Az A Day at the Races Tour a Queen együttes 1977. január 13-ától 1977. június 7-éig tartó koncertsorozata volt, amely az 1976-os A Day at the Races albumot népszerűsítette. A turnén összesen 59 koncertet adtak, többségében Európában és az Egyesült Államokban, eljutottak Kanadába is, de Japán ezúttal kimaradt a menetrendből.
Szakaszok Észak-Amerika (1977. január–március) A Queen történetében először indult egy album világ körüli turnéja az USA-ban. 1977. január 13. és március 18. között negyven koncertet játszottak az Egyesült Államok és Kanada nagyvárosaiban. Az előző turnén volt olyan helyszín, ahol egymást követő 3-4 este is felléptek a kb. háromezer néző befogadására alkalmas színháztermekben. Az A Day at the Races turnéja volt az első, ahol a Queen már stadionokban lépett fel, hogy a rájuk kíváncsi több ezer rajongót egyetlen estén szolgálják ki. Így például Chicagóban, Philadelphiában, Bostonban, és Detroitban.A Day At The Races Tour – Queenconcerts Február 5-én a 20 000 fő befogadóképességű híres Madison Square Gardenben léptek fel New Yorkban, másnap pedig Long Islanden játszottak húszezer rajongónak. Egy hónapra rá, március elején a 18 000 férőhelyes Los Angeles-i Forumban adtak dupla koncertet.
Az amerikai turné állomásain az ír Thin Lizzy volt az előzenekar, akik jó teljesítményükkel minden este kihívás elé állították a Queent. A tengerentúli zenei sajtó is a Gary Moore-ral a soraiban fellépő Thin Lizzyt dicsérte és próbálta lehúzni a Queen teljesítményét, de a nézők saját szemükkel láthatták az egyébként baráti viszonyban lévő együttesek remeklését a színpadon. A Queen és a Lizzy felfokozott hangulatú koncertjei között a közönség lecsillapítására egy kis klasszikus zenét, Chopin műveit játszották be a szünetekben. A kemény tél és a nagy havazás miatt a január 29-re meghirdetett daytoni koncert elmaradt, de még márciusban is voltak dátumok, amiket le kellett mondaniuk. A turné során Kanadában hétszer léptek fel, ebből a két hónapos koncertsorozat legvégén Calgaryban két egymást követő estén.
IdőpontHelyszín 1977. január 13. , Milwaukee 1977. január 14. , Madison 1977. január 15. , Columbus 1977. január 16. , Indianapolis 1977. január 18. , Detroit 1977. január 20. , Saginaw 1977. január 21. , Louisville 1977. január 22. , Kalamazoo 1977. január 23. , Richfield 1977. január 25. , Ottawa 1977. január 26. , Montréal 1977. január 28. , Chicago 1977. január 30. , Toledo 1977. február 1. , Toronto 1977. február 3. , Springfield 1977. február 4. , College Park 1977. február 5. , New York 1977. február 6. , Uniondale, Long Island 1977. február 8. , Syracuse 1977. február 9. , Boston 1977. február 10. , Providence 1977. február 11. , Philadelphia 1977. február 19. , Miami 1977. február 20. , Lakeland 1977. február 21. , Atlanta 1977. február 22. , Birmingham 1977. február 23. , St. Louis 1977. február 25. , Dallas 1977. február 26. , Houston 1977. március 1. , Phoenix 1977. március 2. , Inglewood 1977. március 3. , Inglewood 1977. március 5. , San Diego 1977. március 6. , San Francisco 1977. március 11. , Vancouver 1977. március 12. , Portland 1977. március 13. , Seattle 1977. március 16. , Calgary 1977. március 17. , Calgary 1977. március 18. , Edmonton
Nyugat-Európa (1977. május) Európában mindössze nyolc koncertet adtak öt országban, pedig utoljára 1974 decemberében játszottak a kontinensen a Sheer Heart Attack turné keretében. Svédországban kétszer, Németországban három alkalommal, Dániában, Hollandiában és Svájcban egyszer-egyszer léptek fel két hét alatt. Az európai kritikusok nagyra értékelték a Queen élő teljesítményét, a két és fél év alatt "kiéheztetett" rajongók pedig lelkesen fogadták a színpadon az egészségükre pezsgőző együttest. Freddie Mercury énekes az 1912-ben Nyizsinszkij által tervezett „Egy faun délutánja”-balettjelmez pontos másában lépett színpadra esténként, és többször is ruhát cserélt koncert közben, többek között egy piros-fehér-zöld kockás harlekin-jelmezbe. Mindezt a zenei és előadói puritánságot hirdető punkmozgalom népszerűségének csúcsán.
IdőpontHelyszín 1977. május 8. , Stockholm 1977. május 10. , Göteborg 1977. május 12. , Koppenhága 1977. május 13. , Hamburg 1977. május 14. , Frankfurt 1977. május 16. , Düsseldorf 1977. május 17. , Rotterdam 1977. május 19. , Bázel
Egyesült Királyság (1977. május–június) A Bristolban május 23-án induló 11 állomásos brit turné Jubilee Tour néven futott, mellyel II. Erzsébet uralkodásának 25 éves ezüstjubileuma előtt tisztelgett a zenekar. Stafford kivételével minden helyszínen két egymást követő estén léptek fel. Az egész világkörüli turné csúcspontja a hivatalos állami ünnepségek részeként Londonban az Earls Court kiállítási központban tartott két előadásuk volt június 6-án és 7-én, ahol összesen 36 000 nézték meg a Queent. A kétórás koncertről filmfelvétel is készült, de eddig nem került kiadásra.Queen live in Earls Court, London, UK – Queenconcerts A második este teljes bevételét és a Holland Parkban tartott jótékonysági partin összegyűjtött 100 000 fontot az együttes a Jubilee Alapítványnak ajánlotta fel.
IdőpontHelyszín 1977. május 23. , Bristol 1977. május 24. , Bristol 1977. május 26. , Southampton 1977. május 27. , Southampton 1977. május 29. , Stafford 1977. május 30. , Glasgow 1977. május 31. , Glasgow 1977. június 2. , Liverpool 1977. június 3. , Liverpool 1977. június 6. , London 1977. június 7. , London
Közreműködők Freddie Mercury – ének, zongora Brian May – elektromos gitár, háttérvokál, bendzsó, gitár Roger Taylor – dob, háttérvokál John Deacon – basszusgitár, triangulum
Dalok listája Már az A Day at the Races album megjelenése előtt játszottak néhány dalt élőben az 1976. szeptemberi koncerteken, a lemezbemutató turnéra pedig újabb számok kerültek be a programba az albumról: Somebody to Love, The Millionaire Waltz és White Man. A legnagyobb újdonságot mégis a Bohemian Rhapsody előadása jelentette. Az A Night at the Opera turnéval ellentétben, ahol három részletben játszották el dalt a koncert elején és közepén, az 1977-es észak-amerikai turnétól kezdve egyben adták elő legnagyobb slágerüket. A dal operás része szalagról ment, míg az együttes elhagyta a színpadot, majd a rockfináléval robbantak be újra. A hosszabb pihenő után május 8-án kezdődő európai szakaszra újabb dalokkal bővült a műsor: a Death on Two Legs és a megújított medleybe a Good Old-Fashioned Lover Boy került be, kivételes esetekben pedig a ráadásban újabb feldolgozások is megszólaltak, mint például az I’m a Man Bo Diddleytől és a Mannish Boy Muddy Waterstől.
Jellemző műsor A Day at the Races intro Tie Your Mother Down Ogre Battle White Queen Somebody to Love Medley: Killer Queen Good Old-Fashioned Lover Boy (kivéve Amerikában) The Millionaire Waltz You’re My Best Friend Bring Back That Leroy Brown Death on Two Legs (kivéve Amerikában) Sweet Lady Brighton Rock ’39 You Take My Breath Away White Man The Prophet’s Song Bohemian Rhapsody Stone Cold Crazy Keep Yourself Alive In the Lap of the Gods…Revisited Now I’m Here Liar Big Spender Jailhouse Rock God Save the Queen
Ritkán előadott dalok I’m a Man Mannish Boy Doing All Right Lucille Saturday Night's Alright for Fighting Procession (Earls Court) Stupid Cupid Be Bop a Lula
Érdekességek A chicagói koncerten néhányan tojásokat dobáltak a színpadra az erkélyről. Brian May a The Millionaire Waltz című szám közben elcsúszott és megütötte a farokcsontját. Freddie leállította a műsort és a zenekar levonult a színpadról, de végül visszatértek és folytatták a koncertet miután a frontember néhány keresetlen szót szólt a közönséghez. Ráadásnak csak a Now I’m Here-t adták elő.http://queenlive.ca/queen/77-01-28.htm
Jegyzetek
Kategória:Queen-koncertek Kategória:Az év szócikke 2011 verseny jelöltjei Kategória:Turnék 1977-ben