A Panzerkampfwagen V Panther (jelentése párduc) a Harmadik Birodalom egy közepesharckocsi-típusa, melyet a második világháború alatt fejlesztettek ki és alkalmaztak. Német katonai jelölése Sd.Kfz. 171.
Előzmények A PzKpfw V Panther a Szovjetunió-beli nagy német páncélos veszteségeket volt hivatott csökkenteni, ugyanis a szovjetek korszerű T–34-ei megtizedelték az 1941-ben a keleti fronton szolgálatot teljesítő német harckocsikat (PzKpfw III és IV-eseket).
A Panther besorolása tömeg szerint: a Panther megnevezése bizonytalanságot kelt, a németek esetenként közepesnek, máshol nehéznek minősítették a Panther harckocsit. A tömege alapján azonban (44 800 kg) ugyanúgy a nyugati szövetségesek, mint a szovjetek értelmezése szerint a nehézharckocsik közé tartozott (az amerikai Pershingek és a szovjet ISZ-típusú harckocsik voltak hasonló tömegkategóriában). A Panther tömeg szerinti besorolása egy egyszerű módszerrel eldönthető, aminek lényege a közepes és a nehéz harckocsik tömegadatainak összevetése a Panther tömegével. Ennek alapján a Panther egyértelműen a nehézharckocsi kategóriába sorolandó.
1941. november 18-án egy különleges bizottság érkezett a Szovjetunióban harcoló 2. Páncélos hadtesthez, hogy felmérjék a helyzetet, és felállítsák azokat a követelményeket, amelyek szerint fejlesztik ki az új harckocsit. Ennek keretében beszéltek a német páncélostisztekkel, és megtekintettek pár zsákmányolt T–34-est. A csoport tagjai, Porsche professzor, Oswald (az MAN mérnöke) és dr. Aders (Henschel). A fejlesztéssel párhuzamosan foglalkozott a Daimler Benz és a MAN. A Daimler-Benz prototípusa, a VK3002 külsőleg szinte a T–34-es pontos mása volt, és ez a fronton problémákhoz vezetett volna, ezért a gyár megszakította a projektet. A MAN prototípusa sokkal ígéretesebbnek mutatkozott, nagyobb volt a hatótávolsága, mint a Daimler-Benz változatnak, és benzin-üzemű motorral volt felszerelve. A MAN két darabot gyártott le (VK 3002 (M) és VK 3003 (M)), és mindkettőt tesztelték az Eisenach melletti gyakorlópályán. A sikeres tesztek után elindították a gyártást, a harckocsikat a MAN, a Daimler-Benz, a Henschel und Sohns AG és a Maschinenfabrik Niedersachsen Hannover (MNH) nehézgépgyárakban készítették – egy harckocsi gyártási költsége 117 000 birodalmi márka volt.
A VK3002 (M) prototípus a Guderian-bizottság által megkövetelt kiegyensúlyozott mozgékonyság-védettség-tűzerő paramétereket testesítette meg, ugyanakkor a (korai változatnál) 650 LE teljesítményű karburátoros Otto-motor, a 40–80 mm közti döntött-hegesztett síklemezekből kiképzett páncéltest és torony, illetve a korábbi fejlesztésekre épülő átlapolt futómű gyártása technológiai szempontból megoldhatónak bizonyult. A hétfokozatú ZF AK 7-2000 váltómű megfelelő mozgékonyságot biztosított. A 7,5 cm-es űrméretű KwK 42 L/70-es löveg teljesítménye előre láthatóan évekig elegendő bármely páncélozott célpont leküzdésére.
Gyártás A háború alatt több Németországgal szövetséges állam is érdeklődött a Panther iránt: a harckocsi licencét Magyarország is meg akarta venni, de a németek a licencért 200 millió márka uzsoraárat kértek. A 200 db-os magyar gyártás minden egyes harckocsiját 1 000 000 birodalmi márka terhelte volna csak licencköltség címén, ez pedig sokkal több volt, mint a jármű valós ára, így érthetően a magyar fél elállt a vételi jogtól.
1943-ban Svédország megvett egy Ausf. A- t. Ugyanezen év februárjában intenzív német-olasz megbeszélések folytak egy olasz Fiat-gyár Panther-gyártásra való felkészüléséről. A MAN már el is készítette a gyártáshoz szükséges gépsort, de az olasz kapituláció megakadályozta a terv megvalósulását.
Japán is megrendelt egy Panther-t és egy Tiger H1-et, azonban ezeket soha nem küldték el a távolkeleti országba.
Szerkezeti kialakítás bélyegkép|jobbra|300px|Egy Panther futógörgői, az oldalpáncélt zimmerittel kenték be. A futómű karbantartását nagyban megnehezítette, hogy több görgőt el kellett távolítani a szereléshez
A harckocsiágyú A Panther fő fegyvere a 7,5 cm KwK 42 páncéltörő ágyú volt. Az ágyúcső hossza névlegesen 70 űrmérethosszú volt (L/70), ténylegesen 67,3 volt a cső űrmérethossza, azaz 5250 mm, a csőszájfékkel együtt 5535 mm.Az amerikai és német űrmérethossz meghatározása különbözik, a németeknél a csőtorkolattól a zárig, az amerikaiaknál a torkolattól a töltényűrig mérték. Az amerikai űrmérethossz tehát ugyanannál a lövegnél kisebb szám, mint a németé. E löveg esetében az L/67,3 az amerikai szabvány szerinti. Az ágyúkat a düsseldorfi Rheinmetall-Borsig és a brünni Zbrojovka gyár készítette. Az ágyú tömege 1084 kg volt csőszájfékkel, lövegpajzzsal együtt pedig 2650 kg. Az D és A változatokba 79 db, míg a G változatba 82 db lőszert lehetett málházni háromféle típusból: Panzergranate 39/42, a repesz-romboló Sprenggranate 42 és a volfrám-karbid-magvas Panzergranate 40/42.
Név Típus Tömeg Kezdősebesség 100 m 500 m 1000 m 1500 m 2000 m PzGr 39/42 páncéltörő gránát 6,8 kg 925 m/s 138 mm 124 mm 111 mm 99 mm 88 mm PzGr 40/42 volfrám-karbid-magvas páncéltörő gránát 4,75 kg 1120 m/s 194 mm 174 mm 150 mm 127 mm 106 mm SprGr repeszgránát 6,5 kg 550 m/s 10 mm 4 mm - - - Smoke füstgránát 6,5 kg 762 m/s - - - - - Az adatok 30°-os becsapódási szög mellett értendők. A Párduc lövege gyakorlatilag minden ellenséges harckocsit képes volt kilőni. Az ágyú a hatásos optikával párosulva lehetővé tette, hogy 1000 méteres lőtávolság esetén 97 százalékos találati arányt érjenek el az első lövéssel. Az első lövés találati aránya még 2500 méteres lőtávolság esetén is 29 százalék volt.
Az 1944-45-ös időszakban a Párduc-hoz a képességeket tekintve a legközelebbi ellenfele a szovjet ISz-2 nehézharckocsi volt, amit jelentősen nagyobb űrméretű, 122 mm-es löveggel láttak el. Viszont a szovjet harckocsi számára súlyos probléma volt, hogy a 122-es löveg lövedéke nagyon nehéz volt és a lőszer osztott volt, vagyis két részben kellett betölteni. Ezért míg a Párduc tűzgyorsasága percenként 4 lövés volt, addig a ISZ–2 esetében ez a percenként egyhez állt közelebb.
Az újabb generációs német nehézharckocsik ellen alkalmazták az SZU–152 majd az ISZU–152 rohamlövegeket is, amiknek egy 152 mm-es ágyútarackja volt. Ugyan az nagy károkat tudott okozni, de a nagyon nehéz, 43 kilogrammos lövedék miatt a tűzgyorsasága alacsony volt, ami hátrányos volt. Emellett a szovjet rohamlövegek másik problémája az volt, hogy limitált volt a lőszerkészlet.
A motor bélyegkép|jobbra|300px|Egy Sd.Kfz. 173 Jagdpanzer farpáncélja. Jól megfigyelhetőek a kipufogók, közöttük az emelő és a két nagyméretű szerelődoboz
A harckocsit Maybach HL 230 P30, illetve Maybach HL 210 P45 (Tiger I) típusú motorok hajtották. A motor 3000-es fordulatszámon 700 lóerő teljesítményt adott, a gyakorlatban azonban leszabályozták a túlmelegedés és az élettartam-növelés céljából 2500-as fordulatszámra. Az üzemanyag 74-es oktánszámú benzin volt, az 5 db benzintartály és az üzemanyagrendszerTank Power 08 - PzKpfw.V Panther vol 8 by Waldemar Trojca 33. oldal összesen 730 liter befogadására volt képes.
Terepjáró-képesség A Párduct a kezdetektől fogva széles lánctalpakkal (660 mm) és nagy hasmagassággal (57 centiméter) tervezték. Ez által olyan mély hóban és annyira sáros terepen is haladni tudott, ahol egy Sherman elakadt volna. Ezt a különbséget a nyugati harckocsizók több alkalommal megfigyelték és feljegyezték.
Védettség A Párduc páncélzatát szemből a Sherman M4A2 verziója még közvetlen közelről sem tudta kilőni. A T-34-s újabb, 1944-ben megjelent és erősebb löveggel (85 mm-es) ellátott verziója is csak akkor tudta kilőni a német tankot, hogyha 500 méternél közelebb jutott hozzá, és csak az oldalára vagy a farlemezére leadott lövéssel.
Viszont később újabb ellenfelek jelentek meg a csatatereken, köztük a ISZ–2 nehézharckocsik. Az újabb orosz nehézharckocsik képesek voltak a Párducot 1500 méterről kilőni.
A német harckocsi-fejlesztést irányító Wa Prüf 6 kísérletezett azzal, hogy a Párduc-ot a páncélzata mennyire védi meg az ISz-2-es 122 mm-es lövegétől, és arra jutottak a tesztek alapján, hogy amennyiben a Párduc tankot 30 fokos szögben állítják fel, úgy a szovjet löveg azt a páncéltest elején még közvetlen közelről sem tudta kilőni. Emellett ilyen szögből még az alsó lemezt is csak 100 méternél közelebbről tudta a szovjet löveg átlőni. A német tank tornyát viszont 1500 méterről ki tudta lőni.
Hátulról és oldalról, ahol gyengébb volt a páncélzata, a ISz-2-es lövege akár 3500 méterről is kilőtte a Párduc-t.
Emellett a szovjet 122-es löveg akkor is kárt tudott tenni egy tankban, hogyha nem tudta átütni annak a páncélzatát. Ennek az volt az oka, hogy a szovjet lövedéknek akkora volt a tömege és így mozgási energiája, hogy a célpontra egy nagy ütést mért, ami károkat okozott. Ezen okból az eltalált harckocsi még a páncélzat átütése nélkül is harcképtelenné vagy mozgásképtelenné válhatott, akár darabokra is eshetett.
A Párduc egy másik legendás ellenfele az ISZU–152 rohamlöveg volt, ami 152 mm-es ágytarackkal rendelkezett. Ugyan az ISZU elsősorban rohamlöveg volt, de amikor alkalom volt rá, akkor alkalmazták páncélvadászként is. A löveg által kilőtt lövedék tömege 43 kilogramm volt, ami miatt óriási károkat tudott okozni, tönkretehette egy harckocsi futóművét, vagy leszakíthatta a tornyát.
A típust az A verziótól kezdve ellátták köténypáncélzattal, ami fokozta a páncélos oldalának a védettségét. Ennek a kiváltó oka a szovjet haderő által alkalmazott nagy számú páncéltörő-puska volt. Később viszont a nyugati csapatok által alkalmazott páncéltörő fegyverek ellen is jól jött (pld: Bazooka).
Az A verziótól kezdve emellett a típus kapott Zimmerit antimagnetikus anyagot is, amit a jármű külső felületére hordtak fel. Viszont a Zimmerit alkalmazásával 1944 szeptemberétől kezdve felhagytak.
Típusváltozatok Még a tömeggyártás megkezdése előtt legyártottak 20 darab nulladik sorozatbeli harckocsit, Ausführung A jelzéssel (jelentése A változat) – ennek természetesen semmi köze nem volt az 1943 szeptemberétől gyártott Ausf. A változathoz. Erről a változatról kevés kép maradt fenn, a Panzer Lehr páncéloshadosztály használta a harckocsizók kiképzésére. Valószínűleg ennek a hadosztálynak a kötelékében jutott el 1944-ben a nyugati frontra, Normandiába. 1943 februárjától ezt a változatot Ausf. D1-nek nevezték.
D változat bélyegkép|jobbra|300px|A Grossdeutschland páncélgránátos-hadosztály harckocsiezredének Ausf. D Panther-ei támadás előtti menetben a romániai Jászvásár közelében 1944. április elején
Az első nagy számban gyártott változatot D betűvel jelölték meg, a B és C jelzést nem alkalmazták. Az Ausf. D változat alig különbözött valamiben a prototípustól: a harckocsiágyú csőszájfékét és a parancsnoki kupolát módosították. A homlokpáncélba épített MG 34 géppuska menethelyzetben a harckocsi belsejében lett rögzítve, csak a tüzelés előtt helyezte el bölcsőjében a rádiókezelő. Az 1943 második felében épített harckocsik ferde lemezeinek felületeit zimmerit pasztával kenték be és oldalaikra 10 mm vastag acéllemezeket, kötényezést szereltek fel. A torony bal oldalán kör alakú, belülről zárható nyílást alakítottak ki a kilőtt töltényhüvelyek kidobálására. A harckocsit két Bosch-reflektorral is felszerelték.
A változat bélyegkép|jobbra|300px|Német Panther Ausf. A harckocsik menetben Debrecenben a Piac utcán, 1944 október közepén. Háttérben a „Csonkatemplom”
Az Ausf. A változatot 1943 szeptemberének végétől kezdték el gyártani a kurszki csata keserű tapasztalatai alapján. Ennek a változatnak módosították a parancsnoki kupoláját, az ún. "szemeteskosár" került rá, amit elláttak légvédelmi feladatokra alkalmas, körbeforgatható állvánnyal az MG 34 számára, illetve a homlokpáncélban lencse alakú acélburokba helyezték el a védőgéppuskát, továbbra is a rádiós kezelte szükség esetén. Módosították a motor kipufogórendszerét és hűtését, eltüntették a torony bal oldalának kör alakú ajtaját, módosították az ágyú céltávcsöveit és a reflektorok számát egyre csökkentették.
G változat