A Polip 10 évadból álló olasz bűnügyi televíziós sorozat (1984-2001), amelyet 1984-2001 között sugároztak az olasz televíziócsatornák. A széria világviszonylatban is merész, úttörő vállalkozásnak számított. Ekkoriban a második maffiaháború idején már sorra tartóztatták le minden idők legnagyobb maffiaperének, a Maxiprocessónak vádlottjait a közvélemény figyelmével kísérve. A vetítések mintegy 17 éven keresztül folyamatosan folytatódtak. A széria a szervezett bűnözés elleni olasz küzdelemről szól, azt a lehető legrealisztikusabban, kendőzetlenül igyekszik bemutatni, ezért a mai napig világszerte az egyik legelismertebb olasz sorozat. Népszerűségének csúcsát az 1980-as évek végén érte el, amikor Luigi Perelli rendezte a sorozatot, a 40-es éveikben járó Stefano Rulli és Sandro Petraglia ekkor vették át forgatókönyvírást az Oscar-díjas veterán Ennio de Concinitől. Erős társadalombírálat, kivételes atmoszféra, igényes színészi alkotómunka jellemzi. Utóbbi főleg a 4. évadban sűrűsödik Michele Placido, Remo Girone és Bruno Cremer összjátékaként, de egyebek mellett megfordul a sorozatban Agnese Nano, Florinda Bolkan, Mario Adorf és Martin Balsam is a világhírű színészek közül. A cselekmény elég összetett, de egy fő szervezőelv a perspektíva-nyitás, a kis, de jelentős Trapani városból látjuk meg először a maffiát a végén már geoplitikai súllyal és kontextusban. Magyarországon 1989-től tűzte műsorára a Magyar Televízió.
A Polip témavilága, főbb jellemzői, alkotói A maffia szorításában
A szervezett bűnözés a nemzetközi filmkészítés jellegzetesen visszatérő témái közé tartozik, olyan kimeríthetetlen, titokzatos világot ábrázol, mely minden alkalommal megmozgatja az izgalomra vágyó nézőközönség fantáziáját. A hollywoodi mozi A Keresztapa falrengető sikere után, Brian De Palma, Martin Scorsese és Francis Ford Coppola zseniális alkotásainak köszönhetően ismét felfedezi a gengszter- és maffiafilmekben rejlő lehetőségeket, itt azonban egy hosszú tévésorozarot látunk, ahol nagyobb hangsúly esik az elgondolkodtatásra azt a jellegzetes miliőt választva, amely a valóságban is rettegésben tartotta Olaszország lakosait egészen a '80-as évek végéig. Giovanni Falcone és Paolo Borsellino bírák makacs tisztességgel folytatott maffiaellenes irtóhadjárata a '90-es évek első felében annak ellenére meghozta gyümölcsét, hogy a két becsületes hivatalnok életét a titkos szervezet tragikus körülmények között kioltotta. A Polip egy izgalmas korszakot beszél el, amelyben a leleplezhetetlen organizmus még jószerivel egész Olaszországot a kezében tartja, s rideg üzleti machinációkkal, zsarolással a vezető politikusokat, közszereplőket, médiasenkiket, ügyvédeket is maga mellé állítja.
A sorozat felépítése, cselekményszálai
A széria összesen 10 minisorozatból (évadból) tevődik össze, amelyek epizódszáma a 2-től a 6-ig teljességgel változó, ahogy az epizódok időtartama sem állandósul. Az első négy évad Corrado Cattani felügyelő (Michele Placido) viszontagságos történetét és maffiaellenes bosszúhadjáratát meséli el. A 25. részben bekövetkező halála után a nyomozást az Amerikából hazatérő Davide Licata (Vittorio Mezzogiorno) veszi kezébe, majd miután ő is életét veszti, később Gianni Breda (Raoul Bova) vállalja a küzdelmet. Az 5-7. évad lényegében Cattani történetét, tehát a szervezett bűnözés elleni háború fejleményeit és haladását gördíti tovább, míg a 8-9. az 50'-es évek Szicíliájában játszódik, ebben is szerepel Raoul Bova, egy másik rendőrt formálva meg, de a kamasz Tano Cariddivel is találkozhatunk ezekben az epizódokban. A 2 részes 10. évad Conti bírónő és Tano Cariddi jelenbeli történeténél veszi fel ismét a fonalat. A legtemperamentumosabb karakter az egész sorozatban Tano Cariddi, mivel okosságával és leleményével mindig felülkerekedik mindenkin.
Alkotók
A sorozat első évadát Damiano Damiani, a másodikat Florestano Vancini, a többit pedig Luigi Perelli rendezte. Az első évadban Riz Ortolani működött közre zeneszerzőként. Ezt követően újratervezték a sorozat ívét, megerősödött a stáb, ekkor lépett be Ennio Morricone igen jelentős zenei anyagot téve a produkcióba. A színészek között olyan jelentős művészekkel találkozhatunk, mint a főszerepet alakító Michele Placido (aki még számos hasonló témájú alkotáshoz adta a nevét, sőt, rendezőként jegyzi a nemrégiben elkészült Bűnügyi regényt), a híres amerikai színész, a Psycho Arbogast nyomozója, Martin Balsam, vagy a Maigret felügyelőként ismertté vált Bruno Cremer. A magyar szinkront a Magyar Szinkron- és Videovállalat készítette Zákányi Balázs rendezésében, Cattani felügyelő magyar hangjaként Szersén Gyula színművész alkotott maradandót.
Történet 1. évad Miután elődje gyilkosság áldozata lett, Corrado Cattani felügyelőt Szicíliába helyezik, a lakosságszámra kis-közepes Trapani városba. Feleségével, a francia svájci származású Elsével, valamint 12 éves kislányukkal, Paolával ide költöznek. A felügyelő a helyi nyomozócsoport élére állva azt a feladatot kapja, hogy derítsen fényt elődjének, Marineónak meggyilkolására, de Cattani mélyebb összefüggéseket keresve jut el a maffia ügyleteihez és segédjeihez: Terrasini ügyvédhez, és Laudeo professszorhoz, aki a bűncselekményekhez szükséges magasabb társadalmi kapcsolatokat szervezi. Házassága időközben zátonyra fut, felesége elhagyja, de lányuk a felügyelő mellett marad. A titkos szervezet nem kíméli Corrado környezetét: megölik egyik munkatársát, majd egy börtönben ülő informátor következik, de a nyomozó rendíthetetlen. Minden gyanúsítottat bíróság elé citál, de a tárgyalások alatt a maffia elrabolja Paolát. A felügyelőt megzsarolják, hogy vonja vissza a vádakat és semmisítsen meg minden bizonyítékot. A gyanúsítottakat felmentik, a felügyelő pedig felmondja állását. Paolát elengedi a maffia, de kiderül, hogy a kislányt megerőszakolták és ezért sokkos állapotba került. Cattani a feleségéhez fordul segítségért, Paolát elviszik egy klinikára, ahol az orvosok nem sok javulással kecsegtetik a szülőket. Cattani nem tudja feldolgozni a lányával történteket, és elhatározza, hogy bosszút áll. Látva a felügyelő elszántságát, a maffiafőnök úgy dönt, inkább alkut köt és átadja neki Paola megrontójának holttestét. A felügyelő hosszas utánajárással eléri, hogy felnyissák az aktát és újra kezdjék a nyomozást, őt pedig visszavárják felügyelői posztjára.
2. évad
Corrado Cattani szicíliai távozása után A Polip még lebilincselőbben folytatódik. Cattani és felesége Svájcban minden gondot lányukra, a válságos állapotban lévő Paolára fordítanak. Ám miután a kislány öngyilkosságot követ el, a szülők útjai elválnak, és a felügyelő visszamegy Palermóba, ahol koholt vádak alapján börtönbe zárják. A szabadulása csak egy úton lehetséges: a maffia – Terrasini ügyvéd – segítségével. Corrado színleg egyezségre lép a szicíliai manipulátorral, és felajánlja segítségét barátjának, Cannito tanácsosnak is. Mindez azonban csak trükk – a nyomozó Ferretti erőihez csatlakozik, akinek eltökélt szándéka, hogy felszámolja az egész alvilági hálózatot. Corrado még Olga Camastra grófné szerelmét is felhasználja, hogy minél több információt szerezzen ellenségeiről, akik közben két érdekcsoportra szakadnak: Cannito és Laudeo háborúba indul Terrasini és olasz-amerikai barátja, Carrisi ellen. Cattani kihasználva a feszültséget, ügyesen lavíroz a klikkek között, és előbb – Terrasinivel együttműködve – Cannitót lehetetleníti el egy terhelő újságcikkel, majd felfedez egy olyan aktát is, ami Terrasini és Laudeo vesztét okozhatja. Kalandos úton szerzi meg a kódolt irat kulcsát, és felhasználva a bizonyítékokat, leszámol régi ellenségeivel – feleségét, Elsét azonban akaratlanul is kiszolgáltatja a dühös maffia bosszújának. A csúcsperben viszont győzedelmeskedik, s egyúttal védőbeszédet mond az elmúlt években meggyilkolt szerettei nevében is. A felügyelő ismét magára marad, a harc azonban még korántsem ért véget.
3. évad
A Polip harmadik évadában Corrado úgy érzi, végre nyugalomra lel egy hegyvidéki kolostor békés közösségében. Bert, a Szövetségi Nyomozóiroda-ügynök azonban visszahívja. Újdonsült társa a titokzatos Kemal Yfter fegyverkereskedő és a felügyelő régi „ismerőse”, Lauedo professzor közös ügyei után nyomoz. Bert rábeszéli őt, hogy segítsen neki a szálak felgöngyölítésében. Cattani meglátogatja a börtönben raboskodó Lauedót, és azzal fenyegetőzik, ha nem beszél, még rosszabbul járhat. A professzor ezalatt utasítást ad egy kislány elrablására, akinek édesapja kapcsolatban áll az ügyletekkel. A sikertelen kísérlet után a felügyelő megismerkedik a kis Gréta családjával és nővérével, aki egyből beleszeret a nyomozóba. Giulia apja, Carlo Antinari igen befolyásos ember, ugyanis ő a vezérigazgatója az Antinari banktársaságnak. Corrado és Bert tovább folytatják a nyomozást, de már túl késő, a gépezet beindul. Gyilkosságok sorozataira ad utasítást a maffia. A szálak egészen Dino Alessihez vezetnek, aki a bankár jobb keze és a családasszony barátja. Cattani rájön, hogy ő a mozgatórugója a sötét pénzügyi tranzakcióknak és a gyilkosságoknak. Közben egy régi ellenség, Terrasini is kiszabadul a börtönből, aki bosszút esküszik. Miután Bertet és embereit lemészárolják, a felügyelő ismét egyedül marad. Giulia és Corrado ezután Semio szigetére utaznak, ahol Giulia apját, Carlo Antinarit holtan találják. A nyomok öngyilkosságra utalnak, mindez azonban a maffia műve. Cattani úgy dönt, visszalép a rendőrség kötelékébe, hogy kinyomozza, milyen közös üzletre készülődik Nicola Antinari, Giulia nagyhatalmú nagyapja, Yfter, és a maffia emberei. Az öreg Antinari úgy dönt, vezérigazgatót csinál Giuliából. A lány el akar menekülni, Corrado azonban, akinek már nincs vesztenivalója, egy pillanatra sem áll meg, és annak a tudatában, hogy szerelmét elveszíti, mégis megindítja bravúros nyomozását – amelynek eredményeképpen a rendőrség a nyílt tengeren hiúsítja meg a nagyszabású adásvételt. Mindeközben némi aggodalomra ad okot, hogy Tano Carridi, meggyilkoltatva Terrasini ügyvédet, egyre magasabbra emelkedik a maffia ranglétráján...
4. évad
Két évvel az előző széria eseményei után minden eddiginél izgalmasabban folytatódik A Polip című sorozat. Tano Cariddi, az Antinari Bank újdonsült vezérigazgatója meg akarja szerezni a Nemzetközi Biztosítótársaság feletti ellenőrzést, úgy, hogy a maffia milliárdjait fekteti be a tőzsdén. Salinbeni szenátor, és a titokzatos Espinosa segítségével sikerül öngyilkosságba hajszolnia az intézmény elnökét, Philippo Rasit, és érdekházasságba kényszeríteni Rasi húszéves, gyönyörű lányát, Estert. Corrado Cattani eközben elfogja Tindari kaszinótulajdonos hidegvérű és különös gyilkosát, Salvatore Frollót, akiben a maffia régi adósát ismeri fel, és rögtön nézeteltérése támad Silvia Conti bírónővel, ám kapcsolatuk hamar barátsággá szelídül. Cattani Davide Faeti újságíró bevonásával értékes információkat szerez Frollóról. Az újságírót váratlanul meggyilkolják, de halála előtt egy vérfoltos fényképet nyújt Cattaninak. Ez az egyetlen vékony szál, amelyen a nyomozó elindulhat. Kiderül, hogy a fénykép Frollo halottnak hitt lányát ábrázolja, és Cattani hosszas kutatómunka után rá is akad az árvaházban nevelkedett gyermekre. Tano, félreállítva az útból eddigi partnerét, a „Bábost”, a maffia többi hatalmasával megegyezik egy nagyszabású hulladékszállítmányról, és sikeres nap elé néz a tőzsdén. Corrado Cattani felügyelő azonban nem adja meg magát, és embereivel összefogva, felkészül a bűnszövetkezettel való végső leszámolásra.
5. évad