A Diomedea a madarak (Aves) osztályának viharmadár-alakúak (Procellariiformes) rendjébe, ezen belül az albatroszfélék (Diomedeidae) családjába tartozó nem.

Rendszertani eltérések A nemmel kapcsolatban a rendszerező szakemberek nem egységesek, több fajt ide sorolnak, amit egyesek más nemekhez tartozónak tartanak. Több olyan faj is van, amit csak alfajként írnak le. A legkevesebb 2 fajt sorolnak ide, a legtöbbet, pedig nyolcat.

A legnagyobb albatroszok tartoznak ebbe a nembe, ezzel a legnagyobb szárnyfesztávolságú madarakat is ide sorolják.

1996-ig ebbe a madárnembe sorolták a Thalassarche- és a Phoebetria-fajokat is. Maga a Diomedea albatrosznem is két fajkomplexumot, azaz a vándoralbatroszt és az amszterdam-szigeti albatroszt, foglal össze. E különleges biológiai rendszertan miatt a nemen belüli rendszerezés és a fajok számának valódi megismerése igen nehézkés, hiszen külső vizsgálat alapján az albatroszok nem, vagy alig különböztethetők meg egymástól, azonban nem képesek szaporodni egymással, és a genetikai összehasonlításuk szerint külön fajoknak tekintendők. A legújabb kutatások azonban 6-7 recens fajra utalnak.

Rendszerezés A nembe az alábbi élő fajok tartoznak:

királyalbatrosz (Diomedea epomophora) (Forster, 1785) északi királyalbatrosz (Diomedea sanfordi) (Murphy, 1917)Brands, S. (2008) - 1998-ig a királyalbatrosz alfajának véltékBirdLife International (2008) vándoralbatrosz (Diomedea exulans) Linnaeus, 1758Brand, S. (2008) - típusfaj délsarki albatrosz (Diomedea antipodensis) (Robertson & Warham 1992) - 1998-ig a vándoralbatrosz alfajának vélték Diomedea antipodensis gibsoni Robertson & Warham, 1992 - manapság a délsarki albatrosz alfajának vélik, korábban a vándoralbatroszénak tekintették; egyesek a fajkomplexumra hivatkozva, faji szintre emelnék Diomedea gibonsi néven Gough-szigeti albatrosz (Diomedea dabbenena) (Mathews, 1929)BirdLife International (2008b) - 1998-ig a vándoralbatrosz alfajának véltékRobertson, C. J. R. & Nunn, G. B. (1998) amszterdam-szigeti albatrosz (Diomedea amsterdamensis) Roux, Jouventin, Mougin, Stahl & Weimerskirch 1983 - ezt a madarat, csak 1983-ban írták le, akkor pedig vándoralbatrosz egyik alfajának tekintették; azonban az új genetikai vizsgálatok szerint ez a madár kiérdemli az önálló faji státuszt.http://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1111/j.1600-048X.2010.05295.x/abstract

Fosszilis fajok és egyéb kövületek Az eddigi legősibb felfedezett Diomedea-kövületek a középső miocén korszakból származnak, és körülbelül 15-12 millió évesek. Ekkortájt pedig a Diomedea és a Phoebastria madárnemek már különváltak.Olson, Storrs L. (1985): Section X, H, 1. Diomedeidae. In: Farner, D.S.; King, J.R. & Parkes, Kenneth C. (eds.): Avian Biology 8: 208–210. Academic Press, New York.

Diomedea milleri (Round Mountain Silt középső miocén; Sharktooth Hill és talán Astoria középső miocén; Oregon, USA) Diomedea sp. (késő miocén; Valdez-félsziget, Antarktisz) Diomedea sp. (kora pliocén; Dél-Afrika) Diomedea sp. (kora pliocén; Bone Valley, Florida, USA) Diomedea thyridata Wilkinson, 1969 (késő miocén; Beaumaris Bay Fossil Site, Ausztrália)Diomedea thyridata . zipcodezoo.comBeaumaris Bay Fossil Site, Beaumaris, VIC Profile. aussieheritage.com.au

A kövületek alapján legalább 4 pliocén kori fajuk létezett; ezeket az észak-karolinai Lee Creek Mine-nál fedezték fel és azonosak lehetnek a fentebb felsoroltakkal. E maradványok Diomedeaként való kezelése, talán erőltetett, mivel felfedezésükkor a Diomedea nemet még nem osztották fel. Főleg a déli félgömbön talált maradványok nem tekinthetők ide.

Jegyzetek

Forrás Birding.hu – magyar neve – Gough-szigeti albatrosz Diomedea dabbenena

Fordítás

További információk

Brooke, Michael (2004): Albatrosses and Petrels Across the World. Oxford University Press, Oxford, New York. Tickell, W. L. N. (2000): Albatrosses. Pica Press, Sussex. Linnaeus, C. 1758. Systema Naturae per regna tria naturæ, secundum classes, ordines, genera, species, cum characteribus, differentiis, synonymis, locis, Tomus I. Editio decima, reformata. Holmiæ: impensis direct. Laurentii Salvii. i–ii, 1–824 pp doi: 10.5962/bhl.title.542: page 132.

Kategória:Madárnemek