős néven véglegesítette az elnevezését.
A település 1973-ig önálló közigazgatással rendelkezett, ekkor egyesült a megyeszékhellyel, Nyíregyházával, és vált annak városrészévé Nyírszőlős néven. Ekkortól az egy L-es írásmód a hivatalosan elfogadott, de a köznyelvben tovább él mindkét változat.
A 2001. évi népszámlálás adatai szerint 3672 lakosa volt, í 2022. évi népszámlálás adatai szerint már 4892-en lakták.
Infrastrukturális fejlesztések 2014. szeptember 18-án adták át a városrész öt utcájának új aszfaltburkolatát a forgalomnak. Burkolatot kapott a Csősz utca, az Egres köz, az Izabella utca, a Kollégium utca és a Vasút utca. Az utcák útburkolatainak fejlesztése 156 millió forintba került, melyet Nyíregyháza saját forrásból finanszírozott.
Nevezetességei Agyagedényégető-műhely Izsó-domb Magyarország első vasúti vasbeton hídja https://vha.hu/emlekulesek-koszoruzasok?view=article&id=42:100-eves-vasbetonepites&catid=37https://www.szon.hu/helyi-kozelet/2024/04/emlekezes-az-elso-vasuti-vasbeton-hidnal
Jegyzetek
Források Nyírszőlős története a KSH online helységnévtárában Nyíregyháza adatai a KSH online helységnévtárában
Kategória:Nyíregyháza városrészei Kategória:A Nyírség települései Kategória:Magyarország megszűnt települései