bélyegkép|jobbra|300px|A Vezúv látképe (előtérben a nápolyi Castel dell'Ovo) A Vezúv (, ) Olaszország Campania régiójában, Nápolytól 9 km-rel keletre helyezkedik el. (A többi aktív európai vulkán – Etna, Stromboli, Vulcano, Izland és környékének vulkánjai, esetleg Szantorini – szigeteken található.) Az ókorban Héraklész (Hercules) szent hegyének tartották. Ismertsége elsősorban a 79-es kitörésének tudható be, amelyben hamuja és lávája eltemette Pompeii, Herculaneum, Oplontis és Stabiae római településeket. Azóta számtalanszor kitört (utoljára 1944-ben). Napjaink egyik legveszélyesebb tűzhányójaként tartják számon, mivel közvetlen közelében több mint 3 millióan laknak, így tagja az úgynevezett Decade Volcanoes-listának.

Nevének eredete Nevét többféleképpen származtatják: Héraklész Zeusz és Alkméné fia volt. Zeuszt Huēs (Ὓης) néven is ismerték, és ezért Héraklészt Huēsou huios (Ὓησου υἱός, azaz Zeusz fia) néven. Ennek fonetikus latin átirata a Vesuvius. A vulkán nevét a füst jelentésű oszk fesf szóból is eredeztetik. A vulkán nevét a tűzhelyet jelentő, proto-indoeurópai ves szóból is levezethetjük.

Kialakulása bélyegkép|jobbra|300px|A Vezúv látképe az űrből bélyegkép|300px|A Vezúv a levegőből A Vezúv az Afrikai és Eurázsiai litoszféralemez ütközése (kollízió) eredményeként alakult ki. Az alpi hegységképződés eredményeként mindkét kéreglemez pereme összetöredezett; mikrolemezek váltak le róluk. A nagy lemezek közé szorult mikrolemezek bonyolult elfordulások és eltolódások rendkívül nehezen rekonstruálható sorozata közben rendszeresen egymásnak ütköztek, illetve részben még ütköznek ma is. Az észak felé nyomuló Afrikai lemez és az Európa pereméről letört Apúliai-mikrolemez közé szorult az Ibériai-mikrolemez csücske, és ahogy a rendelkezésére álló hely fogy, ez a lemeztöredék összetöredezik: egyes részei feltorlódnak, mások a mélybe buknak. A lesüllyedő lemezdarabok részleges megolvadásának terméke a Campaniai vulkáni ívben, a Lipari-szigeteken és az Etnában felszínre törő magma. Mivel az alásüllyedő töredékek kőzettani összetétele meglehetősen változatos, az egyes vulkánokból más-más típusú láva bukkan a felszínre: némelyek (Etna, Stromboli) bázikusak, mások (Lipari-szigetek) savanyúak, a többség pedig átmeneti (andezites).

A Vezúv a Campi Flegrei vulkánjaival, a Monte Epomeóval és néhány kisebb, tenger alatti vulkánnal a campaniai vulkáni ívbe tartozik.

A Vezúv az andezitvulkánok többségéhez hasonlóan ún. rétegvulkán (sztratovulkán), mely vulkáni hamuból, tefrából és lávafolyásokból épül fel. Az andezitláva viszkozitása közepes, minél fogva lassabban folyik és gyorsabban megszilárdul, mint a bazalt.

A mai Vezúv elődjének, a Monte Sommának alapja a tengerszint alatt 1000 méterrel fekszik. A vulkáni kúp mezozoikumi és harmadidőszaki üledékrétegeken fekszik: triász dolomitok, valamint jura homokkő- és márgarétegek, amelyek mintegy 1500–1700 m vastagságúak. Ezen rétegek közé ignimbritrétegek (campaniai ignimbritek) ékelődnek, amelyek a szomszédos Campi Flegrei vulkanizmusa révén alakultak ki.

A kitörések során felszínre hozott törmelékek vizsgálata során Alfred Rittmann svájci vulkanológus azt tapasztalta, hogy a triász dolomitokat erősen átalakította a magma és kőzet találkozása során fellépő kontakt metamorfózis, amiből arra következtetett, hogy a magmakamra mélyen, a triász dolomitok rétege alatt található. A magmakamra űrtartalmát 50 km³-re becsülte, átmérőjét 3 km-re. Feltételezéseit a későbbiekben geofizikai kutatások is megerősítették.

A Somma-Vezúv kialakulását többféleképpen magyarázták. A klasszikus, Alfred Rittmann nevéhez fűződő elmélet szerint a vulkán kialakulásának története négy időszakra tagolható: Ős-Somma, Öreg-Somma, Fiatal-Somma és Vezúv.

Rittmann az Ős-Somma kialakulását kb. 12 000 évvel ezelőttre teszi, amikor a magma egy 6 km mélységben levő kamrából a felszínre tört. Ezt egy 2000 éves nyugalmi periódus követte. A részlegesen üres magmakamra teteje beomlott, ami egy lokális tengeri transzgressziót okozott. Ezzel párhuzamosan a magmakamra áthelyeződött a triász dolomit rétegekbe. A magma kristályosodása következtében gázok és gőzök szabadultak fel (vízgőz, sósav, kén-hidrogén stb.), amelyek lassan a felszín felé nyomultak. Ezek, illetve a kontakt metamorfózis során felszabaduló gázok fokozatosan növelték a belső nyomást, minek következtében 8000 évvel ezelőtt a vulkán ismét kitört. A következő 2500 év aktivitása során született meg az Öreg-Somma, egy körülbelül 1000 m magas sztratovulkán. Ezt követően ismét egy inaktív periódus állt be, amikor a kúp beomlott, a külső erők pedig jelentősen átformálták alakját. A triász dolomitok kontakt metamorfózisa során ismét jelentős mennyiségű gáz szabadult fel, aminek következtében kb. 5000 éve a Vezúv ismét kitört. Rittmann ezt nevezte a Fiatal-Somma fázisának. Az utolsó időszak kezdetét a 79-es katasztrofális kitörés jelentette, amely során a Somma kalderájában kialakult a ma is látható Vezúv kúpja.

E klasszikus elméletet igyekeznek pontosítani a modern kőzettani és vulkanológiai vizsgálatok, amelyek során egyre pontosabban sikerül behatárolni a Vezúv működésének fázisait. A Vezúv-obszervatórium által közzétett kutatási eredmények jelentősen kitolják az Ős-Somma kialakulásának idejét, mintegy 25 000 évvel ez előttre. Az első jelentős kitöréstől (cordolai) a 79-es kitörésig még négy jelentősebb plíniuszi-típusú kitörést tartanak számon, amiknek jelentős szerepük volt a vulkán kialakulásában.(Lásd: Kitörések alfejezet)

Alakja, felépítése bélyegkép|jobbra|250px|A Valle del Gigante bélyegkép|jobbra|250px|A kráter A campaniai vulkáni térséget négy különböző részre lehet osztani sajátosságaik alapján: a Vezúv vulkáni kúpja, Roccamonfina vulkáni kúpja a Monte Santa Croce, Campi Flegrei valamint a Nápolyi-öböl vulkáni szigetei. Annak ellenére, hogy akár a Campi Flegrei, akár a Nápolyi-öböl szigetei kétségtelenül érdekesek nemcsak a szakértő, de a dilettáns látogató számára is, az évszázadok során mégis a Vezúv keltette fel a legtöbb ember érdeklődését. A Vezúv Földünk egyik legismertebb vulkánja, amelynek karakterisztikus kúpja uralja az egész Nápolyi-öblöt. Elsősorban ezen tipikus kúp forma keltette fel gondolkodók érdeklődését már a történelmi ókorban.

A Vezúv tipikus példája a vulkán a vulkánban morfológiának, olyannyira, hogy ezt a somma-cono-atrio felépítést róla nevezték el. Ennek lényege, hogy egy korábban beomlott kráter belsejében alakul ki egy új vulkáni kúp. A Vezúv elődje a Monte Somma (1133 m) volt; ez egy hatalmas, ősi kráter falának maradéka: ennyi maradt az eredetileg több ezer méter magas hegyből, miután az fölrobbant. A tulajdonképpeni Vezúv vagy Gran Cono (=nagy kúp) (1281 m) az egykori kráter közepén keletkezett, új vulkáni kúp. A Monte Somma vonulata és a Gran Cono közötti árok a Valle del Gigante (=óriások völgye), amelynek nyugati része az Atrio del Cavallo (lovak udvara), a keleti pedig a Valle dell’Inferno (pokol völgye). Leginkább az egykori Monte Somma északi oldala őrződött meg, és a vonulat legmagasabb részeként azóta is útját állja a Vezúvból észak felé induló lávafolyásoknak.

A vulkán korábbi alakjáról nagyon kevés adatunk van. A 79-es kitörésben elpusztult Pompeii és Herculaneum freskóiból arra következtethetünk, hogy a mai somma-cono-atrio felépítéssel ellentétben a Vezúv egyetlen kúpból állt. Ifjabb Plinius leírásából tudjuk, hogy mai alakját a 79-es kitörésben nyerte el, amikor a régi kúp felrobbant.

A vulkán lejtőinek meredeksége változó. A bő csapadék sugárirányú vízmosásokat (lagni) alakított ki rajta. A lávakőzetekből álló peremek meredek letörésekkel, árkokkal érnek véget. A régi kráter szélén egy sor kisebb csúcs található, elnevezésük cognoli (t. sz.). A Monte Sommával ellentétben, a Vezúv kúpjának magassága és alakja is gyakran változik: a gyakori kitörések lávát és vulkáni hamut raknak le és növelik a kúpot, aminek tetejét viszont rendszeresen lerobbantják a nagyobb kitörések.

A vulkánról lehordott törmeléket a patakok a hegy lábánál terítik el; ez a tufit (áthalmozott tufa: vulkáni-üledékes kőzet) nagy káliumtartalmának köszönhetően rendkívül termékeny.

A vulkán kerülete az 50 m-es tengerszint feletti magasságon 40 km. A geológusok megállapították, hogy a Monte Somma kráterének kerülete valaha 11 km volt – a mai Vezúvé csak 1,5 km. A mai kráter közepe kb. 250 m-re van a régiétől, amiből arra következtetnek, hogy a vulkáni kürtő is eltolódott. A sorozatos földcsuszamlások apránként feltöltötték a krátert, ami már csak kb. 200 m mély.

Ha jók a látási viszonyok, a vulkán tetejéről látszik az egész Nápolyi-öböl vidéke a Sorrentói-félszigettől Procidáig.

A Vezúv 79-es kitöréséről (pontosabban annak leírójáról) nevezték el a vulkáni működés egyik alapvető kitörés típusát plíniuszinak . Ennek lényege, hogy a hatalmas belső nyomás hatására nagy robbanások salakot és vulkáni hamut lövellnek magasan a levegőbe.

Kitörések 79 előtt A vidéken 300 000 éve kezdődött a vulkanizmus, ennek jellege azonban időről időre változott: így például a Monte Somma legrégebbi rétegei a Campi Flegrei vulkánjaiból származó, éves campaniai ignimbriteken fekszenek. Maga a tűzhányó évvel ezelőtt alakult ki a plíniuszi típusú, ún. cordolai kitörés következtében. Ezután kitörései effuzív (subplíniuszi) jellegűek voltak, és ezek lávafolyásai jelentősen hozzájárultak a kúp felépítéséhez. éve újra változott a vulkáni működés típusa, és egy sor robbanásos plíniuszi kitörés következett.

A Vezúv fő kitörései 79 előtt: Kitörés neveKitörés idejeRövid jellemzése Cordola - Alsó (vagy sarnói) horzsakő (Pomici di Base) A 6-os fokozatú kitörés során alakult ki a Monte Somma kalderája. A kitörést kevésbé intenzív lávaömléses kitörések követték. Zöld horzsakő (Pomici Verdoline) 5-ös fokozatú volt, a VEI index szerint. Mercato (más néven Pomici Gemelle vagy Pomici Ottaviano)7900 VEI 6-os fokozatú volt, a VEI index szerint. Avellino (Pomici di Avellino)3750 6-os fokozatú volt a VEI index szerint. A kitörés központja kb. 2 km-rel nyugatra volt a mai kráterhez viszonyítva és számos bronzkori települést elpusztított. A rendkívül jó állapotban fennmaradt leleteket 2001-ben fedezték fel Nola közelében. A megtalált bronzkori települést Pompeiihez hasonlóan, a Vezúv hamuja temette el. A kitörés nagyobb volt, mint a 79-es, a vulkáni anyagokat pedig 15 km-es távolságig szórta

Ezt követően Kr. e. 217-ig gyakoribb, de kevésbé heves kitöréseket figyeltek meg. Az utolsóról Plutarkhosz és Silius Italicus is megemlékezik, ő Punica (Pun háború) című történelmi eposzában azt írja, hogy a Vezúv az Etnához hasonlóan lángcsóvákat bocsátott ki.

A következő évszázadokban a vulkán elcsendesült, a hegyet szőlőkertek borították. Spartacus a Vezúv lejtőjén építette ki hadi bázisát, Kr. e. 73-ban.

Sztrabón, görög történész Geographica című művében a Vezúvról szólva már csak feltételezi, hogy egykoron tűzhányó krátere volt. A hegy termékenységét az Etnához hasonlatosan a vulkáni működésnek tulajdonítja.

Vitruvius a De Architectura című írásában emlékezik meg arról, hogy az ősi időkben a Vezúv tűzzel borította a szomszédos síkvidékeket.

Diodorus Siculus, görög író Bibliotheca Historica című művében megemlíti, hogy a Campaniai-síkságot egykoron tüzes-síkságnak nevezték, mivel a Vezúv az Etnához hasonlóan lángokat ontott ki.

79-re a hegy és környéke a Római Birodalom egyik legsűrűbben lakott vidéke volt; lejtőit szőlőskertek és citrusgazdaságok borították. A Vezúv környékén épültek ki Pompeii, Herculaneum (Ercolano), Stabiae (Castellamare di Stabia), Oplontis (Torre Annunziata), Neapolis és Nuceria (Nocera) városai.

A 79-es kitörés alt=|bélyegkép|300x300px|A Vezúv látképe Pompeiiből