A kalocsai Nagyboldogasszony-főszékesegyház a Kalocsa-Kecskeméti főegyházmegye széktemploma a Főszékesegyházi főesperesség Kalocsai esperesi kerületében. Területe ősi templomos hely: az első kalocsai székesegyház építését a rendelkezésre álló adatok szerint még I. István király támogatta. A mai, barokk stílusú katedrális 1774-re készült el. Társszékesegyháza a kecskeméti Urunk mennybemenetele templom.

A főszékesegyház titulusa Korunkban sokáig úgy gondolták, hogy az első székesegyházat Szent Pál tiszteletére szentelték fel. Az elmélet szerint a templom titulusa csak 1738-tól lett volna Nagyboldogasszony, amikor Patachich Gábor újranyitotta a ma meglévő, épülő érseki székesegyházat. A Patachich Gáborról és koráról szóló 2014-ben megjelent monográfia szerzője, Tóth Tamás, 17. és 18. századi tanúvallomások, Patachich Gábor saját kezű feljegyzései és más kordokumentumok alapján arra következtetésre jutott, hogy a templom védőszentje már 1738 előtt is a Mennyekbe felvett Boldogságos Szűz Mária volt. Mivel a középkori érsekségnek két székvárosa, két székeskáptalana és két székesegyháza volt, Winkler Pál valószínűleg összekeverte a Főszékesegyházról 1929-ben írt művében művében a ma már nem létező bácsi Szent Pál-főszékesegyházat a kalocsaival, az ő tévedése pedig ezután lassan átment a köztudatba. Ezt a tézist erősíti, hogy Katona István szerint már az első, 11. századi székesegyház is Nagyboldogasszony tiszteletére épült.

Kutatások Az első székesegyház felkutatására két ásatás indult. Az elsőt Henszlmann Imre végezte 1869-ben Haynald Lajos érsek megbízásából. Henszlmann 1,8 méter mélységig jutott, és román stílusú, háromhajós, négytornyú templomot sejtett, a tornyok közül kettő a keleti, kettő a nyugati homlokzaton állt. Henszlmann ezt arra az állításra alapozta, hogy az István-kori székesegyházak mindegyike négy tornyú volt. Ez a későbbiekben megcáfolódott, hiszen az eredeti pécsi székesegyház is István idejében épült, de csak két toronnyal. 1908 és 1912 között Vámosy Gyula érsek megbízásából Foerk Ernő is végzett ásatásokat 3,4 méter mélységig. Érdekes, hogy míg a második és a harmadik székesegyház kinézetét illetően kettejük véleménye főbb vonalakban megegyezik, addig az első székesegyházról teljesen más elképzelések születtek. Foerk kutatásai szerint egy háromhajós, bazilikális elrendezésű, ókeresztény harangtorony nélküli templom állt itt, melynek szentélyátmérője nem érte el a főhajó szélességét. A templom főhomlokzata elé – a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilikához és a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházhoz hasonlóan – átriumos exonartex épült. Külső hossza az átriummal együtt 40, szélessége 11 méter, a belső szélesség 8,4 méter, a szentély szélessége 7,2 méter volt. Fedélszéke a korabeli templomoknak megfelelően belülről nyitott volt. A templom megkérdőjelezhetetlen rokonságot mutat a Száva parti Sziszek városának 1856-ban feltárt kora keresztény templomával. Ez a bizonyítéka annak, hogy Felső-Olaszországból jött szerzetesek tervezték. Bebizonyosodott az is, hogy szentélye nem kelet, hanem északkelet felé nézett.

Története A második székesegyház Az érseki székhely sokáig Bács volt, II. (Vak) Béla helyezte azt át Kalocsára. Kalocsának, mint egyházi központnak jelentősége megnőtt, a korábbi templom már nem tudta a híveket maradéktalanul befogadni, ezért új, monumentális székesegyházat építettek, melyben a francia hatás egyértelműen felfedezhető volt. Henszlmann Imre szerint a 13. század második felében, Csák Ugrin érseksége alatt épült, Foerk Ernő pedig az 1150-es évekre helyezi a templomépítést, és a francia VII. Lajos király keresztes hódításával hozza összefüggésbe. A templom tökéletes mása található a franciaországi Avesniéresben. Foerk rekonstrukciói alapján a második székesegyház 42 öl hosszú és 25 öl széles volt, három hajóval, kereszthajóval és nyolcszögletű négyezeti toronnyal. Rozettás homlokzatának két szélén kör alaprajzú, lépcsőtornyok álltak. Falai zöldes színűek voltak, az oszlopfők vörösmárványból készültek. A szabályos tízszög öt oldalával záródó, keletelt szentélyt öt apsziskápolna vette körül. 1910-ben az egyik koszorúkápolna kiásásakor egy rézpénzt találtak, ilyet 1204 és 1270 között, II. Endrétől IV. Béla uralkodásáig készítettek. Ez a pompás épület a tatárjárás áldozata lett.

A harmadik székesegyház bélyegkép|300px|jobbra|Az Avesniéres-i Notre-Dame bazilika, mely nagy hasonlóságot mutat a 2. kalocsai székesegyházzal Arról nincs tudomásunk, hogy a tatárjárás milyen mértékben pusztította el a második székesegyházat. Az egyetlen feljegyzés Koboli László érsektől maradt fenn, melyben a pápát arra kéri, hogy székhelyét Pécsváradra tehesse át. Kérvényében említést tesz az alaktalan kalocsai székesegyházról, melyet hívei alig használnak. A harmadik székesegyház építése Nagy Lajos uralkodásának idejére tehető, mivel anyja sok, tatárjárásban elpusztult templom és kolostor újjáépítője volt. Kéttornyú, háromhajós, kereszthajóval ellátott templom épült. A török időkben a katolikusok csekély számára hivatkozva rövid ideig a reformátusok vették birtokba, egy helybéli jezsuita atya közbenjárására kaphatták vissza a katolikusok. Pethe Márton érsek felvidéki protestánsüldözései miatt a hajdúk az egész várost, főként annak érseki palotáját és templomait felégették, a város elnéptelenedett. A romba dőlt székesegyházat gr. Széchényi Pál érsek hozatta tető alá 1710-ben, új székesegyházat nem tudott építeni, mivel Vak Bottyán serege az egész egyházmegye területéről a Dunántúlra üldözte a bunyevác katolikusokat.

A negyedik székesegyház Gróf Csáky Imre bíboros határozta el az új főszékesegyház építését. A terveket 1728-ban készítették el. Ebben az időben alig 100 lakóház volt Kalocsán. A tervező nevét nem jegyezték fel, Winkler érseki könyvtáros úgy véli, hogy Josef Emmanuel Fischer von Erlach volt a tervező, aki Csáky érsek magyarbéli kastélyát is tervezte. Valószínűbbnek tűnik azonban Szőnyi Ottó és Révhegyi Elemér feltevése, miszerint Mayerhoffer András volt a tervező. Bizonyítja ezt az általa tervezett pesti pálos templommal (ma: egyetemi templom) való stílusrokonság, illetve az, hogy Éder János pesti kőműves, Mayerhoffer jó barátja is dolgozott az építkezésen. Az alapkőletétel 1735. június 2-án volt, ekkorra a korábbi székesegyházat lebontották, és a szükséges építési anyagokat beszerezték. A déli oldalon a régi alapköveket meghagyták. Patachich Gábor érsek először 1738-ban, a Nagyboldogasszony-napi búcsú előestéjén nyitotta meg az addig elkészült részeket, és iktatta be az első kanonokokat. 1745-ben Patachich érsek meghalt, gróf Csáky Miklós, majd 1751-től gróf Klobusiczky Ferenc folytatta az építkezést. 1750-ben készült el a főhajót a mellékhajótól elválasztó kőbalusztrád. 1741 és 1751 között pénzhiány miatt szünetelt az építkezés. A falak 1754-ben már álltak, de külső díszítése 1757-re, a belső 1770-re készült csak el. 1774-ben a toronysisakok elhelyezésével lett készen a monumentális érseki főszékesegyház a mainál kissé egyszerűbb, de egységesebb megjelenésben.

A tűzvész 1795. július 18-án délután villám sújtotta a főszékesegyházat, tűzvész martalékává vált a hajó fedélszéke és a barokk toronysüvegek. Ekkor készültek el a templom stílusától jelentősen eltérő, klasszicista rézsisakok: a bal oldali 1799-ben, a jobb oldali egy évvel később.

Restauráció 1908-1912-ben jelentős felújítást és templomtörténeti kutatásokat, ásatásokat végeztek a templom körül Foerk Ernő (a szegedi Dóm tervezője) és Petrovácz Gyula vezetésével. A mai berendezés egy része ekkor készült, illetve a szentély fölé, a tetőgerincre ekkor épült a fiatorony, a főhajót megmagasították, a nyugati és a déli bejárathoz szélfogóval ellátott ajtókat készítettek, a szentély köré pedig sugárkápolnák épültek. Az első világháborúban a harangokkal együtt elvitték a torony és templomtető rézfedését is, melyet 1922-ben, Várady Lipót Árpád érseksége idején pótoltak.

A 21. század elején állami támogatással felújították a főszékesegyházat, a harangokat és restaurálták a képeket; feltárták a Szent István-kori és a gótikus elődépítményeket.

Leírása Külseje bélyegkép|jobbra|250px|Az érseki palota és a székesegyház légi felvételen Kalocsa barokk főszékesegyháza impozáns méreteivel és túldíszítettségével kápráztatja el a látogatót. Teljes külső hossza 75 -77 méter, szélessége 29-26 méter között van. A nyugat felé néző főhomlokzaton, a homlokzattal egy síkban emelkedik a templom tömegét uraló két harangtorony, melyek a város számos pontjáról láthatóak. Az ablakok változatos kiképzése is jól megfigyelhető, mely ritmusos tagolást nyújt az építmény összképének. A toronyablakok mindegyike rácsos, a két torony között pedig üvegablakok vannak. A főhomlokzatot a tornyokon is végigfutó két erőteljes párkányzat tagolja. A kapu felett négy ión pilléren nyugszik az áldásosztó erkély. Mayerhoffer templomaira jellemzőek az áttört kőerkéllyel és szemöldökpárkánnyal ellátott ablaknyílások; ilyeneket látunk a főhomlokzaton és a tornyokon. A torony négy sarkán, illetve a bejárat két oldalán lizénák húzódnak. Fejezetükben jól megfigyelhető magyaros díszítések jelennek meg, az első főpárkánynál ión, a második alatt korinthoszi, majd a sisak alatti zárópárkány alatt ismét ión. A kórusablak fölötti íves timpanonban Szűz Máriát láthatjuk a magyar szentekkel, Andrejka József alkotása.

A timpanon fölötti ovális szoborfülkében Patachich Gábor, a bal oldali torony ovális ablaka fölött Csáky Imre, a jobb oldali tornyon ugyanitt Klobusiczky Ferenc érsekek címere látható. Az oromzat tetején, a kőbalusztrádon kétoldalt Szent Pál és Szent Péter (Szent Péter szobrával kapcsolatos érdekesség, hogy a kulcsot tartó kezére eredetileg hat ujjat faragott a szobrász) apostolok szobra 1755-ből, középen Szűz Máriáé 1881-ből, Hartmann János müncheni szobrászmester alkotása. A két apostolszobor alkotója ismeretlen.

A templom főhajójához kétoldalt alacsonyabb mellékkápolnák csatlakoznak. Az oldalkápolnák falát, illetve a főhajó és az oldalkápolnák közti magasságkülönbséget szegmensíves ablakok töltik ki. A hajónak a szentély felőli harmadánál a Foerk Ernő által tervezett, a templom stílusát kissé megbontó huszártorony áll. Az öt oldallal záródó szentély a hajónál valamelyest alacsonyabb. A szentély körüli kápolnakoszorút öt apsziskápolna alkotja. A két szélső a sekrestye bejáratául szolgál, a másik kettő közül a déli a Szt. István-kápolna, az északi a keresztelőkápolna. A középső, kupolával ellátott helyiség az érseki kripta bejárata. A sekrestyék kétemeletesek, a déli oldalon van a plébánosi, az északin pedig a kanonoki sekrestye. A jobb oldali torony oldalán Bory Jenő 1938-ból való Asztrik-domborművét láthatjuk.

Belseje