A párizsi kommün 1871. március 18. és május 28. között fennálló forradalmi kormányzat volt Franciaország fővárosában. Az ország által az 1870–1871-es francia–porosz háborúban elszenvedett vereség, a Második Francia Császárság bukása és a Harmadik Köztársaság kikiáltása nyomán jött létre. Ennek politikai berendezkedését mérsékelt, polgári köztársaságpártiak határozták meg mint általános választással létrehozott parlamenti rendszert a képviseleti demokrácia elve alapján. A kommünt ez ellen hozták létre az előbbiekhez viszonyítva szélsőséges, köztük különféle szocialista irányzatú köztársaságpártiak. Ők a közvetlen demokrácia hívei voltak és úgy képzelték el az országot, mint szabad, önigazgatásos és autonóm kommünök föderációját. Ugyanakkor a kormány kapitulálását is ellenezték a háborúban. Rövid fennállásának ideje alatt a kommün néhány szociális intézkedést hozott és több elvi szándékot fogalmazott meg, melyeket nem tudott megvalósítani. Kormányzatának a törvényes kormánnyal vívott véres polgárháború vetett véget.
Előzmények bélyegkép|Léon Gambetta kikiáltja a köztársaságot 1871. szeptember 4-én a városháza ablakából.
1870. augusztus 2-án háború tört ki Franciaország és a Porosz Királyság között. A francia hadsereg nem volt felkészülve a háborúra és egy hónap múltán, szeptember 2-án az egyik része vereséget szenvedett Sedannál és kapitulált. A jelen lévő III. Napóleon császárt elfogták a poroszok.Rougerie 1979, 152. o.
Szeptember 4-én, amikor a Bourbon-palotában összegyűlt a Törvényhozó Testület, az üléstermet megszállta egy felkelőcsoport. A köztársaságpárti képviselők kimondták a császár trónfosztását, Léon Gambettával és Jules Favre-val élükön a városházára mentek és kikiáltották a köztársaságot.Encrevé 2014, 446. o. Hasonló események zajlottak le több vidéki városban is, mint Lyon és Marseille.Rougerie 1979, 14. o.
Ún. „nemzetvédelmi kormány” alakult meg Louis-Jules Trochu tábornokkal, Párizs katonai kormányzójával az élen. A miniszterek csaknem mind párizsi köztársaságpárti képviselők voltak. Két irányzathoz tartoztak: egyesek mérsékeltek voltak, mások radikálisok.Encrevé 2014, 450. o.
A kormány Alkotmányozó Nemzetgyűlés megalkotására akart választásokat kiírni október 2-ra és ugyanakkor helyhatósági választásokat is, de a háborús helyzet miatt ez lehetetlennek bizonyult. Béketárgyalásokat is kezdett Otto von Bismarck porosz kancellárral, de akkor még nem fogadta el feltételeit.Encrevé 2014, 451. o.
A hadsereg François Achille Bazaine marsall vezette másik része még mindig ellenállt, miközben Párizst is kezdték ostromolni a poroszok szeptember 19-én. Október 7-én Gambetta légballonnal hagyta el Párizst és Tours-ban csatlakozott a már ott tartózkodó három miniszterhez, hogy megpróbálja újraszervezni a védelmet, de Bazaine elhamarkodott kapitulálása súlyosan sújtotta Franciaországot, pedig a kormány Gambetta vezette küldöttségének sikerült az ún. Loire-i hadsereget megszerveznie. Így a poroszok a Gambetta által felállított felkészületlen és gyengén felszerelt sereget le tudták győzni.Rougerie 1979, 16. o.
Párizs különös helyzetben volt elszigeteltsége miatt. Reakcióként a császárság alatti helyzet ellen a gyülekezési és a sajtószabadság teljes volt. Mivel kizárták őket a kormányzásból, különböző irányzatokhoz tartozó forradalmi szellemű szocialisták, köztük az I. Internacionálé tagjai helyhatósági választásokat követeltek, közvetlenül a népből származó városvezetés megválasztását, hogy ezzel álljon vissza Párizs a francia forradalom alatt először megszerzett és az utána következő rendszerekben megszüntetett szabadsága. Ugyanakkor a békekötés ellen voltak és már szeptember 5-e és 10-e között ún. „éberségi bizottságok”-at szerveztek meg Párizs és a köztársaság megvédésére. Ezek szeptember 11-én föderációt alkottak „Párizs Húsz Kerületének Nemzetvédelmi Köztársaságpárti Központi Bizottság” néven. Már előbb a kormány megnövelte a Nemzetőrség létszámát több mint -re és kiosztott puskát. A Nemzetőrségnek sok ágyúja is volt. Október 8-án tüntetés volt a helyhatósági választások elnapolása ellen, 31-én pedig felkelési kísérlet. Válaszul a kormány népszavazást tartott november 2-án azzal a kérdéssel, hogy a párizsi lakosság kitart-e a kormány mellet, és nagy többséggel megnyerte. November 5-e és 8-a között csak Párizsban helyhatósági választásokat tartottak, és ezeket a mérsékelt köztársaságpártiak nyerték meg. Ezzel konfliktus keletkezett köztük és a forradalmi szelleműek között. Vidéken egész más volt a helyzet. Ott Gambettának sikerült megőriznie a köztársaságpártiak egységét, még a nagyvárosokban is.Encrevé 2014, 451–452. o.
Január 22-étől kezdve Jules Favre külügyminiszter, aki a fővárosban maradt a kormány tagjainak többségével, újból tárgyalásokat folytatott a németekkel.1871. január 18-a után már nem poroszokról van szó, mivel aznap létrejött az egyesült Német Birodalom, amikor a versailles-i kastélyban összegyűlt német fejedelmek Németország császárjának kiáltották ki I. Vilmos porosz királyt. Három heti időszakra kötöttek tűzszünetet január 28-án. Ez alatt az idő alatt választásokat kellett tartani, hogy a megválasztott parlament nevében lehessen tárgyalni a békeszerződésről.Furet 1988, 484. o.Dupeux 2011, 923. o.
Az 1871. február 8-án megválasztott Nemzetgyűlés többségében királyságpárti volt. A második legnagyobb képviselőcsoportot köztársaságpártiak alkották, benne egy szocialista kisebbséggel, és volt még egy kis bonapartista csoport,Bonapartistáknak nevezték azokat, akik bonaparte-házi taggal akarták visszahozni a császárságot. Azért nem a köztársaságpártiak nyerték meg ezeket a választásokat, mert a közvéleményben élt a két első köztársaság tekintélyuralmi rendszerekbe való torkollásának emléke. bélyegkép|Német csapatok bevonulása Párizsba 1871. március 1-én
1871. február 17-én Adolphe Thierst, I. Lajos-Fülöp király volt belügyminiszterét csaknem egyhangúlag választották meg ún. „végrehajtó hatalom főnökének”, azaz államfőnek, ugyanis a köztársaságot kikiáltották, de nem volt hivatalosan az, ezért még nem használták a „köztársasági elnök” címet. Thiers február 19-én mérsékelt köztársaságpárti és orleanistaAz Orléans-ház uralma visszaállításának a hívei. Ehhez tartozott I. Lajos Fülöp, akit 1848-ban buktattak meg. királyságpárti miniszterekből alkotott kormányt.Rougerie 1979, 20. o.Encrevé 2014, 454. o. Programjában Thiers arra hívta fel a Nemzetgyűlést, hogy tegye zárójelbe az államforma kérdését és koncentráljon a legfontosabbra, azaz a béketeremtésre.
1871. február 21-én Thiers találkozott Bismarckkal. A kancellár közölte vele a Franciaországgal szemben támasztott azon feltételeket, amelyek teljesítése nélkül nem volt hajlandó békeszerződést kötni. Ezek szerint Németországnak járt 5 milliárd aranyfrank hadisarcként, Elzász (Belfort nélkül) és Lotaringia egy része. 1871. március 1-én drámai ülésen a Nemzetgyűlés jóváhagyta a szerződést 546 szavazattal 106 ellenében. Az ellenszavazók között ott volt az összes párizsi, elzászi és lotaringiai képviselő.Encrevé 2014, 551. o. Ugyanazon a napon német csapatok jelképesen elfoglalták a Champs-Élysées-t március 3-ig.
A többségében királyság- és békepárti Nemzetgyűlésnek, egyes párizsiak szemében „falusiak gyülekezetének” a hozzáállása hozzájárult a kedélyek felborzolásához, ezért 1871. március 10-én az akkor Bordeaux-ban ülésező Nemzetgyűlés inkább Versailles-ba költözött, nem Párizsba. Ugyanazon a napon megszavazott törvénnyel véget vetett annak a moratóriumnak, amely egyes kötelezettségektől mentett fel több ezer iparost és kereskedőt, ezzel csődre ítélve őket, valamint megszüntette napi másfél frankos zsoldjuk folyósítását a Nemzetőrség tagjainak.Rougerie 1979, 20-21. o. bélyegkép|Felkelők a hadseregtől visszavett ágyúkkal 1871. március 18-án
Közben Párizsban a forradalmárok folytatták szervezkedésüket. 1871. február 15-én a nemzetőrök elkezdték szervezni a Nemzetőrség Föderációját és március 15-én ez megválasztotta a központi bizottságát. Innen származik a kommün harcosainak fédérés (föderáltak) elnevezése.Rougerie 1979, 21–22. o.
A Kommün története Felkelés tört ki akkor, amikor Thiers megpróbálta 1871. március 18-án kivonni a Nemzetőrség ellenőrzése alól ennek 227 ágyúját, melyeket a párizsiak pénzével szereztek be. A felkelők visszaszerezték ezeket és kivégeztek két tábornokot. A kormány sebtében Versailles-ba költözött. Miközben tárgyalások folytak a megbékélést kívánó párizsi kerületi polgármesterek, élükön Georges Clemenceau-val és a versailles-i kormány között, a Nemzetőrség Föderációjának központi bizottsága maradt Párizs ura, a városházában helyezkedett el, elfoglalta a kerületi polgármesteri hivatalokat és március 26-ára írt ki helyhatósági választásokat. Csatlakozott hozzá az 1870 szeptemberében megalkotott Húsz Kerület Központi Bizottsága is. Valójában a választás kevéssé volt reprezentatív, mivel a választók fele nem szavazott, részben mert a gazdagok nem voltak a városban, részben mert törvénytelennek tartották ezt a választást. Kitűnt ebből, hogy a párizsiak többsége nem volt szélsőséges. 85 tagú tanácsot választottak meg a város élére. Kimondottan forradalmár 41 volt, főleg különféle szocialista irányzatokhoz tartozók.Encrevé 2014, 456–457. o.Furet 1988, 487. o. bélyegkép|Női klub egy párizsi templomban
Március 28-án kikiáltották a kommünt.Rougerie 1979, 35. o. A kommün fogalmát ellenző 15 legmérsékeltebb képviselő lemondott, mert a forradalmárok, akiket a francia forradalom hagyománya vezérelt, ezzel az 1792. augusztus 10-én létrejött forradalmi párizsi kommünre utaltak. Kommün alatt 1871-ben egy egyelőre Párizsra korlátozott francia köztársaságot is értettek.Rougerie 1979, 38–39. o.
Az összes képviselő csak abban volt egységes, hogy köztársaságpártiak voltak, a városvezetés autonómiáját és decentralizációt kívántak ellentétben a császári rendszer központosítottságával. A forradalmárok megvetették a politikusokat és nem hittek a képviseleti demokráciában, még ha az általános választójog alapján is jött létre. Ők a közvetlen demokráciáért szálltak síkra, azért, hogy a megválasztottak közvetlenül legyenek felelősek a nép előtt és legyenek akármikor visszahívhatók. Forradalmukat kommünálisnak nevezték és ez alatt azt is értették, hogy az ország a párizsihoz hasonló kommünök föderációja kell legyen. Mindezt később, egy április 19-én elfogadott Nyilatkozat a francia néphez című programban fogalmazták meg. Déclaration au peuple français (Nyilatkozat a francia néphez). In Journal officiel de la République française, 110.sz., 1871. április 21. (Hozzáférés: 2025. október 20.). A kommünnek nem volt sem egy, sem több főnöke. A képviselők között végig irányzataikból kiinduló viták folytak, főleg a proudhonista szocialisták és a jakobinusokat követő blanquista szocialisták között. Az előbbiek népi önigazgatásról való álmát hamarosan az utóbbiak forradalmi diktatúrának eszméje helyettesítette.Furet 1988, 487–488. o. bélyegkép|Barikád a Párizsi Kommün idején