A Piramis magyar hard rock együttes, az 1970-es évek végének egyik legnépszerűbb hazai zenekara. 1982-es megszűnése után többször is megpróbálkoztak újjászervezni, illetve emlékkoncertek erejéig újra összeálltak a tagok, esetenként új tagokkal is kiegészülve.
Története Az együttest Som Lajos basszusgitáros alapította a megszűnő Metro együttes néhány tagjával 1972 augusztusában. Ez a felállás nyugati vendéglátózással kezdett. A folyamatos tagcserék ellenére folyamatosan jatszottak. 74-ben majd csatlakozott hozzájuk Gallai Péter billentyűs és énekes. Az ötödik tag Lévay Tibor billentyűs lett, az ő kiválása után, 1975-ben csatlakozott Révész Sándor, aki korábban a Generálban énekelt. Első kislemezüket A becsület és a Szállj fel magasra! dalokkal 1976-ban adta ki a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat; mindkét dal nagy siker lett. Első, a zenekar nevét viselő nagylemezük 1977-ben jelent meg. A Metronóm ’77 fesztiválon közönségdíjat nyertek az Égni kell annak, aki gyújtani akar dalukkal, ami aztán Karda Beáta fesztiváldalával közös kislemezen is megjelent.
A Piramis rövid időn belül Magyarország legnagyobb rock-kedvence lett. 1978-as második albumuk után minden koncerttermet megtöltöttek. A következő évben megjelent harmadik albumból elődeihez hasonlóan több mint százezer példány kelt el, de a kritikusok az új dalokat már fanyalogva fogadták. A Piramis sikerkorszakát a budapesti Ifjúsági Parkban 1979 őszén rögzített A nagy buli koncertlemez zárta le. 1980-ban Nyugat-Európában megjelent egy angol nyelvű válogatásuk 9 számmal az első három nagylemez dalaiból.
A negyedik Piramis-album Erotika címmel jelent meg 1981-ben. A zenekar az aktuális trendeket követve megpróbált a rockból az új hullámra váltani, nem túl sikeresen. 1981. június 14-én keletnémet turnéjuk utolsó koncertjén Révész a színpadon jelentette be, hogy kilép az együttesből. A Som-Závodi-Köves-Gallai felállású Piramis négyesben folytatta; 1982-ben kiadott, Plusz című nagylemezükön újra Gallai énekelt. A zenekarnak még abban az évben vége lett, amikor Somot és Kövest aranycsempészés vádjával letartóztatták, majd elítélték.
1992-ben Révésszel tértek vissza. Eredetileg egy koncertre álltak volna össze a Budapest Sportcsarnokban, de a nagy érdeklődés miatt öt koncert lett belőle (az utolsó már 1993-ra csúszott). A koncertek előtt Egyiptomban, a piramisok előtt új videóklipet forgattak a Szállj fel magasra című régi slágerükhöz. Az egyaránt 50. születésnapját ünneplő Som és Závodi 1997-ben Száz év zene címmel adott ki közös nagylemezt, amelyen a Piramis nyolc dalát játszották fel újra különböző énekesekkel. 2006-ban újabb két Piramis-koncert következett, immár a Papp László Budapest Sportarénában. Némi árnyékot vetett az eseményre, hogy Som Lajos egészségi állapota miatt csak a koncertek elején és végén volt színpadon, helyette Paróczai Attila (Mini) játszott. A koncertekről 1992-ben és 2006-ban is készült hang- és képfelvétel. A zenekar 2009-ben alakult újjá Piramis PluszA Piramis Plusz honlapja , piramisplusz.hu néven Nemcsók János (ex-Manhattan, Fix) énekessel. A megromlott egészségi állapotú Som helyén Vörös Gábor (Omen, ex-Ossian, Fahrenheit) lett a basszusgitáros. A Plusz utótagot fokozatosan elhagyták a névből.
2016-ban Révész és Závodi Piramis-évek címmel kezdtek közösen turnézni, ennek keretében 2017 nyarán játszottak a Várkert Bazárban, az egykori Ifipark helyén is. 2017. október 30-án elhunyt Som Lajos, a Piramis alapító basszusgitárosa. Az emlékkoncerteken 2019-től Gallai Pétert betegsége miatt Nemcsók Bence helyettesítette a billentyűknél, aki hivatalosan is állandó tag lett. Gallai Péter 2019. szeptember 16-án elhunyt.
Elismerések
Transilvanian Music Awards – Az év „örökzöld” zenekara (2013) Fonogram Életműdíj (2022)
Tagjai 1975–1976 Som Lajos – basszusgitár Lévay Tibor – billentyűs hangszerek, ének Gallai Péter – billentyűs hangszerek, ének Závodi János – gitár Köves Miklós – dob, ütőhangszerek 1976–1981 (újraegyesülés: 1992, 2006) Révész Sándor – ének, ritmusgitár Som Lajos – basszusgitár Gallai Péter – billentyűs hangszerek, ének Závodi János – gitár Köves Miklós – dob, ütőhangszerek 1981–1982 Som Lajos – basszusgitár Gallai Péter – billentyűs hangszerek, ének Závodi János – gitár Köves Miklós – dob, ütőhangszerek 2009–2019 Nyemcsok János – ének Gallai Péter – billentyűs hangszerek, ének Závodi János – gitár Köves Miklós – dob, ütőhangszerek Vörös Gábor – basszusgitár 2019-2023 Nyemcsok János – ének Závodi János – gitár Köves Miklós – dob, ütőhangszerek Vörös Gábor basszusgitár Vilmányi Gábor – gitár Nyemcsok Bence – billentyűs hangszerek, ének 2023- Nyemcsok János – ének Závodi János – szólógitár Köves Miklós – dob, ütőhangszerek Vörös Gábor – basszusgitár Nyemcsok Bence – billentyűs hangszerek, ének Szűcs János – gitár
Vendégzenészek Kegye János – szaxofon (koncertek és stúdiófelvételek 1982) Gömöry Zsolt – billentyűs hangszerek (koncertek 1982) Paróczai Attila – basszusgitár (koncertek 2006) Nagy „Liszt” Zsolt – billentyűs hangszerek (koncertek 2009–2014?) Nyemcsok Bence – billentyűs hangszerek (koncertek 2014-től, később hivatalosan tag lett) Vilmányi Gábor (koncertek 2016–2023) – gitár
Diszkográfia
Kislemezek A becsület / Szállj fel magasra! (1976) Kívánj igazi ünnepet! / Elment a kedved (1977) Metronóm '77: Égni kell annak, aki gyújtani akar (1977)
Stúdióalbumok Piramis (1977) Piramis 2. (1978) Piramis 3. (1979) Erotika (1981) Plusz (1982)
Koncertlemezek A nagy buli (1979) – Ifipark 1979 Égni kell Túl nagyra nőttél Szabadnak születtem Őszintén akarok élni Hív a sötét A szerelem ördöge vagyok Fénylő piramisok árnyékában Csak rövid idő A dal Gyere közelebb Másnap olyan hatalmas lett a világ Nincs kegyelem Ajándék Csak néhány jó szó A becsület Kóbor angyalPiramis: Nagy Buli , hardrock.hu Aranyalbum (1989) – válogatás két kiadatlan koncertfelvétellel (kazettán Ajándék címmel jelent meg) Szeress! (1993) – BS 1992 Live – Sportaréna 2006 (2007)
Válogatások Piramis (1980) – remake válogatás angolul (Svédországban Rock Party címmel jelent meg 1981-ben) Exclusive (1992) – az angol nyelvű Piramis album dalai, valamint magyar kislemezdalok Som-Závodi: Száz év zene (1997) – remake válogatás Best of Piramis (2006)
Egyéb kiadványok A magyar rockzene hőskora (2000) – Reader's Digest válogatás Emberek Emberekért (2007) – Jótékonysági válogatás a leukémiás betegekért
Videók Szeress! (2004) – BS 1992 Live – Sportaréna 2006 (2007)
Jegyzetek
Források Jávorszky–Sebők: A magyarock története 1. (2005) 302. o. Piramis biográfia Piramis – allmusic.hu Piramis – discogs.com
További információk
A Piramis együttes honlapja, piramis.hu Privát rocktörténet Tematikus katalógus Leukémia Fesztivál – Segélykoncert a leukémiás betegekért Som Lajos: Piramis-vádirat; Koma, Bp., 1989 (Kacsa-könyvek) Zoltán János: A Piramis-legenda; Zoltán és Társa Bt., Bp., 2006 Birkás Attila: A Piramis sztori; magánkiadás, Bp., 2006
Kategória:Magyar rockegyüttesek Kategória:1974-ben alakult együttesek Kategória:1982-ben feloszlott együttesek Kategória:2009-ben újraalakult együttesek