Komár László (Kómár István László, Adásztevel, 1944. november 28. – Budapest, 2012. október 17.) magyar énekes.
Élete Komár István László néven 1944. november 28-án született Adásztevelen Komár Márton és Kovács Irén gyermekeként.
1962–1965 között a Scampolo, majd 1965–1967 között a Dogs együttes tagja volt. 1966-ban részt vett a Táncdalfesztiválon. 1967-től ismét a Scampolo tagja volt, szólistaként. 1969–1970 között az Atlas és a Bergendy-együttessel lépett fel. 1970-ben jelent meg első szólókislemeze Jóbarátom címmel. 1971–1972 között a Non-Stop együttes énekese volt. 1973-ban a Szemek, Szájak, Szívek együttes tagja volt.
A hetvenes évek második felében a Sprint együttes tagja volt – 1978-ban jelent meg a nagylemezük.https://www.discogs.com/Sprint-Sprint/release/2154952
1979-től szólóénekes. 1979-ben már szerepelt a Magyar Rádió Slágerlistáján Faragó "Judy" István és Komár László Kis piros vonat c. szerzeményével. 1980 elején a Tessék választani!-n lépett fel Fülöp Ervin zenjére írt saját szövegű Hol van már a klubhttps://itunes.apple.com/hu/album/hol-van-mar-club-babel-hungaroton/id646128564 c. dalával. Ugyanebben az évben Az áldozat c. film betétdalával (Oh, csak a hajnal jönne már), a Fehér hold, a Húsz év múlva és a Szóljon a zene c. dalokkal aratott sikert. 1981-ben jelent meg első önálló nagylemeze, melyet később számos újabb követett. Dalai rock and roll stílusúak, a magyar Elvis Presleynek is nevezték, mivel saját bevallása szerint is rajongója volt a Királynak. 2011. november 28-án Hungaroton kiadó Életműdíjat adományozott neki.Komár László életműdíjat kapott, mno.hu
2006-ban rosszindulatú kötőszöveti daganatot távolítottak el a lábából, amelyet követően kemoterápiás kezelést kapott. 2011-ben nyirokmirigyrákot diagnosztizáltak nála. 2012 szeptemberében kórházi kezelése alatt tüdőembóliát kapott. Kórházból hazaengedése után volt feleségével, Komár Krisztinával kötött újra házasságot.Ötödször is megnősült a magyar énekes - Titokban vette el harmadik feleségét Súlyos, gyógyíthatatlan betegsége következtében 2012. október 17-én reggel, otthonában elhunyt. November 6-án temették az Új köztemetőben, nagyszámú kollégája és rajongója részvételével, kívánságára rózsaszín Cadillacből.http://www.hirado.hu/Hirek/2012/11/04/19/Kedden_bucsuznak_Komar_Laszlotol_az_Ujkoztemetoben.aspx Temetése
Elismerései Hungaroton Életműdíj (2011)
Diszkográfia
Nagylemezek
Kislemezek ÉvABKiadóNr.Info 1970 Jóbarátom Kovács Kati – Átmentem a szivárvány alatt Qualiton SP 702 A dalt a Csuka nővérek írták, a Beatrice kíséri 1971 És... Kocsmadal: Északi hosszúság 100. fok Pepita SP 836 Tapsifüles 1980 Hol van már a club Universal – Bábel Pepita SPS 70429 Tessék választani! Ó, csak a hajnal jönne már Fehér Hold Pepita SPS 70445 Áldozat Bergendy – Spanyol Izabella Húsz év múlva Pepita SPS 70451 Made in Hungary 1981 Újra és újra Óceán – Kuka Blues Pepita SPS 70498 Táncdalfesztivál 1983 Karácsony éj, havas álom Amerika legszebb asszonya Favorit SPS 70602 1984 Ciao, ciao Bambina Marina Favorit SPS 70638 1987 Nyújtsd a két kezed Neoton Família – Segít a dal Favorit SPS 70780 Sportsegély, km. Aradszky László, Benkő László, Deák Bill Gyula, Görbe Nóra, Kiss Gabi, Kovács Kati Színházi szerepei Presser Gábor: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról József és a színes, szélesvásznú álomkabát (Madách Színház)
Filmjei, műsorai Benne leszek a tévében Az áldozat (1980) Ripacsok (1981) A nagy generáció (1985) Moziklip (1987) Na végre, itt a nyár! (2002) Scampolo (2005) Lesz egyszer egy Ifipark?
Könyve Táncoló fekete lakkcipők; Alexandra, Pécs, 2005
Jegyzetek
Források Komár László hivatalos oldala Hermann Péter: Ki kicsoda 2002 CD-ROM, Biográf Kiadó
További információk
A Metró klubtól a Szigetig rádióműsor
Életmű-díjat kapott Komár László, videotar.mtv.hu Komár László, Frizbi TV2, youtube.com Viszlát, Laci! Két lakkcipő, ha csattan – Komár László, beatkorszak.blog.hu
Kategória:Magyar énekesek Kategória:1944-ben született személyek Kategória:2012-ben elhunyt személyek Kategória:Rákban elhunyt személyek Kategória:Az Új köztemetőben eltemetett személyek