bélyegkép|300px|jobbra|Mart Laar 2006-ban Mart Laar (Viljandi, 1960. április 22. –) észt politikus és történész. 1992–1994 és 1999–2002 között Észtország miniszterelnöke volt.

Életrajza Társalapítója volt a jobbközép Pro Patria Uniónak, amely 1992-ben megnyerte a választásokat, és az akkor 32 éves Mart Laar alakíthatott koalíciós kormányt. 1994-ben a kormánykoalíción belüli konfliktusok miatt lemondott.

1999-ben hárompárti koalíció élén ismét miniszterelnök lett. Posztját 2002 januárjáig őrizte meg, amikor a koalíciós széthúzás miatt lemondott.

A liberális piacgazdaság egyik létrehozójaként tartják számon Észtországban. Kormányzati ideje alatt számos gazdasági reformot valósítottak meg, többek között bevezették az egykulcsos adót, erőteljesen privatizálni kezdték a szinte kizárólag állami kézben lévő vállalatokat, elkezdték kiépíteni az e-közigazgatást és az észt korona árfolyamát a német márkáéhoz rögzítették (8:1 arányban). Politikai célja egy konzekvens nyugati orientáció megvalósítása volt.

Pártja 2006-ban egyesült a pragmatikusabb felfogású Res Publica Párttal.

A 2011 áprilisától védelmi miniszterként szolgált, ám 2012 februárjában agyvérzés érte és lábadozása során újabb egészségügyi problémái jelentkeztek. Ezért 2012 májusában lemondott.

2013 áprilisában az észt parlament a Riigikogu megválasztotta az észt nemzeti bank elnökének, az ekkor parlamenti képviselőként dolgozó Laart.

Tudományos tevékenység Történészként számos könyvet írt az észt és orosz történelemről.

Magyarul megjelent művei Észtország története; ford. Csire Márta, Tiina Rüütmaa; BDTF, Szombathely, 1999 (Folia Estonica) Vissza a jövőbe. Húsz év szabadság Közép-Európában; ford. Szabó Katalin; XX. Század Intézet–Kairosz, Bp.–Szentendre, 2002 Vissza a jövőbe. Húsz év szabadság Közép-Európában; ford. Szabó Katalin; 2. bőv. kiad.; XX. Század Intézet, Bp., 2010

Jegyzetek

Források

További információk Honlapja az észt parlament oldalán (észt)

Kategória:Észtországi politikusok Kategória:Észtország miniszterelnökei Kategória:Észt tudósok Kategória:Történészek Kategória:Petőfi-díjasok Kategória:1960-ban született személyek Kategória:Élő személyek