A Kázmér és Huba (eredeti címén Calvin and Hobbes) Bill Watterson író és rajzoló képsora. A sorozat eredetileg 1985 és 1995 között jelent meg az Egyesült Államokban, a Universal Press Syndicate sajtóügynökség közvetítésével. A képregény két címszereplője Kázmér (eredetileg Calvin), a hatéves örökmozgó és öntörvényű kisfiú, valamint Huba (eredetileg Hobbes), Kázmér plüsstigrise és egyben legjobb barátja. Míg Kázmér szemében Huba legtöbbször antropomorf tigrisként jelenik meg, addig a történetek más szereplői egyszerű plüss játékfigurának látják. A kritikailag is elismert képsorok népszerűsége megjelenésük során folyamatosan nőtt, megszűnésekor már nagyjából 2400 újság oldalán volt olvasható az Egyesült Államokban. A Kázmér és Huba egyike az amerikai képregény történetében legsikeresebb és legelismertebb képsoroknak. A sorozatról számos tanulmány született. A Kázmér és Huba mintegy 3000, Bill Watterson által adományozott eredeti képsorát 2005 óta az Ohio Állami Egyetem Billy Ireland Képregény Könyvtár és Múzeuma őrzi.
A nyilvánosságtól való visszahúzódásáról ismert Watterson sajtóügynökségéhez fűződő kapcsolatát szinte a Kázmér és Huba megjelenésének kezdetétől fogva folyamatos viták és kompromisszumok jellemezték. Az alkotó nem volt hajlandó képsora licencét áruba bocsátani, mivel úgy gondolta, hogy munkája bármi más formában való felhasználása rombolná az eredeti alkotást. Watterson kitartó állásfoglalása révén a Kázmér és Huba népszerű szereplői néhány ritka kivételtől eltekintve egyetlen más kereskedelmi terméken sem tűntek fel, csak magukban a képsorok gyűjteményköteteiben és néhány, a sorozatot megjelentető folyóiratoknak küldött reklámterméken.
A Kázmér és Huba magyar fordításban az 1990-es évek elejétől kezdve jelent meg különböző képregényfüzetekben és folyóiratokban, így például a Képregény Koktélban, a Tiszta Diliben, a Garfieldban és a Metropolban. A képsor gyűjteménykötetekben való kiadását, Nikowitz Nóra fordításában a Vad Virágok Könyvműhely kezdte meg 2007-ben.
A képsor megszületése
Bill Watterson pályafutását a The Cincinnati Post politikai karikaturistájaként kezdte, de néhány hónap próbaidő után elbocsátották a napilaptól. Miután több újság is elutasította jelentkezését, úgy érezte, hogy hiányzik belőle az a „gyilkos ösztön”, ami ehhez a hivatáshoz szükséges, és visszatért régi hobbijához, a képregényrajzoláshoz. Az első képsora, melyet elküldött a sajtóügynökségekhez, egy scifiparódia, a Spaceman Spiff volt, mely egy korábbi, még középiskolai évei alatt készített képregényén alapult.Watterson (1995), 68. o. A sajtóügynökségek folyamatosan visszautasították a munkáit, így kényszerűségből reklámrajzolóként helyezkedett el, melyet saját bevallása szerint gyűlölt. Spiff karaktere később feltűnt a Kázmér és Huba képsorokban is, pontosabban Kázmér képzeli magát olykor űrkalandor Spiff kapitánynak.
Eközben újabb és újabb képsorokon dolgozott. Egyik ilyen munkájában, melyben tucatnyi karakter is feltűnt, jelent meg a központi szereplő kisöccseként egy Marvin nevű kisfiú, és Hobbes (a magyar fordításban Huba) nevű plüsstigrise, aki a gyermek fantáziájában életre kelt. Az egyik sajtóügynökség, a United Feature Syndicate visszajelzésében azt javasolta, hogy a képsor tényleges főhőse helyett inkább erre a két szereplőre koncentráljon. Watterson szintén úgy gondolta, hogy ők ketten rejtik magukban a legnagyobb lehetőséget, de bizonytalan volt abban, hogy önmagukban is életképesek lennének. Kétségei azonban hamar eloszlottak, mivel szinte azonnal azonosulni tudott a két szereplővel. A kisfiút átkeresztelte Calvinra (a magyar fordításban Kázmér) és új, kócos frizurát rajzolt neki. Huba gyakorlatilag változatlan maradt. A kezdeti biztató jelek és a sajtóügynökséggel való átmeneti együttműködés ellenére azonban a United végül mégsem kötött végleges szerződést Wattersonnal. A sajtóügynökség negatív hozzáállásához Watterson szerint az is hozzájárulhatott, hogy a United felkínálta számára a lehetőséget, hogy vegye be képsorába az általuk megalkotott Robotman nevű szereplőt is, amit ő visszautasított. Munkája iránt a következő komoly érdeklődő a Universal Press Syndicate volt, akik végül, öt évvel Watterson első próbálkozása után, átvették tőle a képsort, és szerződést kötöttek vele.
A megjelenés története
Kázmér és Huba első képsora, mely a két jóbarát egymásra találását mesélte el, 1985. november 18-án, nagyjából 35 újságban jelent meg.Watterson (1995), 29. o. A hatéves örökmozgó kisfiú és eleven plüsstigrisének történetei rövid idő alatt igen nagy népszerűségre tettek szert az olvasók körében. Bő egy évvel első megjelenése után a Kázmér és Huba már nagyjából 250 újságban volt olvasható szerte az Egyesült Államokban, a Los Angeles Times 1987. április 1-jei számában pedig már külön cikkben mutatta be a képsor alkotóját. Az olvasók mellett Bill Watterson munkásságát a szakma is elismerésben részesítette, és az évek során több díjjal is jutalmazta.
Watterson Kázmér és Hubája 1990-ben, a Detroit Free Press 17 595 olvasójának visszajelzése alapján az év legjobb képsora lett az újságban, és más lapokban is, így például a The Philadelphia Inquirerben is hasonlóan népszerű maradt. 1991-re a Kázmér és Huba már 1800 amerikai lapban volt olvasható. 1991 májusában Watterson kilenc hónapos szabadságot vett ki, hogy feltöltődjön és kutatásokat végezzen a képsor számára. A Universal ez idő alatt a sorozat első tizennégy hónapjának történeteiből válogatott képsorokkal látta el az újságokat, amik közül csak néhány döntött úgy, hogy emiatt felhagy a Kázmér és Huba megjelentetésével. A sorozat 1992 februárjában folytatódott ismét új történetekkel, valamint egy, Watterson igényeinek megfelelően megújult vasárnapi formátummal,Watterson (1995), 14. o. melyet nagyobb helyigénye miatt számos kritika ért az újságok szerkesztői részéről. A Kázmér és Huba ekkor már a negyedik legtöbb helyen közölt képsor volt az Egyesült Államokban a Peanuts, a Garfield és a Blondie után.
1994 áprilisa és decembere között Watterson ismét kutatószabadságra ment, ami alatt a sajtóügynökség az 1989 és 1990 között született képsorokból pótolta a kiesést. A Universal Press Syndicate azzal magyarázta az újabb szünetet, hogy más alkotókkal szemben Watterson egyedül, asszisztens nélkül dolgozik, képsorai pedig jóval aprólékosabbak és kidolgozottabbak, mint más humoros képregények. Watterson későbbi magyarázata szerint elsősorban nem közvetlenül a képsor elkészítésében merült ki, hanem sokkal inkább a sajtóügynökséggel, a Kázmér és Huba licencei felett való egyre hevesebb vitákban.Watterson (1995), 13. o. A szakma véleménye megoszlott Watterson második hosszú távú szabadságáról. Amellett, hogy elismerték, hogy a Kázmér és Huba az egyik legsikeresebb megjelenő képsor, többen az olvasók elpártolásától tartottak. Ez azonban nem következett be, a sorozat megőrizte népszerűségét.
Kázmér és Huba sorozata népszerűségének csúcsán, 1995-ben fejeződött be. A hivatalos bejelentést az Associated Press tette közzé november 10-én, miután Watterson előző nap egy, az újságok szerkesztőinek címzett levélben közölte elhatározását. A levél magyarázata szerint döntése nem volt sem könnyű, sem pedig hirtelen. „Úgy hiszem, mindent megtettem, amit a napi határidők és a kis panelek korlátai között lehetséges volt” – írta a levélben. Watterson később úgy nyilatkozott, hogy megítélése szerint szakmailag többet sikerült elérnie, mint amit valaha is célul tűzött ki maga elé, és „már nem maradt olyan hegy, amit meg akart volna mászni.” Művészi érdeklődése a rajzolás felől a festészet felé fordult, és a magánéletében is szeretett volna újra egyensúlyt találni, mivel a Kázmér és Hubával töltött tíz év alatt ideje nagy részét a munka emésztette fel.Watterson (2001), 17. o. Az utolsó képsor az év utolsó napján, december 31-én jelent meg. A téli jelenetben Kázmér és Huba a frissen hullott hóban sétálnak, és izgalommal tekintenek a fehér táj látképére. „Varázslatos világ ez, Huba, öreg pajtás… Fedezzük fel!” – mondja Kázmér. Ezt követően a két barát felül egy szánkóra és lesiklik a dombtetőről, Charles Solomon kritikus megfogalmazása szerint „olyan űrt hagyva maguk után a képregények oldalain, amit azóta egyetlen másik képsor sem volt képes betölteni.” Watterson döntését a szakma, valamint több kritikus és szakértő is sajnálattal nyugtázta.
Kázmérnak és Hubának tízéves szereplésük során világszerte több mint 2400 újságban, 3160 képsora jelent meg. A Kázmér és Huba gyűjteményköteteiből még tizenöt évvel a sorozat befejezése után is évi félmillió példányt értékesítettek, 2010-re közel összesen 45 millió darabot. Watterson 2010-ben, a képsor befejezésének 15. évfordulója alkalmával adott rövid interjújában hasonlóképpen nyilatkozott, mint korábban a szerkesztőknek írt levelében. Úgy vélte, a Kázmér és Huba tíz éve alatt sikerült elmondania mindent, amit akart, és hogy a folytatás már csupán önismétlés lett volna.
Szereplők
Bill Watterson nyilatkozata szerint a Kázmér és Huba szereplőit részben saját magáról,Watterson (1995), 23. o. részben pedig más, valós személyekről mintázta. Véleménye szerint a képsor humora a szereplők eltérő személyiségéből fakad.Watterson (1995), 20. o. Művében a szereplőket tartotta a legfontosabb elemnek, a közöttük lévő kapcsolatokat és egymás cselekedeteire adott reakcióikat. Arra törekedett, hogy a Kázmér és Huba elsősorban a szereplőkről, ne pedig a viccekről szóljon, ami megítélése szerint fontos szerepet játszott abban, hogy a képsor egyre több olvasót vonzott az évek során.Watteson (2001), 23. o. Csak annyira tette reálissá a történeteket, hogy azok alkalmasak legyenek olyan témák tárgyalására, melyek éppen foglalkoztatták, de ugyanakkor nem szerette volna, hogy a képsor túlzott valósághűsége korlátozza őt. Watterson a Kázmér és Hubában a valóságot szubjektíven, a szereplőktől függően kezelte és mutatta be.Watteson (2001), 7. o.
A címszereplők
Kázmér, az eredeti változatban Calvin, a sorozat egyik címszereplője. A hatéves kisfiút Bill Watterson az eleve elrendelés filozófiáját valló 16. századi reformátorról, Kálvin Jánosról (angolul John Calvin) nevezte el. Nyilatkozata szerint a szófogadatlan és örökmozgó Kázmér éppen annak az ellenkezője, amilyen ő volt gyermekkorában, és inkább felnőtt énjét tükrözi. A képsor bizonyos tekintetben életrajzi ihletésűnek is tekinthető, mivel Kázmér általában azon töri a fejét, ami Wattersont is éppen a képregény megírásakor foglalkoztatta. „Kázmért a saját éretlenségem kifejezésére használom, hogy fenntartsam magamban a kíváncsiságot a világ iránt, hogy nevetségessé tegyem saját rögeszméimet, és hogy egyféle véleményt mondjak az emberi természetről” – írta Watterson,Watterson (1995), 21. o. aki egyben azokat a tulajdonságokat is felnagyította a szókimondó hatéves szereplőben, melyek a felnőttek és a szülők életét igencsak képesek megkeseríteni. Kázmér hatalmas fantáziával rendelkező személyisége miatt saját valósága – ahogyan ő érzékeli a világot – elkülönül a képsor mellékszereplőinek látásmódjától. Watterson a Kázmér és Hubában elsősorban az ő szemszögébe helyezi az olvasót.