Kapócs Zsóka (Sopron, 1979. február 19. –) magyar médiaszemélyiség, modell, műsorvezető, alkalmi énekesnő.

Bútorkereskedőként és dizájnérként is remekül helytáll a KapocsArtHome tulajdonosaként, ahol saját készítésű koszorúiban is gyönyörködhetünk.

Karrier A Dallos Ida Általános Iskola elvégzése után a Veres Pálné Gimnáziumban folytatta középiskolai tanulmányait. Ezután 2 évig Gór Nagy Mária Színitanodájában tanulta meg a színészetet. Innen Földessy Margit Színjáték- és Drámastúdiója következett; közben két évig az IBS Nemzetközi Üzleti Főiskolában tökéletesítette angoltudását.

Gyerekként dzsesszbalettozott, steppelt és modern táncokat táncolt. Az első modelliskolába 1994-ben iratkozott be, ekkor még mint pályakezdő vállalt fotózásokat ismertebb cégeknek. Az 1998-as évben a Miss Universe Hungary szépségversenyen a döntőbe jutott, ezt követően pedig három versenyen is hazavihette a legszebbnek járó díjat, 2001-ben a Miss World Hungary győzteseként képviselte Magyarországot a Miss World választáson. A fotózások, a modellkedés és a televízió után a színészet iránt kezdett érdeklődni, így a 2004-es év nagy fordulatot jelentett számára, jelentkezett a Színművészeti Egyetemre. A tanulás után ismét a televíziózással próbálkozott, Frei Tamás és csapata kiválasztotta egy mindennap jelentkező magazinműsorba, ami azóta sem indult el. A nagy várakozásban az RTL Klub behívta egy válogatásra, így került a Szombat esti láz műsorába, amit a rádiózás váltott fel a Danubius Rádióban, a Reggeli Csiliben. Azért került a rádióhoz, mert megjegyzést tett a homoszexuálisokra, így Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója elküldte a csatornától.

Első lemeze Karády dalok címmel 2009 októberében jelent meg.

2015-ben maga mögött hagyta a színházak világát és egy évik Milánóba tanult lakberendezést. Hazatérve saját vállalkozásba kezdett, amivel lakások felújításával, dizájnolásával foglalkozik. Létrehozta a KAPOCS art home webshopot. Esküvői díszítések és dekoráció készítésével is foglalkozni kezdett. 2021-ben Mosonmagyaróváron saját virág- és dekor üzletet nyitott.

Magánélete Az első híresség az életében Kamarás Iván volt, akivel öt évig alkottak párt, 2009-ben ért véget kapcsolatuk. Berki Krisztiánnal 2009-ben volt együtt, még eljegyzésre is sor került, de féléves együttlét után Kapocs szakított. Habony Árpáddal közel négy évig volt kapcsolata, majd 2014-ben házasságkötésre került sor. A polgári szertartást Sopronban tartották, míg a férj a Városligeti Műjégpályán rendezett partival lepte meg kedvesét. Házasságuk rövid ideig tartott, hivatalosan 2015 májusában váltak el. 2015 tavaszán még tartott a válóper Habonytól, de ekkor már új párja lett. Jelenlegi párja Simek Péter labdarúgó, 2018-ban született meg közös kisfiuk, Borisz.

Modelliskolái 1994 – Nemzetközi Divatstúdió 1998 – Sütő Enikő Modelliskolája

Versenyei 1998 – Miss Universe Hungary (döntő) 2000 – Queen Of The World magyarországi döntője (I. helyezés) 2001 – Miss World Hungary (I. helyezés) 2006 – FHM 100 Bombázó (I. helyezés)

Munkái 1997 – Modellkedés itthon (Adidas, Bleifrei, Metro, fürdőruha-, fehérneműkatalógusok) 2000 – Szépségversenyek 2001 – A Satelit TV egyetlen adást megélt „Rúzs” című esti erotikus műsorának társműsorvezetője Havas Henrik mellett 2002 – TV2 Promo Sapiens műsorvezetője 2006 – Szombat esti láz műsorvezetője 2006 – Danubius Rádió Reggeli Csili műsorvezetője 2012 – A Dal 2012 műsorvezetője Gundel Takács Gáborral

Színházi szerepei Tamási Áron-Tolcsvay László: Ördögölő Józsiás - Dilló, gonosz tündér (Budapesti Operettszínház, 2013) Zerkovitz Béla: Csókos asszony - Rica-Maca (Budapesti Operettszínház, 2013) Kocsák Tibor-Somogyi Szilárd-Miklós Tibor: Abigél - Horn Mici (Budapesti Operettszínház, 2012) Michael Kunze-Sylvester Levay- Elisabeth - Ludovika és Frau Wolf (Budapesti Operettszínház, 2012) Gerard Presgurvic: Rómeó és Júlia - Montague-né (Budapesti Operettszínház, 2004 [beállása: 2012]) Federico Fellini: Calibria éjszakái - Rosie, utcalány (Karinthy színház, 2011) Eisemann Mihály: Hyppolit, a lakáj - Mimi, lokáltáncosnő (Karinthy színház, 2011) Kapócs Zsóka önálló estje: Nini - Nini (Tháli színház, 2010) William Blinn: Hajnali mellúszás - A vörösruhás hölgy (Gózon Gyula Kamaraszínház, 2010) Bonnie és Clyde - Bonnie (Orlai Produkciós Iroda, 2008) Gerome Ragni-James Rado-Galt MacDermot :Hair - Sheila (SZINDRA színpad, 2006) Örkény István: Macskajáték - Ilus (IBS színpad, 2006) Heltai Jenő: '''Az ezerkettedik éjszaka - színész (SZINDRA színpad, 2005) Agatha Cristie: Az egérfogó - Mollie Ralston '''(SZINDRA színpad, 2004)

Filmjei Majdnem szűz (2008) Igazából apa (2010)

Források Kapócs Zsóka hivatalos oldala

Jegyzetek

További információk

Műsorvezető adatbázis Műsorvezetők Jegy.hu Helyrejött Kapócs Zsóka és Habony Árpád kapcsolata?, hvg.hu

Kategória:Magyar rádiósok, televíziósok Kategória:Magyar modellek Kategória:Szépségverseny-győztesek Kategória:Magyar színésznők Kategória:Magyar nők Kategória:Soproniak Kategória:1979-ben született személyek Kategória:Élő személyek