II. Frigyes vagy Nagy Frigyes (németül Friedrich II. vagy Friedrich der Große; 1712. január 24. – 1786. augusztus 17.) Poroszország királya 1740-től haláláig. Katonai hódításaival, gazdasági és adminisztrációs reformjaival nagyhatalommá tette Poroszországot; ezenkívül a művészetek és tudományok támogatójaként, a felvilágosodás hirdetőjeként szerzett hírnevet.

Ifjúkorában Frigyes inkább a zene és filozófia iránt érdeklődött, emiatt konfliktusba került militarista, engedelmességet követelő apjával, I. Frigyes Vilmossal. Miután azonban trónra került, szinte azonnal megtámadta Ausztriát, és az apja által felfejlesztett, jól kiképzett hadseregével az osztrák örökösödési háborúban elcsatolta Szilézia gazdag tartományát. A túlerőben lévő ellenséggel szemben kivívott győzelmei miatt hamar nagy hírnévre tett szert.

Frigyes a felvilágosult abszolutizmus híve volt, felfogása szerint az uralkodó az állam első szolgája. Modernizálta a porosz államszervezetet, eltörölte a kínvallatást, az állam hatékonysága érdekében kimondottan toleráns valláspolitikát folytatott, enyhített a katolikusok és zsidók helyzetén. Sokat javított a társadalmi mobilitáson, lehetővé tette hogy az alsó néprétegekből származó tehetséges fiatalok magasra jussanak az állam szolgálatában. Vallásra való tekintet nélkül szorgalmazta a bevándorlást Poroszországba. Támogatta a művészeteket és a tudományokat, engedélyezte a sajtó és az irodalom szabadságát. Házassága gyermektelen maradt (valószínűleg homoszexuális volt), így a trónon unokaöccse, II. Frigyes Vilmos követte.

A 19. század német történészei magasztalták katonai tehetségét, gazdasági reformjait, kötelességtudatát, és hogy sikerült nagyhatalommá tennie Poroszországot. A nemzetiszocialista Németországban a propaganda eszközévé tették, Adolf Hitler egyik elődjének tartva. A második világháborút követően Nyugat- és Kelet-Németországban a porosz militarizmus képviselőjének tartott alakja háttérbe szorult, de Németország újraegyesítése után ismét elfoglalta helyét a nemzeti hősök között. Ma Frigyest kiváló hadvezérnek, tehetséges reformernek tartják, aki megteremtette annak a Poroszországnak az alapjait, amely sikerrel szállhatott harcba Németország egyesítőjének szerepéért az Osztrák Császársággal.

Gyermekkora Frigyes a porosz trónörökös, Frigyes Vilmos és felesége, Hannoveri Zsófia Dorottya negyedik gyermekeként (és harmadik fiaként, ám két bátyja még egyéves kora előtt meghalt) született 1712. január 24-én, éjjel 11 és 12 óra között, a berlini Királyi palotában. Benjamin Ursinus von Bär püspök, udvari lelkész egy héttel később, január 31-én tartotta keresztvíz alá. Egy évvel később, 1713-ban meghalt nagyapja, I. Frigyes és apja lett Poroszország királya; a kis Frigyes egyúttal trónörökössé vált. Kilenc, felnőttkort megért testvére közül nővére, Vilhelmina állt legközelebb hozzá. Frigyes Vilmos nem királyi, hanem polgári nevelést szeretett volna adni gyerekeinek, akiknek nevelésével ugyanazt a francia hugenotta nőt, Madame de Rocoulle-t bízta meg, aki korábban az ő nevelőnője volt.

A "katonakirályként" közismertté vált I. Frigyes Vilmos nagy és ütőképes hadsereget hozott létre; ennek egyik jelképe volt a válogatottan magas katonákból összeállított "potsdami óriásgárda". Ezenfelül gondosan kézben tartotta országának gazdaságát és erős, központosított kormányzatot alakított ki. Az erőszakos dühkitörései miatt rettegett király nem tűrt ellentmondást. Frigyes anyja, Zsófia (György Lajos hannoveri választófejedelem, 1714-től angol király lánya) vele ellentétben tanult, udvarias, jellemes nő volt. A szülei közötti politikai és személyiségbeli ellentétek feszültségeket váltottak ki, amelyek aztán kihatottak Frigyes kultúrához való viszonyára, uralkodói szerepére és az apjával való kapcsolatára.

Kisgyermekként anyjával ás Vilhelmina nővérével lakott, de rendszeresen meglátogatta apját annak Königs Wusterhausen-i vadászkastélyában. Szoros kapcsolata nővérével felnőtt korukban is megmaradt, egészen annak 1758-as haláláig. Francia nevelőnőjüknek köszönhetően a gyerekek egyszerre tanulták meg a németet és a franciát. Bár apja elegendőnek tartotta vallási és gyakorlatias nevelésüket, Frigyes komolyan érdeklődött a zene, az irodalom és a francia kultúra iránt. Apja az efféle dolgokat nőiesnek tartotta és gyakorta megalázta vagy megverette a kis Frigyest érdeklődése miatt. A fiú ennek ellenére latintanára, Jacques Duhan segítségével titokban összeállított egy háromezer kötetes könyvtárat, amely költészettel, filozófiával, görög és római klasszikusokkal foglalkozó könyvekből állt.

Bár Poroszország államvallása lutheránus volt, Frigyes Vilmos kálvinistaként nevelkedett. Állandó aggodalom gyötörte amiatt, hogy vajon őt is kijelölte-e az Úr üdvözülésre. Hogy fiának ne kelljen ezen keresztülmennie, elrendelte hogy ne tanítsák meg neki a predesztináció tanát. Ennek ellenére Frigyes valószínűleg a maga következtetései által is eljutott a predesztinációhoz.

A trónörökös

Frigyes 16 éves korában közeli baráti kapcsolatba került apja egyik apródjával, a 17 éves Peter Karl Christoph von Keithtel. Vilhelmina feljegyezte, hogy "hamarosan elválaszthatatlanná váltak... teljes odaadással szolgálta az öcsémet". Másutt pedig: "Bár feltűnt nekem, hogy bizalmasabb viszonyban volt ezzel az apróddal, mint a helyzetéhez illő lett volna, azt nem tudom barátságuk mennyire volt intim." Későbbi élete alapján Frigyes valószínűleg homoszexuális volt (bár éppen ebben az időben volt egy futó kapcsolata Anna Karolina Orzelska grófnővel is), nem állítható biztosan, hogy szexuális kapcsolatban állt volna Keith-szel (vagy hogy valaha is kiélte volna esetleges ezirányú vonzalmait). Mikor Frigyes Vilmos tudomást szerzett a barátságuk körüli pletykákról, azonnal elküldte az apródot egy távoli, a holland határ mellett állomásozó ezredhez.

Az 1720-as évek közepén anyjuk megpróbálta összeházasítani Frigyest és Vilhelminát unokatestvéreikkel – bátyja, II. György angol király gyerekeivel, Amália hercegnővel és Frigyes walesi herceggel. A berlini osztrák nagykövet, Seckendorff marsall angol-porosz szövetségtől tartva, megvesztegette Grumbkow porosz hadügyminisztert és Reichenbach londoni porosz nagykövetet, hogy rontsák meg a két ország közötti viszonyt, amit rágalmakkal és vesztegetésekkel sikerült is elérniük. Frigyes Vilmos sem rajongott az ötletért, hogy trónjának örököse egy angol feleség és az angol udvar befolyása alá kerüljön. Amikor aztán szerződést kötött Ausztriával (amely homályosan utalt a jülichi hercegségre vonatkozó igényének elismerésére) a házassági tárgyalásoknak is vége szakadt.

A Katte-ügy Nem sokkal azután hogy kapcsolata Keithtel kényszerűen megszakadt, Frigyes összebarátkozott a nála nyolc évvel idősebb Hans Hermann von Kattéval, aki a porosz hadsereg tisztje volt. Közeli barátok – egyes feltételezések szerint szeretők – lettek. Az angol házassági elképzelések kútba esését követően Frigyes azt tervezte, hogy Kattéval és néhány másik fiatal tiszttel együtt átszökik Angliába. Amikor a király 1730 nyarán vele együtt a Rajna menti Mannheimbe utazott, Frigyes már készen állt a cselekvésre. Az összeesküvők egyike, Robert Keith (Peter Keith fivére) azonban megtört, és mindent elárult Frigyes Vilmosnak. Frigyest és Kattét azonnal elfogták, és Küstrin várába zárták. Mivel formálisan mindketten katonatisztek voltak, akik egy másik hatalom területére akartak dezertálni, a király felségárulással vádolta meg őket. Frigyes Vilmos kivégzéssel fenyegette a fiát, majd azzal, hogy öccse javára megfosztja a trónörökösi jogaitól; de aztán belátta, hogy a birodalmi gyűlés valószínűleg nem hagyna jóvá egy ilyen döntést. Kattét viszont halálra ítélte, és Frigyesnek jelen kellett lennie, amikor barátját november 6-án a küstrini vár udvarán lefejezték; a koronaherceg még a hóhér csapása előtt elájult.

Frigyesnek megkegyelmeztek, de megfosztották katonai rangjától. November 18-án kiengedték cellájából, de Küstrinben kellett maradnia, hogy az uralkodásra felkészülendő, szigorú hadi és közigazgatási képzésben részesüljön. Egy évvel később Frigyes Vilmos némileg megenyhülve meglátogatta és engedélyezte, hogy részt vegyen nővére berlini esküvőjén. Vilhelmina 1731. november 20-án ment férjhez Frigyes brandenburg–bayreuthi őrgrófhoz. 1732 februárjában végleg visszatérhetett a fővárosba, de meg kellett ígérnie, hogy feleségül veszi a számára kijelölt, 16 éves Braunschweig-Beverni Erzsébet Krisztinát.

Házassága és a lengyel örökösödési háború

Frigyes Vilmos fontolgatta, hogy fiát összeházasítja Meckleburg-Schwerini Erzsébettel (Anna orosz cárnő unokahúgával), de Ausztria részéről Szavojai Jenő ezt határozottan elutasította. Frigyes maga felajánlotta, hogy lemond a trónról és feleségül veszi Habsburg Mária Teréziát. A király végül Szavojai Jenő jelöltjét, Erzsébet Krisztinát (az osztrák császárné unokahúgát) fogadta el, aki Habsburg-rokon volt ugyan, de protestáns vallású. A kétségbeesett Frigyes öngyilkossággal fenyegetőzött és azt írta nővérének menyasszonyáról, hogy "sem szerelem, sem barátság nem lehet közöttünk". Végül beadta a derekát és 1733. június 12-én feleségül vette a lányt, akivel kevés közös vonása volt és magát a házasságot is a gyűlölt osztrák politikai befolyás eredményének tekintette. A fiatal pár ezt követően a berlini Kronprinzenpalaisban lakott, majd 1736-ban átköltöztek a rheinsbergi kastélyba, ahol felesége még jelentős szerepet játszhatott Frigyes társasági életében. Trónra kerülésén követően azonban Frigyes különköltözött Erzsébettől. Átadta neki a schönhauseni kastélyt és lakosztályt is kapott a királyi palotában, de egyébként megtiltotta neki, hogy meglátogassa őt potsdami udvarában. Gyermekük nem született, a trónörökös Frigyes öccse, Ágost Vilmos volt. Ennek ellenére Erzsébet Krisztina továbbra is hűséges maradt hozzá. Frigyes gondoskodott róla, hogy felesége mindent megkapjon, ami rangjával járt, de gyengédséget soha nem mutatott iránta. Különválásuk után csak hivatalos eseményeken látták egymást; ide tartoztak a születésnapi vizitek is (ezek azon ritka alkalmak közé tartoztak, amikor Frigyes nem katonai egyenruhában jelent meg).

Frigyes 1732-ben visszakapta katonai rangját és megkapta a Nauennél állomásozó Regiment von der Goltz ezredet. A lengyel örökösödési háború 1734-es kitörésekor Poroszország Ausztriát segítette. Frigyes Szavojai Jenőt kísérte, aki a Rajnánál hadakozott a franciák ellen és jól megfigyelhette az osztrák hadsereg hiányosságait, amit később az ellenük vívott háborúban alaposan kihasználhatott. A köszvény gyötörte Frigyes Vilmos kibékült a fiával és átadta neki a rheinsbergi kastélyt. Új rezidenciájában Frigyes zenészeket, színészeket és más művészeket gyűjtött maga köré. Sokat olvasott, színdarabokat nézett (és játszott is bennük), zenélt és zenedarabokat írt. Barátaival lovagrendet alapított, amelyet Pierre Terrail de Bayard francia lovagról nevezett el; a szervezet nagymestere Heinrich August de la Motte Fouqué volt. Frigyes később úgy emlékezett vissza erre az időszakra, mint élete legboldogabb éveire.

1739-ben megírta Anti-Machiavel c. idealista esszéjét, amelyben fejezetről fejezetre cáfolta Machiavellinek A fejedelem-ben leírt utilitariánus államszervezési elveit. A francia nyelvű (Frigyes minden művét franciául írta) könyvet név nélkül jelentette meg 1740-ben és Voltaire dicséretének köszönhetően nagy népszerűségre tett szert.

1740-ben Frigyes Vilmos súlyosan megbetegedett és már a halálán volt. Frigyes halálos ágyán kibékült apjával. Minden korábbi ellenérzése ellenére később bevallotta, hogy apja igen hatékony uralkodója volt Poroszországnak: "Micsoda szörnyű ember volt. De igazságos volt, értelmes, jól intézte az ország ügyeit... az ő erőfeszítései, az ő fáradhatatlan munkája által voltam képes elérni mindazt, amit azóta tettem."

Az örökösödés