Marik Miklós (Budapest, 1936. május 28. – Tenerife, Kanári-szigetek, Spanyolország, 1998. június 23.) csillagász, egyetemi docens, az ELTE Csillagászati Tanszékének tanszékvezetője (1990–1998). A csillagászat népszerűsítésében meghatározó szerepet vállalt az 1970-es és 1980-as években.
Korai évek Mérnökcsaládból származott.Balázs Béla: Marik Miklós 1936–1998, Fizikai Szemle 1998/8. A budapesti Toldy Ferenc Gimnáziumba járt, ahol tanára, Faragó László szerettette meg vele a matematikát. A KöMaL pontversenyén három évben is az elsők között végzett. Nagybátyja, Guman István hatására kezdett el még gyermekként érdeklődni a csillagászat iránt. 1954-ben érettségizett, és az ELTE fizikus szakára jelentkezett, de az értelmiségi származásúak számára abban az évben csak egy hely volt, ezért átirányították matematika-fizika tanárszakra. Tanárszakosként felvette a csillagászati témájú tárgyakat, és mivel 1956-ban a Csillagászati Tanszék legtöbb oktatója elhagyta az országot, Marik Miklós már 1957-ben és 1958-ban demonstrátorként tartotta a csillagászati témájú bevezető előadásokat. 1958-ban kapott matematika-fizika tanári diplomát.
Oktató és ismeretterjesztő
1959-ben nevezték ki tanársegédnek a Csillagászati Tanszékre. A külföldi kutatómunkáját leszámítva lényegében ettől az időponttól haláláig egyetemi oktató volt, igen sok tárgy oktatásában vállalt szerepet. A Csillagászati Tanszék ideiglenes vezetője volt már 1988-tól, tanszékvezetői kinevezését 1991-ben kapta meg, ezt a pozíciót váratlanul bekövetkezett haláláig betöltötte.
A Bevezetés a csillagászatba című választható tárgyát nemcsak a leendő csillagászhallgatók, de sok, a téma iránt érdeklődő hallgató vette fel, rendszeresen előfordult az is, hogy más egyetemekről (pl. a Műegyetemről) hallgattak át vendéghallgatók, pedig akkoriban ennek ügyintézése komoly adminisztratív nehézségeket jelentett.
Oktatómunkáját mind az oktatási kormányzat, mind a hallgatói elismerték: a művelődési és közoktatási miniszter 1995-ben A Magyar Felsőoktatásért Emlékplakettel tüntette ki, az ELTE Természettudományi Kara pedig hallgatói javaslatra 1996-ban A Kar Kiváló Oktatója címet adományozta Marik tanár úrnak.
Magával ragadó ismeretterjesztő volt, szinte megszámlálhatatlan TIT-előadást tartott. A Csillagászati hét című, évente megrendezett népszerűsítő előadás-sorozatban állandó előadásai voltak. Televíziós műsorokban csillagászati témákban rendszeresen szerepelt.https://www.youtube.com/watch?v=EFihGn7-qTI Sokak esetében, akiket tanított vagy akik jártak az ismeretterjesztő előadásaira, elmondható, hogy a pályaválasztásukban Marik tanár úr pozitív hatása érzékelhető.
Tanítványai között volt Petrovay Kristóf és Erdélyi Róbert.
Kutatási területe Fő kutatási területe az elméleti asztrofizika és a napfizika volt. A naptevékenység földi hatásaival is foglalkozott.
Emlékezete
Egykori tanítványai körében a mai napig érzékelhető hatása, még ma is mesélnek róla anekdotákat. Jellegzetes, összetéveszthetetlen mondatai az egyetemi folklór részévé váltak. Sokat idézett fordulatai közül álljon itt egy: „Ha egy előadás nem jó, legalább színes legyen.” – mondta, amint elővette valamelyik színes krétát.
Tiszteletére a 28492 Marik kisbolygó viseli a nevét.
Művei Magnetohidrodinamikai hullámok keletkezése napfoltokban, A Magyar Tudományos Akadémia Matematikai és Fizikai Osztályának közleményei, 17. 1967. A Theoretical Model of the Solar Chromosphere, Publications of Debrecen Heliophysical Observatory, 2. 1971. A Nap mágneses tere, Magyar Fizikai Folyóirat, 21. 3. 191. 1973. Csillagászattörténeti ABC, ifj. Gazda Istvánnal, Tankönyvkiadó, Budapest, 1982, 1986 Csillagászat, Szerkesztette Marik Miklós, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989 Konkoly Thege Miklós (1842-1916) Meteor csillagászati évkönyv 1992, 145. o., Budapest, 1991
Jegyzetek
Források Balázs Béla: Marik Miklós Meteor csillagászati évkönyv 1999, 288. o. 1998
További információk Aranyköpései ELTE Nyúz Balázs Béla: Marik Miklós 1936–1998, Fizikai Szemle 1998/8. A 2008. június 9-i Marik Miklós-emlékülésen elhangzott visszaemlékezések (1. rész) A 2008. június 9-i Marik Miklós-emlékülésen elhangzott visszaemlékezések (2. rész) A Naprendszerünkről szóló egyik előadása
Kapcsolódó szócikkek Csillagászat
Kategória:1936-ban született személyek Kategória:1998-ban elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar csillagászok Kategória:Magyarok, akikről kisbolygót neveztek el Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek