A Queen II Tour a brit Queen együttes turnéja, mely 1974. március 1-től 1974. május 11-ig tartott. A turné a Queen II albumot népszerűsítette, de a műsor nem sokban különbözött az előző évi turné programjától, mindössze 1-2 új dal került be, mint például a White Queen és a kislemezes Seven Seas of Rhye. Összesen 41 koncertet adtak az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban.
Szakaszok Egyesült Királyság (1974. március–április) A brit turné 1974. március 1-jén indult, egy héttel a Queen II album megjelenése előtt, és egy hónapon át tartott. Ez volt az együttes első önálló országos turnéja. A nagylemez koncepciójához kapcsolódva az együttes tagjai fekete-fehér fellépőruhákban álltak színpadra. A 22 fellépésből álló turnén egyetlen estét leszámítva a Nutz volt a Queen előzenekara. Queen II Tour – Queenconcerts Március 16-án a skóciai Stirling Egyetemen tartott koncert végén kisebb verekedés tört ki, a harmadik ráadás után. A Queen stábjának két tagját végül kórházba kellett szállítani, és emiatt a másnapi birminghami koncertet is április 2-ára halasztották el.Újsághír a Stirling Egyetemen kitört verekedésről a Queen koncertjén, 1974 március A legnagyobb showt az eredetileg turnézárónak szánt estén adták Londonban, a híres Rainbow Theaterben, március 31-én. Colin Irwin a Melody Maker újságírója a látványos külsőségek és a hatásos dalok mellett az énekes Freddie Mercury és a gitáros Brian May teljesítményét emelte ki beszámolójában.Colin Irwin. Queen: Identikit rock! – Melody Maker, 1974. április A koncertről egy tízperces videófelvétel is fennmaradt, melyen a Son and Daughter kibővített változatát és a Modern Times Rock ’n’ Roll számot adják elő. A koncert hangfelvétele 2014-ben hivatalosan is megjelent a Live at the Rainbow ’74 című kiadvány részeként.
IdőpontHelyszín 1974. március 1. , Blackpool 1974. március 2. , Aylesbury 1974. március 3. , Plymouth 1974. március 4. , Paignton 1974. március 8. , Sunderland 1974. március 9. , Cambridge 1974. március 10. , Croydon 1974. március 12. , Dagenham 1974. március 14. , Cheltenham 1974. március 15. , Glasgow 1974. március 16. , Stirling 1974. március 19. , Cleethorpes 1974. március 20. , Manchester 1974. március 22. , Canvey Island 1974. március 23. , Cromer 1974. március 24. , Colchester 1974. március 26. , Isle of Man 1974. március 28. , Aberystwyth 1974. március 29. , Penzance 1974. március 30. , Taunton 1974. március 31. , London 1974. április 2. , Birmingham
Észak-Amerika (1974. április–május) Két héttel a brit turné zárása után, 1974. április 16-án kezdődött a Queen történetének első koncertsorozata az Egyesült Államokban, ahol az együttes a Mott the Hopple előzenekaraként játszott 40-45 perces programot. Május 7. és 11. között összesen hat koncertet adtak New Yorkban, a Uris Theatre-ben a Broadwayen (május 10-én két fellépés volt egy napon). A Queen amerikai szereplése itt azonban félbe is szakadt, mivel Brian May fertőző májgyulladással lebetegedett. 19 koncert után, a turné felénél a Queen hazautazott Angliába, helyettük pedig a Kansas folytatta a Mott the Hopple-vel.
IdőpontHelyszín 1974. április 16. , Denver 1974. április 17. , Kansas City 1974. április 18. , St. Louis 1974. április 19. , Oklahoma City 1974. április 20. , Memphis 1974. április 21. , New Orleans 1974. április 26. , Boston 1974. április 27. , Providence 1974. április 28. , Portland 1974. május 1. , Harrisburg 1974. május 2. , Allentown 1974. május 3. , Wilkes-Barre 1974. május 4. , Waterbury 1974. május 7. , New York 1974. május 8. , New York 1974. május 9. , New York 1974. május 10. , New York (1. előadás) 1974. május 10. , New York (2. előadás) 1974. május 11. , New York
Közreműködők Freddie Mercury – ének, zongora, csörgődob Brian May – elektromos gitár, háttérvokál Roger Taylor – dob, háttérvokál John Deacon – basszusgitár
Dalok listája Jellemző műsor Procession Father to Son Ogre Battle White Queen Doing All Right Son and Daughter Keep Yourself Alive Liar Jailhouse Rock Shake Rattle And Roll Stupid Cupid Be Bop A Lula Jailhouse Rock (reprise) Big Spender Modern Times Rock ’n’ Roll
Ritkán előadott dalok Great King Rat (Egyesült Királyság) Hangman (Egyesült Királyság) Seven Seas of Rhye Bama Lama Bama Lou See What a Fool I’ve Been
Jegyzetek
Kategória:Queen-koncertek Kategória:Turnék 1974-ben